Az első rossz érzést vizuálisan kapja az ember. A sok nagyszerű munkát maga mögött tudó Füzér Anni alighanem elhitte a rendezőnek, hogy Goldoniból most Brechtet vagy Gorkijt kell kihozni, s ehhez az ideához tervezett három, viseltes női alsóneműkből összeakasztgatott rongyfalat, mintha Chioggia minden asszonya mára szervezte volna a nagymosást, előszedve még az ősök sátornak is beillő melltartóit és csípőszorítós harisnyatartóit is. Van ugyan pár csipkeverő párna a színen, de a női szereplők öltöztetése és általános leépültsége inkább azt sugallja, az itteniek kukázásból élnek. Vastag flórharisnyák térd fölött megkötve, kiszakadt kabátkák, foltos szaténpongyolák, mosatlannak látszani akaró hajak, gyűrött szalagok szerencsétlen sminkekkel társulnak, így aztán az első perctől fogva az általános külső-belső tisztátalanság érzete uralkodik.


chioggiai 14
Jelenet az előadásból


Goldoni könnyes derűje helyett komor agresszió és izgága nyugtalanság költözött a színre, a természetes szemérem és a nagycsaládi összetartozás helyett igen kellemetlen telepi viszálykodás szaga van a levegőben. Szerelmes várakozásként Lucietta izzó ágyékához nyúlogat a sirokkó észlelésekor, s komoly orvosi esetként pakolja ki combjait az itthon maradt egy szem férfi odacsábítása, s egy darab sült tök megkapása végett.

Forgács Péter nem csupán rendezte az előadást, dramaturgja, Harangozó Eszter segítségével részt vett a szöveg kialakításában is, ami már Török Tamara fordításának segítségével Novák Eszter és Kárpáti Péter kezén született meg egyszer, alapul véve a régi, Révay József-féle fordítást. A helyüket és idejüket nem találó mondatok nem alkalmazkodnak a nyolcvan-száz évvel ezelőtti ruhákhoz sem, a jegyzői írógéphez és a nyomozati ábrát kiegészítő, lepedőre akasztott fényképekhez sem. Az egyik feleség hosszú ideje halászhajón güriző férjét például így fogadja: „Jól utaztál?” Ekkorra már a középső „fregoli” megdőlt vitorlára akar emlékeztetni, tehát a lelógó rongyok alatt másznak be a szereplők a hajófedélzetre. A nyakakra tekeredő harisnyák és oldalt a földet is súroló méretes bugyik a legpotensebb olasz halászt is lelohasztanák egy időre. Az általános penetrancia hamar kezdi megfojtani az előadást.

Pedig Borbiczki Ferenc, a dadogós Fortunato szerepében, s vele a feleségét játszó Hullán Zsuzsa, meg persze Vicenzo bácsiként Rajhona Ádám korrekt, kissé komótos, s bár általános, ám tisztességes színjátszást produkálnak. Sarádi Zsolt és Kéri Kitty Toni–Pasqua házaspárjának is összejön egy-egy szép és bensőséges pillanata. Tornyi Ildikó Orsettája kemény és rendezői ötletek révén hiteltelenül rámenős. Ám húga, Checca szerepében, rendezőileg ugyancsak a közönségesség felé tolva, mégiscsak felfénylik egy növendék, Bata Éva, akinek kellemes mellhangját ellazuló örömmel lehet hallgatni a folyamatosan csikorgó két felvonás során.

Csőre Gáborban minden meglenne ahhoz, hogy egy átgondolt és érzékeny előadásban Titta Nane figuráját emlékezetessé tegye. Itt azonban, mint ahogy az összes színre lépő alak esetében, cafatokra tépődik a szerepe, követhetetlen, és ettől aztán szerethetetlen a legvonzóbb halászlegény a történetben. Beppe, a másik legény szerepében Lajos András végtelen alázattal dolgozik. Eredendő tisztasága még segíti egy darabig. Mégis, először kockáztatom meg a kérdést: biztos, hogy ilyen körülmények között kell megöregedni? Juhász István mint Isidoro, a bírósági jegyző, mintha más-más darabból érkezne minden alkalommal. Egy – valaha alighanem kombinéhoz tartozó – nejloncsipke szalagot emelint el a jobbszélről, s gyűri kéjesen zsebre. („Biztos perverz” – mondja mögöttem egy rezignált hölgy lemondó sóhajjal.)


chioggiai 21
Csőre Gábor és Kéri Kitty (fotók: Szkárossy Zsuzsa)


Nem könnyű dolog felfedezni a nagyszerű ígéretet a Luciettát játszó Petrik Andrea e. h. alakítását nézve. Nem kedvezett neki a sors ezzel a szereppel, s külön balszerencse a szerep ilyen rendezői felfogása. Mélyről, tragikus rászabadulással játszik. Itt ez most nem működik. Sokkal inkább lenne szükség a humorérzékére. Hősnői alkata vitathatatlan, s az idő során egyre szebb fotókat fognak készíteni róla, akik megtanulják őt fényképezni. Jelen pillanatban ő az előadás legmostohábban kezelt, legmagárahagyottabb figurája. Majd elfelejti.

Józan László, a produkció harmadik egyetemi hallgatója játssza Toffolót, a bajkeverő, nyizege hajóslegénykét. Fura dolog a tarka rongyok alatt bonviváni biztonsággal mozgó testet látni, s a legmeglepőbb az a finom démoniság, ami ebből a fogat összeszorítva fölépített figurából árad. Nagyon érdekes.

Az előadás önmagában értékelhető, ám a darabtól merőben idegen, mégis szép képpel zárul: a jópofizó jegyző konfettit szór a magasba, és a vörösessárga fényben „mulassatok, mulassatok!” kiáltással szólítja örömre a balhé után páros bizsergésbe zsibbadó, mozdulatlan, határozottan szomorúnak tűnő szerelmeseket.

Vannak ötletek, vannak kidolgozott tárgyi életsorsok – pl. a jegygyűrű tragikomikus fürdőzése és előkerülése – , vannak mozgásba hozott anyagok (köpés, tojáshab, nyerstészta), észrevehetők beleszúrt poénok, de minden épp csak beleáll abba a leginkább üres csöndbe, amit csak a színpadi cipők kopogása tarkáz.

Sötét, sugárzás nélküli játék ez. Talán azért ilyen, mert az alkotók összekeverik a bumfordiságot az ormótlansággal, az esendőséget a balfácánsággal, s az egyszerűséget a közönségességgel. De ha ennyire nem hisz a rendező ezekben a javakban, miért épp ezt a darabot választotta?

 

GABNAI KATALIN

 

NKA csak logo egyszines

1