Szeretettel gratulálok! Az az út érdekelne, ami ehhez a díjhoz vezetett.


Ha Shakespeare Hamletjének Claudius szerepét vesszük alapul, tehát az út végén ez az alakítás áll, akkor 22 éves pályaútra kell visszatekintenem. E pályaút ismerete alapján a főrendező rendezőm, barátunk, Bagó Bertalan bízott meg a szerep eljátszásával. Hogy ezt igazából minek köszönhetem az alapvető bizalmon kívül, azt nálam Berci talán jobban tudja indokolni. Ami ez után történt, már én is meg tudom fejteni. Hogy ez díjjal jár...? Nagy meglepetés volt: ajándék egyrészt az élettől, s persze a szakmai ítészektől. Ez talán azt is jelentheti, valószínűsítheti – tekintettel a február 28-án megkapott felmondó levelemre –, nem nálam van a baj. Koltai Tamás, a kuratórium elnöke a díj átadása alkalmával, ami a Holdvilág és utasa című előadás után a közönség és a társulat előtt zajlott, elmondta: a díj odaítélésével nemcsak egy alakítást kívántak díjazni, hanem egy építkező folyamatot, s ami nagyon megtisztelő: színház- és társulatépítő mentalitásomat helyezte előtérbe.

 

szegezdi_joooo


Vagyis: Bagó Bertalan erre alapozva gondolta rád osztani a szerepet?


Is! Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy jelen voltam 15 évvel ezelőtt Bagó első rendezésénél, amikor amolyan csetlő-botló pályakezdőként elindultam. Berci színészként már komoly gyakorlattal rendelkezett, amikor Ruszt József megbízta az első rendezések egyikével, az Ötödik Kával, amely produkciónak részese lehettem. Tulajdonképpen ott, az első pillanatban kiderült, hogy ha külső kezek a mi szakmai kapcsolatunkat nem szüntetik, nem tépkedik meg, akkor mi tudunk folyamatosan, hosszú távon együtt dolgozni.


Annak tudata, hogy Gábor Miklós Zalaegerszeg szülötte, s te ebben a városban kaptad meg a róla elnevezett díjat, mit jelent számodra?


A díjátadó estéjén, amikor lejöttünk a színpadról, Tamás félrehívott és arra kért, hívjuk fel együtt Gábor Miklós özvegyét, Vass Évát, aki írt nekem egy meleg hangú levelet...


...amit Koltai Tamás felolvasott a színpadon.


Igen. Tehát felhívtam és beszélgettünk. Nagyon közvetlen hangon beszélt arról, hogy aznap – 6-án délután, Miklós 90. születésnapján – milyen boldoggá tette a temetőbeli megemlékezésen a látogatók, érdeklődők nagy száma, és nagyon büszke arra, hogy egy fiatal színész kapta meg a díjat. Azt válaszoltam neki, s válaszolok ezzel a kérdésedre is: én pedig arra vagyok büszke, hogy ugyan nem vagyok zalaegerszegi, de 10 éve itt élek, ami az életemnek egynegyede, és most haza hoztam egy kicsit Miklóst Zalaegerszegre. A válasz az a bizonyos titokzatos, sírós csönd volt...


Hogy ítéled meg: ró-e rád a díj nagyobb felelősséget a továbbiakra? Jelent-e terhet is?


Igen, igen, azt érzem, hogy olyan feladatot ad, amit még erősebb tartással és gerinccel kell majd viselni a jövőben. Az életem, a pályám hogyanjáért kaptam ezt a díjat, és valószínűleg ezen nem szeretnék változtatni. A díj tulajdonképpen egy nagyon-nagyon megtisztelő kritika.


Ha már a neve szóba került, muszáj rákérdeznem: én azt érzékelem, mintha elfelejtették volna Ruszt Józsefet, eddigi beszélgetésünkből viszont épp az ellenkezője látszik körvonalazódni. Jól látom-e: szelleme itt él, munkál a színházban, de …?


Valószínűleg a te tisztelettudó szereteted Ruszt József iránt diktálja benned ezt az érzést. Én azt gondolom, nem került feledésbe. Az utóbbi 4-5 év társulatépítő gyakorlata az ő öröksége is.


Erre az időszakra esnek fajsúlyosabb alakításaid is. Vízválasztónak én Ponza figuráját gondolom Pirandello Így van, ha így tetszik című darabjában.


Talán igen, de igazából nem kötném ahhoz. Nagyon egészséges karakter- és jellemszerepeket kaptam addig is. Csak természetemnél és alkatomnál fogva – s erre majd még visszatérek Ruszthoz csatolandó – koromnál fiatalabbnak látszom. Ez nem is baj. Én nagyon-nagyon hálás vagyok azért, hogy pályám első tízéves szakaszán férfias és komoly kvalitású színészek mellett játszhattam el szerepem szerint az őket segítő vagy ellenük munkáló figurákat. Ez nevelt ki engem. Mivel nem a főhős karakterével voltam megterhelve, gyakorolhattam a szakmát úgy, hogy közben mindig bámulatos partnerekkel játszhattam együtt.


Azért ezt a szerepet említettem, mert szerintem akkortól datálható az „önmagadra találás”, önállósodásod az adott figura felépítésében.


Igen, ez lehetséges, de az a szerep „úgy” van megírva. Itt térnék most vissza Jóskára: valamikor nekünk nagyon fura viszonyunk volt. Ez még a Független Színpad időszaka, amikor Bercit elindította a rendezői pályán, aztán meg is nézte, mit csináltak a neveltjei. Engem egy fiatal srácnak tartott, de figyelemmel kísért. Itt találkoztunk újra Zalaegerszegen, játszottam nála Mercutiót a Romeo és Júliában.


Pontosítanom kell: a bemutatóig, mert meg kellett műteni a lábad.


Igen, így volt. Érdekes próbafolyamat volt: ő szeretett engem úgy nézni, ahogy talán Gábor Miklós ír Jóskáról az emlékeiben: igazából nem beszélt bele a próbafolyamatba, hagyta őt dolgozni, csak pofozgatta innen-onnan. Rengeteg kérdést vetett fel, rengeteg lehetőséget adott a partnereimnek. Aztán egyszer kiderült a turpisság, Jóska mondta ki: ez a fiú nagyon jól járja a maga útját, de még fiatal, aki előtt 10-15 év múlva nyílik majd meg összességében a pálya, amikor férfivá érik, amikor utoléri önmaga karakterét.


Nem szerepelsz a Színészlexikonban, sem a helyi Ki kicsodában. Ami tudható rólad: főiskola nélkül kerültél a pályára. Okozott-e ez hátrányt, nehézséget?


Hál’ istennek, nem. Hátrányát annyiban éreztem, amennyire bárki, aki nincs benne abban a körforgásban, ami főiskolások esetében azt jelenti, hogy félévente a vizsgáikat 80-90%-ban szakmai közönség nézi meg. Ez a fajta ismertség hiányozhatott az első időszakban, meg hát a kapcsolat-rendszer. Muszáj kimondani, mert fontos, bár ezt én nem sínylettem meg.


Nemrégiben volt egy nagyon markáns, kirívó és sikeres alakításod, a Koldusopera Kocsma Jennyje, amelyről lerítt, hogy a te ötleted volt, te csináltad meg. Bercinak már szemére vetették korábban, hogy figurái elnagyoltak, nem kidolgozottak. Mi van e mögött? Valóban a színészre bízza-e, s ha igen, terhes ez, vagy szabadságot ad a színésznek?

 

a koldusopera kocsma jenny-je balra peacockn tnczos adrienn
A Koldusopera kocsma Jennyjeként Tánczos Adriennel (fotó: Pezzeta Umberto)


Én szabadságnak érzem, de ez az én szubjektív véleményem.


Ez együttgondolkozást feltételez.


Így van. Természetesen. Alárendeltként maximálisan igyekszem szem előtt tartani, mik az ő stiláris, illetve lélektani képei, amik vezetik a történetet. Hogy ő milyen hatással van a színészekre? Az utóbbi négy évben a színház meglépte azt, amit meg kellett már lépnie: drasztikusan fiatalított, 8-10 frissen végzett főiskolást hozott be, s ők viszonylag rövid idő alatt beépültek a társulatba. Azt látom, Berci nagyon jól kezeli ennek a pedagógiai részét is.


Abban a színházban, ne hallgassuk el, ahol olyan szintű színésznevelés folyik, hogy idén saját nevelésű Jászai-díjasa lett Kiss Ernő személyében.


Igen, ő sem tagadja el: szerencséjének tudja, hogy találkozott Bagó Bertalannal, aki nem szerepérdekeltségből, hanem elsődlegesen emberfaragás céljából nyúl a fiatal színészekhez. Az ő emberrel való foglalatossága az első pillanatban talán idegen, de ha megérzi, megérti a fiatal színész, hogy ezek a dolgok most „kellő bölcsőben fekszenek”, akkor hosszú távon érvényes, az egész pályára szóló instrukció, gondolat vagy személyes segítség lehet.


Mi volt az az érzés, gondolat, aminek alapján úgy láttad, neked az életutad az, hogy színészi karriert fussál be?


Talán a karrier az, amit kihagyhatunk belőle, s ezt ahogy mondom, úgy értsd.


Szolgálatnak érzed?


Nem. Szerencsének, hogy ezzel foglalkozhatok, és szeretnék hosszú távon is ezzel foglalkozni. Ha 18 évesen nem vonzódom, nem kötődöm ehhez a szellemi, technikai és minden téren igénybe vevő együttes munkához, nem tudom, mi lett volna belőlem. Fogalmam sincs. Csibész voltam, elváltak a szüleim, édesanyám egyedül nevelt bennünket három bátyámmal, én voltam a legkisebb királyfi. Egyszerűen el kellett indulnom csapot-papot otthagyva, letenni saját életemért-jövőmért azokat a cölöpöket, amelyeken végig tudok menni. Ez tényleg döntés volt. Zenekaraim voltak, a rock&roll kultúrában nőttem fel, sportoltam, de igazából mindenhol a közösségi élményt kerestem. Még diákként bekeveredtem egy kecskeméti amatőr színjátszó együttesbe.


Veled is úgy történt volna, ahogy színházi körökben emlegetik: „akit a masztix-szag megcsapott...” ?


Még szó sem volt masztixról, nem egy professzionális színházba kerültem be. Ez egy igazi amatőr csapat volt, ahol valójában fontosabb volt az együttlét, mint a produktum. Itt 2 évet töltöttem, közben jártunk be előadásokat nézni a kecskeméti Katona József Színházba. Ez az az időszaka volt a színháznak, amikor a Jancsó–Hernádi–Gyurkó hármas vezette, annak is az utolsó évada, amikor már csak Gyurkó Laci bácsi volt Kecskeméten. Egyszer csak Malgot István képzőművész-rendező gondolt egyet, s a Kamaraszínházban elindított egy mozgásszínházi kurzust, s majdnem evidens volt, hogy ha ezt meghirdeti, akkor én azon részt veszek. Részt vettem, s a bemutató után azt a 18-19 éves fiút, aki akkor voltam, a társulat képességesnek ítélte, de mindemellett tanulásra, önmaga fejlesztésére is ítélte. Így kerültem Budapestre Keleti Istvánhoz, az Arany János Színházba, ahol elvégeztem azt a tanulóidőszakot, amit stúdiónak nevezünk.


Az itt, Zalaegerszegen eltöltött 10 éved alatt milyennek találtad azt a módot, ahogyan a város a színházával, színészeivel bánik?


Most nehéz időszakban vagyunk, s ilyenkor nagyon-nagyon szélsőséges esetek történnek meg nap mint nap az emberrel. Nagyon nehéz félév van mögöttünk, elég rendesen ráment a társulat lelkileg. Nagyon sok pozitív tapasztalatom van arról, a város hogy dédelgette, istápolgatta ez idő alatt a színházat. Mint mindenhol, ugyanennek megvan az ellenzéke is. Én azt gondolom, hogy bennünket személy szerint senki nem bántott, egy máshonnan eredő, a felső vezetés szintjén jelentkező probléma volt az utóbbi időben ebben a színházban.

 

claudius s polonius kiss ern_ idei jszay-djas a hamletb_lb
A Hamlet Claudiusaként Kiss Ernővel (fotó: Pezzeta Umberto)

 

Azzal az előadással, melynek apropóján megkaptad a díjat, idén részt vesztek a POSZT-on. Mit vársz ettől a találkozótól?


Először is hadd mondjam azt, 5 éve nem voltunk Pécsen, s hogy miért, azt nem tőlem kell megkérdezni. Azt tudom csak, hogy évek óta minden évadban volt egy-egy olyan előadásunk, ami magasan mellésorolható az élmezőnynek, ezért Janisch Attila számára kikerülhetetlen volt a Hamlet. Nagyon örülök, hogy ezzel most részt veszünk, s hogy azt, amitől ma ezt a társulatot Magyarországon az első három közé sorolják, egy magas színvonalú szemlén vissza is tudjuk igazolni.


A POSZT-tal gyakorlatilag véget ér az évad, s ahogy már említetted, a következőre nincs szerződésed. Hogyan tovább?


Faramuci helyzet ez is. Amit eddig nem kellett megtennem soha, a februári felmondás után el kellett kezdenem házalni. Nagyon nehéz helyzetben van a szakma, nincs mozgás se Pesten, se vidéken. Minden be van ágyazódva, hatalmas pénzelvonások vannak, úgyhogy nem volt könnyű dolgom, de – szerencsére – vannak, akikhez fordulhatok. A kecskeméti színház, amit most Cseke Péter vezet, tárt karokkal fogad, minden elesettségem ellenére, négy szerepre. Aláírt szerződésem még nincs, de telefonon igent mondtam, beszélgetésünk alapján valóban úgy tűnt, szükség van rám. Időközben lemondott az igazgató Zalaegerszegen, s rehabilitálódott minden, mindenki, aki felmondólevelet kapott. Ez azt jelenti, hogy a polgármester és a mostani ügyvezető igazgató bejelentése alapján minket visszavárnak ide. A nehézség az a dologban, hogy egész egyszerűen etikailag nem tartom fairnek, hogy amikor bajban vagyok és segítő kézzel, örömmel fogadnak máshol, akkor a szélvihar és a hullámok elcsitulása után ezt visszamondjam. Ezt lehetetlennek tartom. Ott igenlő ajánlatom van, itt visszavárnak. Szerintem az interjú megjelenésének időszakára mindenki tudni fogja, hol folytatom tovább. Ha úgy jön ki a lépés, és szándék is van rá, úgy állítják össze a műsortervet, hogy egy szerepre visszahívnak Zalaegerszegre, szívesen, örömmel jönnék, mert ugyanazokkal a pajtásaimmal tudnám befejezni, amit közösen kezdtünk el.

 

AZ INTERJÚT KÉSZÍTETTE:

CHAK ISTVÁN

 

NKA csak logo egyszines

1