Nyolcadszor rendezték meg a 360 000 lakosú sziléziai városban azt a bábfesztivált, amely jelszóként választott elnevezését és nemzetközi jellegét kezdettől fogva egyaránt komolyan veszi. A szervezők gondosan ügyelnek arra, hogy a „Katowice a gyerekeknek” programjában valóban a gyerekeket megszólító produkciók szerepeljenek, és a találkozó nemzetközi jellegét sem ötletszerűen összeválogatott külföldi együttesek részvétele adja meg. Minden évben egy-egy ország bábművészetének bemutatására vállalkoznak, és ez az ország 2009-ben Magyarország volt. Négy magyar együttes öt előadását láthatta a katowicei közönség: a pécsi Bóbita Bábszínház A 3 kismalac és a farkasok című komédiáját, a miskolci Csodamalom feldolgozásában a Mosó Masa mosodáját, a Tintaló Társulás Nem akarok többé boszorkány lenni! és Zsiga föstő fest című produkcióját, valamintPályiJános vállalkozásában az Órajátékot.
A házigazda Ateneum mellett ugyancsak öt hazai együttes, a Białystoki Bábszínház, a szintén białystoki K3, az olsztyni, az opolei és a poznańi társulat lépett fel. Az eseménysorozat záróakkordjaként egy tradicionális kínai bábjátékot láthattunk Fujian tartományból Kelet kincse címmel.
A magyar vendégek és a hazaiak jelenléte tökéletes egyensúlyban volt, ha figyelembe vesszük, hogy a vendéglátók két produkciója – a rendezvény alapelveinek megfelelően – nem vett részt a versenyben. Ez annál nemesebb gesztus, ha tekintetbe vesszük, hogy a nyitóelőadás, Ulrich Hub Pingvinek a bárkán című bölcs, szellemes és sokértelmű meséje a gazdag és változatos program egyik legjobbja volt. A siker igazi nemzetközi összefogás eredménye: a szerző német, a rendező Petr Nosálek és a tervező Pavel Hubička pedig cseh. Ulrich Hub több hazai és nemzetközi díjat nyert már darabjával, amelynek ez volt a második lengyelországi premierje. A Noé ótestamentumi legendájába ágyazott kalandos történet a barátságról és az összefogásról, meg Isten létéről vagy nemlétéről szól a gyerekek nyelvén, sok-sok humorral, nem kevés filozofikus hajlandósággal, csodával és fantáziával. A három pingvin alakját csak pillanatokra jelenítik meg bábok, a nagyon is emberi konfliktusok a színészek testi jelenléte segítségével kelnek életre.
Az Ateneum másik vállalkozása, Mickiewicz Balladák és románcok címen színpadra állított versciklusa a költő 1822-ben megjelent első kötetének darabjait szólaltatja meg, amelyek a romantika első áttörését jelentették a lengyel irodalomban. De elhangzik az előadásban az egy évvel későbbi Romantika című költemény is, amely az érzelem, az egyéniség mindenható erejébe vetett hit és a szenvedőkkel való együttérzés megfogalmazása. Az élőket és holtakat, jelent és múltat, hétköznapi valóságot és költői képzeletet idéző szertartásban egy halászfalu kellékei között, maszkok és tárgyak segítségével válnak jelen idejű színpadi valósággá Mickiewicz szavai. Az előadás különlegessége, hogy egy cseh rendező idézi meg a lengyel gyerekek és kamaszok számára legnagyobb költőjüket. Karel Brožek előadásában mégis tökéletes összhangban van a személyes és az általános érvényű. Egy másik ország kultúráján nevelkedett művész osztja meg velünk élményét, amelyet egy nagy lengyel költő olvasása jelentett a számára.
A Białystoki Bábszínház A rendíthetetlen ólomkatona című előadása szokatlan módon közelít az ismert Andersen-meséhez. A kétszemélyes játék csak a metaforát veszi kölcsön a féllábú ólomkatona és a papírtáncosnő történetéből. Jacek Malinowski szövege és rendezése valójában a Költő és a Múzsa lírai párbeszéde. Képzeletbeli találkozásuk során tárgyak, hangok, fények segítségével újrafogalmazódik a mese, amely csupa titok, akárcsak a bennünket körülvevő valóság megkopott darabjai: egy skatulya, egy asztalfiók, egy ébresztőóra. A tárgyak segítségével születik meg a színház illúziója. A poétikus hangvételű előadás nem a gyermeki értelemre számít, hanem a különös atmoszféra megteremtésével a szavak és a használati tárgyak bizarr összefüggéseire irányítja a közönség figyelmét.
Szellemes a białystoki K3 „logopédiai” játéka, amelynek talányos címe így hangzik: AOEUIY, rögtönzött magyar fordításban AÁEÉIOÖUÜ. (A fordítás azért sikeredett kissé hosszabbra, mert a magyar ábécében több a magánhangzó, mint a lengyelben.) A konfliktus abból ered, hogy a történet hőse csak mássalhangzókat hajlandó kiejteni. Ezért az előadást létrehozó három játékos – szivacsból formált színes betűk segítségével – elvezeti őt a magánhangzók birodalmába. Az Olsztyni Bábszínház ugyancsak német szerző darabját hozta a találkozóra: a Kukurikú záptojás, avagy a két pernahajder énekes-táncos bohóctréfa. Az író, Paul Maar és a rendező, Zbigniew Głowacki a cirkusz harsányságát kínálja a legkisebb korosztálynak, hogy ősi és mindig érvényes emberi konfliktusokat mutasson be a kisiskolás korosztálynak. Az opolei társulat – ugyancsak Petr Nosálek rendezésében, de ezúttal Eva Farkašová tervezésében – Marta Guśniowska Szent Ferenc és az ő felebarátai címmel mutatott be egy példázatot arról, mennyivel könnyebb néha szót érteni az állatokkal, mint embertársainkkal. A puritán játék legfőbb erénye a kitűnő szlovák tervező egyszerűségében is hatásos és frappáns naiv faszobor-imitációinak eredeti légköre.
A poznańi Animációs Színház Süni című előadása, amely Katarzyna Kotowska két írásából készült (színpadra alkalmazta Katarzyna Grajewska), szokatlan témát választ a nyolc–tizenkét éves korosztálynak szánt előadáshoz: az örökbefogadást. A címszereplő beszédes beceneve természetesen egy súlyos szeretethiányban szenvedő intézeti kisfiú zárkózottságára utal. Nevelőszülei megpróbálják felébreszteni benne a mások iránti bizalmat. Megváltozott élete során még mindig számos sebet ejt és számos sebet kap. A szöveg nem mentes az érzelgős és sablonos helyzetektől, amelyeket az előadás statikus, babaszerű bábok alkalmazásával próbált ellensúlyozni. A babaszoba élettelen világa – háttérben a van Eyck testvérek oltárképeinek részleteivel – furcsa ellenpontozása a közhelyekkel teli, érzelmes párbeszédeknek. A białystoki Ólomkatona kevéssé avatja be nézőit az alkotók titkaiba, a poznańiak túlságosan a szájukba rágnak mindent. Kérdéses az is, mennyit értenek a tizenévesek az örökbefogadás kevés drámaisággal eléjük tárt problémáiból. Úgy tűnt, hogy a fesztivál gyerekközönsége közömbösen unatkozta végig az ambiciózus előadást.
A program összeállítói körültekintően válogattak a magyar bábszínházak kínálatából. Ebben komoly szerepet játszott az a körülmény, hogy az Ateneum művészeti vezetője, Karel Brožek a legutóbbi kecskeméti találkozó vendége volt. Válogatását természetesen befolyásolták az anyagi feltételek, de nem csak ennek köszönhető, hogy egy- és kétszemélyes produkciók képviselték hazánkat. A 3 kismalac és a farkasok (író-rendező-előadó: Nagy Viktória Éva és Schneider Jankó) éppúgy az alkotók személyes vallomása, mint Badacsonyi Angéla két csupaszív egyszemélyes játéka, a Lázár Ervin meséiből feldolgozott Zsiga föstő fest és a rendhagyó Nem akarok többé boszorkány lenni! Pályi János vásári bábjátékok és középkori moralitások hagyományait újragondoló remeke, az Órajáték a legidősebb ebben a testvériségben; jelképes értékű, hogy három nemzedék összefogásából született. Az éveken át érlelt és komoly filozofálástól sem ódzkodó szövegkönyvet hárman jegyzik: a rendező Kovács Ildikó, az előadó Pályi János és a legfiatalabb nemzedék markáns képviselője, Veres András. Majoros Gyula és Mátravölgyi Ákos tervezők ugyanúgy meghatározói a produkciónak, mint az együttlélegző zenészpartner Kovács Márton jelenléte.
A magyarországi körkép leggyengébb láncszeme a Csodamalom szereplése volt. A megalakulása óta több válságot megélt együttes a hazai találkozókon mindig a fekete bárány szerepét töltötte be. A kétévenként menetrendszerűen érkező kecskeméti ledorongolásokat csak úgy tudták elkerülni, hogy időnként – különféle ürügyekkel – távol maradtak a megmérettetésről. Ezúttal tapasztalt alkotókat kértek fel Varga Katalin négy évtizede nagy népszerűségnek örvendő mesekönyve, a Mosó Masa mosodája színpadi változatának elkészítéséhez. Szász Ilona színpadra alkalmazó és Sramó Gábor rendező becsülettel elvégezte a feladatát. Az előadásból csak a meggyőződés hiányzik. Az a személyesség, amely a másik négy magyar előadás közös jellemzője és fő vonzereje. Persze méltatlan dolog a kétévtizedes válságból kilábalni készülő Csodamalom szereplését összevetni az utóbbi idők kiemelkedő hazai produkcióival. Ez a helyzet azonban nem a recenzens rosszindulatából, hanem a fesztivál programjából adódik.
Köztudott, hogy Lengyelországban mindig jó magyarnak lenni. Most sokszorosan jó volt, mert a tapsokat ezúttal nem csak a történelmi múltban gyökerező rokonszenv táplálta. A 8. Katowicei Nemzetközi Bábfesztivál Badacsonyi Angéla, Nagy Viktória Éva, Pályi János, Schneider Jankó és a produkcióikban részt vevő többi alkotó személyes sikere volt.
BALOGH GÉZA
