Portré Vári Éva színművészről 

Márai Sándor írja: „Ötvenéves korára a művével készül el az ember, vagy az életével.” De nem Vári Éva, ő ötvenéves korában belevágott egy új műbe, és újrakezdte az életét. Egy szál magában nekivágott a budapesti közönség meghódításának. De nem ám addigi státuszában, pécsi sztárként, hanem árgus szemekkel figyelt „kis vidéki színésznőcskeként”, a Józsefvárosban. Aztán Kiváló Művész lett, Kossuth-díjas és a Halhatatlanok Társulatának tagja. A mai napig havonta tízszer színpadon van, mert mint mondja: „miközben csinálom, sohasem vagyok fáradt”. Lehet, a közel hat évtizedes pályán volt sok lemondás, csalódás, bánat és könny, de Bob Dylannel együtt hiszi: „Boldog ember az, aki felkeléstől lefekvésig azt csinálja, amit szeret”. Márpedig, ha Vári Éva valamit szeret, az a színházcsinálás. 

Vari1

Macskajáték – Pécsi Harmadik Színház

Ha száz év múlva lesz még színház, lesznek még színházi történetírók, Vári Éva neve biztosan ott fog szerepelni a legnagyobb „színpadi magányosok” között mint a monodrámák avatott tolmácsolója. Ha megmaradnak a kritikák, utódaink tudni fogják, hogy egy Koltai Tamás nevű színikritikus szerint a színésznő a színpadon elment a döbbenetig, aztán a meredély szélén megfordult, és csinált egy flikflakkot, mert színészete csupa édes-bús piruett volt. Egy másik kritikus, Csáki Judit úgy ítélte meg, hogy priceless, amit a színpadon nyújtott, és külön írást szentelt csak a háta játékának, míg egy harmadik színházi szakember, Stuber Andrea véleménye az volt, hogy a színésznő fokozhatatlanul zseniális. 

Csak hát Vári Éva a pillanat művésze, színpadi színésznő. Életműve – ahogy több ezer pályatársáé – felvételen megmarad ugyan, de az a bizonyos aznap esti, csak ott, csak akkor hatás megőrizhetetlen. És mégis, vagy éppen ezért egy-egy sikerült színházi estéből legenda születhet. Pályája során Vári Éva tett róla, hogy legyen legendáriuma. 

Hivatását úgy műveli ma is, hogy a mindennapi életben abszolút civil maradt. Ő még mindig az a nagykanizsai lány, aki 1958-ban volt, amikor először színpadra lépett – fütyül a színésznő-mítoszra. Teheti, színésznőként mással össze nem téveszthető. Nem pózol címlapokon agyonretusálva, nem teszi magát nevetségessé kereskedelmi csatornákon, s nem hazudja sem a világnak, sem önmagának – mert ez a divat –, hogy az élete egy rózsaszínű álom. Még véletlenül sem nyavalyog (nyilvánosan) a sorsán, elfogadta, hogy ha két citrom jutott neki, akkor limonádét iszik. 

Mondhatnánk persze, kit érdekel a magánember. A színésznek – Vári Éva is így tartja – az a dolga, hogy „ha fáj a foga, ha gyász van a családjában, este kimenjen, s azt közvetítse, amit kell.” De az előadás a színészből épül fel, aznapi gondolataiból, örömeiből és bánataiból. A színész személyisége az, amitől olyan lehet egy színházi este, amire egész életében emlékezhet a néző, ha megérzi, hogy a színész nem a mesterségét gyakorolja, hanem él a színpadon. Márpedig a színpadi létezésben Vári Éva verhetetlen. („Én nem tudok másból játszani csak saját magamból, mert egy embert ismerek nagyon jól, ezt bizton állíthatom, saját magamat” – vallja.) Ahhoz pedig, hogy valaki magából játsszon, fundamentum kell, műveltség, tudás, örökké fáradhatatlan, kutató és befogadó elme. 

Vári Éva nagy rejtőzködő. „Ami belőlem érdekes, az este héttől tízig lezajlik a színpadon” – mondja. Hiába látható színházban, filmen, tévében hosszú évtizedek óta, az emberről, akiből a szerepek épülnek („én csinálom meg a szerepeimet, a szerepek meg engem” –), nem sokat tudunk. Még ha „fecsegne” is néha, nem adnak rá esélyt az újságírók, mindig ugyanaz a pár kérdés, amikre ő türelmesen, megadóan adja ugyanazokat a válaszokat. Tudjuk, hogy Vári pécsi színésznő, aki a szakmai nyugdíj helyett a fővárosba szerződött. Hogy ő Mirena Lock, Piaf, Rose és Lily, s az ő szíve – majdnem a pályája is – tört össze látványosan, amikor bezárták a Budapesti Kamaraszínházat, az első felszámolásra ítélt teátrumot. 

De ki is valójában Vári Éva? 

A színésznő a második világháború közepébe született, gyerekkorát a háború, tinédzserkorát a Rákosi-éra árnyékolta volna be, ha hagyja. De ő gyerekeskedett a vészterhes időkben, Nagykanizsán. („Az ember míg gyerek, nem tudja, hogy neki rossz, ha nem mondják. Mert nem tudja, hogy van jobb, vagy van más.”) Ügyvéddé lett öccsével tisztes polgári miliőben nőtt fel, édesapja egy cipőipari szövetkezet igazgatója volt, édesanyja főállású családanya. Zongorázni, énekelni tanult, és „letarolta a nagykanizsai amatőr színjátszást.” Egyéb származású lévén vegyésztechnikusként érettségizhetett, majd gondolt egy nagyot, és tizennyolc évesen felvételizett a Színművészeti Főiskolára – majdnem. Nem ment tovább a második fordulóra, mert az első rostán azonnal leszerződtette a Kaposvári Csiky Gergely Színház, havi 900 Ft-os fizetéssel mint karkötelezettségű színészt. Öt év somogyi színészélet után Nógrádi Róbert, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója – mert gyorsabb volt a szolnoki direktornál – Baranyába csábította. 

Vari 2

Aranytó – Orlai Produkciós Iroda (fotó: Toldy Miklós)

Pécsett Vári Éva ünnepelt szubrett lett, az első tizenöt évben eljátszotta a teljes szubrett-repertoárt. A My Fair Lady Elizája – első musical szerepe – hozta meg számára a színészi működési engedélyt, 1967-ben. Az operett-szerepek sorától állóképességet nyert, megtanult poentírozni és ütemet tartani, egyáltalán, nem eluntatni a közönséget. Mindezt úgy, hogy mögötte az akkor már világhírű Pécsi Balett ropta. De 33 évesen úgy érezte, ez már nem elég („csak a fiataloknak áll jól, hogy hülyeségeket beszéljenek a színpadon”), elkezdett „prózázni”, kis szerepekben. Aztán 1979-ben érkezett a pécsi színházhoz egy orosz rendező, aki nem ismerte a színházi hierarchiát, a „kis fekete színésznőt” akarta Roscsin Szerelvény a hátországban című darabjához. Két év múlva neki adta Várja szerepét is Csehov Cseresznyéskertjében, majd kivitte Moszkvába játszani, mert látott benne „valami alapszomorúságot”. 1981-ben majdnem egy teljes végzős színészosztály szerződött Pécsre, köztük Kulka János és Lang Györgyi, akikkel Vári Éva partnersége, barátsága a mai napig töretlen. Szakmailag termékeny évek és jó szerepek következtek. A Chicago Velma Kellyje, a Cigánykerék Mirena Lockja, Edith Piaf megformálása, Martha Albee Nem félünk a farkastól című darabjában, Shirley Valentine, Josie a Gőzből, Tennessee Williams Serafinája, Shakespeare- és Szomory-szerepek. Ha lassan is, de megérkezett az országos szakmai elismerés is, előbb a Jászai Mari-díj 1984-ben, négy évre rá az érdemes művész cím. 

Aztán egyszer csak elhagyta Pécset („a gyönyörű várost, ahol az lettem aki, ahol rájöttem, mit gondolok, érzek, tudok a világról”). Igaz, a színházat és nem a várost. 1992-ben, már jelentős prózai színésznőként szerződött a fővárosba, a Budapesti Kamaraszínházhoz. Előbb a „nyóckerben”, majd a Pesti Broadway-n lépett fel, két évtizeden át, a nyolcszáz személyes baranyai teátrum után egy olyan színházban, amelynek a legnagyobb terme is csak 145 nézőt tudott befogadni esténként. A szakmai nyugdíj előtt vágott neki az új megmérettetésnek, Lang Györgyi vigaszával: „A Patkós Irmát 80 éves korában fedezték fel, úgyhogy Évikém, van még egy-két éved.” A japán Nó Színház alapítója, Zeami szerint 40‒45 évesen a színész teste már nem bír annyit, változtatnia kell. Vári Éva is változtatott, attól fogva kétszer annyit teljesített. Mert ugyan már évtizedek óta színpadon volt, de még messze pályája csúcsától. Dolgozott Alföldivel, számos színész-rendezővel és Szegvári Menyhérttel, aki Pécsett is sokat rendezte. Játszott Csehovot, Millert, Llosát, és igen, társalgási színművet és zenés darabot, sokat, mint például A pókasszony csókja magyarországi bemutatójában Auróra szerepét. Közben folyamatosan fellépett, a még Pécsen bemutatott Piaf-estjével, több feldolgozásban. Az előadás szép csendben legendává vált. Az ezredfordulón Ilan Eldad, szabadkai származású izraeli rendező Vári Évával képzelte el Martin Sherman Rose című monodrámáját, amit Olympia Dukakis mutatott be a Broadway-n. Vári a koránál húsz évvel idősebb, ukrán zsidóasszonyt formált meg. Korban még ma sem érte utol a szerepét, de máig színpadra lép Rose-ként havi egy-két alkalommal. 

Bár budapesti színésznővé vált, továbbra is kötötték szakmai kihívások Pécshez. A Pécsi Harmadik Színházban s a Horvát Színházban játszott, Spiró Kvartettjének ősbemutatójában a Feleség szerepét, Orbánnét a Macskajátékban, Mariskát a Tótékban és Bódognét Füst Milán Boldogtalanokjában. Alakításait elismerés övezte, egytől-egyig.

vari 3

Eszenyi Enikő és Vári Éva a Testőrben – Pesti Színház (fotó: Toldy Miklós)

Vári Éva 2006-ban „feltáncolta” Kulka Jánossal az Orlai Produkciós Irodát a pesti színházi térképre. Nyolc évadon át ment Alfieri Hat hét, hat tánc című darabja töretlen népszerűséggel, ugyancsak Ilan Eldad rendezésében, ami az első szakmai sikert hozta a magánszínházi vállalkozásnak – a produkció megkapta a Színikritikusok Díját mint az évad legjobb zenés előadása. A színésznő és a produkciós iroda együttműködése tartósnak bizonyult. Orlai Tibor hálás, ha Vári Évának van kedve hozzá, összehoznak egy sikerre komponált darabot. Igaz, a színésznő máig keresztül-kasul tájolja Orlaiékkal az ország kultúrházait. 

2003-ban Kiváló Művész lett, 2009-ben – tucatszori felterjesztés után – végre átvehette a Kossuth-díjat is. Ekkorra egy tv-sorozatból (Életképek) megismerte már az ország, persze nem a drámai színészt, hanem a piás, pletykás Violát. 

Valahogy úgy hozta a sors és Vári Éva „alapszomorúsága”, hogy nagyon sok magányos szerep és monodráma találta meg pályáján, s ezek az alakítások lettek igazán az övéi, ezek jelentik a védjegyét. Először Ördögh Szilveszter Föloldozása és a Shirley Valentine az 1990-es évek elején, még Pécsett, aztán Edith Piaf alakja, amit – több változatban – 32 éven át játszott, majd Sarah Bernhardt és végül Rose. 

2012-ben felszámolták alóla budapesti színházát, a hetedik x-be lépve kényszerűen belekóstolt a szabadúszásba. Jelenleg négy színházban, öt darabban játszik. („Már csak azt vállalom el, amiben örömömet lelem. Ha senki nem vigyáz rám, legalább magamnak kell vigyáznom magamra.”)  

Uhrik Dóra pécsi balettművész, aki „mögötte táncolt” sok zenés darabban, így látja a színésznőt: „Egy igazi dáma. A viselkedése makulátlan, ő nem ítélhető el a magánéletben, de azt is hozzá kell tegyem, az ő magánélete, szerelme, gyereke, foglalkozása, szórakozása és társas élete a színház.” Maga Vári Éva is hasonlóan gondolja ezt: „Egy ügyem van, és ez a színház, ezért egy teljes életet áldoztam. Nem tudom félvállról csinálni, nekem ez a hivatásom. Úgy érzem, ez teljes embert igényel, és én teljesen adom magam ennek.” 

Ahhoz, hogy adni tudjunk, kapni is kell. Vári Éva három művésztársát említi sokszor, akik jelentős hatással voltak pályájára. Eck Imrét, a Pécsi Balett alapítóját: „Ott volt a színházban egy nagyon bölcs ember, akinek nagyon büszke vagyok a barátságára. Mindig mondta nekem, hogy igen, igen, de hát ez nem jó. Nehogy azt hidd, hogy ez elég. Benned sokkal több van. Te azért vagy, hogy gondolkozz a színpadon. Nem az az érdekes, hogy hallod, tapsolnak, ha más kijönne, annak is ugyanígy tapsolnának. Valahogy különböztesd meg magad, hogy te ki vagy, te hogyan gondolkozol egy szituációban, mi a fontos számodra egy szerepben. Ha ez kiderül, egy minőségileg más alakítást fogsz csinálni.” Galina Volcsek orosz rendezőt említi még, aki felfigyelt a zenés színésznő „alapszomorúságára”:„Egyszerűen stúdium volt minden próba vele. Gyakorlatilag az ember kapott egyfajta mércét, hogy hogyan kellene színházat csinálni, hogyan veszi ő komolyan a színészeit, a szerzőt, akit játszunk. Számomra ez egy nagyon meghatározó találkozás volt”. És végül, de nem utolsósorban Szegvári Menyhért színész/rendezőt, akivel közel négy évtizeden át sok előadásban dolgoztak együtt: „Gyakorta úgy érzem, hogy mindent tőle tanultam. Borzalmasan erőszakos volt velem, mint egy bulldog. A próbákon iszonyú dolgokat vágott a fejemhez. Csaknem megvert néha. Mert jól ismert és tudta, hogy hajlamos vagyok megállni a félmegoldásnál. Ő kipréselte belőlem a lehető legjobbat, nem engedte, hogy győzzön a szemérmességem, hanem arra kényszerített, hogy menjek el a szerepformálásban a végletekig.”

Persze minőségit csak minőségből lehet létrehozni, de Vári Évában, az emberben volt, van „alapanyag”. Gyerekkorából hozott olvasásszeretete kivételes műveltséggel és tudással ajándékozta meg. („A romantikusokat nem szeretem. Nem szeretem, amikor beteljesülnek a szerelmek. Azt szeretem, amikor egy emberről olvasok, ezért nagyon sok életrajzi könyvet olvasok. Nem feltétlenül önéletrajzit, azt is szeretem, amikor valakiről írnak. Szeretem, amikor egy ember megküzd azért, hogy sikerüljön neki valami, s el meri mondani, ha nem úgy sikerült, ahogy szerette volna.”) Az 1970-es években Faulknert és Hemingwayt olvasott, mára Krúdy és Márai a kedves írói. Lang Györgyi szerint olyan könyv nem jelenik meg Magyarországon, amit Vári Éva ne olvasna el, s ha valaki megkérdezi tőle, hogyan kell cipőfelsőrészt készíteni, vagy mit vigyen sivatagi túrához, ő azonnal tudja a választ. Ha néha szóhoz jut a művész mellett a magánember is, öröm hallgatni összetett, kerek mondatait, sokszínű, bölcs gondolatait az élet és a világ dolgairól.

De az irodalom mellett ott vannak a társművészetek is. Meglehet, Pécs is a többtagozatú színházával előzte be a szerződtetésnél Szolnokot a ’60-as években, mert volt opera és balett. A félbehagyott főiskolai felvételi irányába pedig elmondása szerint egy zeneszám indította el Vári Évát annak idején, Saint-Saëns A hattyú című művét Pablo Casals játszotta gordonkán. Ha megszólal a zene, Vári Éva jól érzi magát. Bármikor, bárhol képes operát nézni, nem unja, jókat könnyezik rajta. Különösen Anna Netrebkót, José Curát és Pavarottit hallgatja nagy élvezettel. De nincsenek műfaji fenntartásai, a francia sanzonokat „hivatali kötelességből” is szereti, és Nino Rotát, de a jazzt és Robbie Williamset is, no meg Csipát és Bródy Jánost. Ma már inkább a modern táncművészet vonzza, de továbbra is kedves számára a balett. Az impresszionistákat már gyerekkorában „vágta”, s a képzőművészetben inkább a rendhagyót kedveli, Klimtet, Tamara de Łempickát, Frida Kahlót. És még mindig nem unja a színházat, nemcsak űzi a hivatását, nézi is a kollégákat. Érdeklődéssel figyeli Fullajtár Andrea, Stohl András, Kováts Adél, Gálffi László pályáját. A nagy elődök közül Dayka Margit kedves neki. Szeret utazni, különösen tengerjárón világot látni. Imádja a tengert, vízparton élne szívesen, bár Pécs után Bécs a legkedvesebb városa. 

Van azért komisz arca is Vári Évának. Pécsett gyakori szereplője volt a fegyelmi tárgyalásoknak. Színpadi rögtönzéseihez méltó partnerre talált barátaiban, Lang Györgyi és Füsti Molnár Éva színésznőkben. „Nagyon nevetős, nagyon komolytalan voltam egy időben. Az Alexandra című operettben Baracsi Ferenc volt a partnerem, ő játszotta a herceget. Emellett Hochhuth drámájában, A helytartóban a pápa szerepét alakította. Az volt a szövegem a darabban, hogy én nemcsak a herceget látom önben, hanem a férfit is. Egyszer azt mondtam, hogy én nemcsak a herceget látom önben, hanem a pápát is. A zenekar eldobta a hangszereket. Rögtön írták is fel, hogy miket beszél a Vári Éva. Akkor én még nagyon bátor voltam, ma már nem.” 

Talán ez is az oka, hogy volt mérvadó kritikus, aki még a 2000-es évek derekán, a sok ragyogó alakítás után is azt tartotta a legfigyelemreméltóbbnak, hogy végre látta Vári Évát fegyelmezettnek. A „bátorság” persze nem veszett ki a színésznőből, bármit mond is. Ma is át tud koreografálni egy színházi estét percek alatt, s nem áll tőle távol néhány saját gondolat becsempészése az előadásba. E sorok írója látta az elmúlt évben, miként „bünteti meg” partnerét a színpadon azzal, hogy nem siet azonnal a segítségére, amikor az önhibájából kizökken az előadásból. Igaz, azt is, hogy ha a partner bakija miatt értelmetlenné válik a történet, gondja van arra, hogy helyre tegye, amikor lehetősége nyílik erre. Sőt, ha a partner szöveget téveszt a darab elején, másfél óra múlva is emlékszik rá, s alkalmazkodik ehhez, ő is „ront”, hogy kerek legyen az előadás. Egymaga is elvisz akár egy befulladt sokszereplős darabot, mert „az aznap esti közönség premieren van, miattunk öltöztek fel és jöttek be a színházba.” 

Vári Évát az állami kitüntetések, a fesztivál- és közönségdíjak ellenére nem hívták a Nemzeti Színházba, a neves művészszínházakba, soha nem részesült  – színésznőként – a Színikritikusok Díjában, holott sok előadást „bejátszott” már az elismerésre. De ő csak a színpadon vagány, tűzrőlpattant, félelmet nem ismerő, a magánéletben, úgy mondja: „el vagyok magamnak”. Koltai Tamás igen pontosan fogalmazta meg: ő nem egy rajongott „geil színésznő”. Karcos, ironikus és önironikus, néha nyersen őszinte. Nem volt meg benne soha az önmenedzselés képessége, nem tudta „eladni” magát, ő „csak” színésznő. Nem volt mögötte senki, akire kétségek nélkül támaszkodhatott volna, aki egyengette, irányította volna az útját. Pályáján egyedül volt mindig, állandó társa csak a hivatása iránti szenvedély. 

A privát életben is régóta egyedül él. Fura, de mintha a Honeybeast számait éppen róla írták volna: „csak én vagyok nekem a nagyregény / csúszok bele a hiányba, de mehetek bármely irányba /…/ csak az boldogít, ami nekem való /.../ és nem érdekel, hogy mindenki szembe rohan /…/ egyedül élek a világban, erre vágytam”. Többször nekifutott, hitte, hogy „két parallel történet a végtelenben összeérhet”. Úgy gondolja az egyedüllét önzővé tette, mára már természetes, hogy nem kell alkalmazkodnia senkihez és semmihez, csak a maga ura, van ideje önmagával, a gondolataival, a hivatásával foglalkozni és persze olvasni, sokat. ”Ez így jó nekem, ez már így is marad”. Ez az „önzés” – már ha ez az – a közönség nagy szerencséje, mert erejét, tehetségét kizárólag a színpadnak, a nézőknek adta, adja. Nem véletlen, hogy a monodrámákban (is) páratlan, nem zavarja a színpadon, ahogy az életben sem, hogy csak magára számíthat. Úgy tartja, színésznek lenni „egy alapvetően magányos pálya”. 

Az biztos, hogy élvezettel lapozgathatná saját életrajzát, megküzdött ezért a pályáért, és mindig el merte mondani azt is, ha valami nem sikerült. 

Márai írja: „A világot nem lehet »legyőzni«. Ilyesmi nincsen. De el lehet viselni. És ez már csaknem győzelem.” Vári Éva egy abszolút győztes. 

Cseh Andrea Izabella

 

NKA csak logo egyszines

1