V. FELVONÁS

1. Szín – Lakomaterem – Gertrúd és Rodna (mint Király) uralkodói székeken. Nemesek és Dámák az asztalnál. – Egy Tiszt Rodna mellett álldogál, aki épp áttanulmányozta az érkezett leveleket.

Rodna Uralkodásunk szerencsésen indul.

 

A sereg, látva rosszkedvünk, feloszlott,

és száműzött vezére Szíriába

indult el újra: ez a hír, Királyném!

Gertrúd (Izgatottan emelkedik fel székéről)

Ó, mily elsietettség, Istenem!

Lehet, hogy András sose tört a trónra?

Akkor mért kellett szövetségre lépnem

a magam uralma helyett? Dühöm,

a vak vezette léptem. Megőrülök,

ha felfogom, mi történt.

Rodna (Félre) Vágyaim

teljesülőben. Gyatra származásom

királyi már. A gőgös, büszke kék vér,

mely úgy feszíti nőmnek kebelét,

lehet, hogy elevenebbel vegyül,

de aztán... Bah! A poszt és nem a vér

dönt arról, kik vagyunk.

(Kiáltások kint; Rodna a közelében állókhoz fordul.)

Az ég dörög?

Nemes Nem, a csőcselék, Uram.

Rodna És mi baja?

A nászunk tán?

Nemes Váradit élteti.

A tatár leverését.

Rodna El vele!

Ez árulás! Hogy azt a hitszegőt...!

Hirdessétek ki tüstént haragunkat!

Lógjon, ki engedetlen!

(Egy Tiszthez) Láss neki!

Gertrúd A zsarnok demagóg!... Megy Szíriába...!

Beatrisz nélkül!... Itt lesz nemsoká,

hogy megszerezze. Kitervelte ő már,

én meg csak álmodok a bosszuról, mert

magam futtattam zátonyra hajóm.

Nekem van elsőbbségem, szép hugom!

Most egy királyhoz adlak feleségül,

kinek üres csont tartja bíborát,

és te örök-tél karjai között

jégcsappá fagysz, és soha föl nem olvadsz.

Már adlak is! (Kimegy)

Rodna No lám, az éj beérett!

Zárjuk szép lakománkat, uraim!

Királynőnk elvonult. Jó éjszakát!

Neme Áldja az Ég Felséged fekhelyét!

Mind hódolattal búcsuzunk.

(Valamennyien távoznak.)

Rodna (Szolgájához) Embereid?

Szolga Lent várakoznak, Felség.

Rodna (félre) Gyorsan és biztosan kell cselekednem.

(Szolgájához) Bertold!

Szolga Uram?

Rodna (Félre) Legyen meg még ma éjjel?

Mit késlekednék? András számüzött,

a nép szíve enyém... Igen, ma éjjel

meg kell történnie.

(Szolgájához) Bertold!

Szolga Uram?

Rodna Várj! (Félre) Ha Beatrisz mégsem lett enyém,

mit ér az egész? Hiszen ő nekem

horgony, nem elsodródó gondolat!

Itt a levegő koporsószagú,

méreggé válik gyomromban az étel,

és serlegemben kígyó nyála habzik

kicsordulásig... s mindez őmiatta.

Mi más az ír, mint nővére halála,

hogy ő legyen, ki boldogítja ágyam?

(A Szolgához)

Még itt vagy? Eredj, és mondd meg Asszonyodnak,

maradjon szobájában, s várjon ott rám.

Éjfélkor s egyedül.

2. Szín – Gótikus csarnok – András és Hasszán csavargónak öltözve; arcukat eltakarják rongyaik

Hasszán Könyörgök, Felség, hogyha látja majd,

mit én már rég, hogy milyen ördögi

gondolatoknak titkos fészke lelke,

el ne árulja semmiképp magát!

András Megvédenek e rongyok minden ellen,

a dolguk az, hogy én lássak, ne ő.

Ha a királynő nem csúfolja úgy meg

rangját, kiragadhattam volna hűtelen

alattvalója karmai közül,

de ahogy most áll...

Hasszán Felség, Rodna gróf jön!

(Belép Rodna)

Rodna Ti itt... Kik vagytok? Honnan jöttetek?

Hasszán Balassi gróftól, Felség.

Rodna Ezt csodálom.

Mért nem maga a gróf van itt?

Hasszán (Félre) Mivel

tömött erszénnyel nem volt kedve rá.

(Rodnához) Kórság támadt rá, Felség, hirtelen.

Rodna Bizalmasai vagytok?

Hasszán Szíve csücske!

Nincs titka, melyet meg nem oszt velünk.

Rodna Tudjátok hát, mi ügyben jöttetek?

Hasszán Valami érvágás félében, így van?

Rodna Te embervért csapolsz, és lefetyelsz?

Az gyanús lenne, s ijesztő, te farkas!

Nem tetszik nedves, vérfaló pofád,

rút hajlamod. Ha nem tudnád, a hölgy

magas rangú: őt nem ijesztheted meg.

András (Félre) Hölgy? Ki az?

Hasszán (Félre) Asszony? Ó, szentséges ég!

És te házas vagy... Értem már a dolgot!

Legfőbb érték vagy hölgyeink körében.

Rodna (Félre) Hogyan, ha nem vérrel? Na gyere csak!

Hasszán Uram?

Rodna Nos, fölfogadlak, Vérivó!

Hogy’ sündörögsz! Hát, vállalod?

Hasszán Ontottam vérét csöppnyi csecsemőknek,

és szebbnél-szebb szüzeknek, hogyha kellett.

Sose töröltem szárazra vasam.

Erős kezünket vízben nem fürösztjük:

így éri pénz.

Rodna Megmondtam: finoman!

(Andráshoz) És neked is... Én kénytelen vagyok

így cselekedni, oly bűnös a hölgy.

(Hasszánhoz, aki hátrált néhány lépést)

Ügyelj jól, nehogy megzavarjanak!

(Andráshoz) Hadd nézzem csak meg öltözékedet!

Mi volt ez?

András Lárma.

Hasszán Gúnyos füttyögés.

Rodna Erre! Húzódjunk beljebb, ahová

nem ér a lárma. Ah! Elég nekünk

az önmagunk rémtette társaságnak.

Ismered azt a komor ligetet

királyi lakunk bástyáin belül,

melyben egy mély és lomha vízfolyás

halad. Ha annak partjára leülsz,

s tükrébe nézel, amely fekete

a ráhajló fenyőktől, susogásuk

hallod, mely mintha gyászolná magát.

András (Félre) S csöppentik bolond váladékukat,

míg hulldogálnak nyűtt leveleik...

Óh, ez példázat!

Hasszán Tudjuk a helyet.

Tartva magunk Felséged óhajához,

ma éjjel ott találkozunk.

Rodna Helyes,

de ne beszélj ily hangosan, nehogy

gonosz szemek is bekukkantsanak

az elhagyatott víz alatti sírba.

Senki ne lássa, mi folyik az ágak

dús függönye mögött!... Te nem figyelsz?

András Azt a helyet én régen ismerem.

Rodna Jó! Most a városban minden nyugodt,

Magyarország az ágyában pihen.

Ő nem aludhat: tépd ki hát a csöndből,

s hozd azt a ragyogó, szép nyomorultat

ide, és itt a lassan csordogáló,

mély vízbe... nyomd bele!

András De kit? Könyörgök!

Hasszán Mindegy: ki jó urunk útjában áll.

Rodna S jegyezd meg: vérontás nincs, mivel az

bűnös dolog! Csak nyomd a víz alá,

mely márványfalként rejti majd a szem

elől. Gyújts fáklyát, hogy lásd, küzd-e még,

vagy végre meghalt... Értitek?

Hasszán Uram,

mindent, és végrehajtjuk gondosan.

Rodna Nem menekülhet karmaid közül?

Hasszán Soha.

Rodna És eltökélt vagy? Nem inoghatsz!

Nem, hogyha fészkéről a keselyű

riadna is fel, s nagy keservesen

vijjogni kezdene az éji égen;

hogyha tán tollas gémet hallanál is

előrobajlani a néma vízből;

s hogyha... mert itt van udvara, tudom...

a királysas hagyná el sziklacsúcsát,

s fölötted róná mágikus körét,

aztán visítva szállna csillagokba.

Nem félsz majd? Mivel mindez velejárhat.

Jár, nem, a tettnek meg kell lennie;

meg annak, még ha mégoly mocskos is.

El vagy tökélve?

Hasszán El, s hogy mit, miért,

Felséged dolga.

Rodna Úgy van. S mondtam is.

András Csak azt nem, hogy kit...

Rodna Azt még nem, valóban...

A Királynőt.

András A Királynőt! Jól hallom? Gertrúdot?

Rodna Tudsz másikról is? Kit nem ismerek még?

Én és Isten halálra szántuk őt.

András Elvetemült! A pokolbéli ördög

maga sem tudott soha kieszelni

sötétebb gaztettet a tiedénél!

Hogy őt, aki a szennyből kiemelt,

egészen föl, a trónnak magasáig,

őt, a te fölkent házastársadat

véres munkádnak tárgyává tegyed!

Térdelj le, mielőtt a porba zúzlak,

a megbántott Isten színe előtt,

hogy irgalmáért könyörögj! Habár

az Ítélet Könyvében nincs bocsánat

ekkora bűnre.

Hasszán (Félre) Ettől féltem én.

Rodna Hogyhogy? Mit merészelsz? Nem ismersz talán?

András Nagyon is jól, te gaz! S vajon te ismersz?

Gertrúd unokabátyja áll előtted!

Rodna András!... Végem van!

András Reszkess, áruló!

Nincs a világon nyelv, mely teneked

nevet adhatna; és a kárhozat

enyhe kis büntetés. De énelőlem

el nem szelelsz!

(Hasszánhoz) Őrizd, míg odajárok

Őfelségénél: tudja meg, mi készült!

Szemed le ne vedd róla közben! Inkább

lássam az ajtóhoz szögezve tőrrel,

mintsem a küszöbön!

(András távozik.)

Rodna (Behízelgő hangon) Pajtás!

Hasszán Az ördög!

Rodna Ha eleresztesz, nincsen az a pénz,

mit meg ne adnék szabadságomért.

Hasszán Tízezer tallért?

Rodna Megkapod.

Hasszán A gyűrűd?

Rodna Tessék! (Átadja neki)

Hasszán S a Hercegnek semmit nem ártasz?

Rodna Az égvilágon.

Hasszán Lelked rajta, Rodna?

Rodna Esküszöm!

Hasszán Mondd hát: „Arra kérem Istent,

juttasson engem szörnyű végre, ha

a Herceg életére törnék!” Halljam!

Rodna Sújts hirtelen halállal, Istenem,

ha András életére törnék.

Hasszán Itt a

tízezer tallér?

Rodna Nincs, de rögtön itt lesz.

Hasszán Köszönöm... No csak, írd ezt itt alá

biztosítéknak! (Kezében tartja a papírt.)

Rodna (Az asztalhoz megy aláírni.) Mi a szövege?

A kesztyűd eltakarja.

Hasszán Fontos az?

Csak írd alá vakon! Itt nincs helye

faggatózásnak... úgy hiszem!

Rodna No, jó... jó.

(Hasszán átveszi a papírt, összehajtja, és a mellényébe rejti)

Most már eressz el!

Hasszán Adsz öt perc előnyt.

(Félre) Torkig vagyok a dolgaiddal, Rodna.

E tárgyacskákkal tönkretehetem

a főztödet, s hazug szád lesz a veszted.

(Rodnához) Akkor most jó reggelt, uram!

(Hasszán távozik)

Rodna Elég volt, lelkem! Ne remegj tovább!

Legalább emiatt ne! Szórd a szélbe

félszed! Andrásnak meg kell halnia.

De nincs, ki... Hah, a bandám! Egyikünknek

a szakadék fenekén a helye.

Hadd jöjjenek, kik odaküldik őt!

 

 

3. Szín – Szomorkás berek; egy ér fut rajta át. – Ragotszki és néhány kísérője

Ragotszki A Hercegnek és sötét emberének

már itt kellene lennie. Mi történt?

Lesz, ami lesz, én...

(Hasszán jön, sietve)

Hasszán Vége van neki!

Ragotszki Hol a Herceg?

Hasszán (Diadalittasan) A bandát, Rodna grófét,

széjjeloszlattam fondorlatosan,

e gyűrű jóvoltából.

Ragotszki Hol a Herceg?

Hasszán Jön Rodna majd, hogy mürmidonjait

a Hercegre uszítsa; de ha jön,

a sötét sivatagba visz az útja,

amelyben már a gödör várja őt,

s az olthatatlan láng a fenekén.

Ragotszki Miről beszélsz?

Hasszán Hogy Rodna veszni fog.

S mint férges gyümölcs hull a földre le,

úgy hull beszenteletlen sírba ő,

ha utoléri bosszúm. Hallga csak!

Nem hallasz semmit?

Lélegzetnyi zajt sem.

Én egy kiáltást véltem hallani,

de hát különös lények laknak erre:

olykor egy árva madár felsivít,

reánk hullatja piszkát, s elrepül.

(Szünet)

Micsoda csönd! Csak az a végzet-óra,

csak az a patak ott...

(Harangkondulás)

Ragotszki S a gyászharang szól.

Hasszán Felhőkből hallani: a levegő

felkapja baljós hangját, s száll vele:

viszi a szélszabdalta pusztaságba.

Nem gyullad fény. Nincs is tán senki itt

rajtunk s az Időn kívül.

Rodna (Rodna rohan be) Tönkretettek!

Végem!... A bandám! Hova lett a bandám?

Hasszán (Megragadva Rodnát)

Megszegted esküdet, s most meglakolsz!

Rodna Hova tűnt el a bandám?... Hé, eressz el!

Hasszán Hiába ordibálsz: itt senki sincs

mirajtunk kívül. Bandád hazaküldtem.

Rodna Ki vagy te, alja fickó?

Hasszán (Ledobva köpenyét) Nem tudod?

A mór! Akit te kutyába se vettél.

Mi lelt? Tán elnémít a végitélet?

Kapsz tőlem pár percet, hogy összeszedd

rongy életednek bűneit, s imádkozz.

Rodna Fulladozom! Csak nem akarsz megölni?

Kérj, amit kívánsz! Mindent megadok.

Aranyat rúdszám... Hogyha drágakő kell,

gyémánttal átszőtt selymet kapsz ruhának,

olyat, amelytől káprázik a szem.

Csak hagyj életben.

Hasszán Hogy’ végezzük őt ki?

Rodna (Hevesen)

Ragotszki! Nem látod, hogy mire készül?

Könyörgök, tiltsd meg néki! Nem szabad!

Ragotszki Nem ölhetsz, Hasszán, törvénytelenül.

Ítéletet előbb a földi bíró

mondjon ez úr fölött, s csak azután

az égi.

Hasszán Kész az evilági már. –

Nézd ezt a felhatalmazást, amely

itt van, a szívemnél, mint tőr a tokban,

s melynek pengéje, hogyha kivonom,

éltét szegi... Nos, győződj meg magad!

(Átadja neki a papírt)

Ragotszki (Olvassa)

„Megengedem és megparancsolom,

hogy hű alattvalónk... ezt kézbe véve,

nyomban végezze ki... Rodna... urat!...

Királyi pecsétünkkel szentesítve.

Gertrúd.”

Rodna Ez hamisítvány! El ne hidd!

A mór eszelte ki! Ez hamisítvány!

Hasszán (Rodnához, halkan és jelentőségteljesen)

Ha az, tiéd: te adtad ezt kezembe,

hogy Andrást végeztessem ki vele.

S neve helyébe, félórája sincs,

te írtad be a magadét. Nem így van?

Rodna Veríték ömlik végig testemen.

Semmi remény nincs? (Halálra váltan áll.)

Ragotszki Mily módon tegyünk

a királyi parancsnak eleget?

Nem szennyezem be kardom.

Hasszán Azt nem is kell.

Uram! Amikor ez az áruló

bennünket bérgyilkosnak fogadott fel,

azt parancsolta, hogy Gertrúd királynőt

fojtsuk e zord, magányos vízbe itt.

Ne legyen sorsa az, mit néki szánt?

Ebben a fejedelmi öltözékben,

mely mint halotti lepel, úgy fedi,

fektessük őt a hideg, néma vízbe,

hadd villogjon ki pompás bíbora!

Ragotszki Kitűnő gondolat.

Rodna (Erőtlenül) Óh, irgalom!

Ragotszki Majd társaim segítnek. Én magam

a palotába indulok. Ha végzel,

gyere te is.

Rodna Erőtlenül) Ó, ne hagyj itt! Kegyelmezz!

Ragotszki (Fejét rázva)

Most már a Legfelsőbb Bíróra bízlak.

Hasszán, igyekezz!

(Ragotszki távozik)

Hasszán Rajta, cimborák,

végezzünk röviden!

(Rodna, látva a közeledőket, térdre roskad.)

Rodna Ó, drága Hasszán,

nem tenyeremből ettél? Könyörülj hát...

Hasszán (Félbeszakítja)

Te meg akartad fojtatni királynéd. –

Ajkad, amelynek csókja is hazug,

hiába könyörög. Vigyétek el!

Rodna (Erőtlen, kapkodó hangon)

Állj! Ne siess!

(Egy pillanatig képtelen folytatni,

majd sikerül hangját visszanyernie.)

Hasszán! Hagyj lélegezni!

Éljek szennyhalmon, bűzben, vaksötétben,

vagy hol száz éves hullák fekszenek

nemrég temetett gyermek holtak mellett,

rothadva óriás márványlap alatt –

így vezekelvén át, mi hátravan:

mindegy nekem, csak levegő legyen,

élethez elegendő, s ne halál!

Hasszán Hagyd abba! Hogy mersz így lealjasulni,

hogy már bennünket fojtogat a szégyen!

Rodna Te oly tettekkel vádolsz engemet,

miket a Végzet döntött el, nem én.

(Jámbor hangon)

Egy perc... egy hő imára még?

Hasszán Legyen.

(A többiekkel együtt hátrál néhány lépést)

Rodna Hát nincs remény? De mit papolnak akkor

isteni irgalomról? Hogyha volna,

imám nem fújná vissza rám a szél.

Hogy én, a marsall, nádor és király,

meghaljak? S vízbe fojtva, mint a macska?

Miért küszködtem akkor, s szövögettem

hálóim?... Esztelen! Így tőrbe estél?

(Kétségbeesetten veri a mellét)

Nem engedek! Én bűnös nem vagyok.

Nem bíróság ez, gyilkosok tanácsa!

Andráshoz apellálok, s nem merítnek

nyálkás mocsárba, viperák közé,

hogy ott halálra marjanak, s az élet

finom szeszét és édes érzetét

egy örök álom űrje váltsa fel.

Vagy hogy...

(Pár pillanatra elakad a hangja)

Te szent ég! Talán nem is űr

lakja a feneketlen szakadékot,

hanem ezerszer félelmetesebb

dolgok a rothadásnál... Testtelen

bűnök, jajok és fojtott sikolyok,

szikrázó ördögarcok... Közrefognak!

(Sikoltva görnyed össze, mint akinek eszét vette a félelem)

Hasszán Ti következtek. Béna és süket.

Nem baj, csak kezdjétek. Lám, térdei

összeverődnek!... Ily ábrázatot

márványlapokon láttam. Ráncain

vastag veríték. Tárt tekintetében

nincs gondolat. Lelke, mely elborult,

ki nem világosul már soha többé,

s mindegy neki, holt-e már, vagy él még.

(Megragadják Rodnát, aki felüvölt, midőn a víz felé vonszolják. Hirtelen kitépi magát kezükből, és a színpad előterébe támolyog.)

Rodna (Vadul körültekint)

Ti nem hóhérok vagytok, gyilkosok!

Rangot kapsz, Hasszán, nagy kitüntetést!

Fulladok! Ments meg! Ments meg a pokoltól!

Föl sem oldoztak! Reszketek! Hideg van!

Vérem besűrült, s mindent hó borít!

Halálra váltam, hajam él csupán.

Sötét... sötétség vesz körül. Könyörgök,

hadd vezekeljek!... Emberarcotok van,

de hol a szív, a lelkiismeret?

Lelkemre kérlek, irgalmazzatok!

Nem? Reng a föld alattam, süllyedek!

Szentség és feloldozás nélkül? Így?!

Nem, nem! Iszonyat! Nem halok meg így!

(Az utóbbi mondatok közben fokozatosan a földre süllyed, míg legvégül, a félelem tetőpontján, holtan esik össze.)

Hasszán Emeljétek fel!... Többé nem beszél.

(Azok közelebb mennek, hogy felemeljék.)

Egyik Kísérő Ez hulla már.

Hasszán (Rövid és döbbent csönd után)

Szörnyű, de így igaz:

a halálfélelembe belehalt.

Így zárta le az Égnél tartozását.

Maga vonta fejére ezt a véget.

Süllyesszétek vizi sírjába testét!

Menjetek!

(Társai távoznak Rodna holttestével)

 

 

4. Szín – Lakosztály: a szín végében egy alkóv, amelyben Beatrice alszik; közelében Gertrúd Királynő ül, egy fiolát tartva kezében (A IV. Felv. 1. Színének helyszíne) (Gertrúd előrejön, megáll, és magában mormog, mielőtt hangosan megszólalna.)

 

Gertrúd Csak ne emlékeztetne így Atyánkra!

Vagy csak a képzelet láttatja úgy?

Mit tétovázom annyit tett helyett?

Kétszer akartam fölkelteni már,

de valami varázslat mind a kétszer

elvette szóm. Asszonyi gyengeség

ne álld bosszúmnak útját!

(Közelebb lépve a pamlaghoz) Nézz oda!

Arcán valami mosolyféle bujkál,

mit boldog ábránd kelt az álmodóban.

Úristen! Ő az, kit a képzelet

melléje fektet; igen, kebelét

mint tó vizét a vad szél, úgy dagasztja

karjának ölelése; és az ajka

e két nedves, vörös szirom piheg.

Meg kell, hogy haljon a buja! Igen!

Forró csókoktól reszket, rogyjon össze!

Én elfátylazom ajkad mindörökre!

Letépem róla szeretődet! Inkább

mennykő lett volna párod! Hol a méreg?

Nem, az túl lassú.

(Egy asztalkára helyezi a mérget)

Meztelen vasam

(Előhúzza tőrét)

gyorsabban hat majd bájaidra és

simítja el kis hullámaidat.

(Az ágy fölé hajol, majd visszahúzódik egy pillanatra)

Hogy van ez? Gyermeteggé vált erőm:

dühöm hiába uszítom reá?

Beatrice (álmában) András!

Gertrúd Ez a név visszaad magamnak.

(Éppen döfni készül, amikor belép András, és kicsavarja kezéből a tőrt)

András Állj, gyilkos! Vissza!...Ó, kegyetlen asszony!

Gertrúd (Megriadva) Ki vagy te? Áruló!

Ezt hogy merészled?

András Ártatlant ölnél? Védtelent, akit

a természet köt hozzád? Félretolsz

minden emberi érzést? Ó, szivemben

kettős harag forralja a rokon vért,

s kergeti arcomba! Hitvány királynő!

Gertrúd Nem tartozom felelni senkinek.

Eressz el, szolga!

András (Szigorú hangon) Szót se szólj! E perctől

parancsolásra többé nincs jogod:

nem vagy uralkodó.

Gertrúd Elég! Eressz el!

András (Ünnepélyes komolysággal)

Asszonyom, ne légy elbizakodott!

Tompítsd sas szemed villámlásait,

helyettesítsd csodálkozással inkább,

nehogy dühöd, a magasba törő,

az ég tüzes nyilát zúdítsa rád!

Gertrúd Engedj elmennem!

András (Ellentmondást nem tűrő hangon)

Vigyázz, nem ajánlom!

Királyságodtól megfosztottak. Engem

küldtek, hogy hírét tudassam veled,

és fűzzek rozsdás láncot hófehér

tagjaidra, hogy mint szerelmes kígyó,

utat rágjon magának szívedig,

s ott sütkérezzék.

Gertrúd Királyok Ura!

Ki parancsolta ezt?

András Ki más? A férjed!

S hogy vessek véget bíbor bűneidnek,

s fojtsam páratlan tested vízbe ott,

hol hazug részvét nem kíséri. Kész vagy?

Gertrúd Megőrülök. Ezer vad fúria

tombol fáklyával bennem. De te nem mersz

bántani minket. Királynőd vagyunk.

András Tévedsz! A jogtalan tett a királyt

megfosztja méltóságától. Az Ég

a fölkent főre szentségét nem adja,

ha azt nem lakja senki, mint tiédet.

Mert mikor bűnt követsz el, szent erőd

elhágy. És bíbor köntösöd a nagyság

halotti leple már csupán. De mondd,

mily ördög bírt reá, hogy kést emelj

erre a szép virágra, mielőtt még

eláraszthatná édes illatával

országodat? Könyörgök, válaszolj!

Gertrúd Nem tartozom vele, és nem tudok.

Hangod a vallomástól visszatart.

Neked halotti lepel köntösöm,

a királyok bíbor színével ékes...

Így csak ellenség szeme néz reá,

amelyben nincs iránta tisztelet.

Vagy könnyeink talán a hullafoltok

súlyos redői közt? Szegény fejem!

Ki koronát hord, kint hordja szivét,

s vak a fénytől, mely otthonába tör,

amelynek valamennyi terme színház.

A kék szín lég kibontja szárnyait,

a víg, örök nap visszaifjodik,

s minden hajlékra szent kegy záporoz,

csak ez marad magányos, ez a népes.

Minden szív társra lel, csak az enyém nem,

a leghatalmasabb... A nyomorúság

terén legalábbis! Kinek keserves

könnyei titkon ömlenek, mivel

koronás főnek méltóság a dolga,

s reá egy nemzet szeme szegeződik.

Mindenek közt, mi fénytől menekül,

s örömmel bújna rejtekhelyre el,

én, akinek fenséges csönd a társa,

én nem tudom csak, hova, merre bújjak

a szemektől, mik bekerítenek.

Nem rejthetem szívemnek sóhaját

a ködnek tágas köpenyébe sem,

vagy vastag felhőbe, hogy lepje trónom,

a szemek minden tettem követik.

S ha kába méltóságba burkolóznék

szívük elől, úgy megvonnák bizalmuk.

Egy jót tehetne csak a sors velem,

és meg is tenné, hogyha nincs hugom,

ki mint ámító, vásáros cigány

ellopta jussomat.

András Avass be, kérlek,

mi jussod lopta el?... A herceget?

Gertrúd (A meglepetéstől egy pillanatra elnémulva)

Merész vagy, lovag. Ám ha már beszélek...

Gyötrő remények!... Óh, ti, kik fülünkbe

álmot susogtok, csaltok, mint a zöld ág,

mely szeretőként széllel enyeleg!

(Tenyerébe rejti arcát, majd újra fölfedve, színlelt nyugalommal)

Ahogy mondtad.

András Hallgass meg, kérlek, akkor...

Boldog időket éltem egykoron,

megboldogult atyád kedveltjeként.

Történt egyszer, hogy megriadt lováról

földre esvén, egy óriási vadkan

meredt fölébe roppant agyarával,

de én még jókor ledöftem a szörnyet.

Gertrúd Drága atyám! S te megmentetted őt?

András Igen, s először húgod tűnt elém,

majd András herceg...

Gertrúd Húgom? Mondd tovább!

András Te már királyné voltál akkor, vagy talán...

Mit mondtál, hol voltál te akkor?

Gertrúd Nem mondtam semmit. Könnyem hullt csupán.

S drága atyámat többé sose láttam.

Pedig mily hőn szerettem, s mennyire

fáj, hogy dicső alakja nincs jelen.

Térden hálálnám meg az égnek őt.

Az égnek s néked.

András Ezt tette hugod.

S tisztelt atyád kezünket egybefonta.

Nem az vagyok, kinek ruhám mutat.

A szép Beatrisz keze vont ide.

Gertrúd S ő megtagadta volna óhajod?

A háládatlan!

András Te az ő helyében

mást tettél volna?

Gertrúd Kérlek, mondd tovább!

Nem volt ellenfeled szívében? Akkor?...

András Szerettem jó atyád, és ő is engem.

Beszélgetéseink során nemegyszer

tért ki reád is.

Gertrúd Énrám? Ne mondd!

Gondolt Gertrúdra? Óh, a drága, drága!

András Azt mondta rólad, hogy természeted

Olyan, akár a tűz, oly lobbanékony.

Szívednek meg kell perzselődnie,

hogy lásd hibád. Szemednek könnye kell,

hogy megtisztítsa szenvedélyed.

Gertrúd Óh!

Mily jól festett le, s mily sajnálatos, hogy

megvonta tőlem régi, mély bizalmát!

András Magát vádolta, mért nem fogta vissza

vad véred addig, míg az született

nemességedet nem rontotta még meg.

Így – mondta – bűnöd joggal tépi őt le

Ábrahám kebeléről.

Gertrúd Óh, Atyám,

nem fogok ártani!

András Én azután

harcolni mentem, búcsút véve tőle.

Nem láttam többé, de a képe itt van,

szívemben, élőn, s forrásként buzog.

Zápor ő, mely az elszórt magvakat

oly édessé teszi, hogy nem is értjük,

hová lett éltetőjükből a kín.

Ámde szárítsd fel, hölgyem, könnyedet, mert

van még szívedbe mit csöppentenem.

Gertrúd Atyámtól? Hadd borulok arcra akkor,

mint nagy szárazságban a nyomorultak,

fölgyűjtve ingükkel a harmatot.

Virágfüzér lesz bennem mindenik

ajkán termett szó... Mit mondott atyám?

András Halálos ágyán írt nekem, de egy gaz

föltartóztatta emberét, ezért

csak most kaptam meg... s adhatom kezedbe

ezt az emléket,

(Egy kis dobozt nyújt át)

hogy, ha rátekintesz,

atyád szigorú hangját halld magadban,

s ne bűnös akaratodat. Hogy érezd,

ő gyermekén tartja tekintetét,

s látja, szavát az hogy’ fogadja meg.

Gertrúd Mit rejt e doboz?

András Atyád arca mását.

(Fölmutatja a miniatúrát)

Gertrúd Add ide! Add ide!

András (Ünnepélyesen) Tessék, KUZIN!

(A Királynő remegve, szinte önkívületben veszi át, majd némi szünet után, komoly arccal mered a férfira, és felkiált.)

Gertrúd András!

András Olvasd el!... Rögtön itt vagyok.

(András kimegy)

Gertrúd Atyám levele... Óh, unokabátyám!...

Nem tudom elolvasni könnyeimtől.

Vád a fejemre mindenik szava.

(A papírra pillant)

Andrásra száll áldása!... S a király

elveszi húgom? Soha! De atyám

azt írja itt, ha ellenszegülök,

márvány lakát feltörve itt terem,

hogy megbüntessen. (Ránéz a képre)

Az ő képmása! Milyen eleven!

Mintha ő maga volna... Ritka művész! –

Szemében ott lobog a lélek, és

életre melegíti. Ó, te por!

Hajdan én nagyszerű atyám, mi vagy

te most, ha nem por? Ám te tiszta lelked

és tiszta szellemed a rothadást

messzire űzi, s megrázza valóm.

Van valami, ami megérteti

éles tekintetét, mely mint az örvény

szívja be lelkemet, és issza vérem,

mint a hold az árt, megbánást mérve rám.

Vesztettem. S immár sértett húgomé lesz

a boldogító élet ővele...

(András parancsoló hangja kintről)

András Fogjátok el Rodnát, az árulót!

Gertrúd Mit hallok? Ellenségemmel kötöttem

felbonthatatlan szövetséget a

sűrű füstben, mely elfelhőzte elmém?

Oly okból, mit most kisöpör a szél?

Most mit tegyek? Ki rejt előle el?

Nem veszek levegőt, és meghalok...

De jön. Azonnal ideér.

(A méregfiolára pillant) Jöhet!

(Fölkapja a fiolát)

Te életadó, fényes, tiszta szellem,

ki úgy pezsegsz, forrsz kristály otthonodban

a lámpafénynél, mintha csak a nap

a te nedved gyűjtötte volna rügybe,

és hagyta volna kegyként énreám:

szabadíts meg Rodnától! Vígy oda,

hol árulók nem törnek hercegekre,

s nem tölt hiszékeny fült színig hazugság!

Hol barna bőrű, villás hitszegés

nem áll döfésre készen, s nincs sötét,

ördögi összesúgás, zendülés,

véres tekintetű, sápadt bitorlás,

de van helyette...

(Belép András és Ragotszki)

Rokon! Rád köszöntöm!

Tiéd legyen az ország... mely miénk volt!

Sokáig élj, és boldogan!

András Mit tettél?!

Gertrúd (Elhalóan) Ez a fagyos kéz utoljára érint...

Méreggel kioltottam életem.

András (Átkarolja) Drága hugom! Ne tedd ezt! Mit cselekszel?

Vond vissza, kérlek!

Gertrúd A sír oltalom.

András Mi ellen?

Gertrúd Túl nehéz kimondanom...

Nevetséges és aljas férjem ellen.

András Ő már halott.

Gertrúd Örömhír... Rajtavesztett?

De már... mit ér?... Bocsáss meg, Istenem!

Kösd föl a hajamat: nyakamba hullik,

mint tűzfonál... Óh, karjaid között!...

Milyen lehet az élet, hogyha már

a meghalás is ilyen boldogító? (Meghal)

András (Ünnepélyes csönd után)

A szépséges Királynő halhatatlan!

(Egy pamlagra helyezi a testet)

Ó jaj, szivem üvölt a fájdalomtól,

de vár a munka... Ragotszki! Hallod ezt?

(Kiáltások hallatszanak kintről)

Ragotszki A királyt köszönteni jött a nép.

András Ereszd be, kérlek.

(Belép Hasszán és a népség) (Hangos kiáltások)

Tömeg Isten éltesse Andrást, a királyt!

Hasszán Uram? A korona!...

(Beatrice, aki közben fölemelkedett fekhelyén, az előtérbe jön)

Beatrice Nem álom... András és a korona,

mit ráillesztenek... S ujjong a nép!

Mily rémálom gyötört!

András Hagyd, kedvesem!

Nem folytatódik. A félelmeket

hagyjuk okozóikra! Bizonyítsuk,

mily mulandó a sors minden kegye,

csak az igaz hűségre épülő nem.

Égbe visz az, hol minden jó lakik.

A többi hiú, szemkápráztató

kurta öröm. Kincse az Indiáknak

s a tiszta szellemek jutalma is

tüstént letűnik, feledésbe megy,

amint a színre rágördül a függöny.

 

 

 

A függöny legördül

 

NKA csak logo egyszines

1