Jóllehet már karácsonyra megjelentek, most a legidőszerűbb értékelni azt a két korongot, amely ínyenceknek és zenei mindenevőknek egyaránt gyönyörűségére szolgál. Az egyiken Heinrich Schütz, a másikon Michael Haydn művei szerepelnek.

„DAS ALTE WERK" – olvashatjuk aranyszínű négyzetben a Warner kiadó Schütz-kiadványán. A Teldec egykori LP-sorozata 2008-ban ünnepelte 50. születésnapját, s ebből az alkalomból a fél évszázad időtállóan legértékesebb felvételeiből kiválasztottak néhányat, amelyek most CD-n is megjelennek. Ezek egyike, méltán, Schütz Lukács-passióját és A Megváltó hét szava című kompozícióját tartalmazza. Az 1964-ben készült felvételeken szólisták közreműködésével a Leonhardt Consortot és a Jürgen Jürgens vezette Hamburgi Monteverdi Kórust halljuk. Már a műsorösszeállítás érzékeny ízlésre vall: a három passió közül a legkorábbi szerepel, az a mű, amelyben a záró kórusnak ugyanaz a szövege, mint a felvételen szereplő másik kompozícióban (hogy egy jelentős szövegfordulatuk a dallamában is megegyező, ez – modern kifejezéssel élve – szerzői önidézeten túl „üzenet"-ként értelmezhető).

83
Michael Haydn

 

A két mű: két világ. A Megváltó hét szava műfajilag összekötő kapocsként értékelhető a Cantiones sacrae passiómotettái és a passiók között. A mai hallgatónak kétségkívül a kizárólag énekhangokra szánt Lukács-passió adja a nagyobb élményt. A keretező kórusokon túl néhány miniatűr motettát hallhatunk benne, a tételek többsége dramatizált pszalmodizáló egyszólamúság.

A német szöveg az első hangzótól az utolsóig érthető – elmélkedhet az ember, hogyan is gondolhatta a szerző, mi a fontosabb a számára, a megzenésítendő vagy a megzenésítés. A dallamok kétségkívül a szöveg deklamációját nagyítják fel, de hogy hogyan, miképp, azt a szöveg iránti felelősség is meghatározza. A Megváltó hét szavában felfigyelhetünk arra az érdekességre, hogy – ellentétben a passiók „személytelen", többnyire tenor hangfajú evangélistájával – négy, különböző hangfajú evangélista szerepel benne.

Úgy érezhetjük, egyházi színdarabok ezek a művek – a szöveg és a zene szerves egységet képez, olyannyira, hogy a megszólaltatás során a történet sodra köti le a figyelmet.

Napjaink embere lassanként mindennemű fogyasztásában „mindenevővé" válik. Bőséges a rendelkezésre álló áruk gazdag változatossága, a művészeti alkotások között is. A zenét illetően, a hangfelvétel-kínálat jóvoltából bármikor, bármi felidézhető! És ha mégis „betartjuk" a rendet, úgy érezhetjük: időutazást tettünk.

Arra viszont még kevésbé lehet vállalkozni, hogy – túl a „jeles napokon" – az eredeti helyszínnek megfelelően hallgassuk a zenét. Ma már polgárjogot nyertek az egyházzenei alkotások a koncerttermek műsorán – és aligha meglepő, ha világi kompozíciók csendülnek fel templomi hangversenyeken.

84
Heinrich Schütz

 

A szakralitásnak egészen másik világába kalauzol a Hungaroton Classic kiadványán Vashegyi György vezényletével (és az Orfeo Zenekar tagjainak közreműködésével) a Purcell Kórus. A „salzburgi Haydn", Michael Haydn 27 reszponzóriuma szerepel a kivételes szépségű felvételen. Nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat 3-3 matutinumában hangzottak el a reszponzóriumok, az olvasmányokat követően – a Michael Haydn-mű bemutatójára a salzburgi Dómban került sor, 1778. április 15-én. Az eredetileg három változatban megkomponált mű (a cappella kórus, orgonakíséretes énekkar, valamint orgona- és vonósbasszus kísérettel ellátott kórus) legteljesebb verzióját ismerhetjük meg (Maróth Bálint gordonka-, Janzsó György nagybőgő- és Gyöngyösi Levente orgonakíséretével). Az izoritmikus-homofón tételek egymásutánja furcsa koncentrációra készteti a hallgatót: befelé figyelésre, valamiféle lényeg megragadására, amely nélkülöz mindennemű díszítést, pompát. A zenehallgató gyakran kerül nehéz helyzetbe, amikor egyházi művet/műveket hallgat. A professzionalisták mívesebben kidolgozott, igényesebb előadásával gyakran felveszi a versenyt – a hatást illetően – a többé-kevésbé amatőr templomi együttesek produkciója, ahol a többletet épp a tartalom meggyőződéses átélése adja. A Purcell Kórus ezen a felvételen is átélten szólaltatja meg a latin szövegű tételeket, egyaránt fordítva figyelmet a szöveg kulcsszavaira, valamint azokra a zenei megoldásokra, amelyek valamely kifejezés hatását kívánták elmélyíteni (a dallammenetet tekintve szimbolikus irányokkal, vagy a szövegkontrasztokat kifejezendő, szélsőséges dinamikai váltásokkal). Salaktalan tisztaságú, intonációs szempontból és a felépítés kiegyensúlyozott arányait illetően egyaránt. Ráadásul, valami csodálatos érzékenység figyelhető meg az előadás ritmikájában: az egyszerű ritmusképletek sohasem válnak le a szövegről; annak lényegi alkotórészei – s ebből adódóan a kevés ritmusértéket használó tételek – a változatosság érzetét keltik. Valami időn kívüli érvényesség hatja át a Szentírásból vett szövegek zenei térbe való kiterjesztését. A szenvedéstörténet évenkénti felelevenítése egyfajta hagyomány, ilyen szempontból objektiválódott – ugyanakkor a művészi megfogalmazásnak köszönhetően személyesség hatja át. Az elsődlegesen vallási ünnep (a hozzá tartozó példázatok megannyi művészi megjelenítésének köszönhetően) közkinccsé lett, amely szervesen hozzá tartozik mindenki életéhez, felekezeti hovatartozástól függetlenül.

FITTLER KATALIN

 

NKA csak logo egyszines

1