Szerencsésebb művészeti ág a színháznál a film az emlékezet szempontjából, hiszen az egyes alkotások az eredeti formájukban-közegükben újranézhetők – míg el nem enyészik a hordozó –, a színházi előadás ezzel szemben csak közvetve (felvétel, kritika által) maradhat meg a társadalmi köztudatban, e nagy közös szellemi archívumban. 

A Déry Tibor novelláiból készült, Makk Károly rendezte film, a Szerelem újra és újra felidézhető, a Rózsavölgyi Szalon ugyancsak Makk Károly közreműködésével létrejött előadásának tere és ideje az itt és a most – hatásának ez szab határt. 

Kelecsényi László filmtörténész – a fentiek értelmében neki is könnyebb a dolga színháztörténész kollégáinál – a filmcsillagként indult Tolnay Klári életéről írt darabot, melynek felolvasószínházi bemutatója a Pinceszínházban volt. 

Egy színészi pályakép megrajzolásában fontos szerepe lehet a művész személyes emlékeinek, önreflexióinak is. Őszintesége révén az Egri Katival készült s e számunkban közölt interjú fontos kiegészítése lehet a pályafutását remélhetőleg megörökítő dokumentumoknak, színházi felvételeknek és kritikáknak.

Pályatársak emlékeztek meg a fiatalon elhunyt színészről, Bertók Lajosról – jelzőt nem találok, amely ne volna közhely nagysága érzékeltetésére –, a Criticai Lapok egykori Pálya(szakasz)-díjasáról, aki idén lett volna 50 éves. A színháztörténetnek ez is fontos, ám tűnékeny, véges forrása: a nézőké mellett a kollégák, barátok memóriája – s a továbbélés lehetősége.

A személyes tapasztalatok, emlékek elmondása, kimondása számos dokumentumdráma alapja – ilyen a Trafóban látható volt Árvaálom című is. És dokumentumdráma – ha más jellegű forrásokból született is – a Joseph Pulitzerről, avagy Pulitzer Józsefről, a magyar származású amerikai sajtómágnásról szóló A Pulitzer-ügy a Spiozában.

Valós történelmi személyiség az Evita című musical címszereplője is – a művet ezen a nyáron a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon mutatták be. A Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház musical-előadása, a Chicago főszereplői a képzelet szülöttei, kritikánkba azonban a színház élén történt vezetőváltás reflexiójaként betüremkedik a lehangoló magyarországi valóság. 

A Budapesti Operettszínház jó ideje nem csak a nevében szereplő műfaj otthona, hanem a musicalé is. A zenés színház két éve kinevezett igazgatójával, Lőrinczy Györggyel Józsa Ágnes beszélgetett törekvéseiről, elképzeléseiről s a színház hazai és nemzetközi kapcsolatairól többek közt.

A Bécsi Ünnepi Hetek három idei előadásáról szóló tudósításunk a tájékozódást segíti, miként a társművészetekkel s az ezeknek helyet adó MŰPÁ-val foglalkozó írásunk is.

Szűcs Katalin Ágnes