Kelecsényi László: Négy király, meg egy bubi – Pinceszínház
Helyenként rendkívül szórakoztató Kelecsényi László a Négy király meg egy bubi című felolvasószínházi produkciója. A hozzávetőlegesen hetvenperces előadást az ismert filmtörténész írta és maga is rendezte meg a Pinceszínház hangulatos, földalatti színpadtermében. Alapját a filmtörténelem legendásan szép, karizmatikus asszonyai iránti kamaszos rajongása képezte: a szerző írt már önálló kötetet Karády Katalinról (később a színésznő centenáriuma alkalmából újat is), a Halálos tavasz dámájának életéből pedig monodrámát „kompilált”, amely két éve debütált a kapolcsi Művészetek Völgyében. A produkció, amelyben Krasznai Tünde fiatal énekesnő személyesíti meg Karádyt, sok örökzöld dal finom áthangszerelésével, újraértelmezésével szépen járja azóta útját.
Mindenesetre Kelecsényi kőszínházban most debütált műve is a magyar film egyik ikonikus (álló)csillagának állít emléket, Tolnay Klári születésének centenáriumi évét követően jutott el a Pinceszínházba, ahol a szerző színészházaspár barátaival, Lázár Balázzsal, a Vígszínház karakterszínészével és hitvesével, Tallián Mariann előadó- és színművésznővel állította színpadra Tolnay életét. Szerényen berendezett színpadi tér fogadja a zőt: egy kényelmesnek tűnő fotel, egy hintaszék, dohányzóasztal, állólámpa, tárcsás telefon, régi színházi lapok a félhomályban. Amikor fellibben a függöny, már ott ül a színen egy kortalan, de mégsem annyira fiatal nőalak, és kártyasorokat rak ki az előtte lévő asztalra. Nem teketóriázik sokáig, közli velünk, elég öregnek érzi magát, már számtalan dologról kellett lemondania (így a kezében szorongatott cigiről is, amelyre nem rágyújtani nagy kihívásnak tűnik), s tulajdonképpen most is csak azért van itt, hogy elmondja élete négy nagy szerelmét a közönségnek. Mellette gyanúsan billeg a hintaszék, mintha valami parajelenség lenne, aztán idővel megértjük, mit szimbolizál hol mozgásban, hol magányosan, rendületlenül állva.
Lázár Balázs és Tallián Mariann (fotó: Schrett Kriszta)
Kelecsényi László tehát Tolnay Klári nagy szerelmeit veszi sorra – minden férfi kap hideget-meleget. Mikor a háttérben felsejlik egy tipikus múlt századi alak, akiről kiderül, hogy Ráthonyi Ákos, a színésznő első férje. Még mielőtt belépne a tér közepére, Tolnay apró gesztussal inti rendre. Érzi, el kell mondania, hogy bizony a házasság előtt is voltak férfiak az életében – nem is akármilyenek. (Többek között Heltai Jenő, Hevesi Sándor és Gaál Béla, utóbbi adta Tolnay Klárinak a Meseautóban azt a kis szerepet, amely elindította a pályán. Itt, ezen a ponton kibukik a színésznőből: „(…) azt az édes embert megölték a nyilasok.”) Az első férj egy mára idejétmúlttá kopott stílusban lezavart beszélgetést követően azzal takarózva távozik, hogy azt mondja feleségének, elintéznivalója akadt. Mindig ezt mondta, olyankor tudtam, hogy megcsal, állapítja meg távozó alakja láttán Tolnay. Sem harag, sem pátosz nincs a szavaiban. Ez egy olyan asszony hangja, aki már tulajdonképpen mindent elengedett, így a mostani végső számvetés alkalmával sem érez különösebb dühöt, örömöt. Csak tényeket, emlékeket lát maga előtt. Ezek előidézésében pedig hűséges partnere az a bizonyos „Bubi”, aki nincs is a színen, hanem a rendező hangján – egyfajta élő lelkiismeretként, belső iránytűként, egy elnyűhetetlen riporterként – faggatja és igyekszik értelmezni személyiségét.
Ha valami nehéz lehetett a szerzőnek, az kétségkívül az, hogy hitelesen és egyben érdekesen adja vissza a szerelmi történeteket. . Amikor az Író megjegyzi, kerékpárral járt be Leányfaluról, hogy kávéházakban találkozhasson Tolnayval, már nem kérdés, Márai Sándorról van szó. Ráadásként még megkapjuk azt a híres sztorit is, amikor a színésznő Márai Szabadulás című bizalmasan kezelt kéziratát merő ügyetlenségből hagyta szétfújatni a viharos széllel, s azt az Országház előtt – micsoda irónia! – éppen szovjet kiskatonák szedegették össze. Olyannyira közelről láthatunk rá kettejük kapcsolatára, hogy még a „Kr. után a XX. században született ismeretlen kínai költő tollából” származó, Tolnaynak írt híres Márai-versciklusból is hallhatunk költeményeket. Szellemes áthallásokból, kiszólásokból ezt követően tudatosul bennünk: az ünnepelt színésznő tisztában van vele, hogy valójában már nem is él, csupán önmaga életre hívott mítosza. Így kerül az előadás más dimenzióba, furcsább fénytörésbe.
Lázár Balázs váltogatja a karaktereket a négy különböző férfi szerepében, Tallián Mariann pedig maga a színésznő, akit játszik. Némely gesztusa, szúrós tekintete, szerelmes pillantása, bájos hanghordozása kísértetiesen emlékeztet Tolnay Klárira, nem szólva a frizurájáról. Tallián árnyalt szerepformálása, nőiessége és büszkeséget sugárzó testtartása csak erősíti a közte és a néhai csillag közötti hasonlóságot. Habár Kelecsényi László műve alapvetőleg monodráma, nem lehet elmenni amellett, hogy ez mégiscsak felolvasószínház, ahol színészeink kezükben a szövegkönyvvel mászkálnak, rendre bele-belenéznek a szövegbe. (A felolvasószínház praktikus, kisköltségvetési kísérleti jellegű produkció, amelyeknek más országokban igencsak nagy kultúrája van.) A műfaj definiálhatóságának visszatérő problémája, hogy nincs konszenzus arra nézve, mi is számít műfajnak. Ekképpen a Négy király, meg egy bubi felolvasószínházi produkció, amely kifejezetten élvezhető darab.
Mészáros Márton
