KATONA JÓZSEF
BÁNK BÁN
Dráma öt szakaszban,
ZALÁN TIBOR átvezetésében
SZEMÉLYEK
II. ENDRE, a magyarok királya
GERTRUDIS, a királyné
BÉLA,
ENDRE, kis gyermekeik
MÁRIA,
OTTÓ, Berchtoldnak, a meraniai hercegnek fia, Gertrudisnak testvéröccse
BÁNK BÁN, Magyarország nagyura
MELINDA, a felesége
SOMA, a fiacskájok az udvarnál
MIKHÁL BÁN, Melinda bátyjai
SIMON BÁN,
EGY ZÁSZLÓSÚR
PETÚR BÁN, a bihari főispán
MYSKA BÁN, a királyok nevelője
SOLOM MESTER, ennek fia
BENDELEIBEN IZIDÓRA, thüringiai leány
UDVARONC,
BÍBERACH, egy lézengő ritter
TIBORC, paraszt
Zászlósurak, Vendégek, Udvaroncok, Udvari asszonyok, Ritterek, Békétlenek, Katonák, Jobbágyok
Történt az 1213-ik esztendő vége felé
ELŐVERSENGÉS
(PROLÓGUS)
Ottó és Bíberach
OTTÓ (örömmel újságolja Bíberachnak)
Örülj velem jó Bíberach! Már bizton
Az enyém lesz a szemérmes angyal,
Kiért fölvert szívvel mind éjszakáztam
mennyit, de mennyit, Bíberach, de mennyit!
BÍBERACH
Hm, ha Melindáról beszélsz, ám úgy legyen!
OTTÓ
Íly’ érzéketlen hogy lehetsz – mit is
Beszélek én e fagyos személy üres
Szívének, hisz tán eddig sem tudta azt,
Mit tesz forrón érezni, s esztelen.
BÍBERACH
Herceg, hacsak rá gondolok, rögtön
Lábad szemem könnyűkbe. Na, hogy volt?
OTTÓ
Melinda szánakozik rajtam, mikor
komor képpel a szemébe sóhajtom:
„Miért is nem maradtam meg hazámban”.
BÍBERACH
Ebből még nem derül ki sok szerelem.
OTTÓ
De sírt, s elfordult, hogy szemét ne lássam.
BÍBERACH
Nevetni-sírni asszonynál könnyűség.
OTTÓ
De ha meglát, süti már le a szemét.
BÍBERACH
Ha az én Lucim nem néz a szemembe
tudom, hogy megint megcsalt az a céda.
Ha majd egyszer szemét veti rád úgy
Bánk hitvese, lehet, hogy kinevet.
OTTÓ
Akkor lemondást játszom, és Melindát
A büszkeség taszítja karmaimba.
Hűséges asszony nincs, csak elfojtott vágy.
BÍBERACH
Ha lenne így tán, számolsz majd Bánkkal is?
OTTÓ
Ó, Bánk nagyúr, kit a hivatal leköt.
BÍBERACH
Csalatkozol, ha azt hiszed, szerelmes
Bánk nem lát túl hivatalán. Bizony lát.
OTTÓ
Lehet, de ma mégis enyém kell legyen,
Felhabzik a vágy bennem – s a férfi gőg.
BÍBERACH
Ej, hercegem, talán még veszted eszed.
OTTÓ
Takarodj előlem, féreg!
BÍBERACH
Gertrudis…
GERTRUDIS (belép.)
Ottó, velem! Magam jöttem most érted,
Bár tudhatod, mi cél vezet, amikor
Királyi gondjaim közt galléron
Ragadlak, esztelenségeidért hogy
Innen kipenderítselek. Holnap
Palotánkat elhagyod. S utazol.
De előtte beszédem van veled.
OTTÓ (dörmögve.)
Csak célom érjem el, megyek, habár
A pokolba is.
(El, Gertruddal.)
BÍBERACH
Vigyázz, herceg, vigyázz,
Bánk bán haragja hamar lependerít!
(Utánuk ballag.)
ELSŐ SZAKASZ
A mulatópalota kertje. Az asztalokon italok.
Gyertyák égnek. Gyakorta jön be néhány vendég, iszik, s máris megy.
Bent táncmuzsika, mely hellyel-hellyel megszűnik.
Mikhál egy asztalnál szundikál.
ELSŐ JELENET
SIMON (belép, meglátja Mikhált.)
No bátyám, ébredj! Megmosolyognak így.
MIKHÁL (fölemeli az arcát, s kezét nyújtja Simonnak.)
Ősz főm tiszteljék, s éveim, Simon!
SIMON
Ürítse poharát a két bojóthi!
(Poharat emel.)
MIKHÁL (eszmélkedve, kezét mellére nyomja és sóhajt.)
Az ám, hazám! A szeretett Bojóth!
De vége! Már nekik is – jó éjszakát!
(Felkapja az ezüstpoharat, iszik.)
De hogyha túlél a bojóthi gróf-faj,
Spanyol hazánkba vissza kell mennünk,
Ott kell a bojóthi fajnak zöldellni!
SIMON
Vagy itt, Magyarországban, ahol a
Spanyol nem aljasul el – s magyarok
Között lehet maga is jó magyar.
MIKHÁL
Nem hal ki a bojóthi nemzetem!
SIMON
Nem. Nem. De hát ne sírj!
MIKHÁL (pohárért nyúl.)
Az öröm miatt…
Bent cimbalom, síp, hárfa zengenek:
Ott azt hiszik, hogy ők örvendenek –
Nem, nem, csak egy vagyon ki örvend itten,
Mikhál az, a bojóthi. (Iszik.)
Vendégek jönnek és békétlenek, utóbbiak komoran, semmire oda nem figyelve leülnek és isznak.
SIMON (Mikhál mellé ül, tölt a poharakba.)
Nézd, mintha orra vére folyna, úgy
Kullog be némelyik. Manó vigye
Vígságukat, hol a szabad magyar
Érzés a feszesség láncához harap.
MÁSODIK JELENET
PETUR BÁN (belép, vadul körülnéz, Simon mellett egy székre veti magát.)
Ördög és rút pokol! Majom ez egytől
Egyig. Nem használ fogcsikorgatás sem!
Nagyasszonyuknak sültje torkukon
Mohón rohan le, hogy majd megfulladnak.
Mivé lett, nézd, dicső Árpád gyümölcse!
SIMON
Bán, hát mi lelt?
MIKHÁL
Petur, nem vagy magad,
Vigyázz, a nyelved a fejedbe kerül.
PETUR
Csak károgjatok, Mikhál, Simon!
Mért nem maradtatok otthon inkább?
SIMON
Ember, belőled rossz lélek, mi ordít!
Nekünk ott élni nem lehet. Spanyol-
Ország halálos ágyában nyögött,
mikor kiléptünk abból. Már halott rég.
PETUR
Mi dolgom ezzel! Epét okádnék,
Pedig itt él még az ország, bár élni
Hagynák. Ördög s pokol, most más célok
Kell hogy tüzeljenek, mint a béke.
MIKHÁL
Nyughass, ember! Már menj haza, és aludj!
Jó éjszakát mondj!
PETUR
Jó éjszakát mondjak?
Mondok, midőn egy nemzetség kipusztul;
S csontjainkkal meráni gyermekek
Fognak tekézni – de addig hallgatok.
Mert ő csak a merániakra néz…
A magyar meg hátul áll és sóhajt
Hazánk nagyasszonyán. Ó istenemre,
Legalább színből mutatná, szereti
A magyart! De nem. Meráni ő is!
SIMON
Ki a jó neked, ha a magyar se,
Se a meráni?
PETUR
Én s a meráni?!
A tűz nem keveredik a vízzel.
Csak bennetek van még egyetlenegy
Bizodalmam! A ti húgotok…
MIKHÁL, SIMON
Melinda?
PETUR
Felesége a nagyúrnak ő, vele
Kedvére játszhat! Ti pedig húgotok…
MIKHÁL
Szegény nyomoronc vagy, hát a célodat
Csak asszony által gondolod kivívni!
Hát nemzeted?
PETUR
A nemzet! Ahány fő, szintannyi ész.
Kényes becsűlete, mint a köntöse.
Sértsd meg csak, összetörni kész; de adj
Neki hirtelen egy jó szót, s világot
Teremtve összerontja ellenségeid.
Nem méreg az, mely őket oly komorrá
Teszi – bánat az, hogy bort adnak nekik,
De ami egy fillérbe se kerülne –
Jó szót, figyelmet – nem találnak itt.
HARMADIK JELENET
Myska bán egy ritterrel jön.
MYSKA (egy üres ivóasztalhoz megy, s tölt.)
A magyar bor olyan, mint a magyar
barátság – mentől óbb, annál erősebb. (Leülnek.)
PETUR
Soká jön.
MIKHÁL, SIMON
Kit vársz?
PETUR
Aki után küldtem.
MIKHÁL, SIMON
Kit? Beszélj világosan!
PETUR
A nagyurat.
MIKHÁL
Bánk bánt?
PETUR
Ki mást! Akarom, hogy lássa,
Mik esnek itt!
SIMON
Petur, fejeddel játszol!
PETUR
Erről egy kukkot senkinek! Nagy-nagy
E játék tétje: a haza s Melinda.
MIKHÁL, SIMON (hirtelen az asztalon által Petur kezét megkapják.)
Mit?
Melinda, mondod?
MYSKA (poharat emel.)
A mi nagy királynénk!
VENDÉGEK
Éljen sokáig!
PETUR (vad tekintettel s vérben forgó szemmel felugrik, öklével
süvegét szemére nyomva, ordítja.)
A magyar szabadság! (Iszik.)
BÉKÉTELENEK (felugrálva, dörömbölve viszonozzák.)
Éljen soká!
(Myska s a vendégek bámulnak.)
EGY UDVORNIK (jön.)
Utolsó tánc jön! (Ismét elmegy.)
MIND
Akkor befelé! (Elmennek.)
NEGYEDIK JELENET
Bánk bán úti köntösben, zavarodva, egy zugolyban lévő ajtócskában
jelenik meg. Nemes méltóság, de mindenben gyanakodó tekintet, fojtott tűz, mely bármely pillanatban kitörni látszik. Petur meglátja Bánkot, lemarad a többiektől.
BÁNK (mikor üres az udvar, előre siet.)
Petur! Hogy mindent így kell találnom!
PETUR
Kegyes nagyúr! Sok mindent úgy találsz itt,
Hogy elmentél, még nem volt látható.
BÁNK
Hazánkat járva bánatot találtam,
De rémisztőbb itt a sok vigalom.
Petur, miért hívattál vissza titkon?
PETUR (szinte súgva.)
Úgy kellett, tudd meg, hát nagyúr, mert van még
Titok más, amelybe te is bele vagy
keveredve, s a legnagyobb veszteség
a tiéd lesz!
BÁNK
Ne kertelj, bán! Beszélj!
PETUR
Nem, nagyúr! Sok itt a fül és a nyelv!
Gyere még ma éjjel – ha csönd lesz,
Házamhoz. A jelszónk légyen: Melinda! (El.)
ÖTÖDIK JELENET
Bíberach, aki kevéssel előbb, mintha valakit keresne,
belépett, amint Bánkot meglátja, megijedve ugrik vissza egy szegletbe, és amint Petur befejezi a beszédét, kisurran.
BÁNK (elkiáltja magát.)
Melinda!? (Sok ideig nem tud megszólalni.)
Melinda a jelszavuk!
Melinda szép, mocsoktalan neve
Sötétben megbújó csoport titka!
HATODIK JELENET
TIBORC (ugyanazon ajtón, melyen Bánk bejött, becsúszik.)
Tiborc vagyok, nagyúr – és lopni jöttem!
BÁNK
Nem!
TIBORC
De, lopni jöttem, mivel a szegény
Anya s gyermekek velem… (Elsírja magát.)
BÁNK
Mit higgyek, mit?
TIBORC
Szerelmetes Isten! Ez nem rám figyel!
BÁNK
Mennyben lakó szentséges atyám! Ide
Mindentudásod égi cseppjeit!
Míg én az országot jártam, addig itthon
Megfojtották az üdvösségemet! Tán
A király meráni asszonya is csak
Azért tetéz munkákat munkákra,
Hogy szemem elkábítsa, s a szívemben
Lakó becsűletet megölje? „Bán
Bánk, ébredezz; mert meglopnak, ébredj, Bánk!”
Bánk! Bánk! Te nem mered kimondani
Talán? Mondd csak ki! Hadd kacagja a
Visszhang is árva gyengeségedet!
TIBORC
Oh, szent teremtő!
BÁNK
A szerelme-féltő
Bánk bán! (Kacag, majd fájdalommal fejét két tenyere közé szorítja.)
Sötét álom-kép nyugtalanít.
Egy ember – egy haszontalan senki
Ütné ki őt a karjaim közül?
Senki!? De mégis, és ki lenne az? Ki az?
Világosan kell látnom! (hirtelen) Elmegyek. (Elmegy, amerre jött.)
TIBORC
Ez itt hagyott. Észre se vett. Lopáshoz
Ősz már a fejem. Éhezzetek tovább
Szegény kis férgek, szegény fiaim!
(Rettegve Bánk bán után siet.)
HETEDIK JELENET
Ottó és Bíberach érkezik.
OTTÓ
Beszélj el mindent, megtaláltad őt?
BÍBERACH (kelletlenül jelent.)
Találtam, ja – galamb helyett oroszlánt.
OTTÓ
Talán haragszik? Mit mondott?
BÍBERACH
Hogy eljön.
OTTÓ (örömmel.)
Eljön!
BÍBERACH
No csendesen! – Dicsérd csupán
Múltával a napot.
OTTÓ
Hiszen maga
Melinda mondta, hogy eljön!
BÍBERACH
Mondta.
De ott van Bánk. A férj, akit szeret.
OTTÓ
Elvesztem!
BÍBERACH
Oh, dehogy! A férj se várjon
Az asszonyának szívétől soha
Többet, csak mennyit egy becsűletes
Kalmártól: ez bár oly szentül is meg-
Fogadja a kiválasztott jószágok
Félrerakását – hazudik mégis:
Kéjjel s örömmel adja át a leg-
Elsőnek, értük többet bárki adna.
OTTÓ
Oh, hát enyém Melinda!
BÍBERACH
Nem hiszem.
OTTÓ
Te egyszer így, máskor meg úgy beszélsz.
BÍBERACH
Sem a bajodban, sem a szerencsédben
nem kívánok részes lenni.
OTTÓ (felfortyan, megvetéssel mered Bíberachra.)
Te kretén ! (El.)
BÍBERACH (egyedül.)
Csak rajta, kegyelmes Ottóm, rajta:
Ugorj! De Bíberachod hátra áll.
(Gondolkozik.)
Tehát itthon van – s a jelszó Melinda.
Tán meglehet, Bánkhoz szegődöm. Ott
Van a hazám, ahol a haszon – s nekem
Hasznot kihúzni bármiböl érdekem!
NYOLCADIK JELENET
IZIDÓRA (sietve jön.)
Ő volt itt! Ugye ő?
BÍBERACH (vállat von.)
Kisasszony! Én
Száraz reménnyel nem tudlak tovább
Éltetni.
IZIDÓRA
Mi van, leselkedő! Ezért
Csaltad tehát ki titkomat?
BÍBERACH
Hisz’ Isten
Én sem vagyok – ha mást szeret.
IZIDÓRA
Tehát
Igaz? Melinda!
BÍBERACH
Tehát tudod már?
IZIDÓRA
Ha mások mind tudják már, én legyek csak
Vak? Bíberach, meg tudna magáról
Melinda felejtkezni?
BÍBERACH
Hisz’ asszony.
IZIDÓRA
Melinda e szerint?
BÍBERACH
Asszony.
IZIDÓRA (méreggel.)
S ha asszony?
BÍBERACH
Az ördögökkel is hálnának ők,
Ha nincsenek körülöttük férfiak,
A nők! (A legnagyobb hidegséggel ott akarja hagyni.)
IZIDÓRA (szemeit tenyerével takarja el.)
Ne hagyj magamra így, Bíberach!
BÍBERACH (visszaballag.)
Egyetlenegy tanácsadásom ez:
Kövesd Melindát, szép kisasszonyom,
S ne fuss Ottó után olyan nagyon.
Legtöbb férfi – tudom magamról – az
Olyat, ki könnyű győzedelmet ígér,
Azért se szíveli; ám legyen a
Meghódítás nehéz, már akkor ők
Csak puszta büszkeségből is belé-
Szeretnek.
IZIDÓRA (megsértetve.)
Ó, te förtelem! (Elsiet.)
BÍBERACH (könnyű vállvonással.)
Szegényke!
(Szünet után.)
Kár ily’ csinos főcskéért, épp hogy a
Velő hiányzik onnan! Hiába:
Ha az ész hibázik, a fejecske kong. (Elkullog.)
KILENCEDIK JELENET
Melinda s Ottó belépnek
MELINDA
Távozz!
OTTÓ
Melinda!
MELINDA
Távozz, mondom!
OTTÓ
Egy
Szót csak, Melinda!
MELINDA
Egy szót se tovább.
Álarcos, undorító ember, kiben,
Isten a lelkem lássa, csalatkoztam!
OTTÓ
Midőn ez országba elértem – mindjárt
A szemembe tűntél. Szívre vágytam,
Szívem megosztani itt. Az udvarban
Tiéd bizonyult csak ártatlannak!
MELINDA
Ezért kellett tehát nekem ide-
Jönnöm, s ezért nem illett a Bánk Bán
Kis hitvesének lakni magányban!
Mert udvarunknak nagy szüksége volt
Tapasztalatlan s együgyű szívekre.
Pfuj!
OTTÓ
Amikor meséltem szenvedésem,
Hogy jó Fülöp király leölésében
Gyanúba keveredtem, szerelmes
könnyek remegtették meg a pillád.
MELINDA
Tehát ama könnyek, mik megzavartak!
Herceg! Szerelmem által egy lehet
Csak boldog és szerencsés – az pedig
Bánk.
OTTÓ
Ő bizonnyal az is – boldog férfi!
(Sóhajtva, Melinda lecsüggő keze után hajol, s azt
hosszasan homlokához nyomja.)
TIZEDIK JELENET
BÁNK (az ajtócskán ismét visszajön. Meglátja őket, tenyerét szeme elé emeli.
Erős muzsika; Bánk megijedve szédeleg ki, vissza az ajtón.)
OTTÓ
Egy szót Melinda, még!
MELINDA
Megyek!
OTTÓ (mintha szavakat keresne.)
Melinda!
Lennél csak egyszer enyém Melinda, úgy
Az álmot is megutálnám, mivel
Szemed szememtől elvenné – és a
Szelet, mert elragadná tőlem a
Lehelleted…
MELINDA (megretten.)
Te térdelsz?!
OTTÓ
Nézd, valóban!
Előtted, és őrjöngve kivánlak.
MELINDA
S ő térdepel! – Bánk, Bánk, emlékezem
Szavadra –
OTTÓ (felemelkedik.)
Bánknak a szavára?
MELINDA
Úgy, úgy.
„A szerelmes így, ha térdel, az vagy
imádkozik, vagy ámít.” – így Bánk. S ő nem
Hazug. Melinda ezért vet most meg!
(Bosszúsan el akar sietni, de szembejön vele Gertrudis.)
TIZENEGYEDIK JELENET
Gertrudis az udvari asszonyokkal, hol a bosszús Melindát,
hol a magát feltalálni nem tudó Ottót nézve, egy ideig megáll
hátul; végre szúrósan megszólal.
GERTRUDIS
Hogy sokszor oly hívatlan érkezik
Az ember! Nos – (indulattal) mi volt ez itt – Melinda?
MELINDA (keserűen.)
Édes – mulatság!
GERTRUDIS
Nem tűnt annak! Beszélj!
MELINDA
Minden lehet. Köszönöm, nagyasszonyom,
Hogy oly kegyes voltál, s átláttad azt,
Hogy a bojóthi Melindának nem illik
Falun magányban lakni, mert nagyúrné,
S alkalmat adtál számtalanszor is
Ezzel (Ottóra mutat) sok édes múlatságra itt –
Oh, mert hiszen Melinda együgyű!
(Szinte illetlenül elsiet.)
GERTRUDIS (ajkát harapva néz utána.)
A kis majom harap (szünet.) Negyed napig
Előmbe nem bocsájtatik.
(Járkál, végre az udvariakhoz szól.)
Magam
Akarok maradni. (Az asszonyok elmennek.)
TIZENKETTEDIK JELENET
GERTRUDIS
Ottó! Mondd, mi ez?
OTTÓ
Kedves királyi néném!
GERTRUDIS
A fenébe!
Mi ingerelte fel őt ilyen nagyon?
OTTÓ
Talán a szívem.
GERTRUDIS
Szíved?
OTTÓ
Az talán.
GERTRUDIS
Ottó!
OTTÓ
Mi baj?
GERTRUDIS
Ezt kérded, bíborunk
Bemocskolója?
OTTÓ
Istenemre!
GERTRUDIS
Mit?
OTTÓ
Nyugodj le!
GERTRUDIS
Ki vagy te? És ki én? Nos?
Az én anyám, s hazám, Meránia
Szült téged? A nagy Berchtoldnak vére így
Fajult el! Nem tiltottam tőled még
Szerelmet! Ám most fajtalan véred
Melinda bírására csörgedez.
S az eredmény: itt állsz te, a megvert,
S a szép és győzedelmes, kit le kellett
volna talán győznöd, most útál minket.
OTTÓ
Na jó, legyen! Lemondok róla.
GERTRUDIS
Le-
Mondasz? S te meg tudnád ezt tenni? Úgy
Lelkemre mondom, hát nem is szeretted.
OTTÓ
Szerettem, esküszöm: de most eszem
Szólt fel. A könnyeit szánom –
GERTRUDIS (elkomorodik.)
Sír is!
(Keserűen elmosolyodik.)
És
Te mégis… le akarsz mondani róla?
Nem ismered tehát az asszonyi
Szív gyengeségeit! Sem a hanyatló
Virtusnak e fogásait? – Hiszen
Könnyezni kell, hogy áldozatja színlett
Becsét nagyítsa, és a könny az a
Gyöngy, mellyel a halálos ágyba’ fekvő
Szép virtus ékesíttetik! Ki ekkor
Is még lemond, az oktalan – bolond.
OTTÓ (unatkozva.)
Néném, tehát mi lesz kedved szerint?
A bíborunk bemocskolása a
Megvettetett szerelmem által, vagy
Vereségem szégyen pírja gyötörjön?
GERTRUDIS
Tudd meg, kicsinylelkű, hogy e dolog,
Ha Melinda érdemét temette volna
El, úgy kikergettetni kész lehetnék
Országaimból – és mégis, ha azt
Megérni kellene, hogy reám mutatva
Susogni hallanám: ni, itt megy el
Gertrúd, kinek öccse oly’ kontár volt
Melinda elszédítésében – Ottó!
OTTÓ
Az istenemre, mondd már, mit tegyek?
GERTRUDIS
A gödröt magad ástad, és most mégis
Én húzzalak ki abból?
OTTÓ
Csak te, jó
Gertrudis! Adj, könyörgök, jó tanácsot,
Hogyan lehessen enyém Melinda… szíve?
GERTRUDIS (elsápadva visszalép.)
Hallatlan (Járkál; majd erélyesen az asszonyok után kiált.)
Asszonyok! Megyek.
OTTÓ
Kegyes
Néném! (ölelni akarja Gertrudist.)
GERTRUDIS (visszalöki.)
Hagyj! Vessz el itt arany kalitkád
Űrjében, bamba bíboros teremtmény –
Mi gondom lenne veled! (Elsiet, az asszonyok követik.)
OTTÓ
Vénasszony!
(A bosszúság és a szégyen közt habozva, végre Bíberach után kiált)
Bíberach!
TIZENHARMADIK JELENET
Bíberach belép és parancsra vár. Ottó valamit akar mondani, de
nem szólal meg, ki akar menni, de nem képes rá, és végre az
elmosolyodó Bíberachon akad meg kérdő tekintete.
BÍBERACH (cinikusan vállat von. Ottóhoz akar menni, de a kis ajtó visszatartja.
Végül megfogja Ottó kezét, és távolabbra vezeti.)
Eredj utána, és színlelj derűs
Tekintetet, kérjél bocsánatot, s mondd,
Hogy csak próbára tetted Melindát, mint
Az állhatatos magyar feleséget;
Örömében ő maga fog vezetni
Hozzá – a királyné. S Melinda majd,
Ki kétségek között vergődik, tán
Öleléssel hálálja meg az el nem
Rabolt bizalmat. Elútazásod
János-poharát fenékig üríted
Így, s a pohárnokod én leszek majd.
De legyünk realisták! E szerek
Mindkettőjükre irányba hatnak.
Melindának hevítő, királyi
Nénédnek altató. Ez aludni fog,
Míg majd amahhoz lopni visszamész.
(Porokat nyom Ottó kezébe.)
OTTÓ (megrázkódik az öröm, félelem és Bíberach iránt való
utálat és szeretet között.)
Irtóztató – mégis köszönöm. Tehát
Most már az enyém! (A királyné után siet.)
BÍBERACH
Ha bőkezűbb úr
Lettél, s fizettél volna, jobb tanáccsal
Is szolgálnék. Most jobb lesz tartani,
Jó herceg, a magyarsággal. – Te csak menj!
(Le akar ülni, de meggondolja magát, a belépő Izidórának
Ottó után mutat, és somolyogva eloldalog.)
TIZENNEGYEDIK JELENET
Izidóra fájdalmas arccal ácsorog egy ideig, azután a mutatott irányba elsiet.
BÁNK BÁN (előjön a rejtek-ajtó mögül, kezében kivont kard, toporog egyhelyben, fogát csikorgatja.)
Vak voltam és fagyos tetem. Királyné,
Melinda – és! (Kijózanodva.) De most felébredtem.
Hogy egy ilyen asszony őrzi hazámat!
Förtelmes kreatúra, két nyelven
Beszél, hogy mondandóját meg ne értsék.
De hát Melinda! De a haza gondja!
Itten Melindám, ottan a hazám –
A pártütéstől tartóztat szerelme.
Bánk a király személye – esküszöm
Meg is fogok felelni ennek. Szedd
Lélek magadat rendbe, szakaszd már
A két tündéri láncokat széjjel,
Melyekkel a királyi székhez és
A hitvesedhez és a gyermekedhez,
Eddig hozzá voltál kötözve! Pusztán
Állj és pőrén, akár az első ember!
Egyszerre két fátyolt szakítok le:
Egyet szegény hazámról, másikat
Becsűletemről. Sors letépheti
Rólam halandóságom köntösét: de
Jó híremet ki nem törölheti!
Függöny
MÁSODIK SZAKASZ
Fekete asztal, mely körül Mikhál bán, Simon bán s a békétlenek ülnek, néhányan állnak. Petur bán ül legelöl, feje felett egy kép függ, melyen egy, a trónuson büszkén ülő, asszony látszik. Mindegyik békétlen mellett a székhez egy-egy lefedett pajzs van támasztva. Éjszaka.
ELSŐ JELENET
PETUR
Hát nem ti voltatok, kik oly mohón
Kapkodtatok mind érc-pohár után, még
Órával ezelőtt, hogy a magyar
Szabadság üdvére ürítsétek?
Kevesebb hév kéne, több meggondolás!
SIMON
Megváltanád a jelen kis rosszat
Még rosszabbal jövővel? És a hazánk?
Mikhál, te szólj!
MIKHÁL (aki szundikál.)
Mit én? Csak döntsetek
Mint tetszik, közmegegyezés kell most!
(Ismét szundikál.)
SIMON
Oly csalhatatlan a közmegegyezés?
BÉKÉTELENEK (dörmögve.)
Kérdés!
PETUR
Miért is jöttetek hát hozzám,
Ti gyáva lelkek! Mondtam, már a jövő
Éjjel…
SIMON (homlokát dörgölve.)
Nem lenne túl korán?
BÉKÉTELENEK (nyugtalanul.)
Hamar lesz!
PETUR
Csak tű való asszony kezébe, nem
Királyi pálca! Le onnan, asszonyom!
(A felette lévő képet leveri.)
Ha őseidnek csontja nem szárad a
Cintermeinkben, hozzánk nincs közöd!
BÉKÉTELENEK (felélénkülnek.)
Nincs, nincs!
SIMON
De hogyha mégis úgy lehetne…?
PETUR
Hallgass Simon! – Idenézzetek mind!
(Felkapja a mellette levő pajzsot, lerántja róla a takarót, előtűnik rajta a címer: egy, a trónus alatt vérében fetrengő asszony.)
Nem fogsz nyakunkra hágni, Meránia!
(Valamennyien leveszik a mellettük levő pajzsaikról a takarót, s mindegyiken az előbbi címer látszik.)
BÉKÉTELENEK (felzúdulva kardot rántanak, az asztalt csapkodják.)
Sokáig éljen a magyar szabadság!
MIKHÁL (felriad.)
Mi az? Döntöttetek?
SIMON (ingadozva.)
Nem is tudom.
PETUR (a sarokba dobja a nála levő pajzsot.)
Le a királyi székből, asszonyom!
BÉKÉTELENEK
Legyen hát pártütés!
MIKHÁL (felriad, felugrik a székéből, egy másikig tántorodik.)
Hogy? Pártütés?
PETUR
Nem pártütés, kicsikart szabadság.
MIKHÁL
Irtóztató álom volt – ébrednék már!
(Önmagát rázza.)
PETUR
Ha nincsen dolgod csendesedj, öreg!
MIKHÁL
Simon! Te is köztük? Nem, nem lehet!
SIMON
De hátha mégis –
PETUR
Ő hű társunk, Mikhál.
MIKHÁL
Talán nem az én öcsém ő? Uram
Teremtőm, mit jutattál! Irgalmazz!
(Leroskad.)
ŐR (kívül.)
Ki vagy?
HANG
Szabad magyar.
ŐR
S a jelszavad?
SZÓZAT
Melinda.
PETUR
Jön.
BÉKÉTELENEK
Ki az?
SIMON
Melinda?
MÁSODIK JELENET
BÁNK (még kívülről szólal meg.)
Bánk.
MIKHÁL (nehezen feláll, a belépő Bánkhoz siet.)
Bánk, ments ki e haramiák közül.
BÁNK (a kardjához kap.)
Haramiák?
PETUR
Óh, semmitől se tarts!
BÁNK
Akkor miért reszket s fél az öreg?
PETUR
Mivel csak gyermek.
MIKHÁL (égre vetett szemekkel.)
Engedd magadhoz
E gyermeket, Nagy Úr, ki reszket, s fél!
BÁNK
Öreg! Mondd el, mi bánt!
MIKHÁL
A pártütés,
Le a királyi székből! – Pártütés!
Ezt hallám meg, mikor ébredek fel.
BÁNK (egészen kirántja a kardját.)
Igaz, mit mond?
PETUR
Nem egészen. Az igaz,
Asszonynak engedelmeskedni nem
Fogunk.
BÁNK
S miért?
PETUR
Éppen te kérded? Ki épp
Elvesztetted lelked arany nyugalmát,
Panaszát meghallva szegény hazádnak!
Ez a merániaknak izzadoz,
Amaz merániaknak a hasát
Hizlalja vérverejtékével; másik
Bőrét siratja, mert merániak
Takarják bé kényes testük véle.
BÁNK
S mit vétett nektek a meráni asszony?
PETUR
Derék bán! Ez az asszony nagyon ért
Mindennemű különös fogáshoz.
De engemet csak nem fog lépre csalni!
Ő rang, igéret és aranyhegyek
Zacskóba zárt szelével el tudja
Mázos kegyelmét osztogatni, s lám,
A jó bolondok, hogy kedvét keressék,
Odaadják minden vagyonuk neki…
Mi a királyt imádjuk – mert ő férfi!
Endrében – egy férfi-királyt imádunk,
Meráni asszony nem kell itt soha.
BÉKÉTELENEK
Nem kell!
PETUR
Görög, oláh, bojér, olasz,
Német, zsidó, ahogy fejére szent
Koronánk kerül, szent kell legyen, mert
Királyom. Az asszonyt becsülöm – de
előtte meghajolni nem tudok.
Ami volt a miénk, azt elveszi, és
Odaadja övéinek. Már a
Magyar kezéből a kenyeret is
kiragadja, s merániaknak adja.
Atyáink várait lerontatá,
S meránit sorra ültetett beléjük.
Elszedte hívatalainkat, minket
A puszta bán-névvel cifrázott fel.
BÁNK
Hát így vagyunk, hazánk elbúsultjai,
Akartok játszani, hogy királyotok
Fogadni vissza úgy trónjára, hogy
Gertrúdis vesztén szíve megrepedjen?
Ébredj és lásd! Egyszerre akartok
Szeretni és ölni! Ébredj arra rá,
Gertrúdis a király személye maga!
PETUR
Én kész lennék orrára csapni már.
BÉKÉTELENEK
Mi is!
BÁNK
De attól még első marad.
PETUR
Ha egyszer rabló, megszűnik királyném
lenni – királyom van, míg Endre él.
BÁNK (nyugodtan.)
A zendülésben nem fog-e ömleni
Ártatlanok, vétlen barátok vére
Is? Melynek bugyogása közben fogja
Elátkozni szabadságunknak ügyét?
És tagja legyek rossz társaságnak,
Segítsek ártatlan vért ontani?
És mért? Mert ez az asszony a trónja
Okán a bűneiért meg nem felel,
Mik tán vesztét okoznák egy zsiványnak?
Tulajdonítsuk-e vétkéül azt
Hogy övéit jobb szeretetben tartja,
Mint a magyart? Ha németek között
Király lehetnétek, nem volna-e
Előbb a magyar szív számotokra?
BÉKÉTELENEK (gondolkozva, dörmögve.)
Talán, ha.
BÁNK
Mégis lázadnátok ellene, magyarok!
Én nem teszem. Nem múlattat a vér
Bolondozása. Bánk nem ül le sötét
Szövetség gyász-asztalához. Ahhoz
Nagyobb sértés, sértődés kell okul.
BÉKÉTELENEK (egymásra néznek.)
Ez jól beszél.
PETUR
De mégse.
SIMON
Hátha mégis?
Mikhál! Gyerünk!
MIKHÁL (örömmel.)
Öcsém! Boldog vagyok!
BÉKÉTELENEK (mind felkerekednek.)
Gyerünk!
PETUR
Pokolba véletek, gyávák!
Épp csak imént esküdtetek fel, s már…!
(A békétlenek ismét le akarnak telepedni.)
BÁNK
Ember, neked felelned kell még – egyre,
Mely őrülésre kerget… de félre most!
Előbb való a hit parancsolatja;
Isten felkentje a királyi felség.
BÉKÉTELENEK (Bánk mellé állnak.)
PETUR (járkál előttük.)
Az Istennek felkentje Endre, nem
Gertrúd! Ez a romlott az nem lehet!
Azért csak érjem el, torkon fogom,
S királyi széke kárpitjának a
Zsinórjával fojtom beléje lelkét.
Mint vízözön zúgok mindenfelé,
S ahol találom, majd ott rontom össze
Ez asszony annyit átkozott fejét.
BÁNK
Petur, belőled most a nemzeti
Torz gyűlölet, s nem az igazság szól.
Menjünk innen, magyarok! És szánjuk őt,
Mert nem gonoszságért gyűlöl, hanem
Azért, mivel más más köntöst visel.
MIND
Gyerünk!
PETUR
Így haltak el szabadítóid,
te vasra vert hazám? Bilincseid tűrd,
Némán és fuldokolva edd a halált!
Magam leszek hóhérja az átkozott nőnek.
(El akar menni.)
BÁNK
Megállj! Ezt a haza- s felség-
Elárulót verjétek láncra – parancs!
Én, a király személye, én – maga
Endre király parancsol –
PETUR (Bánk lába elé borul.)
Királyom!
BÁNK (elérzékenyülve emeli fel.)
Látod, Petur bátyám, Endrénk nevére
Egyszerre megváltoztál! És mégis
A ő szívét szánnád kitépni?
PETUR
Eressz! (Aztán mégis Bánk nyakába borul.)
Öcsém, az Isten nem segít soha
Felkent királyok ellen! Szívemben
Szent a haza, hát legyen békesség!
MIND (Köréjük sokasodnak.)
Béke!
MIKHÁL
Öcsém! Uram-teremtőm! Béke!
BÁNK (mintha mind egybe akarná ölelni.)
Nézz, Endre! Győzedelmeskedj te bár
Országokon, de ily’ nagy győzedelmet
Mint Bánk neked nyert most, nem nyersz soha!
ŐR (kintről.)
Ki vagy?
HANG
Szabad vitéz.
ŐR
Jelszó?
HANG
Melinda!
BÁNK
Melinda! És engem ki gyógyít meg?!
MIND (egy oldalra torlódnak.)
Ez árulás!
HARMADIK JELENET
BÍBERACH (jön.)
Csak Bíberach.
BÉKÉTELENEK
Úgy haljon!
BÍBERACH (nyugodtan visszalép.)
Lassabban, így a nyavalya tör ki!
Szégyen, gyalázat kardot ragadni rám!
(Sunyin, alázkodva.)
Nosza, tűzzetek mindjárt bajszotokra!
MIKHÁL
Hol loptad el húgomnak a nevét?
BÍBERACH
Ott, ahová rejtőzve ment valaki:
a királyné víg mulatságában.
BÁNK
Te kóbor eb! Hogyan jött ez a név
Nyelvedre?
BÍBERACH
Jaj! Tehát mégsem tudod!
A királyné becs- és rangporától lám
Elszédültél. Jól fogtak a dologhoz,
Úgymint: „Nagy úr, Bánk bán – nem illik, ország
Első nagyja, hogy így meg úgy… meg így.”
Felhozta hát ide szép, együgyű
Feleségét a nagyúr, dörömbölő
Szerelmes.
BÁNK
Ember!
BÍBERACH
Csak csendesen, bán!
Kérdőn meredsz most rám, és nem tudod,
Hogy éppen ezt az éjszakát lett volna
Szükség el nem lopni a Bánk nagyúrtól!
Amíg ti itt – otthon Melinda s Ottó …
MIKHÁL, SIMON, BÁNK (egyszerre.)
Melinda, húgom? Fattyú, most megöllek!
BÍBERACH
Kezedbe királyi hatalmat kaptál,
S hogy egyiknek-másiknak útjában
Ne légy, országot járni kellett menned.
PETUR (mérges kacajjal emeli fel ökleit.)
Gyalázat! Én vagyok a bolond? No Bánk,
Hát nem kacagsz velem?
BÁNK (az asztalra csap.)
El, a királyhoz,
A pápához megyek, s lerántom ott
E parázna bíboros álorcáját.
Meggyilkolom ott előtte ezt a
Bíbor-gazembert; és ha vesztőhelyre
Hurcolnak majd, kiáltom: Bánk hitvese
gyalázatát bosszulta meg.
BÍBERACH
Nem tudnád,
Hogy holló a holló-társának szemét
Ki nem kaparja? Előbb áldoznak
Tíz Bánkot, mint egy parázna bíborost.
Vesztőhelyet se fogsz te látni, hogy
elordítsd ígazad – mert a rikoltót
Titokban szokták ám eloltani.
BÁNK
Német! Te megnyitottad a szemem!
Mily’ kábaságot akartam tenni!
Beszélj hát, Bíberach, lehetne még
Meggátolnunk valamit?
BÍBERACH (igen mélynek feltűnő, de rövid gondolkozás után.)
Talán. Gyerünk!
BÁNK
Ne fussatok szét még, barátaim,
Hogy megtaláljalak, ha… hogyha, talán
Szükségem lenne rátok még! (Mikhálhoz.) Te pedig,
ősz ember, már találj nyugalmas éjt!
MIKHÁL
Uram, szent Isten! Adj te is! Adj neki…
SIMON
Mentsd meg a húgomat, Bánk, Melindát!
BÁNK
Egyszer kerülne csak kezem közé
A gyáva herceg! S ha a húsomat érte
Lerágják, akkor csontomon viszem
Melindát, elhagyatott helyen bár,
Legyen kenyéren s vízen, mintsem itt
Pompában, bíborban és hermelinben
Szolgáljon egy bujának, még kinél
Drágább s becsesebb előttem a kutyám. (El)
BÍBERACH (maga mögötte csörtet, dörmög.)
És – jó ez így. Egyik csak nyerni fog! (El)
PETUR (egy ideig merően nézi a többieket, kik tanácstalanul ácsorognak.)
Azt mondta, üljetek le, maradjatok!
MIND (a székekhez ballagnak, leülnek, s az asztalra békétlenül
lekönyökölnek.)
Hát jó! Maradhatunk.
MIKHÁL
Kopácsolást
Hallok, menyasszonyi ágynak hittem,
Pedig becsűletünk koporsóját
Ácsolják… Melinda!
(Bánatosan lehajtja a fejét, s végre elszunnyad.)
SIMON (mellé ül.)
Talán még jóra
Fordulhat minden. De hátha, mégsem?
Kevély spanyol szív, hol maradsz ilyenkor?
Jó éjszakát!
MIND (anélkül, hogy megmozdulnának, dörmögik.)
Jó éjszakát!
PETUR (magába morog.)
Virrad.
Aludj kilobbant, jó hazafiság!
Függöny
SZÜNET
HARMADIK SZAKASZ
ELSŐ JELENET
BÁNK
Mit térdepelsz? Nincs itt az Isten. S hazudsz!
Állj fel! Beléphet egy meráni állat,
S hihetné, térdeplésed őt illeti.
MELINDA (térden csúszik előtte.)
Ölnél meg inkább! Ölj meg Bánk, ölj meg!
BÁNK
Egy semmi asszonyt öljek meg? Miért?
MELINDA
De hát én nem vagyok az.
BÁNK
Ártatlan vagy?
Az egész udvar beszél valamit.
MELINDA
Az udvar aljas, fölkavarja a szennyt!
Nem érzed hát? Szerencsétlen vagyok!
(Lerogy a földre.)
BÁNK (felemeli.)
Szegény, szerencsétlen Melinda!
(Merően néznek egymásra.)
Mit
Akarsz? Felelj, de szóval, és ne így!
Könnyedtől elveszek, attól férfi nem
Vagyok.
(Elereszti.)
Ne sírj, mert nem hiszek neked!
Ottó s Melinda, egyaránt örült!
MELINDA (térdeit kulcsolja.)
Taposs meg, Bánk, de bűntelen vagyok!
Feleség s anya kér – ne mocskold így!
BÁNK (belök egy oldalajtót.)
Te átkozott kis alvó, mit mosolyogsz?
MELINDA (sikoltva felugrik.)
Ember, ha tudnád, mit mondtál fiadnak!
Ez átkozott? Atya-átok miattam?
Tűz ég a csontjaimban, s a királyné
Aludni ment – álmos volt. Ébredezz!
Add vissza gyermekem, te nagy királyné!
(Elsiet.)
BÁNK
Úgy, úgy! Aludni ment – mert álmos volt.
A királyné álmos volt! Csak úgy? És
Mi köze ehhez becsületemnek? (El akar menni.)
MÁSODIK JELENET
IZIDÓRA (felszakaszt egy oldalajtót, dölyfösen kilép.)
Nagyúr! Királynénak barátja nevem.
BÁNK (maga elé mutat.)
Nézd, nézd az árnyékot – hallgass oroszlán,
Az a királyné – a hazug, csak árnyék.
IZIDÓRA
Bán, bán, mi lelt téged? – Nagyúr, mi lelt?
Könyörűletből felelj!
BÁNK
Takarodj!
IZIDÓRA
Én megbocsátok, meg vagy háborodva.
(El akar menni.)
BÁNK
Egy szót csak, irgalmas lélek! Beszélj,
Éjjelen Ottóval, még a mulatság
Után, soká beszélt a királyné?
IZIDÓRA
Sodrából a felség csaknem kijött,
De Melinda szépen megbékéltette.
(Sértődötten elsiet.)
BÁNK
Megbékélt; álmos is volt! Nem több ez
Szépen kidolgozott csalárdkodásnál?
Itt állok megcsalatva pokolbéli
Kísértet által…
HARMADIK JELENET
TIBORC (bizodalom s félelem közt besompolyog.)
Jó reggelt Bánk, nagyúr!
BÁNK
Utonálló!
TIBORC
Úgy van. Látszik képemen?
BÁNK
Mire föl becsület, ha emberek közt!
TIBORC
Való igaz; megőszült a fejem.
BÁNK
Mért?
TIBORC
Órám eljár, panaszok közt élek.
BÁNK
Azért teremtettem meg, hogy segítsek.
TIBORC
Köszönöm, nagyúr! Ma már nem háborogsz
Mint éjszaka.
BÁNK
Dolgozz, ne panaszkodj!
TIBORC
Uram, legalább gazember lennék!
Hogy örültem, hogy szabad lehettem!
BÁNK
Hogy tudtam örülni bilincseimnek!
TIBORC
Való, mióta a merániak…
BÁNK
Szólj!
TIBORC
Sok pénzre van szükségük, és mivel
Mi annyit adni nem tudunk, tehát
Sovány nyakunkra bősz uzsorás hadat
Ültettek – és ez égbe kiált.
BÁNK
Beszélj!
TIBORC
Tűrtem becsülettel, gazember lennék,
De késő. Ősz a fő, kiszáradt a kar.
BÁNK
Haramiává lenni. Ez megoldás.
TIBORC
Ma éjjel először kezdtem el csak
Próbálni azt a mesterséget; lásd,
Beteg feleségem, és otthon éhezik
öt kis porontyom.
BÁNK
Tisztaság – bolond
Kísértet, még senki sem látta…
TIBORC
Édes
Isten! Már nem velem beszél megint.
BÁNK
Jól hallom én panaszod; de saját
Gyötrelmem elmos.
TIBORC
Nagy teremtőm, hát
Még a nagyúrnak is van?
BÁNK
Jöjj, feledés!
TIBORC
Tán lenne más utam? Vitézkedést
Ugyan ne várjanak tőlem; habár
A háborúban még rabolni szabad.
E gondolat legjobbnak látszana, ám…
BÁNK (szórakozottan néz ki az ablakon.)
Magyar hazám!
TIBORC
S a jó merániak…
A nagyasszony?
(Keserű megvetéssel lódítja el a kezét.)
BÁNK (fejét az ablakfához nyomja.)
Beszélj csak, még beszélj!
TIBORC
Ő cifra és márványos házakat
Építtet; és mi – csaknem megfagyunk
Kunyhónk sövényfalai közt.
BÁNK
Átkozott!
TIBORC
Ő csorda számra tartja gyülevész
Szolgáit! Éppenséggel mintha minden
Hajszála egy őrzőt kívánna; sok
Meránit, olykor azt hinné az ember,
Hogy tán akasztani viszik, úgy körül
Van véve a léhűtőktől, s mi egy
Rossz csőszt alig tudunk heten fogadni.
Ő táncmulatságokat ád szüntelen,
Úgy, mintha mindég vagy lakodalma, vagy
Keresztelője volna: és nekünk
Szívünk dobog, ha egy csaplárlegény az
Utcán előnkbe bukkanik, mivelhogy
A tartozás mindjárt eszünkbe jut.
A jó merániak legszebb lovon
Ficánkolódnak – tegnap egy kesej,
Ma szürke, holnap egy fakó: nekünk
Feleség- és porontyainkat kell befogni,
Ha veszni éhen nem kívánkozunk.
Ők játszanak, zabálnak szüntelen,
Úgy, mintha mindenik tagocska bennek
Egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk
Kéményeinkről elpusztulnak a
Gólyák, mivel magunk emésztjük el
A hulladékot is. Szép földeinkből
Vadászni berkeket csinálnak, a-
Hová nekünk belépni nem szabad.
S ha egy beteg feleség, vagy egy szegény
Himlős gyerek megkívánván, lesújtunk
Egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek,
És aki száz meg százezert rabol,
Bírája lészen annak, akit a
Szükség garast rabolni kényszerített.
BÁNK
Mondd tovább!
TIBORC
Ők monostort, templomot
Építenek, hol úgy sípolnak, úgy
Megzengenek, hogy a zarándokok
Táncolni kénytelenek a sáros utcán;
Nekünk pedig nincs egy jó köntösünk,
Melyben magát az ember egy becses
Védszent előtt mutathatná meg a
Templomban.
BÁNK
Ó, buzogj vér! Csak buzogj!
TIBORC
Hahogy panaszkodni akarunk, előbb
Meg kell tanulnunk írni; mert az ily
Szegény paraszt az úr elébe nem
Mehet be többé – úgy rendelte Béla
Király, s merániak hasznát veszik –
Hisz’ öszvekarmolázná a szegénynek
Patkója a szép síma padlatot!
S ha tán utolsó fillérünkre egy
Törvénytudó felírja a panaszt:
Ki írja fel keserves könnyeinket,
Hogy jó királyunk megláthassa azt?
BÁNK
Te Isten!
TIBORC
El kellene pirúlniok,
Midőn ezüst-arannyal varrt övek
Verődnek a lábszáraikra, mert
Véres verejtékünk gyümölcse az.
Lelkemre mondom, egy halotti fátyolt
Kötnének inkább a hasokra, – leg-
Alább csak úgy külsőkép is mutatnák
A gyászt azon szegény nyomorultakért
Kiket kiállhatatlan sajtolásaikkal
A sírba döntenek –
BÁNK
Tűrj békességgel!
TIBORC
Tűrj békességgel, ezt papolta az
Apáturunk is sokszor: boldogok
A békességesek, mert isten fiainak
Hívatnak; úgy, de tömve volt magának
A gyomra. Istenem! Mi haszna! Ha
Szorongat a szegénység: a pokolt
Nem féljük – a mennyország sem jön oly
Szép színben a szemünk elébe.
BÁNK
Szánom keserveitek, jó emberek!
TIBORC (nevetve.)
Te szánsz, nagyúr? A magyar se gondol
Már oly sokat velünk, ha zsebe
Tele van – hisz’ a természet a szegényt
Maga arra szánta, hogy szülessen, éljen.
Dolgozzon, éhezzen, sanyarogjon és –
Meghaljon. Úgy van, úgy! Ismerni kell
Az élhetetlenek sorsát, minek-
Előtte megtudhassuk szánni is.
BÁNK (haraggal néz rá, de szeme a Tiborc homlokán lévő sebhelyen akad fel. Odanyúl.)
TIBORC (észreveszi, s kevés hajával igyekszik eltakarni.)
Huszonhat esztendő előtt, mikor
Még gyenge ifjonc voltál, Jáderánál
Egy rossz velencei tégedet levágni s
Atyádat – ej, de hiszen már rég volt!
BÁNK (Tiborcot a melléhez szorítja, majd egy erszényt nyom a markába.)
Mentetted életünket, jó Tiborc! Menj,
Most menj!
TIBORC
Pénzt adsz nekem, de adhatsz vajh minden
Szűkölködőnek? Visszaadod-e
A halottakért elhullott könnyeket?
Ha mást nem adhatsz, úgy annál, kinek
Adsz, még szegényebb vagy. Vigyázz, hogy egy
Zsivány, tömött erszényeiddel együtt
Ne lopja el nagylelkűségedet.
BÁNK (méltósággal.)
Tiborc! Vigyázz! Kivel beszélsz?
TIBORC (térdre rogyik.)
Uram,
Én már azt akarom, hogy vesszek el.
Én nem vagyok gonosztevő – azért nem
Bátorkodom magamat elölni, mert az
Isten haragjától félek.
BÁNK
Tiborc!
Menj most, keresd fel asszonyomat, s ha meg-
Találtad, úgy jöjj vissza vele, s kint
Rám várakozzatok. Haza mentek.
Ott majd elmondhatod, hogy él Bánk.
TIBORC
Igen,
Jó szomszédság, él Bánk atyánk még! – fogom
Kiáltani.
(Sírva elmegy.)
BÁNK
Atya! Ő még hátra van -
(Megáll a belökött ajtónál.)
Kelj puha ágyadból gyermek, indultok,
Ne mérgezzen tovább az udvar gőze. (Bemegy.)
NEGYEDIK JELENET
BÍBERACH (jön.)
Bán! Asszonyod magánkívül futott el.
(Az oldalszobába besiető Bánk után néz; le akar ülni, de
a visszajövő Bán tekintete eltántorítja.)
BÁNK (az álmos kis Somával jön vissza.)
Ne sírj, ne sírj gyermek; korán bár, de
Ébredni kell! (Vezeti kifelé.) Menj tigrisek, fene-
Vadak közé, szelidíts hiénát,
S ha hálaadással nyalja kezed
Öleld, szorítsd melledhez és kiáltsd
Örömmel: hát mégis találtam embert!
BÍBERACH
Bán! őrülést mutat tekinteted!
BÁNK
Tudom, tudom! De érzem eszemnek
Lerontatását. Ám használni kívánom,
Amíg egész el nem veszik.
(El a fiával.)
BÍBERACH
Magamra
Hagyott!
(Utána néz, azután járkál.)
Nem gondolom, a gyáva herceg
Hogy boldogult volna. De gyanú kínozza
Bánkot.
(Leül.)
Kis érzelem, mi képzeltet
Oly könnyen fordítna igazra, mint
A szerelemféltés. Szenvedj Bánk – és
Dögölj bele!
(Elégedetten lóbálja egymásra tett lábait.)
ÖTÖDIK JELENET
OTTÓ (lihegve fut be.)
Jó, hogy talállak – ám mit keresel
Itt, épp ezen helyen, Bíberach – te?
BÍBERACH (felemelkedik.)
Oly sápadt a herceg, miért jött ide?
OTTÓ
Tudod tán, hogy… És hogy, Bíberach, itt is?
BÍBERACH
Igen. De reszketsz, jó uram! Mi a baj?
OTTÓ
Segíts rajtam!
BÍBERACH
Baj van?
OTTÓ
Néném kerestet.
BÍBERACH
Az semmi sem.
OTTÓ
De nekem mégis!
BÍBERACH
Úgy
Ne menj hozzá!
OTTÓ
De kerestet, érted?
BÍBERACH
Értem.
OTTÓ
Melinda ott van. Bánk is itthon.
BÍBERACH
Láttam.
OTTÓ
Melinda – reszketek.
BÍBERACH
Okod
Van rá!
OTTÓ
Nem a nagyúrtól – nem az egész
Országtól, én csak rettentő királyi
Nénémtől irtózom. Gyanút fogott.
Elmenjek? Merre? Adj tanácsot, kérlek!
BÍBERACH
Csak amely hely legközelebb van hozzá,
Ott nem keres. Édes hercegem, de hát
Mért félsz? Talán vétettél ellene?
OTTÓ
Te kérded azt, te, rossz-tanácsadó?
BÍBERACH
De
Volt lelked, kedved elkövetni azt!
OTTÓ
Most gúnyolódsz, tróger?
BÍBERACH (szepegve.)
Megesett az?
OTTÓ (kétértelműen lesüti a szemét.)
BÍBERACH
Hallgatsz? Megyek. Élj szerencsésen.
OTTÓ
Hová?
BÍBERACH
Elég nagy a világ.
OTTÓ
De most akarsz
Elhagyni? Rémítőn fogok fizetni,
Gazember, rossz tanácsodért.
BÍBERACH
No még
Ez volna szép! Én még szabad emberként…
OTTÓ
Reszkess!
BÍBERACH
Nem ismersz jól jó hercegem,
Hogysem még azt reméld, egy Bíberachot
Meg tudsz emelt hangoddal ijeszteni.
Vak és süket vagyok – de nem ostoba!
Itt bűzlik minden – így el kell mennem.
(Menni akar.)
OTTÓ (eláll szeme, szája.)
Hogy tudsz érzés nélkül, hidegvérrel
Itt hagyni engem legnagyobb bajomban?
BÍBERACH
Miért csodálsz? Ha beüthetem hűs
Vérrel Lucim nyakába kardomat,
Akkor téged miért ne tudjalak
Hűs vérrel itt hagyni? Ha férfi áll
Elém, talán még meg tudnék ijedni.
De most nem!
OTTÓ
A nyugalmamat tekintsd,
És adj tanácsot e zűrzavarban!
BÍBERACH
Te is szavaknak embere voltál csak,
Ígéreteid nem teljesítetted.
Ha sok jutalmát mind megkapta volna,
Tán engedelmesebb hozzád Bíberach.
Kétféleképpen adtam válaszokat,
És rajtad állt köztük választani.
Most hát sziszegj tovább a gödörben,
Melyet magad ástál meg magadnak.
Majd meg fogod nekem bocsátani,
Hogy érted abba melléd esni nem
Kívánkozok?
OTTÓ
S valóban nagy gödörben
Lennék? Tanácsot Bíberach! Tanácsot!
Elismerem, vigyázatlan voltam;
De még ennél is rosszabb: oktalan.
BÍBERACH
Hogy oktalan! Ti földi istenek
Soha oktalan nem tesztek semmit,
Az égi isten adja nektek az
Ő csalhatatlan bölcsesség-malasztját.
Így hát, hogyan is lennél te oktalan?
OTTÓ
Egy rossz szó még, s fejed lábadhoz hull.
A szerencse itt uraddá tett!
BÍBERACH (kissé megdöbbenve.)
S miért
Nem vetsz az életemnek véget? Úgy, úgy!
Ti ölni tudtok, jó urak: bezzeg
Ha életet tudnátok adni, akkor
Lennétek érdemes fölényetekre.
Még eddig egy kevésre becsültelek,
De most idétlen rémítésedért
Megvetlek. Útálnám magam, ha abban
A téves hitben hagyhatnálak el,
Hogy testi-lelki híved voltam: engem
A haszon kötött csak hozzád!
OTTÓ
Féreg!
BÍBERACH
Ne félj, uram; hiszen nem esz meg a
Nagyúr – való, hogy éktelen dühös lett,
Midőn felfedtem a dolgot neki.
OTTÓ (kardot ránt.)
Még ezt is? Ördög! -
BÍBERACH (mosolyogva kardmarkolatjára teszi kezét.)
OTTÓ (gyengülve ereszti le kardját. Bíberach feléje indul. Ottó
segítségért akar kiáltani.)
Hé!
BÍBERACH
Ne szólj, uram!
(Hidegen visszatér.)
Most elmegyek. Te elfogathatnál:
De el ne felejtsd, a titkot én tudom:
Ki volt Fülöp király meggyilkolója!
(Megy.)
OTTÓ (szédeleg.)
Várj, Bíberach – ne menj! Segíts!
BÍBERACH (nem fordul hátra.)
Soha!
OTTÓ (rimánkodva siet Bíberach után.)
Várj! Várj! – (Midőn utoléri, kardjával ledöfi.)
Pokolba veled, te rossz árny! -
Onnan Fülöp majd nem kiált rám többé. (Elsiet.)
BÍBERACH (visszafordulván, kardot ránt Ottóra, de elgyengülve
botlik azon keresztül, és a földre esik.)
Gyalázat. Átkozott! Halálos ágyad
Felett kacag kétségbeeséseden
Árnyékom. Gyengülök. Gyilkos! Segítség!
HATODIK JELENET
MYSKA BÁN (jön többekkel.)
Rejtőzz el, herceg, a királyné hív!
Itt volt, hallottam a hangját! Nézd, mi ez?
BÍBERACH
Ottó döfött le hátulról, segíts!
Gyógyíts meg, és nagy dolgokat fogok,
Bán, felfedni előtted a királynét
S hazádat illetően.
MYSKA
Hazámat?
Emeljétek, s hozzátok óvatosan!
(Felemelik Bíberachot, ki a kezük között összecsuklik.)
Függöny
NEGYEDIK SZAKASZ
ELSŐ JELENET
GERTRUDIS (az asztalnál ül elmerülten. Az udvaroncnak kezéből – aki az asztal mögött áll, s egyik kezében egy már megolvasott levelet tart, a másikban pedig egy könyvet kinyitva – kiveszi a levelet, feláll, megnézi, s az asztalra dobja.)
Csak szúnyogok – hadd zöngicséljenek!
Elég!
UDVARONC (becsukja a könyvet, néz a királynéra, újabb parancsra vár.)
GERTRUDIS
De hol van Ottó? Vádolják,
Mert az öcsém. (Az udvaronchoz.)
Mehetsz most.
UDVARONC (leteszi a könyvet az asztalra, magát meghajtva elmegy.)
GERTRUDIS (az ablakhoz megy, kinéz.)
Alkonyodik!
(Az asztalhoz megy, felveszi a könyvet, végigpergeti ujjain,
s ismét lerakja.)
Miért nem voltak az egykoron nagyok
Nők? Asszonyok? Ki háborgat?
MÁSODIK JELENET
IZIDÓRA (jön, távolabb megáll, meghajtja magát.)
Kegyes
Nagyasszonyom…
GERTRUDIS
Te vagy! Szerencse, hogy
Te vagy – mást már büntetnem kellene.
(Kezét nyújtja.)
IZIDÓRA (megcsókolja azt.)
A rendelésedet tudtam, hogy nem
Bocsájtatik be még Melinda sem.
Kegyelmet jöttem kérni.
GERTRUDIS
Beszélj!
IZIDÓRA
Bocsáss
Hazámba vissza, kegyelmes asszony!
GERTRUDIS
Izidóra!
IZIDÓRA
A te országodba úgy
Jöttem el egykor, mint egy asszonyi
Szép érdemekkel büszke lány, de ezt
Ma gyalázat érte; azért tehát
A büszkeségem megmaradt darabját
Engedd hazámba visszavinni még!
GERTRUDIS
Mi történt?
IZIDÓRA
Én szerettem Ottót.
GERTRUDIS
Hogy kit?
A herceget?
IZIDÓRA
Nem. Ottót a férfit; de
A vitéz bemocskolódott, és ezért,
Én büszke német lány, a bíborost
Is megvetem.
GERTRUDIS
Az én öcsémet?
IZIDÓRA
Azt.
GERTRUDIS
Állj fel!
IZIDÓRA (megteszi.)
Bevallom, hogy nagyon szerettem
Még akkor is, amikor megcsalt engem.
De mára gyáva orgyilkossá züllött.
GERTRUDIS
Az én öcsém orgyilkos lenne, s gyáva?!
IZIDÓRA
Szemérmemet leküzdve mindenütt
Nyomában voltam este óta. Hogy
Téged, nagyasszonyom, Melinda mellett
Az álmosság legyűrt, feküdni mentél,
Lihegve szembe jött velem Bíberach;
Mikor lefektedet megtudta, kért
Hogy menjek el Melindához, mivel
Italt adott mindkettőtöknek Ottó.
GERTRUDIS
Nem…!
IZIDÓRA
Úgy…! Futottam – nem hozzád, mivel
Ez altató volt csak – futottam Ottó
Herceghez és Melindához hamar.
Rendetlenül láttam kijönni onnét
A herceget. Szemmel tartottam. S alig
Értem Melinda ajtajához, egyszerre
Vad lábdobogástól majd kitört a frász.
GERTRUDIS
Nos?
IZIDÓRA
Vállam megragadta egy erős
Kéz, és belökött Melinda ajtaján.
S előttem állt Bánk bán.
GERTRUDIS (megmerevedik, végre halkkal mondja.)
A nagyúr? Nem!
IZIDÓRA
Melinda felsikoltva ájult ott el.
Mindent kivallottam. Így Bánk bezárt egy
Oldalszobába, s hogy szabaduljak
Ott várakoztam hasztalan. Hajnalban
Roppant erőt éreztem meg karomban,
S feltéptem fogságomnak ajtaját.
GERTRUDIS
Bánk itthon van!
IZIDÓRA
Királyné! Ez gyalázat!
Eressz hazámba: míg ez itt marad…
GERTRUDIS
Ottó!
IZIDÓRA
Igen, ő. Nem sokkal később
Ledöfte hátulról Bíberachot.
GERTRUDIS
Még ez is? Ottó!
IZIDÓRA
Én szerencsétlen,
Lassan kiismerem udvarod – és
Gyalázatát.
GERTRUDIS
Ottó! Meránia!
IZIDÓRA
Kegyes nagyasszonyom! Hazámba vágyik
A szívem, otthonomba vissza, a
Holtteste nyugszik annak ott, kinek
Az életem s lelkem felébredését
Köszönöm.
GERTRUDIS
Dicső kilátások!
IZIDÓRA
Hidd el,
Királyi udvarodra nem vagyok
Teremtve. Itt minden rideg, lármás,
Hamar bemocskolódik az ember.
GERTRUDIS
Izidóra!
IZIDÓRA
A magányosság édes
Ölében voltam én nevelve, ott
Tanultam jobb világot élni. De
Ottó…
GERTRUDIS
Átok fiú rád, aki mocskok
Közé keverted a hazádat! Te
Pedig jöjj el, máskor!
IZIDÓRA
Remélhetek?
GERTRUDIS (kezét nyújtja, anélkül, hogy elfordítaná egy helyről szemeit.)
IZIDÓRA
Királyné!
GERTRUDIS (körülnéz, valamin mélyen elgondolkodik.)
Csakis a halál…
IZIDÓRA (mohón megcsókolja a kezét.)
Minden
Keservünk elmúlik a sírban. Ott
Begyógyulnak a sebek. Hát van remény!
(El)
HARMADIK JELENET
UDVARONC (jön.)
Nagyasszonyom!
GERTRUDIS (csak rápillant.)
Jöjjön Melinda!
UDVARONC
De...
GERTRUDIS (magába merülve.)
Uralkodás! Parancsolás! – milyen
Más már csak ennek még a hangja is,
Mint engedelmeskedni! És mennyire
Más a valóságban?
(Láthatóan megszédül)
Nádszál lélek,
Szédülsz? Törvényt kiszabni más bőrére,
Ez elfeledteti kurta életünk
Álmatlan éjszakáit.
(Az udvaronchoz.)
Máris itt van?
UDVARONC
Mikhál bán törne be erővel is hozzád!
GERTRUDIS
Melinda?
UDVARONC
Biztosan jól van. (El.)
GERTRUDIS (folytatja az előző töprengést.)
Önmagunk
Lehetni, aminek szeretjük; és
Másnak parancsolhatni, lennie
Az, aminek kell lenni – átkozott!
Mitől foszthatsz meg, rongy Ottó, te engem!
NEGYEDIK JELENET
MELINDA (hirtelen belép, megáll, merően néz. Itt már lenyírva.)
Ez a magyar királyné?
GERTRUDIS
Mondod? Kérded?
MELINDA
Úgy, úgy, ez a kevély királyi asszony!
GERTRUDIS
Eszelős!
MELINDA
Hiszed, hogy féllek?
GERTRUDIS
Mi kell?
MELINDA
Mi? Kérdezed? Ne kérd! Lehetetlen az!
GERTRUDIS
Mi lenne az?
MELINDA
Hogy álmos a – rabló!
GERTRUDIS
Eszét vesztett! De megbocsátok.
MELINDA
Késő!
Add vissza egy anyának gyermekét,
Add vissza testvérnek testvéreit,
Add vissza férjét; és beteg, megrontott
Lelkem nyugalmát is visszakérem!
GERTRUDIS
Szánlak.
MELINDA
Köszönném, hogyha elhihetném.
Nincsen, ki szánjon… Mikor kifutottam
A sárkányok elé, még Bánkom se jött
Utánam. A szegény! Úgy vélte, nála
Nélkül is el tudnék menni – ó, jaj –
A lakodalomba.
(Fejét kezei közé szorítja.)
Csak ne lennél
Az, ami vagy: megátkoználak. Mert
Ti a szegény Melinda jó nevével
Ma egy egész famíliát töröltök
Az üdvözülhetők sorából végleg.
Átkozza férjem azt az esküvést,
Mely engem egykor hitvesévé tett –
Átkozza gyermekünk ki ártatlan még,
Csak mert bojóthi Melinda szülte őt!
GERTRUDIS (csenget.)
Udvaronc! A nagyúr!
UDVORNIK (bámul.)
Itthon?
GERTRUDIS
Siess!
GERTRUDIS (szelíden.)
El kell az udvarunk hagynod, Melinda.
MELINDA
El, el? Helyes!
GERTRUDIS
De minden lárma nélkül.
MELINDA
Ne félj, majd észrevétlenül hagyom
El! Nemrég gazdagon jöttem, most majd
Koldus módjára költözök ki innen.
GERTRUDIS
Szegény Melinda!
MELINDA
S te még mersz így szólni?
GERTRUDIS (kezét nyújtja a csókolásra.)
MELINDA (nem fogadja el.)
El a szennyes kézzel.
GERTRUDIS
Melinda! Mi ez?
MELINDA
Nem csókolom – nem is csókolhatom
Azt a kezet, mely útat nyithatott
Lelkem kirablására. Ámde ki
Is állhat ellen a pestisnek, hogy
Az szét ne fusson?
GERTRUDIS
Nézz rám, oktalan!
Tudod, hol, és kivel beszélsz?
MELINDA
Veled,
Koronák bemocskolója! Ki meg-
Loptad királyi férjedet, kitépted
Kezéből a jobbágyi szíveket,
Áruba tetted a törvényt – nyomád a
Nyomorultakat – mártírrá tetted az
Erkölcsöt és (sírva fakad) testvéri indulatból
Egy szennytelen nyoszolyának eltörése
Végett, királyházban bordélyt nyitottál.
GERTRUDIS (az oldalajtón kikiált.)
Így! Asszonyok!
MIKHÁL (szava kívül.)
Melinda!
MELINDA (térdre esik.)
Istenem!...
Ne hagyd bejönni őt – csak őt ne most!
Ne hagyd királyné! (eléje borul.)
Egyre csak kérdezte
Odakinn, miért sírok, s ősz hajával
Törölte könnyeit, hogy nem tudta
Meg tőlem azt. Ha benned emberi
Érzés maradt, ne öld meg őt önnön
Gyalázatoddal! (megháborodva.)
Mondd, hogy a menyegző
Két nyíllövésnyire – Bánk és Melinda.
GERTRUDIS (a bejövő asszonyokhoz – méltósággal, de mégis valamennyire szánakozva.)
Vigyétek ezt a tébolyult szegényt!
MELINDA
Mindenható, ments ki a karma közül
Minden szűz-együgyű, tapasztalatlan
Szívet!
(Elvonszolják.)
ÖTÖDIK JELENET
MIKHÁL BÁN (betör – néhány udvaronc lefogja.)
Gyilkoljatok meg bár, mégis tudnom kell,
Mi lelte Melindát!
MELINDA
Eresszetek!
(Kiszalad. Az asszonyok követik.)
MIKHÁL
Hurcoljatok hát sírba engem is! (El akar menni.)
GERTRUDIS
Maradj! (Int az udvaroncoknak, akik kimennek.)
Hová ragadott az indulat?
MIKHÁL
Mi lelte húgomat? Miért szalad
Előlem, atyjaként akit szeret?
GERTRUDIS
Még nem tudod, miért? Majd megtudod azt.
(Szünet.)
Tehát, miért kéredzkedtél be hozzám?
MIKHÁL
Követség…
GERTRUDIS
Mondd, miféle követség?
MIKHÁL
Én
Kevés órám kiszabva már! De neked
Szavadba kerülne csak, és a sors
Irtóztatón megindult vad kereke
Más, jobb nyomon fog hengeredni tovább.
Tekints magadra – tekints országodra!
GERTRUDIS
Miért?
MIKHÁL
Hogy azt még kérdezed! Kezem
Reszketve összeteszem.
GERTRUDIS
Miattam tán?
MIKHÁL
Országodért én reszketek: te reszkess
Életedért.
GERTRUDIS
Életemért? Tán nem
Vagyok királyné?
MIKHÁL
Gondolj most velük,
Kik engem hozzád küldtek el, akik
Hazát szabadító névvel tüntetik
Magukat.
GERTRUDIS
Undokság!
MIKHÁL (letérdepel.)
Nézd – így fogok
Beszélni. Nem vagyok magyar, nem is
Gondolhatod, hogy részrehajlás vagy
Haszonlesés beszél belőlem. Ezért
Könyörgök, add a híveidnek vissza,
Amit raboltál tőlük!
GERTRUDIS
Balga vén!
GERTRUDIS (felkapja a levelet, nézi Mikhált, majd ismét az asztalra dobja azt.)
Felállni! Úgy beszélj!
MIKHÁL (feláll.)
Te ok nélkül
A hívatalaikból elbocsátod
Magyar alattvalóid, s a tiéid
Helyükbe ülteted. Lerontatod
Az ősi várokat, és adod tovább
Tulajdon véreidnek.
GERTRUDIS (utálkozva.)
Nem ismered
Te még a magyart!
MIKHÁL
Így lehet, de tudom:
Sem a megbántást, sem a jótevést
Soha nem felejti a magyar.
GERTRUDIS (hirtelen haraggal.)
Öreg,
A békétlenkedők kik?
MIKHÁL
Meg akarsz
Ijeszteni, mért? Ősz tincseim csak
Tiszteletemre intenek.
GERTRUDIS
S ha mégse?
MIKHÁL
Idejönnöm nem kellett volna, ahogy
Simon, az öcsém…
GERTRUDIS (belevág szavába.)
Nyilván, hogy egyike
A pártosoknak!
MIKHÁL
Mért állítanád ezt?
Szegény öcsém! Hát én leszek árulód!
GERTRUDIS
Nevezd meg őket!
MIKHÁL
Hallgatásra tettem
Az esküvésem.
GERTRUDIS
Akkor te is egy vagy
Az összeesküvők közül!
MIKHÁL
Fiam
Sírjára esküszöm, hogy nem vagyok.
Míg ők mohón kívántak bánni a
Dologgal – csak Melinda volt eszemben,
Kértem, halasszák a döntést addig
Míg nem beszéltem ezt veled; esküdtem,
Nem árulok el senkit.
GERTRUDIS
Te oktalan!
Esküd mindig királyodé. Őrség!
(Két katona belép.)
Ezt láncra verni! Tüstént elfogni
Simon bánt is!
MIKHÁL
Mit szólnak, kik ezt látják…
GERTRUDIS
Csak lássák és irtózzanak tőle!
Gertrudis szívében nincs naplemente!
MIKHÁL
Lefognál engem, átkozott nő?
GERTRUDIS
Bolond!
Nem fogsz talán most átkozódni, hogy
Az életemet kívánom védeni?
Öcséd kivall mindent, (gúnyolva) mivelhogy ő
Nem esküdött föl tán. Mélyen csalódtam,
Magyarokban sem jobban, bennetek!
MIKHÁL (néhányszor előrevont hajfürtjeit nézvén: visszaveti.)
Ősz
Fejemre méltatlan gyalázat – Simon!
GERTRUDIS
Nohát! Átkozd csak őt!
MIKHÁL (összeszedi magát.)
Jó éjszakát,
Te sorstól elvakult, kevély eszű,
Reszkess szerencsédtől – jó éjszakát!
(Elcsoszog a katonák között.)
GERTRUDIS (merően néz utána.)
Reszkessek a szerencsémtől? Miért?
Gertrudis a szerencsétől legyen
Reszketni kénytelen?
UDVARONC (bejön.)
A nagyúr.
GERTRUDIS (élesen.)
Ne még…!
Jöjjön.
(Az udvaronc kimegy.)
GERTRUDIS
A szerencsémtől? Tán féljek?
(Messze néz.)
Lement a Nap… és én csak asszony… szegény…
HATODIK JELENET
BÁNK (feldúltan érkezik.)
Itt van Melinda? Így mondta Tiborc.
GERTRUDIS (remegve néz a földre.)
Bánk? A nagyúr?
BÁNK
Parancsolt a királyném.
GERTRUDIS
A hitvesed, Bánk…
BÁNK
Ám miféle hitves!
GERTRUDIS
Nagyúr!
BÁNK
Valóban házas ember lennék,
De hitvesem nincsen.
GERTRUDIS (egy ideig farkasszemet néznek, azután Gertrudis szinte futva távozik.)
TIBORC (Bánk bánnal jött, de leghátul maradt, és egy szegletben húzódott meg, most előlép, s a kucsmáját gyűrögeti.)
Nagyúr! Szörnyű
Hidegség költözött beléd!
BÁNK
Meg fogok
Nem is sokára fizetni nektek
Becsületnek gyilkolói! Egész
Dúlt nemzetem megölt nevében kell
Majd számadást tennem. Mert semmi sincs
Olyan gyalázatos, mint visszaélni
Az asszonyi gyengeséggel! Lám, a kis
Féregnek is nyújtott a teremtő
Fegyvert oltalmára, csupán csak az
Asszonyt felejti védtelenre pőrén.
TIBORC (térdre esik.)
Uram, bocsáss meg mindezért, nem tudja,
Hogy mit beszél! Ha tán asszonyt nem ismer,
Úgy jámbor angyal lenne földeden!
GERTRUDIS (jön Melindával)
Itt van.
BÁNK (elfásulva.)
Melinda!
MELINDA
Kösd be a fejem
Bánk! (Felkiált.) Hol van gyermekem!
GERTRUDIS
Nagyúr! Add vissza anyjának…!
BÁNK
Kinek?
Anyjának? Hol az anyja?
MELINDA
Hol van Soma?
BÁNK
Biztos helyen.
MELINDA
Megölted?
GERTRUDIS
Istenem!
BÁNK (eliszonyodva.)
Hiéna-szív nem vert soha bennem.
(Távolra mutat.)
Látjátok azt az ősz embert?
GERTRUDIS
Eh! (Indulatosan elfordul.)
MELINDA
Bátyám! -
BÁNK
Tömlöcbe vetik.
MELINDA
Kezét fiam fogja!
BÁNK
Királyné, nézz ki, kérlek! Vánszorog!
Király megy így, eldobva magától
Királyi pálcáját, mert becstelennek
Találta. Mikhál, sorsod könnyezem.
(A szemét törli.)
GERTRUDIS (bosszús elkeseredéssel.)
Távozzatok!
BÁNK
Jobbágyaid vagyunk.
(Meghajtván magát, elindulnak.)
GERTRUDIS (Bánkhoz.)
Te még maradj!
BÁNK (falhoz tántorodva.)
Neki vége már! Szegény!
Tiborc! Vezesd asszonyodat! Hamar
Követlek én – ugye, jó királyném?
Menj most Melinda, ezzel a tisztes
Paraszttal. A Nap elnyugtával a
Kárörvendők is elnyugodnak végre.
MELINDA (eddig érzéketlenül állt, a mellén lévő pántlikáját tépegette,
most ledobja azt a földre.)
Elhervadnak menyegzői virágok,
Egyszer meghal az atyai átok…
Bánk, látlak-e még? Megint? Még?
BÁNK (nehezen.)
Megint?
MELINDA
Igen – megint! Mély síromon
Túl a halál szép halvány angyala
Meg fog mutatni. Megint.
(Gertrudishoz, bomló aggyal.)
Nevetsz te
Kis ártatlan? Vesd csak le koszorúdat!
Isten bocsássa meg mindteknek, mit
Istentelen velem megtettetek. Nem
Itattatok mérget velem, de lelkem
Elszáradt. Búcsúzzunk, Bánk!
BÁNK (öleli.)
Vezessen
Békével a szerelmem! Vigyázz rájuk,
Tiborc!
MELINDA (zavarodottan ténfereg kifelé.)
Siess Bánk! Nyíllövésnyi út…!
TIBORC (elvezeti, az égre tekint.)
Siessünk!
HETEDIK JELENET
GERTRUDIS (hosszú hallgatás után.)
Bánk itt maradt?
BÁNK
Igen.
GERTRUDIS
A megsértett vagy
A sértő?
BÁNK
Mint találsz, most egyre megy.
GERTRUDIS
Adj számot!
BÁNK
Én?
GERTRUDIS
Te! Akár egy éjjeli
Tolvaj jöttél országlásodból a
Mi udvarunkba vissza. Illik ez?
BÁNK
Nem.
GERTRUDIS
Te rangodat, sőt önnön rangomat
Bemocskoltad bán – hát ez illik-e?
BÁNK
Nem.
GERTRUDIS
Ártatlan lányt bezárva kevertél
Gyalázat-hírbe – becsűlet-e ez?
BÁNK
Nem az. Becsűletem elbúcsúzott
Melinda búcsúzásával. Mikhál
Bán és fiam sorsára záratott.
Ha még valamennyi maradt, azt én
Ezernyi sok szegény között hazámban
Szétosztanám. Nekem minek?
GERTRUDIS (méltósággal.)
Türtőztesd
Magad!
BÁNK
A becsületes kínoztatik.
Megostoroztatik, kipörkölik
Szemeit, s miután minden lehető
Csapást kiállt, akkor törik kerékbe.
Csak így, ha megkésőn, de felismeri,
Hogy bár becsűletest kell játszani,
De annak lenni mégis oktalanság.
A becstelen ellenben a becsület
Álarcában büntetlen elkövethet
Akármit, híre mindent szentesít.
Fő hívatalra lép; ott foszt, rabol;
S mindenki csak kegyét akarja.
GERTRUDIS
Távozz!
BÁNK (közelebb lép.)
Nem úgy! Gondolnád tán, hogy nem maradtam
Volna parancsod nélkül is? Lehet…
Asszony! Melinda helyett köszönni kell!
GERTRUDIS
Jobbágy!
BÁNK
Nem úgy van, asszonyom! Én urad
S bírád vagyok, míg a király távol
Van, a királyod is vagyok.
GERTRUDIS (a csengőhöz akar nyúlni.)
BÁNK (kiragadja a kezéből és zsebébe teszi.)
GERTRUDIS
Őrs...
BÁNK (kardját félig kirántva.)
Egy
Szót! Ül le! Hasztalan kiabálsz most,
Mert nem szabad bejönnie senkinek!
Ez így parancs, kiadta Bánk, Magyar-
Ország királya.
GERTRUDIS
Bánk!
BÁNK
Bejártam az
Országot és mindenfelé csak az
Elbúsulást találtam. Udvarod
Átkozza minden és hazád fiait.
Szeretve tisztelt jó királyunk, Endre!
A néped hogy fogod találni majd?
Amikor legelőször, asszonyom,
Hazánkba jöttetek, átkot mondott ránk
A romlás angyala.
GERTRUDIS
Ember! Parancsolom,
Tovább ne tördeld korlátaidat!
BÁNK
Egy szájjal, egy lélekkel azt kiáltja
Minden magyar hozzám: „Ez egynehány
Keserves esztendő alatt magyar
Törvényeink magyar hazánkon úgy
Fityegnek, úgy, amiképpen egy pelengér-
Oszlopra állított bűnös tettének
Táblája.”
GERTRUDIS
Te hazug! Miért nem erről
Szólnak a hírek? Ha így van mondd, miért!
BÁNK
Vak voltam én is udvarodban; de
Már látok. Egykor egy öreg paraszt
Akadt elébem - szárazon evén
A megpenészedett kenyerét. – Ő hív
Szolgája volt hazánknak, mondja, negyven
Esztendeig. De félretették aztán.
Miért? Helyet kellett csinálni egy
Hazád fiának – (összecsapja kezeit.)
Istenem, nagy Isten!
Egy tiszteletre méltó ősz kezébe,
Mint negyven esztendős szolgálatért,
Száraz kenyeret nyújtasz magyar hazám? -
Tűrt a szegény. Majd egy követ hírül
Hozá, mik zajlanak itt. Álgöncben
Hát visszajöttem, és többet találtam,
Amennyit nem reméltem! Érted már,
Te büszke lélek, gyermekem miért
Az öregre bíztam? S asszonyomat!
Hóhér kezére visz innen útam.
GERTRUDIS (székébe rogyik.)
Bánk! Mit tennél velem?
BÁNK
Te engemet
Magadhoz hívattál, mikor szikrát
Okádott vérem. S kinti szobádban
Láttam Mikhál gyalázatát.
GERTRUDIS
Itt is
Talán hibáztam még?
BÁNK
Neked csak egy
Kicsiny reményt kellett volna hazudnod,
A csekély ígéret a zendülést
Elnyomta volna; de az szokatlan
Hozzád. A híveidnek csak porig
Alázkodóid véled, kik reád
Bazsalyognak úgy, miként parancsolod.
GERTRUDIS
S ha úgy van!
BÁNK
Azt képzeled isten vagy,
Mivel térdeltek híveid, mikor
A láncokat reád rakták. Magyar
Nem volt neked soha embered! Endrét
S a teremtőt nem számolva, más előtt
Nem esett még térdre egy magyar sem.
GERTRUDIS
Ha a király hitvese nem nyer is
Alattvalójától becsűletet,
Az asszonyt tiszteld meg személyében!
BÁNK
Nem érdemled meg jó királyunk szívét!
Bujálkodónak tápot adsz és véded,
Az áldozatát magadtól ellököd,
És megvetéssel nézel föntről rá.
GERTRUDIS (sértett büszkeséggel felugrik.)
Gonosz s hazug vagy! Ezt tettem volna? -
Légy átkozott Melindáddal! S legyen
Örökre átkozott az a fattyú, kit
Gyalázatomra szült Meránia!
BÁNK
Melinda jó nevét te adtad az
Udvar nyelvére. Hitesd el most velük,
Melinda szíve Bánkra érdemes!
Úgy én letérdelek, és imádlak.
GERTRUDIS (keserűen.)
Úgy?
Csak hadd nevessenek; hisz a hasonló
Történet életünknek megszokott
És kedves ízetlenkedésihez
Tartoztatik, mely megnevettető.
Már úgy születtünk meg, szerencsétlen
Emberbarátaink kárán tapsoltunk.
Szánás? Ugyan! Segítség? Frázisok!
Legfeljebb akkor, hogyha a nyomorult
Felállni nem tud.
BÁNK
Szörnyeteg! Készen
Lennél te is kacagni?
GERTRUDIS (kiált.)
Emberek!
OTTÓ (az oldalszobából jön.)
Néném! Az istenért! (Megijedve.)
Bánk bán!
(Visszaszalad, s becsapja maga után az ajtót.)
BÁNK (hasztalan igyekszik a bezárt ajtón utána rontani.)
Várj, fattyú!
Légy átkozott! A testem emésztő
A lelked rázza szét. A kín, mit érzek,
Legyen csekélység kínjaidhoz mérve!
Az ételedtől undorodj, italod
Megférgesedjen! És gyötörjön éhség,
Hogy a sírból a halottakat kirágd!
Kövessen mindenütt vérző árnyékom,
Ott álljon, hol lefekszel, és ahol
Felébredsz! Légy örökre átkozott!
És átkozott a hely, melyben születtél!
GERTRUDIS (Ottó megjelenésével undorodva rogyott székébe, majd elmenne, de nem mer; Bánk utolsó szavára, mint egy tigris,
nekidühödve tőrt ragad, és Bánkba akarja döfni.)
Hitvány, ne bántsd hazámat!
BÁNK
Én? – Kerítő!
(Megfordul, kitekeri kezéből a fegyvert.)
GERTRUDIS (sikoltva fut az asztalig.)
BÁNK (utoléri és többször beleszúr a testébe.)
Sziszegj, sziszegj, kígyó! Te itt maradtál.
GERTRUDIS (lerogy.)
BÁNK (tettébe dermedve áll, reszketve egyenesíti ki ujjait – a tőr kiesik kezéből; a pendülésre felijed.)
Kimúlt! Volt – nincs. De ne tapsolj még, hazám!
Lásd, reszket a bosszúálló!
(Kívül zörgés, s több kiáltás.)
Hamar!
BÁNK (riadtan néz az ablak felé.)
Örvendj becsűletem, vérrel mostam le
A mocskot rólad – és Melindáról.
Ki innen! A tető mindjárt szakad rám. (Elvánszorog.)
GERTRUDIS (fel akarna emelkedni.)
Meghalni – nem királyi széken – ne még!
NYOLCADIK JELENET
MYSKA BÁN (még kívül kiált.)
Királyné, már menekülj! Ez pártütés!
Ezt mondta a haldokló. (Bejön.) Istenem
Késő!
GERTRUDIS
Nem érdemeltem – gyermekek –
Hol vannak a gyermekeim? Még ne is
Láthassam őket? Endre – a gyermekek!
MYSKA (kezei közé szorított süvegét az ég felé emeli.)
Uram teremtőm! Hallatlan Magyar-
Országban ily’ eset!
GERTRUDIS
Ottó!
(Kívül lárma, verekedés.)
MYSKA
Zendűlés!
OTTÓ (berohan.)
Gertrudis – védj meg engem, mert megölnek!
(Ordítva rogy mellé, amikor meglátja.)
Gertrudis!
GERTRUDIS (elfordítja az arcát, a földhöz nyomja.)
Ottó! Gyilkosom te voltál!
MYSKA
Ottó?
OTTÓ
Nem az! Nem az!
MYSKA
Ó, nagy királyné!
Így kell bevégezned?
GERTRUDIS
… ártatlanul...
(Meghal.)
PETUR BÁN (kívül.)
Az egész fajtát irtsátok ki!
MYSKA
Mit? Az
Egész fajtát? Hol vannak a király-
Fiak? Velem légy, istenem! Segíts!
Azoknak élni kell! Megmenteni
Kell őket, kik majd egykoron királyi
Lesznek fiamnak, és unokáimnak! (Elrohan.)
OTTÓ
Vígy most magaddal, Gertrud! Bíberach!
Mért nem követtelek?
(El akar szaladni, de szembe jönnek Petur bán, Simon bán, és a békétlenek.)
KILENCEDIK JELENET
PETUR
Megállj!
OTTÓ (visszaszalad s Gertrudisra borul.)
Segíts!
SIMON
Én nem megyek tovább! Hol van Melinda?
PETUR (nézi a halott Gertrudist.)
Elég is. Itt hever már.
(Ottót megragadja, felrántja, s egy békétlenhez lódítja.)
Állj fel innen,
Te ördög! Számoltad hányszor térdelt itt
Az emberi szándék sírva?
(Kívül kürtölés, lárma.)
SIMON
Mi az?
SOLOM MESTER (kívül.)
Vágjátok őket!
OTTÓ (kiáltva.)
Szabadság! Kegyelem!
PETUR
Ezt itt, kínokra hurcoljátok!
OTTÓ (kétségbeesve, midőn vinni akarják.)
Olyan
Irtóztató legyen majd sorsotok
Egykor – legyen bár akkor majd, amikor –,
Hogy a meráni csontokat síratva
A földből is kaparjátok ki s mint-
Megannyi szent ereklyét úgy imádni
Legyetek majd kénytelenek; ha ily
Sorsot szántok nekem!
(A Bánk által elejtett tőrt felkapja, s magába akarja döfni.)
PETUR (elveszi tőle.)
Vágjátok össze!
SOLOM (berohan katonákkal.)
Alattomos királyi gyilkosok! (Viaskodnak.)
PETUR
Hazudsz, hazudsz, istentelen hazudsz!
Alattomos magyar sosem volt!
OTTÓ
Tűnés!
Gertrudis, megbocsáss – hisz elűz Magyar-
Ország! (Elszalad.)
PETUR (kivágja magát, kiált a társainak.)
Kövessetek!
SOLOM (dühösen utána fut, kiált a katonáknak.)
Kövessetek!
Függöny
ÖTÖDIK SZAKASZ
Középen egy nagy bolthajtás földig érő fekete kárpittal
el van fedve. Udvaroncok, nép, majd a király több zászlósúrral,
Izidóra, asszonyok. Mind gyászban.
ELSŐ JELENET
(Kívül lassú zúgás közeledik: a király! A király! A bolthajtás kárpitjai kétfelé nyílnak, melyeket végig két udvaroncok tartanak. Gertrudis királyi pompával, egy emelvényen, nyitott koporsóban fekszik. Mellette a kezeit tördelő Izidóra, a királyfiakkal. Az emelet lépcsőin, körben az udvari asszonyok. A király az emeleten áll, egy ideig csendesen és roskatagon, megadva magát a sorsnak, kezét összekulcsolva nézi a halottat. Azután erőt vesz magán, lejön a lépcsőn, és a három gyermekét magához öleli.)
IZIDÓRA
Csak azt tudnám, ki volt a gonosztevő!
Való, királyné nem volt túl negéd,
De ezt a sorsot mégsem érdemelte!
(Király eltolja magától a gyermekeit, azok Izidórához mennek vissza.)
UDVARONC (a többieknek.)
Sír a király.
KIRÁLY (meghallja, eltakarja az arcát a tenyerével.)
Ki mondta ezt? Csak víz.
Királynak látnia kell minden könnyet,
De magának könnyeznie nem szabad.
Gertrudis! Így kellett hogy megtaláljam!
(Egy székhez vánszorog, leroskad.)
MÁSODIK JELENET
SOLOM MESTER (bejön, mélyen meghajtja magát,
egy véres kardot tesz a király lábaihoz.)
Elérte bosszúálló fegyvered
Karom által a gyilkost.
KIRÁLY
Vitéz vagy!
IZIDÓRA (égre fordult szemekkel.)
Jutalmazd gazdagon, ha bosszuálló!
SOLOM
Amint parancsolod, siessek, s hírt
A győzelemről hozzam meg mielőbb,
Vágtattam – s tűzben s vérben leltem itt
Mindent. Atyám a fiaiddal robbant
Elébem, rejtsem őket biztos helyre,
S riadtan mondta, hogy megölték imént
Nagyasszonyunkat, és ártatlanul.
Tüstént rohantam fel, s a gyilkos Ottó
Hercegre mondta épp ki a halált.
KIRÁLY
Ottó! Tehát még ő is?
SOLOM
Elfutott,
De nem tudom hová. A zendülők
Kitörtek. Én s legényeim nyomukban.
Petur bán vére gőzlik most e kardon.
KIRÁLY
Petur?
UDVARONCOK (lassú zúgással visszhangozzák.)
Petur.
KIRÁLY
Hibás lehetett ő is,
Másképp nem ölte volna meg magyar.
SOLOM
Atyám fehér hajára esküszöm,
Alattomban nem tenne ilyet magyar.
SOLOM
(Elsiet, majd bevezeti Simon bánt.)
HARMADIK JELENET
SOLOM
Ez itt az összeesküvők közül
Egy. Kérdezd őt, valamit talán tud. (Hátra áll.)
KIRÁLY
Hálátlan féreg.
SIMON (kard nélkül, szomorúan.)
De hátha mégse.
KIRÁLY
Nézzed csak őt!
SIMON (megilletődve néz a halottra, azután fejével int.)
Nehéz nekem a nézés.
KIRÁLY
Tökéletességgel ruházta fel
A természet, csak halhatatlansága
hibádzott, és ezt vettétek ti el most.
SIMON
Mi? Uram király!
ZÁSZLÓSÚR
Petur.
SIMON
Petur? Úgy
megesküszöm, hogy nem Petur a gyilkos.
ZÁSZLÓSÚR
Pártját fogod.
SIMON
De talán mégse.
ZÁSZLÓSÚR
Miért
Vagy elfogatva akkor?
SIMON
Én csakis
Az árral úsztam. Petur bán gyűlölte
A királynét, ám mikor öreg bátyám
Kérlelte, várjunk még a felkeléssel,
Míg ő a királynéval beszél, Petur
Hajlott a szóra. S hogy Mikhált láttuk
Tömlöc felé vonszolni, felzúgtunk,
Kirontottunk, hogy megszabadítsuk.
KIRÁLY
S a királynét később…?
SIMON
Már halva leltük.
KIRÁLY
Ottó?
SIMON
Petur halált kiáltott a
Fejére. Ekkor törtek ránk, s Peturtól
Így elszakadtam és menekültem. Egy
Fedél alatt hörgést hallottam: ott épp
az haldokolt, kinél Nagyasszonyunk
kilenc ezer vert aranyat tett bérbe.
Ottó leszúrta, s a pénzzel menekült.
KIRÁLY
Gertrudis! Ottó!
SIMON
S hogy hallom, Petur
Veszélyben van, fordultam. Ám ezen
Ifjú katonáival elfogott.
KIRÁLY
Hallgassatok el, hálátlanok. Hát
Már a holtért való bánattól is
Megfosztanátok a királyt? Vigyétek!
NEGYEDIK JELENET
Mikhál bán jön a kis Somával.
MIKHÁL
Király… Uram…
KIRÁLY
Hát még te is?
MIKHÁL
Én, én,
A jó nevében összemocskolt ősz,
S bemocskolásom Gertrud műve volt.
KIRÁLY
Beszélj!
MIKHÁL
Megőszültem becsületben,
S közönséges tolvajként vittek el,
A nép szeméttel megdobált. Gertrudis
Tette, miért öcsém nem adtam fel.
KIRÁLY (küszködik magával.)
Kilopnátok könnyeimet szememből,
Melyek szívem fájdalmát könnyítnék!
El innen! Félre! Ragaszkodom a
Halottamhoz, ravatalhoz, gyászhoz,
Hazudtok mind! (Az őrökhöz.) Vigyétek őket!
MIKHÁL
Megyünk.
Fajunkon átok fekszik öcsém! Csak
Egy szót, ha még…
(Somát a királyhoz vezeti.)
Melinda gyermeke ő.
Az atyja bízta rám. Kezedre bízni
Király, bátorkodom.
(Megöleli a gyermeket.)
Ha anyád kérdi
Hogy hol van Mikhál, majd mondd meg, hogy ő
Simonnal elment számkivetésbe. Élj!
(El akarnak menni az őrökkel, de belép Bánk.)
ÖTÖDIK JELENET
BÁNK BÁN
Hová? (Meglátja Somát, a király mellől.)
Szegény gyermek, hová jutottál?
UDVARONCOK (Összesúgnak.)
Bánk!
BÁNK
(Végignéz magán.)
Rajtam mi a bámulásra méltó?
Zavart eszem? Nem? Tán kócos hajam?
Király! Elborzadok! Még emlékszem,
Hogy atyja vétke miatt – régen volt –
Kis Béla elvesztette két szemét!
MIKHÁL (védelmezőn magához szorítja Somát.)
Gyermek! (Az udvaroncok összesúgnak.)
BÁNK
Király! Gertrúd koporsójához
Vetem, nézd, a hatalom jelét.
(Nyakláncát odaveti.)
Rajta
Piroslik még az asszonyod vére.
(Nagy zúgolódás támad.)
MIKHÁL
Ha így van, eltört végső kis reményünk.
BÁNK
Szükségtelen beszélni tetteiről:
A népem jajgatása felért már
Az égig. Vesznie kellett, hogy hazánk
Ne sodródjék egy polgárháborúba!
KIRÁLY
Egy polgárháború? Miért?
BÁNK
Zendűlés
Készült, s ő volt a gyűlölet tárgya.
Magyar, ki hazájáért tenni kész,
Az életét áldozta volna fel.
KIRÁLY
Magyar?
BÁNK
Túl nagy volt a hatalom, melyet
Kezembe tettél és mégis kezét
csókoltam a gyilkosnak, ki véremet
Megölte. Királyi rangja volt.
KIRÁLY
Gyilkos?
BÁNK
Az. S több. Ha tízszer, harmincszor megöl,
Ha kincsemet rabolja szét, ha széjjel-
Szaggatja gyermekem, feleségemet,
Még tán elnéztem volna azt is. De
Jó hírét ölte meg ő nemzetemnek
A torz öccsével együtt, és kiűzte
Az udvarából a becsűletet.
KIRÁLY
Hallgass! (Magával küszködve.)
Ez a győzedelmi pompa, mely
Galíciából jöttömet fogadja?
Reszketni kell Endrének hitvese
Holtteste mellett a magyarjaitól!
Gertrudis, ennyit érdemeltem én,
Hogy győzedelmes jöttöm ünnepén
A pusztulásod könnyezni se bírom?
(Ridegen.)
Vigyétek el, míg el nem érkezik
Bírája!
BÁNK
Az te nem lehetsz, szeretett
Királyom! Bíróm csak Magyarország
Lehet. Jobban be van mocskolva neved
Mint már enyém. (Zaj hallatszik, ordítozás.)
Nézd! Ott hurcoltatik
Petur bán, s háza népe lovak farkán.
S mind azt üvölti, éljen a király!
KIRÁLY (Solomra néz, magyarázatot várva
SOLOM
Ezt, istenemre mondom, nem akartam,
S nem adtam ily’ parancsot. (Elsiet.)
BÁNK
Azok tették,
Kiket te külső földekről hozzánk be-
Csődítettél. A pártütők fejére
úgy törtek rá a nevedben ők, mint
Nagyasszonyunk orv gyilkosára, s miért?
Ártatlan ő! A királynét én öltem
Meg.
KIRÁLY (maga eleibe néz.)
Szívem telve fájdalommal, és
Egy pártütő vesztén keseregjek?
BÁNK
Ez a téged őrülésig szerető
Ember hideg gyanúból veszti el
most életét és háza népét! Pedig
A királynét én, egyedűl, öltem meg!
SOLOM (visszajön.)
Késő! Kiszenvedett már. Gyermekeit
Kérdezte. Egy átkot hörgött még ki
Nagyasszonyunkra és az alattomos
Gyilkosra; téged áldott csak királyom,
És a hazát.
KIRÁLY
Miért akarjátok
A szívemből kitépni őt, hisz én is
Ember vagyok csak!
BÁNK
És Petur bán engem
alattomos gyilkosnak átkozott!
MIKHÁL
És a nagyasszonyt.
SIMON (magában felsóhajtva.)
Ó, szegény Petur!
KIRÁLY
Nincs senki a jelenvaló leventék
Közűl, ki e szennyet a nagyasszonyán
Nem undorodna hagyni?... Senki sincs?
MIND (lesütik a szemüket.)
BÁNK
Petur elátkozott, alattomos
Gyilkosnak… ámde, őt is átkozá!
KIRÁLY
Tehát bírád csak Magyarország össze?
Hisz úgy szerettelek én benneteket,
Akár magam. Javaim szétosztottam,
Ha nektek van, a király se lesz szegény.
Szegény király, de megcsalatkozál!
Hát egy levente sincs, becsűletemért…
(Könnyes szemekkel elfordul.)
IZIDÓRA (sírva fakad s kitakarja Gertrudist.)
Nézzétek ezt a halott arcot! Hol van
Itt egy hamis vonás is? Hol lenne
A gyáva lelkiismeret nyoma?
S ki érte kiállna bajvívásra,
Egy sincs!
KIRÁLY (egy kard után kap.)
Magyarok! Lássátok vívni
Endrét magát, holt hitvesének jó
Nevéért.
(Bánkhoz.) Állj ki!
BÁNK
Királyom, nem! Én
Veled nem harcolok, mert szent vagy én
Előttem – Isten, s a hazám után
A harmadik.
(Kardját leoldja, a király elé teszi.)
Megölhetsz.
SOLOM (tisztelettel előlép.)
Inkább velem!
KIRÁLY
Fiam!
IZIDÓRA (Gertrudishoz)
Segítsd vitézedet, Gertrúdom,
ki érted küzd!
BÁNK (merőn nézi.)
Bátor vagy, ám miért
Akarnád a fejedet bezúzni egy
Gonosz asszonyért? Tüzed hazádnak szánd!
Kétségbe kéne esnem, most ha én
Meráni asszonyért hasítanék
Ilyen nemes szívet ketté. Nyugodj!
SOLOM
„Ártatlan” – ezt nyögé utolsó szóként
A királyné, ezt hallotta ősz atyám.
Nohát, ezért egy szóért vívok én meg
Veled. Gyerünk!
BÁNK
Gyerünk, szegény hűséges!
(Indulnának kifelé.)
MYSKA BÁN (sietve jön.)
Fiam, hová?
SOLOM
Megvívni a nagyúrral!
Nagyasszonyunk haláláért.
MYSKA
Megállj!
Ki orozva gyilkolt – hát ő?
BÁNK Orozva?
MYSKA
Igen; mivelhogy a nagyasszonyunk
Ártatlan.
KIRÁLY
Az?
MYSKA
Mert semmit sem tudott
Ottó fivére aljas tetteiről.
A házamban halt meg Bíberach, a
Bizalmasa. Ő vallotta meg, kezét
a keresztre téve, ily szavakkal:
„Megesküszöm, a királyné ártatlan!”
Ő volt, ki tudott mindent – s a halála
óráján még az ördög is igazul.
SOLOM
Úgy hát legyen átkozott, ki a nemes
Kardot bemártja egy alattomos
Gyilkosnak a vérébe.
(Megvetően néz Bánkra, eldobja a kardot.)
KIRÁLY
Hát igaz!
Ártatlan ő! Ártatlan áldozat!
Mindent bocsáss meg vérző szív, csak ezt
Ne hagyd magadtól elrabolni.
ZÁSZLÓSÚR
Őrzők!
Vigyétek el, s vigyétek a fiát is!
MIKHÁL
Fiát is? Nem bocsájtja meg ezt az ég,
Király! Ne hagyd el ezt a szegény árvát!
Ha kell, hát én ölöm meg…
KIRÁLY
Nem áldozott
Le szennyel a Nap koronám felett.
Ártatlan ő! Király, férj, és atya!
MIKHÁL
Légy atyja hát e gyermeknek, király!
Magyarok! Velem jön számkivetésbe
Öcsémmel, e szegény kicsi – mindenét
Itt hagyja nektek, életéért esdve
Rimánkodom.
KIRÁLY
Nem a tiéd!
MIKHÁL
Enyém,
Melinda s atyja bízta rám. Nem is
Adom ki senkinek. Tűz, víz, veszély
És gyilkosok közt is karomon viszem,
És rongyokat s kenyeret fogok neki
Koldulni. E szegény, nem vétkezett, mint
Az atyja – ezt fogom kiáltani –
Magyarok! Nem ez ölte meg királynénk,
Nem pártütő ez, mint az atyja; csak
Engedjetek csupán arasznyi helyt
Ez árva gyermeknek, hová fejét
Hajthassa!
KIRÁLY (mélyen elgondolkodik, halkan szólal meg.)
Vigyétek… csak kicsit félre!
BÁNK (aki mindeddig oszlopmódra állt, földre szegezett szemekkel, most hirtelen felkapja a kardját.)
Mit akartok ővele? Mit…
ZÁSZLÓSÚR
Kardot
Emelt!
KIRÁLY
Királyi-gyilkos! El vele!
(Hirtelen messziről egy pásztorisíp szólal meg szomorúan, a hang egyre közeledik. Mindenki elcsöndesedik, hallgatják.)
BÁNK (elcsuklik a karja, rátámaszkodik a kardra, de ez is kibicsaklik alóla; a zördülésre, mintegy álomból, Bánk felébred.)
Mikhál, Simon!
SIMON (földre szegezett tekintettel csak hallgat.)
Melinda éneke.
BÁNK (fájdalommal)
Melinda! Sírján ezt fúvassam, így
Évődött sokszor. Ó, Melinda! Eltűnt
A szép idő – te fúvasd síromon!
KIRÁLY
Gertrúdisén!
(Magáról megfeledkezve siet a holttest felé, de tekintete megakad Tiborcon.)
HATODIK JELENET
Tiborc, ki kevéssel ez előtt jött be, egy szegletben húzta meg magát.
KIRÁLY
Ki vagy?
BÁNK (odafordul.)
Ismerlek-e én? Ismerlek én?
Nem ismerem – nem ismerem.
TIBORC (a szegletben marad.)
Tiborc.
BÁNK
Nem, az lehetetlen. Tiborcnak tiszta
volt a tekintete. Hol van Melinda?
MIKHÁL és SIMON (megrémülve.)
Melinda?
TIBORC (kucsmáját gyűrögeti.)
Melinda, hogy hol…?
BÁNK
Hová
Tetted? Kit hoznak erre olyan lassan?
Pokol lakója, mért gyötörsz tovább?
TIBORC
Nincsen szavam.
BÁNK
Te sírsz? Miért? No, hála
Istennek, amíg sírnak az ördögök,
Addig talán az emberiség örül!
(Ki akar menni.)
(Néhány jobbágy összekötözött botokon egy betakart halottat hoz be, a szín hátulja közepén leteszik.)
BÁNK (reszkető kézzel leemeli a szemfödelet a halottról, nem hisz a szemének, megtántorodik.
IZIDÓRA (Közelebb megy a halotthoz, azután öröm s fájdalom közt Gertrudisra borul.)
Melinda!
BÁNK
Isten, ki vagy! Ki tette ezt? (Leroskad előtte.)
MIKHÁL és SIMON
Melinda!
(Odafutnak, és mögötte térdre esve ráborulnak.)
KIRÁLY (ki ezalatt visszament az asztalhoz.)
Most én kérdem, hogy ki tette?
TIBORC
Azt kiabálták azok, sokan voltak,
Hogy „éljen Ottó – nénje bosszulója!”
KIRÁLY
Ottó!
TIBORC
„S hogy a határon várja őket
Ottó, a jutalommal.”
KIRÁLY
Mindenütt
Ottó! Ő, akit én olyannyira
Szeretni voltam kénytelen – kiért
Alattvalóim gyűlölését is
Magamra vontam. Ottó! Átkozott!
Örökre zárva lesz előtted az
Országom!
BÁNK
Hol a könny, mely ennyi kárt
Felolvaszt. Vége már. Letépetett
Isten remekje.
(Somát, ki anyja fejénél térdel, magához vonja.)
Gyermek! Csak sírj! Könnyű
A könnyed, mint határtalanságban
szállongó porszem. Ó, szegény, hisz honnan
Tudnád, mitől fosztottak meg – nem. Ébredj
Melinda! Ismerd meg Bánkod! Avagy
Hasadj meg szív, homályosulj el szem!
(Fejét egy oszlopba veri.)
SIMON
Melinda! Egy szót a testvéreidnek!
Nem éleszt fel többé jajszó téged!
MIKHÁL
Ezért kellett elhagyni hazánkat?
Fiam sírgödre sem gyötört meg jobban.
KIRÁLY
Beszélj!
TIBORC
Vigyem haza, így szólt a parancs.
Kevés idő múlván körülvették Bánk
Házát. Felégették a birtokát.
Nagyúr rokonságát lángok közé
Dobálták. Épp kimenteni tudtam csak
Szeretett mi asszonyunk testét. Még élt
Akkor, s azt mondta, „Bánkomhoz vigyél”,
S én eltökéltem, hogy hozzá viszem,
Akárhol is legyen.
BÁNK (szemei előtt kapkodván.)
Itt állok, bár
A könnyek eltakarják őt előlem.
Nincs a teremtésben vesztes, csak én!
Nincs árva más, csak az én kis gyermekem!
KIRÁLY (szinte magában, de indulatosan.)
Nincs? Mostan érzed veszteségemet!
Boldog vagy hozzám képest ember, te
Szabad folyást engedhetsz bánatnak
vagy indulatnak – én király vagyok, a
Fájdalmam el kell hogy takarjam. De
Ki mondja meg, kik álltok itt szeretett
Nőm teste mellett, mit tegyek?
IZIDÓRA
Az árván
maradt királyfiak nevében tégy
Igazságot!
MYSKA (halkan.)
Talán lehetnek oly’
Gyászok, hol a kegyelem borzalmasabb.
BÁNK
Az Isten engem büntetésre nem
Tart érdemesnek; az angyal félre
Fordult, s könnyes szemmel törölte ki
Bánk bán nevét az élet könyvéből.
KIRÁLY
Atyám halálos ágyadon nyögted még
Gyermek fülünkbe egykor: „A legnagyobb
Fájdalmatokban is királyi széktek
Előtt jelenjen meg tekintetem,
És intsen: uralkodj emberségesen!,”
(Megnyugodva visszafordul, de Gertrudist látva ismét fellobban a haragja, különösen, mikor Izidóra a lépcsőn lejön a királyfiakkal, mintegy bosszúért könyörögve.)
S most ott hever meggyilkolt hitvesem,
És gyilkolója azon törvényeket
tiporta össze, országom melyek
tartják. Buzogj te meglopott szív, árva
Kis gyermekeid kiáltanak: bosszú!
A szétrontott igazságot helyére
Teszem, s elégtételt veszek. Vigyétek!
(Maga elé mered.)
TIBORC (egy lépéssel előbbre jön, térdre esik, és rémülve kiált.)
Uram! Beteg feleségem s éhező
Öt gyermekem panaszos nyögése az
Istennek irgalmáért felmenő
Végső fohászkodásodat ki fogja
Zavarni a mennyekből, ha megölöd
A gyámolítójuk!
SOLOM (szánakozva Bánkra mutat.)
E csüggedést nézd,
Király! A büntetés már irgalom…
KIRÁLY (magába feledkezve.)
Nincs a teremtésben vesztes csak ő?
Nincs árva más, csak a gyermeke tán?
Irtóztatóan büntettél meg, Isten!
Kivetted a kezemből pálcám, így
Magam büntetni nem tudtam, s nem mertem.
(Kijózanodva a gyászából.)
Magyarok! Előbb mintsem magyar hazánk -
Előbb esett el méltán a királyné!
IZIDÓRA (a lépcsőn hagyja a királyfiakat, s Gertrudisra borul.)
Gertrudis! Gyilkosod szabad!
MIKHÁL
Szabad!
BÁNK (alig érthetően motyog.)
Engedd meg illendően eltemettetnem!
SOLOM mély tisztelettel hajtja meg magát. Mindenki követi őt, s
kardjaikat a király előtt lerakják.)
KIRÁLY
Magyarok! Tudom jól, hogy szerettek,
Enyémek vagytok, s én a tiétek.
Nagy kár, hogy ilyen nemes szívekkel
Nem tudtál egyezkedni Gertrudom!
(Fel akar sietni a halotthoz, de meggondolja magát, és gyerekeit öleli magához.
BÁNK
Nincs a teremtésben vesztes, csak én!
Függöny
VÉGE