Rice‒Webber: Evita – Margitszigeti Szabadtéri Színpad

Oratóriumszerű előcsarnok fogadja a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a közönséget. A zenekari árok mögött aranyszegélyes fekete koporsó, a hátterében tornyosuló háromajtós, balkonos elnöki rezidencia uralja a színpadképet. 

Amikor megérkezik Koczka Ferenc karmester, hogy a Szegedi Szimfonikus Zenekart vezényelje, a világosítók letompítják a fényeket –   az európai hírű, Kossuth-díjas rendező-koreográfus, Juronics Tamás Evitája egy részletgazdag, hosszú gyászszertartással veszi kezdetét. Az 1950-es évek Latin-Amerikájának korhű viseletében, autentikus arcok jelennek meg a színen. A zenés színház klasszikusait, többek között a Macskákat és Az Operaház fantomját jegyző Andrew Lloyd Webber sokszor hallott dallamára igényesen szerkesztett rekviemmel búcsúztatják az argentin First Ladyt. A jelenet hosszan tart, szépen felépített, sok és változatos életkorú szereplőt mozgósít. Amikor apró gyermekek rohannak be s borulnak a koporsóra, a mögöttem ülő idős hölgy nem bírja tovább,  elszakad  a cérna, félhangos szipogásból sírdogálásra vált. 

Radnay Csilla és Egyházi Géza (fotó: Éder Vera)

A címszereplő felbukkanása csak a lineáris cselekményt megbontó látványos nyitójelenet után következik. A darabbeli Evita olyan, mint egy szegény árva – már csak a gonosz mostoha hiányzik mellőle. A csinos, vékony lány egyszerű fekete cipőt, fakó virágmintás ruhát, vállára terített vékony kardigánt visel. Fején átlagos kalap, bájosan hullámos haja az alól omlik le. Ha kell, a hatás kedvéért még kezeit is összekulcsolja éneklés közben. Kétség nem fér hozzá, ez a szárnyaszegett kis madár valóban a nép egyszerű fia (ezúttal leánya), aki már kamaszként is férfikarokban talált vigaszt a nehéz időkben. Ha leszáll az éj, Evita csak akkor él igazán. Tele van szenvedéllyel, élnivágyással, testét a lehetőségek igézete  fűti. Rövidesen megjelennek a körülötte legyeskedő férfiak is. Üdítő jelenet, amikor a szürke kisegér csábító démonná vedlik át: Evita érzéki tangót lejt két érte hadakozó férfival. A nézőtérről  már csak terjedelmes volta miatt is embert próbálónak ható szcéna jelentőségét az adja, hogy  elhisszük, amit látunk. Főhősnőnk táncol, énekel, s ha a helyzet úgy kívánja, egyszerre mindkettőt, és még a levegőt sem veszi szaporábban közben.  

Evita Buenos Airesben telepedett le, itt ismerkedett meg Juan Perón ezredessel, aki egy földrengés áldozatainak megsegítésére szervezett zenés gálán figyelt fel rá. A férfi elhozta neki a Kánaánt: szerelmük lázban tartott mindenkit, a fasiszta Perón magához ragadta a hatalmat, felesége pedig olyan hercegnője lett a szíveknek,  amilyen azóta  csak Lady Di volt.

Evita története 1978-ban a londoni West Enden debütált, egy évvel később már a Broadway ünnepelte a korán elhunyt argentin First Lady történetét. Meglepő, de nem kellett sokat várni a magyar bemutatóra. 1980-ban a mostani premier helyszínén, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon találkozhatott először a hazai közönség Eva Perónnal. Ha nincs Katona Imre sokat emlegetett rendezése, s a címszerepben bravúros megoldásokkal élő Kováts Kriszta, talán soha nem jött volna létre az ikonikus Rock Színház sem. Az akkori előadás a magyar zenés színház egyik alapköve, hosszú időn át – számos külföldi turnét megélve –szórakoztatott sokakat. Akkoriban egyszerűen nem lehetett megunni. Hogy a történet aztán fokozatosan megkopott, abban közrejátszott az is, hogy azóta minden évtizedben volt egy újabb margitszigeti bemutató. Amikor húsz évvel ezelőtt Alan Parker többek között magyarországi helyszíneken filmre vitte a musicalt, újra fellángolt az Evita-láz. 

Nem tudom, ma mit jelenthet Evita neve a magyar közönségnek.  A többség nyilván Madonnára asszociál, de a felszínes történet mögött meghúzódó valós történelmi szereplőt csak mítoszszinten ismerjük. Persze, mit tudhatnánk egy tőlünk kontinensnyi távolságra lévő, már hatvannégy éve halott asszonyról. Gátlástalan kurva, semmi több, ellenségei nyíltan kimondva ezzel támadják a műben is. Mások szerint egyszerű sorsú és gondolkodású nő, aki férje révén lépkedett egyre magasabbra a ranglétrán. Megítélésében érdemes figyelembe venni azt a tényt is, hogy a „színésznőből” s politikai aktivistából lett elnökfeleség imádta a pompát, kacsalábon forgó palotájából mégis rendre a nélkülözőket segítő ünnepségeket szervezett. Ambivalens, de ha valaki a szavakon túl is tett az argentin nyomor felszámolása érdekében, az Evita volt. Mániákusan vallotta, mindent a népért,  de az önzetlenség némi árnyalásra szorul. Ahogy a történetet elbeszélő Che intenzív narrálásában halljuk és látjuk, halála előtt körbeturnézta a fél világot, még a Mussolini vezette Olaszországban is járt. Mindenhol úgy ünnepelték, mint egy igazi szupersztárt. 

Középen Radnay Csilla (fotó: Éder Vera)

Radnay Csilla érzékeny alakításában egy olyan nő képe rajzolódik ki, aki felett nem könnyű ítélkezni. A musical műfajára abszolút nem jellemző a kockázatvállalás, úgy viszont nehéz azonosulnia a nézőnek a főhőssel, hogy nem tudja, valójában kicsoda ő. Mert ha akarjuk, Evita  egy butuska, jó adottságú lány, aki odavetve magát a férfiaknak jutott magasra, s aki élete végén még nagyobb hatalomra kívánt szert tenni. (Szerette volna, ha Perón alelnökké nevezi ki, ezzel is tovább építve kettejük autokratikus rendszerét.) Más szemszögből  Evita maga a modern nő prototípusa: független, erős és céljait megvalósító asszony. Eredményes előmenetele sok nő számára azért is példaértékű, mert hívei szerint  önerejéből ért el mindent  – egy tradicionálisan férfiak által uralt világban. 

Bár félő volt, hogy Juronics Tamás rendezésében a tánc túlsúlya felé  billen a mérleg serpenyője – nem így történt, épp a megfelelő arányok miatt  működik igazán jól a produkció.

A Radnóti Színházban bemutatott Turandot után   úgy látszik, Juronics ezúttal szándékosan ragaszkodott az ismert képlethez, eredetiségét csupán apró momentumokba zárta. Azért is fura, hogy az elődök által felállított mércét nem múlta felül a produkció, mert mintha nem is akart volna  több lenni annál, ami lett. 

Mészáros Márton