II. FELVONÁS
1. Szín – Fogadóterem a palotában – Kívülről lárma hallatszik be: „Le Bánkbán gróffal” – „Rodna legyen a nádor!” - „Gyerünk a palotába!”– „Rodna a nádorunk és fővezérünk!” – „Húzd meg a vészcsengőt!” – Vészcsengők csilingelnek – Szolgák rohannak be, akik ott találják a királynőt
Szolga Fuss el! Mind meghalunk... Ne arra! – Erre!
Ott már elállták... Ó, e véres óra!
Elszabadult a pokol!
I. Tiszt Adj parancsot
a támadásra!
II: Tiszt Bánkbán már adott.
I. Tiszt Igen?
II. Tiszt De nem fogadtak szót neki.
S megesküdtek, hogy ezután se fognak
senkinek, csak a fővezérnek.
Gertrúd Az ki?
II. Tiszt Rodna gróf.
Gertrúd E város farkasoknak vadona!
S egyedül vagyok benne? Merre vannak
Váradiék?
II. Tiszt A szállásaikon.
(Újabb Tiszt lép be)
I. Tiszt Hé! Mi újság?
III. Tiszt Bánkbán gróf háza tetejét leszedték.
Már hozzák is a nádort. Látod őket?
Gertrúd Szem nélkül is.
II. Tiszt A kapukat bezárni!
Gertrúd Ezek az én alattvalóim! Így szép
királynak lenni! Mért, hogy nem egyetlen
nyak az egész...?
(A Tiszthez) Menj szállásukra akkor,
s jöjj vissza csapatukkal! Hadd zavarják
szét ezt a csőcseléket!
II. Tiszt Máris, Úrnőm!
(II.Tiszt kimegy)
Gertrúd Rohanj, mert sürgős! Addig hallgatunk.
Nem fogok hízelegni! Váradi
azonnal itt lesz, s ezt az alja népet
tekintetével térdre kényszeríti.
(Gertrúd kimegy)
(Odakint nagy tolongás és kiáltások: „Rodna legyen a nádor!” –
„Le a kényurakkal! ” – „Rodna és Szabadság!”) (A Tisztek távoznak) (Több rémült ember fut be s rohan át a színen. Újabb kiáltások: „Le Bánkbán gróffal!” – „Húzd meg a vészcsengőt!” – Berohanó népség. Összecsapás az őrökkel. Az őrséget megfutamítják. – Belép Rodna és a fogoly Bánkbán)
Rodna Nicsak! Hasszán Kormányzó Úr!
(Másod-, harmadmagával belép Hasszán)
Megbízlak, ezt az urat börtönözd be!
Felelek érte.
(Hasszán meghajol, és az őrök megragadják Bánkbánt. Hasszán, az őrség és a fogoly Bánkbán távozik. – A szín megtelik)
És most halljuk a
zsarnokságról írt halotti dalt!
Nagy Népi Kórus:
Kórus Fel, Magyarország Szelleme!
Hív a Szabadság, szítsd tüzét,
híred legyen a régi szép,
törd le bilincsed, el vele!
Halld a Szabadság kürtjeit,
a szív reménnyel mint telik!
Zászlók lengnek a magosba’,
s fut a sok könyörtelen,
nyomában a félelem,
hangunk égbolt veri vissza.
Legyen a szegény szabad!
Halál a zsarnok fejére!
Kapja meg, kinek mi bére!
Tépd el szolgaláncodat!
Te, ki szabadultál régen
anyád méhéből serényen,
szégyen lenne rád, szabadként
megbújni a síri mélyben.
Hungária! Vérnek hona!
Ne légy te zsarnoké soha!
Nézd, a Szabadság Hajnalát
milyen dicső fény hatja át,
hogy’ tűnik el sugarára
a szolgaság éjszakája!
Nem védheti már magát
a zsarnokság, itt a vége,
szertefoszlik, mint a pára,
eloszlatja szemünk fénye.
Igazság lesz országszerte,
sastollal jár a lángelme,
minden hazafi lángban ég,
s nem hagyja hunyni szent tüzét,
visszatér majd az aranykor
s Hírünk, mi oly nagy volt egykor.
És te, dicső Rodna, ki egekbe nősz,
hol Hír koszorúzza mindazt, aki hős,
kinek bátor lelke nem ismer veszélyt,
jól átgondolt terved, lásd, most célhoz ért,
s egy hangon dicsérünk érdemeidért.
Emeli hó-koszorúzta,
büszke fejét Dácia,
s rajta vidáman ragyog
Rodnánk, a te új napod,
melyre egybegyűlt a nép,
ki a nagy örömről hírt ad,
s viszi szózatod haza,
mely úgy átjárta szivét,
mikor Szabadságra hívtad,
ügyének hős Bajnoka.
Hungária szószólója!
Honunk a te szavad óvja:
nyelvedről, ha szárnyal a szó,
menekül a fosztogató
a bitorlott fényes trónról,
min, a népet elfeledve,
olyan méltatlanul trónol.
Ülj te, Rodnánk, rá helyette!
Indulj meg, hősünk, szavunkra,
mind szólítunk, vár a munka!
Ez a név, ez a tekintet
megóv a szégyentől minket.
Gyere, költő, lantodat hozd,
s kapj a húrba nagy vigan most,
mert az öreg Duna-tájon
soha hazafias álom
nem ihlette így a lantost!
Urunk ne báb, király legyen,
kísérje hír és győzelem!
Ne bízd nyakad hűbérúrra,
s jegyezd meg igénk magadnak:
nem hajthat igába újra,
mert te magyar és szabad vagy!
Hang (Kintről) Adjatok utat! Őfelsége jön!
Tömeg Utat! A Királynő közeledik!
(A tömeg és a katonaság utat enged a királynőnek, s Gertrúd színre lép)
Gertrúd Uraim! (Félre) Kutyák!
(A Tömeghez, magára erőszakolt nyugalommal)
Jó alattvalóim!
Hajlékom kocsmává mért teszitek?
Én mindig kegyes voltam, jó, szelíd,
mért süllyedtem hát olyan mélyre mégis,
hogy megcsúfoljátok magányomat?
Rodna Tekintsétek meg őt alaposan!
1. Lázadó Nekünk csak Rodnánk van!
2. Lázadó A Fővezérünk!
3. Lázadó Nádor is ő legyen!
4. Lázadó Pokolra Bánkbánt!
5. Lázadó S azt is, ki Váradról a hadat idehozta:
Ragotszki gyilkosát!
Gertrúd S engem kihagytok?
Miféle halállista az, amelyen
nincsen királyi név, mely rangot adhat
a győzelemnek? Vért mindenki ont,
mért épp ti ne?
1. Lázadó Nem tűrünk zsarnokot!
Gertrúd (Hevesen) Zúzzátok szét a koronám!
Lázadó Tiédet?
Gertrúd (Hevesen) Mindnek egy-egy gyöngy: uralkodjatok!
Lázadó Hitszegő vagy!
Gertrúd (Hevesen) Majd jogarom felel.
Csak alszik. Használatból kikopott.
Senki sem öl meg? Gyertek! Mire vártok?
Te mire vársz? Te mire? Mire?
(Rodnához) És te?
1. Lázadó Mit jelentsen ez?
2. Lázadó Asszonyunk!
Gertrúd (Végletes szenvedéllyel)
Tépjétek darabokra birtokom!
Osszátok fel!... A tatár megjutalmaz!
(Gertrúd kimegy)
Rodna Ne ingasson meg, polgártársaim,
e hév! A szenvedély asszony dolog,
s ő mindenestül asszony: vad, szeszélyes;
minden apróság lángra gyújtja, s ontja
hóbortjait, mint szikráit a gyermek.
(Gertrúd visszatér)
Gertrúd Vagy fölkennétek inkább, uraim,
valami jöttmentet a szent kenettel?
Tegyem nádorrá? Jó lesz, Marsalom?
És aztán? Rólad van szó! Az ördög,
aki szemedben tanyázik, megcsal ám!
Dicső Herceg! Vállald el önmagad! –
Itt van e trón: nos, ereszkedj le rá!
Barátaid mind éljeneznek, Úrnőd
alattvalód lesz, s látja majd a nép,
miként hajbókol néked, láncra verve!...
(Félre) Csak jönne már a Lovag!
Rodna Kérlek, Úrnőm,
nem baj, ha elfogadom...
Gertrúd Elfogadja?
Rodna El te, bizony, ha baj nekem, ha nem baj!
Gertrúd ... a fővezéri posztot?
Ami csak van! –
Annyim maradt, hogy szentesítni tudjam
szégyenemet. Tiéd a többi.... Én is
kérhetek egy kegyet?
Rodna S mi lenne az?
Gertrúd Te oly pimaszul bántál énvelem,
mintha cseléded volnék.
(Parancsoló szenvedéllyel) – Takarodj!
Ez az én kérnivalóm! Tűnj el innen!
Gyűlöletem az Égbe száll, ha látlak,
s leghőbb imámként teljesíti majd
a Királyok Királya.
(Nádasdi siet be, s zavart nyerseséggel közelít a királynőhöz)
Gertrúd (Sietős, tompa hangon) – Mondd azonnal!
(Nádasdi súg neki valamit)
Megáll a szívverésem! Nem jöhetnek?
Ó, hogy a legmélységesebb pokol
nyelné el őket! Szétmegy a fejem!
(Nádasdi ismét súg valamit)
Lecsukták Váradit! És mi a vád?
(Nádasdi újra súg)
Gyilkosság! Hol? Kit? Ki vádolja ezzel?
Ki merészli? A bíró én vagyok!
Ó, jaj! Ő volt az utolsó reményem,
és most már nincs más, csak az Ég!
(Gertrúd gondolataiba merülve
visszahúzódik a színpad hátterébe)
(Belép Hasszán)
Hasszán Uram!
Rodna Nos, mi hír Hasszán?
Hasszán Lecsuktam mindkét ellenségedet:
fönn vagy a csúcson.
Rodna Ó, csak el ne higgyem!
A sors megárad: rávetem magam
a hullámokra: rajta! vigyetek!
De meddig? Álmom közben meghalok.
(Hátát a trónnak támasztja, szemét a földre szegezi)
(Gertrúd előbbre jön)
Gertrúd (Félre)
A kín elült. A lélek is pihen
bennem, mint barlang-mély vihar után.
A nagy remények darabokra törtek.
Végiggondoltam, mit kíván a helyzet.
Sorsom javamra fordítom, mivel
vagyok oly állhatatos, hogy szilárdan
megálljak helyemen.
(Rodnához) Nádor uram!
Mit tervezel?
Rodna (Felocsúdva) A legnagyobb szigort.
Szent a te biztonságod. Épp ezért
halállal lakol mindkét áruló.
Gertrúd (Fojtott sikollyal)
Ne halállal, az Istenért, uram!
Busásan teljesülnek vágyaid,
a törvény pálcát ad kezedbe majd,
és te, a marsall leszel nádorunk, de...
Rodna Kérlek, ne védd!
Gertrúd Én? Nem védi eléggé
az a dicső, nagy győzelem, amelyet
Váradnál vett a tatár had felett?
Rodna A bűne főbűn: meg kell halnia. –
Ne nemzzen árulókat.
Gertrúd Árulókat!...
Ne haljon meg! Majd birtokkal kiváltom.
A királynőd szól: ő dönthet csupán
a sorsáról.
Rodna Úgy! Semmis az itélet,
amit a nép nevében hoztam!
Gertrúd Ismersz?
Rodna Úrnőm?
Gertrúd Ismersz??
Rodna Királynőm!
Gertrúd Úgy bizony!
Hát királynő létemre könyörögjek?
Szavamnak semmi súlya? – Szabadok!
Azt parancsolom, hogy éljenek!
Rodna Igen:
holnap hajnalig. – Ennyit engedünk.
Gertrúd Az semmi! (Félre) Minden percért küzdenem kell.
Megvesztegessem?... Mit tegyek, ha más nincs?
Hasszán Uram!...
Rodna Ki szól?
Hasszán Én, Hasszán. Ne feledd el,
hogy mit igértél! Kérd meg a királynőt,
tegyen báróvá engem!
Rodna (Gúnyosan) Hogy báróvá! – Úrnőm, a csapatoknak
ma bent kell hálniuk.
Gertrúd A kedvedért
üdvözlöm őket idebent.
Hasszán Uram...
Rodna Eh! Mi a helyzet?
Hasszán Csak kérni szeretném...
Rodna Dolgunk van.
Hasszán ...azt a báróságot.
Rodna Elmenj,
mert feldühítsz! A rád bízottakat
intézd el gyorsan, az a dolgod!
(A királynőhöz) Úrnőm...
Hasszán Én csak...
Rodna Megmondtam már: most nincs időnk
kéréssel bíbelődni.
Hasszán ...valami
bizonyosabbra várnék...
Rodna Nesze, itt van!
(Visszakézzel durván félreüti Hasszánt)
(A Polgárokhoz)
Haza! Az utcán senkit meg ne lássak,
mert ráfizet! Szolgálatára, Felség...
Gertrúd Nem bókra számítunk.
Rodna (Hasszánhoz) Még mindig itt vagy?
(Másodszor is megüti) (A királynő kimegy, Rodna követi)
(A Polgárok elképedten ácsorognak; Hasszán is döbbenten áll)
Hasszán (Miután földre szegezett szemmel töprengett egy ideig)
Ezt szolgáltam? Ki hinné el nekem?
Mily olcsó ámulattal s mennyi gúnnyal
söpörte félre vádam! Már előbb is
finom kis kóstolót kaptam közönyből,
de addig mégse’ ment el, hogy megüssön!
Most pedig hálás jutalom helyett
hideg pillantás, gúny, pofon a bér,
mert rabszolgának néz, és leshetem,
mikor tér észre, s szakít rá időt,
hogy szolgálataimat megfizesse...
Túl nagyok is, hogy értük ne gonoszság
legyen jutalmam... Hogy’ fogjam kezét le?...
(A szín hátterébe vonul vissza)
(Polgárok jönnek az előtérbe)
1. Polgár Elértük végre célunk: Rodna lett
a marsall.
2. Polgár S nádor.
1. Polgár És amit akartok. –
2. Polgár Igen, most megkaphat, ha kedve van,
bármilyen posztot.
3. Polgár S mi a mi jutalmunk?
4. Polgár Az a tudat, hogy ily nagy általunk lett. –
Nincs szabadságunk? Nem választhatunk?
3. Polgár Hogyne: a verés és kölönc között!
Bolond gazok! Még mi nem kellene?
2. Polgár Maradtunk szolgák, akik mindig is:
rabok, anyánk méhétől fogva már.
Mi bőgésre születtünk. A vagyon
s az élet urunké lett... kényre-kedvre.
3. Polgár Elhittük Rodnának, hogy bajaink
majd orvoslásra lelnek.
4. Polgár Ti csak állványzat voltatok neki,
s most, hogy rajtatok ily magasra hágott,
számára ócska lim-lom lettetek,
és félrerúgja a talapzatot.
1. Polgár A dögvész érje el! Hogy’ járt a szája!
Csak ilyen szónokot ne, soha többé!
2. Polgár Földig hajolt le, onnan pislogott ránk.
Nem járta más, csak: „sértett honfitársak”,
„bemocskolt polgárok”, „testvéreim”!
Hogy ott rohadna el az ily csaló!
3. Polgár „Nagyok lesztek majd mind, és szabadok!”
S hány ily kacatot aggatott reánk még!
1. Polgár Dicsőségről is szónokolt, a gaz!
4. Polgár S hogy tépjük ki szivét, ha hazudik.
Nem ilyenekkel fűszerezte?
1. Polgár De!
Egy hete sincs még! – Jó pisztráng csali!
És mi, bolond halak, szépen benyeltük.
2. Polgár Mióta szabadok vagyunk, és Rodna
marsall, rajtunk a bot.
3. Polgár Mennyire
el tudta rejteni természetét!
4. Polgár Ráztuk az ágat, s a gyümölcsöket
Rodna zabálta meg.
1. Polgár Mennyivel jobb nekünk most, mint mikor
Gertrúd parancsolt? Ő csak azt csinálta,
amit az ősei.
2. Polgár S azoknak inkább
elnézhető, ha zsarnokok, mivel
abban nőttek fel, s jól is áll nekik.
Közénk valótól elviselhetetlen.
1. Polgár Mi eltúlozzuk. S nemességre vágyni
eléggé úriatlan.
2. Polgár Szent igaz.
Mióta megvan ez a rongy világ,
a mi fajtánk, ha túl magasra hágott,
rosszabb zsarnoknak mutatta magát,
mint kit a törvény juttatott a csúcsra.
3. Polgár Gertrúd komisz volt.
4. Polgár Rodna komiszabb.
Számára nincs más ember, csak maga.
1. Polgár Nem volna baj, csak András herceg élne!
2. Polgár Bizony, ő mindig jó volt és kegyes,
a közembernek mindig hű barátja.
Hasszán (Előlép) Emberek!
Andrást nemrégen látta valaki,
méghozzá élve.
1. Polgár Kit?!
2. Polgár Honnan tudod?
Hasszán Onnan, hogy én voltam, ki látta őt.
Beszéltem is vele.
1. Polgár Kivel? Hogyan?
Hasszán Mi több, elétek hozhatom.
1. Polgár Elénk? Kit?
Hasszán László királyunk... egyetlen fiát.
1. Polgár Szellemidézés volt az. Takarodj!
Hasszán Csakhogy a szellem húsbul-vérbül állt:
inai voltak, feje, csontja, bőre,
belül szív, hártyák, máj, tüdő, belek...
Lélek ragyogta be a palotát,
mellyel világra jött, bár bámulója
nem volt, mint marsallunknak, aki most
mint baljós meteor villog felettünk.
Hallgassatok rám, mikor kijelentem,
hogy trónunk örököse él!
1. Polgár Ne szédíts!
Halljuk, hol?
Hasszán Előbb ti feleljetek:
örülnétek-e szívből, igazán,
ha András lenne a királyotok?
Polgár Életünk árán föltámasztanánk!
Hasszán Tudjátok meg, hogy magyar levegőt szív,
sőt, éppen itt tartózkodik, Budán,
kőhajításnyira.
1. Polgár Az képtelenség.
3. Polgár Mondd csak, barátom, bizonyos vagy ebben?
Hasszán Akár a nap tüzében. – Menjetek,
járjátok be a jó hírrel a várost,
s gyertek aztán egy óra múlva vissza,
ide, a várudvarra, hol szavam
előttetek és mindenki előtt
alátámasztom; mit ha nem teszek,
tépjetek engem apró darabokra,
s szórjátok be a várudvart velem.
1. Polgár Állod szavad?
Hasszán Megmondtam, mi legyen,
ha nem.
1. Polgár Tekintsd vagdaltnak magadat!
Sőt, kocsonyának!
2. Polgár Csontod sem marad,
hogy a kutyák...
Hasszán Fegyvert is hozzatok!
1. Polgár Ne félj, lesz kés, szekerce, bárd! Fasírttá
őrlünk. Micsoda pompás nagypiac lesz:
„Olcsó fekete fasírt! Vegyenek!”
Hasszán Állok elébe!
2. Polgár Fél város elé!
Hasszán Csak híre menjen, András herceg él!
1. Polgár Ne hidd, pimasz mór, hogy csak mi leszünk itt:
hozzuk a többi becsapottat is,
és mint a sortűz, olyan hangerővel
kérjük majd számon Andrást! Ide gyűlik
egész Buda, hogy darabokra zúzzon,
és megtapasztalt csúnya végedet
zsiványballada örökítse majd meg!
Polgár Örökké éljen András! Éljen! Éljen!
(A Polgárok távoznak)
3. Polgár Ez nem csinálja rosszul: kutya legyek,
ha félig máris nem hiszek neki!
(3. Polgár is távozik)
Hasszán Itt vannak pártoskodó latraid,
kik nem bírnak vérükkel, s egyre-másra
kapják a buzgó eperohamot,
mely aztán lázadásba űzi őket.
Kapd meg, Rodna, mi jár! Mert légy akármily
szívós, én kigyomlállak gyökerestül!
(Hasszán távozik)
(Jön Rodna)
Rodna A Mórt kitessékeltem. Hiba volt
ilyen félvállról vennem óhaját;
ellenségemmé tennem, s élve hagynom.
Túl mélyre pillantott belém. Pedig
kár nyitva lennem, mert mint pénzemet,
számon tarthatja tetteimet is,
és álmodozhat, míg rajtam lidérc ül.
Báró! – A baromállat szerecsenje!
Csak mert megbíztam benned, meg amért
ledöfted énnekem a Herceget,
akit gyűlöltem Beatrisz miatt,
már azt hiszed, hogy markodban vagyok?
Majd elcsitít bandám a Várligetben.
Az árva jószág is, kire vadásztam,
lecsapott rám, s a szomszéd nője lett:
annak ágyáról néz le – nem sokáig!
Bánkbán úr pompás pár lehet neki,
mert csókja, mint a kén, ha tűzhöz ér,
ellobban rögtön. Meg van híva már
a bánatos Bíró elé, hisz oly rég
díszeleg itt lenn, hogy a vén Idő
aligha el nem felejtette dolgát,
hagyván fityegni ágán, és csodálván,
mily vén. Lefújhatná egy gyönge szellő,
melynek az ökörnyál is túl nehéz,
ő mégis itt vacog a lét szegélyén.
Hamar egy kis lökést a rest Időnek,
rázza le rögtön... így sincs túl korán!
No és a Hölgy?... A nénje megigérte,
hogy hamvas özvegyként megkaphatom,
ha Váradi nem hal meg. Belementem.
Éljen csak, míg a nőt el nem nyerem...
Egy nappal se tovább. Utána aztán
a trón ügyét tűzhetjük napirendre.
Halál, szorítsd Andrásra jól a leplet,
nehogy cselem, a trón- és mátkaszerző
letépje róla véres szemfödőjét,
s életre keltse a királyi holtat,
hogy tovaűzzön! Mert nem félek addig,
míg düh nem tölti el szivét, inát,
s kiszáradt csontja meg nem mozdul újra;
mire ítéletnapig nem kerül sor.
Lássuk hát azt a haladékadást:
beszéljünk véle, hadd érezze úgy,
hogy szabad ember!
(Rodna távozik)
2. Szín – Csarnok a Várban –
Beatrice és a Börtönőr lép be külön-külön
Beatrice Jó börtönőr! Óh, engedd meg nekem,
hogy tisztelt Uramat meglátogassam!
Vigasztalnám, hogy könnyebben vegye
a nehéz börtönlevegőt.
Börtönőr De csak
pár percre, Asszonyom, hogy meg ne ártson.
Túl mély ez itt. Majd magam elvezetlek.
(Kimennek)
3. Szín – Hatalmas, boltozatos várbörtön, amelyet a háttérben egy vasrács választ el a többi résztől –
Belép Beatrice és a Börtönőr
Börtönőr E mészkő falak között sem találom.
Új vagyok még, s ha azt állítanám,
tudom, hogy erre mi a rend, ne higgy
nekem. Kérlek, várj itt meg, Asszonyom,
majd érdeklődöm.
(A Börtönőr kimegy)
Beatrice Volt idő, mikor
átbújtam volna e szűk folyosón.
Egyedül itt, e naptalan világban!
Most baljós árnyak lesnek mindenütt,
és közrefognak mindörökre, mintha
az igazi mély, szörnyű... örök álom
szállt volna rám, s én, test nélküli szellem
kriptákba lesnék, melyek vaksötétjén
át nem tud törni ez a ...
(a lámpára mutat)
..síri fény.
Ó, jönne már az áldott hely, amelynek
márványán letehetném terhemet,
lecsukódhatna értő két szemem,
s elnémulhatna nyelvem!
(Kis szünet után) Ó, de lelkem! –
Fülem oly tisztán hallja, mint ahogy
szám is formálja már: „Mihaszna Lény!”
Élsz, és tudod, hogy rád még munka vár,
mit el nem hanyagolhatsz. Ó, te Hang,
ki jössz az Égből, hogyan is szegülnék
szándékod ellen! – Uramat bezárták
e várbörtönbe, melynek napja nincs.
De nem lehet oly tüskéje a sorsnak,
mitől e két segítő kéz, amelyhez
az oltárnál jutott, őt meg ne óvja.
Én asszonya vagyok, és jól tudom, hogy
nem sóhaj és nem sírás most a dolgom.
Ha vad hullámok csapkodják a bárkát,
sorsának hordozóját, van segítség:
karom lefogja a vihart. E tört szív
szilárd szikla, mely tartja horgonyát.
(András közeledik)
András A holt ember gyertyája kihunyóban.
De mindjárt itt a téveteg halál,
hozza kölcsönzött fényét, s eltapossa
egy király jánosbogarát.
Beatrice Te árny!
Ki fölrezzentesz bennem valamit,
ami most megremegtet, bárki légy,
szépen szólj hozzám!
András Óh, Ég, meg ne próbálj
erőm felett, hogy hirtelen ne haljak!
Szegény leány! Hát így látlak viszont?
Beatrice (Mohón) Viszont! Te ismersz?
András Óh, évszázadok
sem tudnának agyamból kitörölni
ily drága képet!
Beatrice Megnevezni nem tudsz?
Letérdelek, ha van reá hatalmad.
No, szólj, és visszatér erőm!
András Beatrisz!
Beatrice Óh, agy! Te fényes szellem, ugye mindez
szemfényvesztés?... Ha ő maga vagy,
burkolj be lelked meghitt köpenyébe,
az üdvözültébe (miként hiszem),
s vígy el mennyei forrásodhoz engem!
András Most, hogy karomban tartalak, szerelmem,
úgy tűnik, mintha három álom-éven
átlépett volna az idő velünk.
Lélegzetednek félénk üteme
melódiát továbbít, fényjelet,
amilyet asszony szenvedelme gyújt, hogy
beragyogja az alabástrom urnát,
amelyben szíve él. Ó, hány nagy érzés
siklott át régen tréfás szóba köztünk!
Bájos beszéded volt, mi rabul ejtett.
Zeneként érte fülemet a hangod,
mely mint tétován ébredt éji szellő
borzolta meg az eol-hárfa húrját
szívemben; s éppen úgy ébreszti most is
elválásunknak valamennyi percét. –
Éppígy takartalak be akkor is,
éppígy pihent a vállamon fejed,
s éppígy... te reszketsz... éppily önfeledten
váltunk márványszoborrá akkor is.
Beatrice Irgalmas Ég!
Ha e találkozás csak révület,
égi zenére ébressz fel belőle
birodalmadban, Andrásommal együtt!
De értem jöttél?
András S meg is leltelek.
Beatrice Tégy biztossá. Te túl valódi vagy,
nem lépkedhetsz a fény ösvényein,
ahol a szellemek. Hadd olvadok szét
karodban, s tűnök el! Mily égi
ajkadnak könnyed érintése, míg
szárnyaid átkarolnak! Menj odébb!
András Eltolsz magadtól? Mi történt, Beatrisz?
Beatrice Itt áll egy ujjnyira! Ó, gúnyos álom!
Mintha örülni tudnék, furcsa módon,
s szívem dagadna... Nem, nem vagy te András!
Túl sok okos érv zúdul itt reám!
Ó, ha tudnám, a látszat igaz-e!
(Hátuk mögött belép Rodna és Hasszán)
András Igaz minden, de sok nagy változás ért:
a dohos várbörtönök levegője
nem tett jót, Édesem.
Rodna Miféle fantom
járatja itt a bolondját velem?
Hasszán (Félre) Minden jól megy. A Herceg ide zárva.
Rodna Csönd, áruló! Most kihallgatjuk őket,
miről tárgyalnak.
(Megragadja Hasszán karját)
Beatrice Hogy élsz? Már megriadtam, s e helyen
nem szolgál jól eszem... Várj, add kezed!
András Tessék, fogd!
Beatrice Úgy érzem, igazi vagy:
nem vadság az, mi engem így beburkol..
Szívem ismét a szíveden dobog,
s úgy ver, hogy majd kiugrik örömében.
A két karom...
András Pántold körém, hogy érezz!
Beatrice Nem holt? Nem árnyék? Lélegzik! Meleg!
Mennyire nem vagy árny! De mennyire!
Ez te magad vagy! Ó, te drága! Drága!
Hozzád növök, te elveszett, te meglelt,
élő Andrásom!
Rodna András! Ez a Herceg!
András Kapaszkodj rám, mint borostyán a törzsre.
Lásd, talpon állok... Elhúzódsz megint!
Jer, ott egy tó, mossuk meg arcodat!
(András kiviszi Beatrice-t)
(Rodna és Hasszán előbbre jön)
Rodna Rabszolga! Hazug állat! Te kutya!
Megállj! (Félre) Még senki nem sejti, hogy él,
csak ő s Hasszán, kit meg kell fojtanom.
(Hasszánhoz) Hasszán, add vissza rögtön azt az írást,
mit adtam!
Hasszán Váradi kegyelmijét?
Rodna Azt hát! Mert nem adok neki kegyelmet!
Meggondoltam. Már túl sokat kapott.
Többet, mint álmodtam. S nem alhatok
nyugodtan párnámon, míg ő nem alszik.
Add vissza! Hallod? S öld meg igazán!
Nem kérek tőled új beszámolót
magyar királyról.
Hasszán (Hátralép) Azt a bakónak
adtam, s ma már biztos’ nem végzi ki.
Rodna De igen! Még ma! Egy órán belül!
Ez a leány már... Hasszán! Jöjj, barátom!
Azonnal tedd jóvá, mit elkövettél!
És meg ne próbálj kieszelni
új cselt: csak valódi szolgálatért
várhatsz jutalmat!
Hasszán (Hidegen) Mit kivánsz, Uram?
Rodna Vért! Itt csak az segít: ezek a zászlók
csak akkor nem lobognak érte, fenn,
ha már nem él.
Hasszán (Félre, és körbe nézve)
Ti súlyos oszlopok,
ti tágas ívek, zord, komor falak,
kik le nem rogytok, s fönn te éji ég,
te fojtogató, vastag éji lég,
s te szellemlény, bárhol és bárki légy,
kinek nevét a mű mutatja fel,
omoljatok rám mind, és fojtsatok meg,
ha segítek neki megölni Andrást!
(Rodnához, hidegen)
Szolgálatodra, Nagyuram... de... akkor...
Rodna Csak akkor, hogyha már...
Hasszán S a felhatalmazás?
Rodna (Papírt húz elő a mellényéből)
Itt van, név nélkül, Gertrúd kézjegyével.
Fogjad, és írd be Váradi nevét!
Ez kisegít. De hihetek neked már?
Ha ezt elvégzed, nagy hálára számíts:
a hulló vértől meglásd, hova nősz! –
Lesz birtok bőven, s pompa, hatalom
szolgál lakájként. Ragadd meg szerencséd!
Báró leszel majd mindezen fölül!
Hasszán Báró? Ne szóban!
Rodna (Papírt vesz elő)
Tessék! Töltsd ki ezt is!
Pecsét van rajta, az a fontos.
Hasszán Úgy! Úgy!
Egy órán belül halld a híreket,
mit ezek keltenek majd.
(Kiáltások távolabbról)
Rodna Sok sikert!
De csitt! Mi ez a lárma?
Hasszán A fogoly
jön az úrnővel.
Rodna Válaszd széjjel őket!
Hasszán Nem én! Olyan erős, hogy tönkrever
bárkit, ki útját állja.
Rodna Ez igaz.
Hívj segítséget!
Hasszán Bújj el, Uram, akkor!
Rodna Itt? Hova bújjak?
Hasszán Nézd, ott jó sötét van.
(Rodna kimegy a nyitott ajtón át)
(Hasszán bezárja mögötte)
Most foglyom lettél: itt a kulcs, lakat.
Én kimegyek a lármás csőcselékhez.
Hű, hogy’ ordít a szörnyeteg!
(Hasszán kimegy)
(Jön András és Beatrice)
András Ne félj,
elmondok mindent. Most csak annyit,
széttéptem gúzsomat. Hazafelé
foglyul ejtett egy nagy tatár csapat,
kik, nem ismerve származásomat,
Váradnál, vesztükre, fölfegyvereztek.
(Szünet)
De óh, Beatrisz, rajtad látható,
mily életed volt vélt halálom óta:
megváltoztál.
Beatrice De szívemben nem... ott nem...
(Belül kopogás, kint kiáltások)
András Az egybegyűltek tompa moraja
még éjszaka sem szűnik. Kik ezek?
(Jön a Börtönőr fáklyával, és utat nyit a Tisztnek a vasrácsos kerítés ajtaján)
Tiszt Jó reggelt! Mivel ez itt már az új nap.
Börtönőr Mi, hóhérok, a könnyes keresztkútnál
csak „Szabadság”-nak hívjuk.
Tiszt Kegyelem
a jó Lovagnak. Ki cellája ez?
Börtönőr Bánkbán grófé. Szép új neje is itt van.
Tiszt Neki csak gyászhírt tudok mondani.
Börtönőr Itt a kijárat...
(A Tiszt és a Börtönőr kimegy)
Beatrice Bánkbán gróf neje?
Ó! Ó! Ó! Ó!
(Térdre roskad)
András Nem hatja meg fejének színezüstje
a zsarnok lelkű Lázadást? – Szabadság!
Te szép ábránd! Hogy’ visszaélnek itt neveddel!
Fehér ruhás istennő, mint taszítnak
le hűtlen híveid oltáraidról!
Míg tüzeket gyújtanak templomodnál,
helyedbe már a kígyó-koronás
Alektót emelik, kinek keze
véres tőrt markol, s őrült kebelén
a Gőg fia, a sápadt Gyilkos ül.
El tudod tűrni, oktalan Királynő,
hogy neved kiáltsák e harci zajban,
mely tetőzi a büszke tornyokat,
s a vad ricsaj és gyilkos lázadás
egy fővárost tegyen rabbá, üressé?
Nem lassú léptek kellenének inkább,
higgadt komolyság, áhítat az arcon,
s körültekintés sapkatoll helyett?
S szivárványkék öveden címerül
sorsot enyhítő, könnyes Irgalom,
amely kitart a kusza meredélyen,
hol felhők s megszegett szerelmi eskük
fölött te félrekanyarodsz? Vagy a
határtalanba áradsz ismerős
mélységein keresztül, és e bűnös
világon nem segítsz? Antik leány!
Te szép, nyugodt, ki helyrerakhatod
a földgolyót, ha zendülés zavarja,
s kifordul tengelyéből – elfelejtvén,
ki a király, és ki alattvalója,
teng üstökösként, tömeg állapotban –,
tedd lángnyilakká szabad fürtjeid,
s vad jósjelekként lebbentsd át az égen,
hogy térdre hullva kérjék, vonja vissza
dühét s szabadosságuk mellbaját!
(Beatrice-hez fordulva)
Bocsáss meg, kedves, mily gond szívja véred,
bár itt vagyok? S mért fordulsz félre most?
Beatrice Elgondolkodtam... mielőtt nagyobb baj...
Jobb lett volna, ha... Hogy’ is, jó Uram?
András „Jó Uram”! Beatrisz! Mi van veled?
Imádkozz, kedves, meg ne zavarodj!
Beatrice Pedig nincsen nagyobb reményem annál
itt, e földön. De jaj, mit is beszélek!
Elmúlik mindjárt... Lásd, már vége is van.
András Milyen hideg és zsibbadt a kezed!
Veríték ömlik tiszta homlokodról,
mintha ott fájna.
Beatrice Bánkbán asszonya! –
Azt mondta Bánkbán grófné? Hát ki az?
András Ez az egész? Micsoda jó szived van,
hogy így együtt szenvedsz vele! A részvét
engem is eltölt.
Beatrice Köszönöm. Szegény lány!
Szánalmat kelt a sorsa.
András Kedvesem,
kit vett Bánkbán úr nőül?
Beatrice Kicsodát?
Hah! Te más nevet adnál énnekem?
Nekem, ki viperánál süketebb
vagyok, s tudok a kígyók dupla nyelvén?
Uram, én ártatlan vagyok. Az én
hibám, hogy Bánkbán szépnek látta őt?
Tudd meg, hogy ez a grófnő öntudatlan
szoborrá sírta önmagát – miközben
ömlöttek forró könnyei, hideg
szívétől sorra megkövültek – és így,
ily gyászban vitték őt oltár elé.
András Talán özvegy volt?
Beatrice Özvegy... S egyre inkább,
ahogy az órák fájdalmát növelték.
Hűsége vadgalambot szégyenít;
ha az, hogy féregből hord amulettet
szívében örök emlékeztetőül,
bár talizmánja tönkretette őt,
és télbe fordult teljes élete;
hogy eldobta szivét, lelkét, eszét,
mindent, mi lát, hall, ízlel, és megért,
egy vámpír kínért, mely szeszét kiszívja
volt életének, és sírgödröt ás
dúlt szíve mellett; hogy tűz gondolat
ég, virraszt benne nappal, éjszaka;
hogy kiszikkadt agya és kebele
a halál iránt érez szenvedélyt,
s önmaga gerjeszt földöntúli lángot,
mely megszenteli, amíg elemészti;
hogy reszkető ajkán csak egy ima
kél szüntelen, s az halált esdekel;
ha igaz hűség mindez, úgy urát
nálam hívebben nem gyászolta senki.
András Nálad, Beatrisz? Csacska lány! Milyen
könnyen megcsal a részvét! Elcsigázott
és fájdalomcsiszolta elméd
kaméleonként mint veszi magára
a környezet színét! De teneked
nincs okod félni: urad visszatért.
Beatrice Vissza? Kicsoda?
András Szerető urad.
Beatrice Nekem nincs senkim!
András De van: visszatért,
hogy elvigyen, fátyollal leborítva.
Beatrice Fátyollal! Így igaz! – A rémítő
titok, amit majd el se hisz, ha hall,
ez ólomsúly megfojtja lelkemet.
Elég! – Nem mindent mondtam el neked
a grófnőről...
András Nem is kell! Ismerős:
jött egy lovag, és nőül kérte őt...
Ezüst hajú, s ezüstbányái vannak.
Lefőzné Plutus vén kincstárnokát. –
Megvigasztalta. Rosszat tett vele?
Igazán oktalanság magadat
ily ódon történettel ostorozni.
Gyere, szerelmem, mosolyogj!
Beatrice Eressz el!
Nem vigasz, áspiskígyó mérge ez!
Tőrként hatol át minden porcikámon!
Fölgyújtja elmém, szívem összezúzza
András Óh, Ég áldjon meg, szedd össze magad!
Beatrice Ki vagy te, Uram? Szedd össze magad!
Bánni fogod még ezt a megalázást,
mikor felébredsz, és keresni kezdesz,
és megtalálsz... Pfuj! Pfuj, hogy én veled...!
(Elfordul)
András Drága Hercegnő!
(Kiáltozás, kavarodás odakint)
Hah, miféle lárma
mennydörög odakint? „András király!”
Milyen szokatlan nékem ez a hang!
Beatrisz! Életem!
(Megújuló kiáltozások)
A síri föld
s a sápadt ég egyetlen hangzavarban
rangom kiáltja.
(Hasszán rohan be, nyomában Ragotszki)
S arra kényszerít hát,
hogy magammá legyek? Kit látok itt?
Ragotszki!
Ragotszki Uram, erőid itt vannak, Budán!
Hasszán (Térdre esve) Kegyelem!
András Midőn sérülten hevertem a földön
az ekeroni csata éjszakáján,
te, meghitt szolgám, szíjjal megkötöztél,
s szépen az ellenség kezére adtál.
Sőt, tegnap, Hasszán...
Hasszán Bánom, Uram, azt is!
Ragotszki Ő vezetett ide. S most itt a perc,
hogy üstökön ragadd a jó szerencsét,
és visszavedd hatalmad.
(András gondolataiba merülve áll; kint hangos kiáltások: „Lássuk András királyt!”)
Hasszán Figyeld a döngő lábakat! A rács
ledől!
Ragotszki Mi ez a kétségbeesett
nyugalom lelkeden, midőn királyi
jogaid szólongatnak sürgetőn?
Ó, légy okos!
(A rács túloldalán a Bakó jelenik meg egy Őrrel)
Hasszán Már késő! Itt a hóhér!
Ragotszki Kérlek, ne hagyd a népet könyörögni!
Hasszán Vagy Bánkbán úrnak meg kell halnia.
Beatrice (Hirtelen hangosan felkiált)
Nyílik a zár! Megyek! Eresszetek!
(Beatrice kirohan Hasszán mellett a nyitott ajtón)
András Nincs magánál... Meglesz, amit az Ég
akar, szegüljön bárki ellene.
A végzet járja útját.
(András kimegy, Ragotszki követi)
(Hasszán marad, és hosszan néz András után)
Hasszán Kiment az ajtón... A nép közrefogja.
Ismerik őt! És éltetik!
(Hangos kiáltások: „Óvja az Ég András királyt!”)
No, lám!
Kezénél fogva vezeti ki Bánkbánt.
(Kis szünet után, ujjongva)
A bosszú, vélik, földrengést, vihart kelt,
magas hullámok csúcsán nyargalászik,
vagy villámlásként küldi le az ég.
De Afrika fiai okosabbak:
tudják, hogy bennük békésen henyél,
ám ha csúf bántás éri lelküket,
értik a módját, Sorssá hogy’ tüzeljék. –
Én bűnt követtem el szavadra, Rodna,
s gúny lett a bérem, több a tűrhetőnél.
De ez a bosszú édesebb nekem
a báróságnál.
(Hasszán távozik)
Vége a második felvonásnak