Színészsorsok – embersorsok. Mészáros Béláé, az AlkalMáté Trupp idei „osztálytalálkozójának”  főszereplőjéé (a nyári összejövetelek „krónikása” lapunkban a kezdetektől Stuber Andrea)  folyamatban, alakulóban, miként Egri Katié is, akinek őszintesége ugyancsak megkapó a vele készült s legutóbbi számunkban közölt interjúban, annál fájdalmasabb, hogy a szövegből  kimaradt egy fontos bekezdés – a sajnálatos hibát e számunkban korrigáljuk.  

Kohut Magda, „az elfelejtett tragika” életpályája 2016-ban végleg lezárult – alakját, művészetét, színészi habitusát Balogh Géza idézi meg.

Lessing szomorújátékának polgári származású hősnője, Emilia Galotti hagyományos értelemben igazi tragikaszerep, ám a Fehér Benő Balázs rendezte Kamra-béli előadás tónusa D. Magyari Imre és Gabnai Katalin írása szerint is merőben eltér ettől a felfogástól, jóllehet szellemessége, humora ellenére sem kevésbé szívszorító ettől, mint maga a dráma.  

Stílus, ízlés, értékrend változik az idővel (természetesen a színházban is, óhatatlanul) – Willy Loman tragédiája, hogy ezt nem ismeri fel, nem képes szembenézni a csalhatatlan jelekkel; igaz, tragikai vétsége ennél sokkal konkrétabb. Elvont viszont a tér, amelyben Az ügynök halálát az Örkény Színház Mácsai Pál rendezésében játssza, szakítva a félklasszikus mű színrevitelének tradicionális megoldásaival.

A klasszikusok mai játszásmódjának lehetőségeire számos adalékkal  szolgált a múlt évad végén a Nemzeti Színház immár harmadszor megrendezett nemzetközi fesztiválja,  a MITEM (Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, bár a rövidítés az angol elnevezés alapján működik: Madách International Theatre Meeting). Lessing kortársa, Gozzi s a nála egy nemzedékkel fiatalabb Wyspiański és Csehov drámája mellett Shakespeare Titus Andronicusa, de Homérosz Iliásza is látható volt többek közt a fesztiválon, amelyről Urbán Balázs számol be. 

A „szomszéd vár”, a MÜPA (a rövidítés itt sem stimmel, hiszen a Művészetek Palotájáé volna, márpedig az hosszú ű) az új évadot kezdte nemzetközi kitekintéssel, francia héttel az Európai Hidak Fesztivál keretében – az eseményről Fittler Katalin írt összefoglalót. 

Ahogy az ebben a számban közölt kritikák esetében mi is, az előző szezon előadásaiból szemezget a Vidéki Színházak Találkozója a Tháliában az új évad nyitányaként, de az évad kezdetét jelzi immár 25 éve a Kolibri Fesztivál is, melynek keretében 2012 óta minden alkalommal megemlékeznek Kemény Henrikről, aki a Kolibri Színház alapításától itt játszotta repertoárját, s a Kolibri Fesztiválon ült asztalhoz kedvenc bábjaival utolsó fellépésekor – a paraván mögé állni ekkor már nem tudott.

A Kemény Bábszínház történetét feldolgozó hatalmas vállalkozás második kötete néhány hónapja jelent meg, és természetesen nemcsak Heni bácsi – ahogy mindenki hívta, aki ismerte Kemény Henriket – munkásságával foglalkozik, hanem azzal az örökséggel is, aminek részese volt gyerekkorától, s amit továbbvitt, sokakat inspirálva a hagyomány folytatására.

A báb, a bábművészet mind gyakrabban jelenik meg úgynevezett kőszínházi előadásokban, így A párnaember címűben is a Radnóti Színházban. TÖBB SZÓLAMBAN megszólaló szerzőink, Bogácsi Erzsébet és Csizner Ildikó némileg eltérő véleményt fogalmaznak meg a látottakról – de hisz annak idején, úgy egy évtizede épp e lehetőség megteremtése volt a cél a rovat létrehozásával. 

Szűcs Katalin Ágnes