Csontra húzott, szünet nélküli másfél órás előadás – nyilvánvalóan sok ment veszendőbe a csodálatos, egyszerre látomásos és meglepően frappáns kleisti drámaköltészetből. Ennek fejében parabolaszerű, kemény tisztasággal, tömbként mutatkozik meg a történet az alattvalói engedelmességről; miként a brechti Galy Gayt, Arthurt, Homburg hercegét, az individualista álmodót katonai gépezetté „funkcionálják át”. Dömötör András német előadást rendezett, szárazat, pontosat, amelyet a Kleist által a férfibarátság paradigmájának szánt Hohenzollern gróf (Polgár Csaba) szardonikus, sajnálat és elutasítás között ingázó, akár árulásnak is tekinthető nevetése nyit és zár: a jó barát kikacagja az álmatag herceg tragédiáját. Ez a modern „németesség” érdekes ellentmondásban van a dráma eredeti porosz felfogásával, amely az államrezon jogos győzelmét ünnepelte a veszélyes és kiszámíthatatlan individualizmus fölött. Nos, Dömötör a jelenkor nagy német előadásainak modorában nyilvánítja ki a hagyományos felfogás szöges ellentettjét, és a bemutató közönsége a szokatlan hangvételt nagy tetszéssel, a groteszk elemek elismerő értékelésével fogadta.

 

homburgherceg 4
Ötvös András és Polgár Csaba (fotó: Szkárossy Zsuzsa)


A vendégként fellépő Ötvös Andrással (Homburg) a rendező igazi ászt húzott: a kissé piknikus, kerek arcú, göndör szőke fiatalember tőről metszett német típus, a kleisti német romantika szépségének és csődjének emblematikus megtestesítője. (Hiszen Kleist is önmagát írta bele alakjába, alig egy évvel borzalmas és sorsszerű öngyilkossága előtt.)

Dömötör András rendezői megoldásai és ötletei is németesen kemények, sőt olykor brutálisak. Izsák Lili tervezővel együttműködve képzelte el merész színpadképét: sorba állított, prózai iskolai fapadokban ülnek a katonaszereplők mint engedelmes nebulók – még lázadva sem ugranak ki belőlük, kivéve persze Homburgot, akinek heveny tiltakozása a bútorzat őrjöngő összetörésében csapódik le. A legbrutálisabb ötlet azonban a tornászoké (nekem Dürrenmatt Ill kivégzésével megbízott tornásza jutott róluk eszembe): a hat stilizáltan véres, atletikus alkatú, félmeztelen fiatalember félelmetes mozdulatokkal táncolja el a (fehrbellini és minden) csata gondolkodás nélküli, könyörtelen mechanizmusát, Homburg bedarálása után pedig, immár vértelenre mosdatva, diadaltáncot lejtenek. Jellegzetes, hogy míg a lírára nemigen jut idő, ezektől a betétszámoktól Dömötör nem sajnálja a szűken mért színpadi perceket.

 

homburgherceg 13


A választófejedelem, I. Frigyes Vilmos (Nagy Frigyes édesatyja, „der grosse Kurfürst”) érdekesen jelenik meg Széles László látszólag puha, szőke, elegáns figurájában. A választó szinte még Homburgnál is lágyabbnak látszik: megértő, sőt baráti, nagyvonalú feljebbvaló, gyöngéd férj és nagybácsi, még a dühöt, az indulatkitörést is csak színleli – tudja (és Széles el is játssza ezt a tudást), hogy tekintélye abszolút, és bármit megengedhet magának. A börtönből Homburg gyöngéd, szeretetteljes – de annál kőkeményebb fogságba kerül.

A nőknek ebben a marcona, rideg férfivilágban csak a dekoratív virágszál szerepe jut, a rendező nem sokat pepecsel velük. Kerekes Viktória választófejedelemnéje Izsák Lili ötletes kékbársony robmantójában finom, pasztellszerű sziluettként, szordínósan képviseli férje és a hatalom ideológiáját, Nagy Ilona (Natalie) pedig bájos epizodista marad, s nem emelkedik a dráma női főszereplőjévé. (Ez egyébként vitatható; mint ahogy Debreczeny Csaba [Dörfling] játékából is kimarad, hogy ő marsall, a darabbeli katonai hierarchia rangidőse volna.)

Egyfajta előadást láthattunk az Örkény Színházban. Akinek része volt korábbi produkciókban, a Peter Stein és Bruno Ganz-félétől László Zsolt Homburgjáig terjedően, avagy életkora és szerencséje netán Jean Vilar és Gérard Philipe kettősével is összehozta, csodálkozhat is, meg nem is. Szokatlanul kemény, nyers a hang, a dráma fölött sehol sem úszik holdfény, de 2009. homburgi hercege lényegében marad, aki volt: a minden diktatúrában üldözött individualista, a hősiességében és gyávaságában is emberszabású tépelődő, a vagy gleichschaltolni vagy elpusztítani való rendszeridegen elem halhatatlan típusa.

 

*

Két baki a műsorfüzetből; bosszantó az egyik, gyönyörű a másik. „Robosztus”-t szedni olyan visszajáró kísértet nyomdai termékeinkben, mint a Berthold Brecht vagy a Machbeth; kárpótol viszont Kleist öngyilkossága színhelyének, a további rettentő asszociációkkal terhes Wannsee-nek az elírása. Wahnsee – a téboly tava. Még stílusos is.

 

 

SZÁNTÓ JUDIT

 

NKA csak logo egyszines

1