1942. november utolsó napjaiban egy levelezőlapot adott be a postás a Nemzeti Színház színészportáján („…ott, ahol a hatos megáll”). A címzés „Székely György Dr urnak Budapest VIII. Rákóczi út szólt. A képes oldalon Bolmányi Ferenc olajfestményének reprodukciója volt látható: Beregi Oszkárt ábrázolta Hebbel Judith című drámájában.

Holofernes szerepében. A művész néhány sort is írt a lapra: „K.Sz.! Szép Iphigenia sikerének nagyon örültem és továbbra is sok örömadó sikert kívánok. Ha van egy fölösleges pl-a a Dr.-i disszertációjából, szívesen olvasnám. Szíves jókívánsággal. 1942. XI. 24. Beregi Oszkár. A levelezőlapon még volt néhány kiegészítő információ. Tudatta, hogy az OMIKE Művészakció 1940. novemberi műsorában színre került darabról van szó, illetve, hogy a levelezőlap kiadója Dr. Ribáry Géza. Gondolom, ezek a fenti sorok egy mai színházi ember számára szinte semmit se mondanak, holott izgalmas, és nemritkán tragikus színház- és világtörténelmi események, helyzetek rejlenek mögöttük. Talán nem árt felidézni ezt a különleges hátteret. Négy bekezdés kínálkozik. Beregi Oszkárról szól az első. Az OMIKE Művészakcióról a második. A harmadik Friedrich Hebbel Judith című drámájáról. A negyedik a levelezőlapon említett Iphigenia Delphiben című színműről, Gerhart Hauptmann ekkor újdonságnak számító darabjáról (1941. november 15-én volt az ősbemutatója Berlinben).

 

Beregi Oszkár

(1876., Budapest – 1965., Hollywood)

Nagyformátumú, nem mindennapi életutat bejárt művész volt. A Színiakadémiát 1895-ben végezte el. Első éveiben Kolozsvárott, a Vígszínháznál, több vidéki városban játszott. 1899-től 1907-ig a Nemzeti Színház tagja volt. Anyanyelvi szinten beszélt németül, s így szinte természetes lépés volt, hogy 1907 és 1910 között Berlinbe szerződött és Reinhardt színházaiban lépett színpadra, ugyanazokban azifjú hős“ szerepekben (Romeo, Hamlet, Ferdinánd, Karl Moor, Faust), amelyekben előzőleg magyar nyelven már nagy sikerrel szerepelt. 1910 és 1918 között újra a Nemzetiben töltött be vezető szerepet. Belekapcsolódott az első világháború végén kialakult baloldali forradalmi mozgalmakba. Ezértminisztériumi helytelenítésben részesült, de nem bocsátották el a színháztól. A sajtó viszont élesen támadta, a szélsőjobboldali Ébredő Magyarok Egyesülete (Gömbös Gyula, Héjjas Iván különítményei) utcai tüntetéseket rendezett ellene, ezért emigrációba kényszerült. Ismét Reinhardt színházainak vezető színésze lett. 1930-ban azonban, a hitleri nácimozgalom megerősödése elől visszaköltözött Magyarországra és a legkülönbözőbb magánszínházakban lépett fel. Művészetét Schöpflin Aladár ekkoriban így jellemezte: Nem közönséges színészi készségekkel rendelkezik. Kellemesen moduláló hangja, színészi alakja, ideges lírai heve, mellyel minden szerepét aláfesti, megkönnyítették sikerét, amelyet lelkiismeretes tanulmánnyal, a szerepek lényegének kihozására való törekvésével igyekezik kimélyíteni. Szavaló modorával, melyben gyakran van némi modorosság, mintegy átmenetet jelent a régebbi és a modern színjátszóstílus között, de nyugtalan, színes művészi egyéniségével egészen modern színpadi jelenség. (SzínészetiLexikon, 1930)

Amikor 1939-ben az úgynevezett. „második zsidótörvény“ kiszorította az érintett művészeket a hivatalos színházi intézmény-rendszerből, létrejött az OMIKE Művészakció keretén belül egy színművészeti részleg is. Beregi Oszkár a prózai együttes főrendezője lett és több produkcióban vállalt szerepet. 1945-ben a Nemzeti Színház újra leszerződtette és 1946-ban megadta számára az „örökös tag megtisztelő címet. Művészileg azonban hátrányos helyzetbe került. Újra elhagyta az országot és először Argentínába, majd az Egyesült Államokba, az általa már régebbről ismert Hollywoodba költözött, ahol még néhány filmszerepet játszott el. „Szerepkatalógusának” összeállítója, Somorjai Olga szerint ezekben az utolsó években készült „másfélezer oldalnyi önéletírása nem más, mint egy nagy monológ. Szerepeiről írt elemző vallomás, mestereiről szóló hálás megemlékezés, egy nagyszerű pálya összefoglalása.”

Tulajdonképpen nem lehet rossz néven venni, hogy az elmúlt hat évtized alatt kiesett a szakma emlékezetéből. Pedig korabeli jelentősége kétségtelen. Jászai Marinak, az ifjú Márkus Emíliának a partnere volt megannyi klasszikus szerepben a Nemzeti Színház színpadán, és hasonló súllyal lépett föl a német nyelvterület vezető színházaiban is. Igényességéről pedig az OMIKE Művész-akcióban is bizonyságot tett.

 

Az OMIKE – 1939–1943

Négy – nem teljes – évadja alatt 730 színházi előadást tartott 270 000 néző számára az a szervezet, amelyet a magyarországi zsidóság a történelmi kényszer szorításában alakított ki. Az előadások helyszíne a Goldmark terem volt. 1920 után kezdte el építeni a pesti zsidó hitközség a Wesselényi utca 7. szám alatt, egy régi iskola helyén azt a kultúrházat, amelynek a második emeletén volt a 382 nézőt befogadó nagyterem, ahol 1939-től kezdve a prózai, opera- és koncertelőadásokat tartották. Ennek a „nagyüzemnek” a működtetését, a régi Thália Társaság egyik alapítója, dr. Bánóczi László igazgató irányította. A szervezkedés elindításának közvetlen indoka az ún. „második zsidótörvény“ volt, amelynek értelmében a szakmában országosan csak 6%-nyi zsidó tagot alkalmazhattak. A többiek – legnagyobb művészek is – egyik napról a másikra az utcára kerültek. A Művészakciótörténetet legalaposabban Lévai Jenő foglalta össze, és a színháztörténészek azóta is az Írók,színé-szek, énekesekészenészekregényeséletútja a Goldmark-teremig (1943) című könyvét használhatják megbízható forrásként. A prózai részleg repertoárját 1974-ben Alpár Ágnes közölte A fővárosikisszínházak műsora 1904–1944 című műsorkatalógusában.

A prózai színházi részleget Bálint Lajos (az 1920-as években Hevesi Sándor dramaturgja a Nemzetiben), a zeneit Komor Vilmos irányította. Beregiék 1943-ig 63 művet vittek színpadra. Ehhez 75 színész és 59 színésznő állott rendelkezésükre. Lévai Jenő szerint a műsort három elvi szempont szerint állították össze: zsidó szerzők művei, zsidó tárgyú darabok a világirodalomból, klasszikus darabok. Emellett kabarét és operettet is játszottak. Első előadásukat 1939. november 11-én tartották, az utolsót közvetlenül a hitleri német hadsereg Magyarországot megszálló bevonulása előtt, 1944. március 17-én. Abban a levélben, amelyet Beregi nem sokkal 1965-ben bekövetkezett halála előtt írt régi barátjának, Zsadányi Oszkárnak, így emlékezett vissza akkori munkájukra: „Nem kell szégyellni magunkat. Shakespeare-rel kezdtük. Madách Mózesével fejeztem be szereplésemet és közben a magyar irodalom kiválóságainak műveit mutattuk be.” (Azüldözöttekszínháza. Új Élet, 1972. január 15.)

A klasszikus darabok közé tartozott Friedrich Hebbel Judith című tragédiája is, amelyet 1940. november 9-én vittek színre, s amelynek férfi főszerepét, Holofernest a hatvannégy éves Beregi Oszkár játszotta. A képes levelezőlapon ebben a szerepben látható. Erőteljes figura. Arca akaraterőt sugároz, sőt erőszakról, mélyen átérzett szenvedélyről tanúskodik.

 

Judith

Volt előzménye is a novemberi előadásnak. Március 30-án egy vegyes műsorú est keretében (Molnár Ferenc: Előjáték Learkirályhoz, Rejtő Jenő: Azelvonókúra, Voltaire: A nagyon hű asszony/bábjátékos kivitelben/) utolsó tételként került sor a Judith egy részletének előadására. A rendelkezésre álló adatok szerint azonban készen álltak a teljesbemutatására, mert már ezt a részletet is Zádor István díszletében, Fischer Sándor zenei anyagával mutatták be. Novemberben viszont önállóan szerepelt a műsorban mint „dráma négy képben“. Rendezőjeként Beregi Oszkárt tüntették fel.

Friedrich Hebbel (1813–1863) tragédiájának ősbemutatója éppen száz esztendővel korábban volt a berlini Könisliches Theaterben, mint írták „erősen meggyengített formában“. 1846-ban azután Bécsben, a Burgtheaterben a teljes szöveg hangzott el; a címszerepet az író felesége, Christine Enghaus játszotta nagy sikerrel. Magyarországon is korán színpadra került a tragédia. 1856. szeptember 5-én Komlósi Ida jutalomjátékaként Tóth József rendezte a Nemzeti Színházban az általaHebbel után“-nak minősített fordított/átdolgozott szöveget. Új fordítást készített az 1912-ben ugyancsak a Nemzetiben bemutatott drámából Ivánfi Jenő, aki Holofernes szerepét játszotta. A címszereplő ekkor Márkus Emília volt. Abban az előadásban részt vett Beregi Oszkár is, neki akkor az ifjú Efraim szerepe jutott.

AZ OMIKE műsorpolitikájának többszörösen is megfelelt ez a darab. Klasszikusnak számított. A szorongatott zsidó nép egy régi (bibliai apokrif) legendájára épült. Kétszer is feltűnt a Nemzeti Színház műsorában, és – mint láttuk – új fordításának tolmácsolásában Beregi is részt vett. Viszonylag kevés szereplővel elő lehetett adni, ha a két főszerepre volt megfelelő művész. A cselekmény könnyen áttekinthető. Bethuliát, a zsidók által lakott, szintén csak legendabéli várost Holofernes, Nabukodonozor egyik hadvezére ostromolja. Judit, a fiatal zsidó özvegy elhatározza, hogy megmenti városát, módot talál , hogy megölje a vezért. Átmegy az ellenség táborába, azonban akarata ellenére beleszeret a szinte emberfeletti erőt sugárzó, vonzó Holofernesbe. Amikor rádöbben, hogy az csak hadizsákmánynak tekinti őt, mélységes sértődöttséggel a szívében Judit végrehajtja bosszúját: levágja a részegen alvó férfi fejét. A város felszabadul az ostrom alól, mert a vezérét vesztett ellenséges sereg felbomlik és elmenekül. Judit azonban öngyilkosságra készül: „nem akarja megszülni Holofernes gyermekét’’. A verses dráma nyelvezete még a vadromantika jegyeit mutatja. Az események menete azonban, az eredeti történet benső indítékait megváltoztatva, modern lélektani szemlélet alapján épül fel. A két főszerep hálás színészi feladat. Hogy egy olyan dráma kerülhetett a Goldmark terem színpadára 1942-ben, amelyben a zsidó hősnő legyőzi a népét fenyegető sereg hadvezérét, nem csekély merészségre vall. Lehet, hogy a hatóságok egyszerűen tudomásul vették: a hermetikusan elzárt körülmények között valószínűtlen bármilyen társadalmi-politikai hatás lehetősége. A címszerepet Párdány Judit kapta. A mi számunkra ez a név semmit se mond. Lévai Jenő már idézett könyvében viszont többoldalas interjú jelent meg vele. Ebből bizonyos mértékig rekonstruálni lehetett addigi életútját. Valamikor 1917–18-ban született. A család valószínűleg kapcsolatban volt a színészvilággal, mert a kis Judit 12-13 éves korában szavalhat Váradi Aranka, Gombaszegi Frida, Beregi Oszkár előtt. Ekkor azonban még nincsen szó a színészetről. Judit 1935-ben korai házasságot köt, és egy gyermeke születik.

Pünkösti Andor, aki – megint csak egy családi est során – fölfedezte a fiatalasszony „csodálatos orgánumát“, magántanítványaként fogadta el. A fiatalasszony két éven át ismerkedett a mesterséggel, majd Miskolcra szerződött Sebestyén Mihály társulatához, ahol folyamatosan foglalkoztatták. 1939 elején vizsgázott a Színészkamaránál, és „mint egyetlen zsidó“, felvételt nyert. De az életbelépő törvények miatt már nem kaphatott színházi szerződést. Ekkor került az OMIKE társulatába. Már az első évadban komoly szerepet kapott. A kortárs így írta le az 1940. február 10-i bemutatkozást : „Bródy Sándor Rembrandt-ja elevenedett meg a világot jelentő deszkákon. Beregi Oszkár játszotta a férfi főszerepet.

Amikor a Hendrick szerepét alakító színésznő első jelenete kezdődött, megmozdult a közönség. A színlapot nézték. „Ki ez a szép, sudártermetű, fiatal ?” Ugyanaz év őszén már Hebbel Judithjának nagyszabású szerepe következett. Még két szerepéről tudunk. Az utolsó adat 1942 májusából való. Nyilván továbbra is játszotta repertoárszerepeit. 1943-tól kezdve azonban – egyelőre legalábbis – további működéséről, sem sorsáról nincsen hír.

 

NKA csak logo egyszines

1