KATONA JÓZSEF

BÁNK BÁN


Dráma öt szakaszban,

ZALÁN TIBOR átvezetésében

 

SZEMÉLYEK

II. ENDRE, a magyarok királya

GERTRUDIS, a királyné

BÉLA,  

ENDRE, kis gyermekeik

MÁRIA,

 

OTTÓ, Berchtoldnak, a meraniai hercegnek fia, Gertrudisnak testvéröccse

BÁNK BÁN, Magyarország nagyura

MELINDA, a felesége

SOMA, a fiacskájok az udvarnál

MIKHÁL BÁN,  Melinda bátyjai

SIMON BÁN,

EGY ZÁSZLÓSÚR

PETÚR BÁN, a bihari főispán

MYSKA BÁN, a királyok nevelője

SOLOM MESTER, ennek fia

BENDELEIBEN IZIDÓRA,   thüringiai leány

UDVARONC,

BÍBERACH, egy lézengő ritter

TIBORC,   paraszt

Zászlósurak, Vendégek, Udvaroncok, Udvari asszonyok, Ritterek, Békétlenek, Katonák, Jobbágyok

Történt az 1213-ik esztendő vége felé

ELŐVERSENGÉS

(PROLÓGUS)

Ottó és Bíberach

OTTÓ (örömmel újságolja Bíberachnak)
        Örülj velem jó Bíberach! Már bizton
        Az enyém lesz a szemérmes angyal,
        Kiért fölvert szívvel mind éjszakáztam
        mennyit, de mennyit, Bíberach, de mennyit!

BÍBERACH
        Hm, ha Melindáról beszélsz, ám úgy legyen!

OTTÓ
        Íly’ érzéketlen hogy lehetsz – mit is
        Beszélek én e fagyos személy üres
        Szívének, hisz tán eddig sem tudta azt,
        Mit tesz forrón érezni, s esztelen.

BÍBERACH
        Herceg, hacsak rá gondolok, rögtön
        Lábad szemem könnyűkbe. Na, hogy volt?

OTTÓ
        Melinda szánakozik rajtam, mikor
        komor képpel a szemébe sóhajtom:
        „Miért is nem maradtam meg hazámban”.

BÍBERACH
         Ebből még nem derül ki sok szerelem.

OTTÓ
            De sírt, s elfordult, hogy szemét ne lássam.

BÍBERACH
         Nevetni-sírni asszonynál könnyűség.

OTTÓ
        De ha meglát, süti már le a szemét.

BÍBERACH
        Ha az én Lucim nem néz a szemembe
        tudom, hogy megint megcsalt az a céda.
        Ha majd egyszer szemét veti rád úgy
        Bánk hitvese, lehet, hogy kinevet.

OTTÓ
        Akkor lemondást játszom, és Melindát
        A büszkeség taszítja karmaimba.
        Hűséges asszony nincs, csak elfojtott vágy.

BÍBERACH
        Ha lenne így tán, számolsz majd Bánkkal is?

OTTÓ
        Ó, Bánk nagyúr, kit a hivatal leköt.

BÍBERACH
        Csalatkozol, ha azt hiszed, szerelmes
        Bánk nem lát túl hivatalán. Bizony lát.

OTTÓ
        Lehet, de ma mégis enyém kell legyen,
        Felhabzik a vágy bennem – s a férfi gőg.

BÍBERACH
        Ej, hercegem, talán még veszted eszed.

OTTÓ
        Takarodj előlem, féreg!

BÍBERACH
               Gertrudis…

GERTRUDIS (belép.)
        Ottó, velem! Magam jöttem most érted,
        Bár tudhatod, mi cél vezet, amikor
        Királyi gondjaim közt galléron
        Ragadlak, esztelenségeidért hogy
        Innen kipenderítselek. Holnap
        Palotánkat elhagyod. S utazol.
        De előtte beszédem van veled.

OTTÓ (dörmögve.)
        Csak célom érjem el, megyek, habár
        A pokolba is.
        (El, Gertruddal.)

BÍBERACH
                          Vigyázz, herceg, vigyázz,
        Bánk bán haragja hamar lependerít!
        (Utánuk ballag.)

ELSŐ SZAKASZ

A mulatópalota kertje. Az asztalokon italok.
Gyertyák égnek. Gyakorta jön be néhány vendég, iszik, s máris megy.
Bent táncmuzsika, mely hellyel-hellyel megszűnik.
Mikhál egy asztalnál szundikál.


ELSŐ JELENET

SIMON (belép, meglátja Mikhált.)
        No bátyám, ébredj! Megmosolyognak így.

MIKHÁL (fölemeli az arcát, s kezét nyújtja Simonnak.)
        Ősz főm tiszteljék, s éveim, Simon!

SIMON
        Ürítse poharát a két bojóthi!
        (Poharat emel.)

MIKHÁL (eszmélkedve, kezét mellére nyomja és sóhajt.)
        Az ám, hazám! A szeretett Bojóth!
        De vége! Már nekik is –
jó éjszakát!
        (Felkapja az ezüstpoharat, iszik.)
       
De hogyha túlél a bojóthi gróf-faj,
        Spanyol hazánkba vissza kell mennünk,
        Ott kell a bojóthi fajnak zöldellni!

SIMON
        Vagy itt, Magyarországban, ahol a
        Spanyol
nem aljasul el – s magyarok
        Között lehet maga is jó magyar.

MIKHÁL
        Nem hal ki a bojóthi nemzetem!

SIMON
        Nem. Nem. De hát ne sírj!

MIKHÁL (pohárért nyúl.)
                                Az öröm miatt…
        Bent cimbalom, síp, hárfa zengenek:
        Ott azt hiszik, hogy ők örvendenek –
        Nem, nem, csak egy vagyon ki örvend itten,
        Mikhál az, a bojóthi. (Iszik.)

Vendégek jönnek és békétlenek, utóbbiak komoran, semmire oda nem figyelve leülnek és isznak.

SIMON (Mikhál mellé ül, tölt a poharakba.)
        Nézd, mintha orra vére folyna, úgy
        Kullog be némelyik. Manó vigye
        Vígságukat, hol a szabad magyar
        Érzés a feszesség láncához harap.

MÁSODIK JELENET

PETUR BÁN (belép, vadul körülnéz, Simon mellett egy székre veti magát.)
        Ördög és rút pokol! Majom ez egytől
        Egyig. Nem használ fogcsikorgatás sem!
        Nagyasszonyuknak sültje torkukon
        Mohón rohan le, hogy majd megfulladnak.
        Mivé lett, nézd, dicső Árpád gyümölcse!

SIMON
        Bán, hát mi lelt?

MIKHÁL
                 Petur, nem vagy magad,
        Vigyázz, a nyelved a fejedbe kerül.

PETUR
        Csak károgjatok, Mikhál, Simon!
        Mért nem maradtatok otthon inkább?

SIMON
        Ember, belőled rossz lélek, mi ordít!
        Nekünk ott élni nem lehet. Spanyol-
        Ország halálos ágyában nyögött,
        mikor kiléptünk abból. Már halott rég.

PETUR
        Mi dolgom ezzel! Epét okádnék,
        Pedig itt él még az ország, bár élni
        Hagynák. Ördög s pokol, most más célok
        Kell hogy tüzeljenek, mint a béke.

MIKHÁL
        Nyughass, ember! Már menj haza, és aludj!
        Jó éjszakát mondj!

PETUR
                  Jó éjszakát mondjak?
        Mondok, midőn egy nemzetség kipusztul;
        S csontjainkkal meráni gyermekek
        Fognak tekézni – de addig hallgatok.
        Mert ő csak a merániakra néz…
        A magyar meg hátul áll és sóhajt
        Hazánk nagyasszonyán. Ó istenemre,
        Legalább színből mutatná, szereti
        A magyart! De nem. Meráni ő is! 

SIMON
        Ki a jó neked, ha a magyar se,
        Se a meráni?

PETUR
                          Én s a meráni?!
        A tűz nem keveredik a vízzel.
        Csak bennetek van még egyetlenegy
        Bizodalmam! A ti húgotok…

MIKHÁL, SIMON
                          Melinda?

PETUR
        Felesége a nagyúrnak ő, vele
        Kedvére játszhat! Ti pedig húgotok…

MIKHÁL
        Szegény nyomoronc vagy, hát a célodat
        Csak asszony által gondolod kivívni!
        Hát nemzeted? 

PETUR
                  A nemzet! Ahány fő, szintannyi ész.
        Kényes becsűlete, mint a köntöse.
        Sértsd meg csak, összetörni kész; de adj
        Neki hirtelen egy jó szót, s világot
        Teremtve összerontja ellenségeid.
        Nem méreg az, mely őket oly komorrá
        Teszi – bánat az, hogy bort adnak nekik,
        De ami egy fillérbe se kerülne –
        Jó szót, figyelmet – nem találnak itt.

HARMADIK JELENET

Myska bán egy ritterrel jön.

MYSKA (egy üres ivóasztalhoz megy, s tölt.)
        A magyar bor olyan, mint a magyar
        barátság – mentől óbb, annál erősebb. (Leülnek.)

PETUR
                          Soká jön.

MIKHÁL, SIMON
                   Kit vársz?

PETUR
                          Aki után küldtem.

MIKHÁL, SIMON
        Kit? Beszélj világosan!

PETUR
                  A nagyurat.

MIKHÁL
        Bánk bánt?

PETUR
                       Ki mást! Akarom, hogy lássa,
        Mik esnek itt!

SIMON
                          Petur, fejeddel játszol!

PETUR
        Erről egy kukkot senkinek! Nagy-nagy
        E játék tétje: a haza s Melinda.

MIKHÁL, SIMON (hirtelen az asztalon által Petur kezét megkapják.)
                              Mit?
        Melinda, mondod?

MYSKA (poharat emel.)
                        A mi nagy királynénk!

VENDÉGEK
        Éljen sokáig!

PETUR (vad tekintettel s vérben forgó szemmel felugrik, öklével
        süvegét szemére nyomva, ordítja.)

                        A magyar szabadság! (Iszik.)

BÉKÉTELENEK (felugrálva, dörömbölve viszonozzák.)
                        Éljen soká!

(Myska s a vendégek bámulnak.)

EGY UDVORNIK (jön.)
        Utolsó tánc jön! (Ismét elmegy.)

MIND
                                  Akkor befelé! (Elmennek.)


 NEGYEDIK JELENET

Bánk bán úti köntösben, zavarodva, egy zugolyban lévő ajtócskában
jelenik meg. Nemes méltóság, de mindenben gyanakodó tekintet, fojtott tűz, mely bármely pillanatban kitörni látszik. Petur meglátja Bánkot, lemarad a többiektől.

BÁNK (mikor üres az udvar, előre siet.)
        Petur! Hogy mindent így kell találnom!

PETUR
        Kegyes nagyúr! Sok mindent úgy találsz itt,
        Hogy elmentél, még nem volt látható. 

BÁNK
        Hazánkat járva bánatot találtam, 
        De rémisztőbb itt a sok vigalom.
        Petur, miért hívattál vissza titkon?

PETUR (szinte súgva.)
        Úgy kellett, tudd meg, hát nagyúr, mert van még
        Titok más, amelybe te is bele vagy
        keveredve, s a legnagyobb veszteség
        a tiéd lesz!

BÁNK
         Ne kertelj, bán! Beszélj!

PETUR
        Nem, nagyúr! Sok itt a fül és a nyelv!
        Gyere még ma éjjel – ha csönd lesz,
        Házamhoz. A jelszónk légyen: Melinda! (El.)


ÖTÖDIK JELENET

Bíberach, aki kevéssel előbb, mintha valakit keresne,
belépett, amint Bánkot meglátja, megijedve ugrik vissza egy szegletbe, és amint Petur befejezi a beszédét, kisurran.

BÁNK (elkiáltja magát.)
        Melinda!? (Sok ideig nem tud megszólalni.)
                        Melinda a jelszavuk!
        Melinda szép, mocsoktalan neve
        Sötétben megbújó csoport titka!


HATODIK JELENET

TIBORC (ugyanazon ajtón, melyen Bánk bejött, becsúszik.)
        Tiborc vagyok, nagyúr – és lopni jöttem!

BÁNK
        Nem!

TIBORC
                 De, lopni jöttem, mivel a szegény
        Anya s gyermekek velem… (Elsírja magát.)

BÁNK
                           Mit higgyek, mit?

TIBORC
        Szerelmetes Isten! Ez nem rám figyel!

BÁNK
        Mennyben lakó szentséges atyám! Ide
        Mindentudásod égi cseppjeit!
        Míg én az országot jártam, addig itthon
        Megfojtották az üdvösségemet! Tán
        A király meráni asszonya is csak
        Azért tetéz munkákat munkákra,
        Hogy szemem elkábítsa, s a szívemben
        Lakó becsűletet megölje? „Bán
        Bánk, ébredezz; mert meglopnak, ébredj, Bánk!”
        Bánk! Bánk! Te nem mered kimondani
        Talán? Mondd csak ki! Hadd kacagja a
        Visszhang is árva gyengeségedet!

TIBORC
        Oh, szent teremtő!

BÁNK
                   A szerelme-féltő
        Bánk bán!
(Kacag, majd fájdalommal fejét két tenyere közé szorítja.)
               Sötét álom-kép nyugtalanít.
        Egy ember – egy haszontalan senki
        Ütné ki őt a karjaim közül?
        Senki!? De mégis, és ki lenne az? Ki az?
        Világosan kell látnom! (hirtelen) Elmegyek. (Elmegy, amerre jött.)

TIBORC
        Ez itt hagyott. Észre se vett. Lopáshoz
        Ősz már a fejem. Éhezzetek tovább
        Szegény kis férgek, szegény fiaim!
                (Rettegve Bánk bán után siet.)

HETEDIK JELENET

Ottó és Bíberach érkezik.

OTTÓ
        Beszélj el mindent, megtaláltad őt?

BÍBERACH (kelletlenül jelent.)
        Találtam, ja – galamb helyett oroszlánt.

OTTÓ
        Talán haragszik? Mit mondott?

BÍBERACH
                               Hogy eljön.

OTTÓ (örömmel.)
        Eljön!

BÍBERACH
                       No csendesen! – Dicsérd csupán
        Múltával a napot.

OTTÓ
                   Hiszen maga
        Melinda mondta, hogy eljön!

BÍBERACH
                   Mondta.
         De ott van Bánk. A férj, akit szeret.

OTTÓ
        Elvesztem!

BÍBERACH
               Oh, dehogy! A férj se várjon
        Az asszonyának szívétől soha
        Többet, csak mennyit egy becsűletes
        Kalmártól: ez bár oly szentül is meg-
        Fogadja a kiválasztott jószágok
        Félrerakását – hazudik mégis:
        Kéjjel s örömmel adja át a leg-
        Elsőnek, értük többet bárki adna.

OTTÓ
        Oh, hát enyém Melinda!

BÍBERACH
                        Nem hiszem.

OTTÓ
        Te egyszer így, máskor meg úgy beszélsz.

BÍBERACH
         Sem a bajodban, sem a szerencsédben
         nem kívánok részes lenni.

OTTÓ (felfortyan, megvetéssel mered Bíberachra.)
               Te kretén ! (El.)

BÍBERACH (egyedül.)
        Csak rajta, kegyelmes Ottóm, rajta:
        Ugorj! De Bíberachod hátra áll.
        (Gondolkozik.)
        Tehát itthon van – s a jelszó Melinda.
        Tán meglehet, Bánkhoz szegődöm. Ott
        Van a hazám, ahol a haszon
– s nekem
        Hasznot kihúzni bármiböl érdekem!

NYOLCADIK JELENET

IZIDÓRA (sietve jön.)
        Ő volt itt! Ugye ő?

BÍBERACH (vállat von.)
                                Kisasszony! Én
        Száraz reménnyel nem tudlak tovább
        Éltetni.

IZIDÓRA
                Mi van, leselkedő! Ezért
        Csaltad tehát ki titkomat?

BÍBERACH
                               Hisz’ Isten
        Én sem vagyok – ha mást szeret.

IZIDÓRA
                                Tehát
        Igaz? Melinda!

BÍBERACH
               Tehát tudod már?

IZIDÓRA
        Ha mások mind tudják már, én legyek csak
        Vak? Bíberach, meg tudna magáról
        Melinda felejtkezni?

BÍBERACH
               Hisz’ asszony.

IZIDÓRA
        Melinda e szerint?

BÍBERACH
                       Asszony.

IZIDÓRA (méreggel.)
                                  S ha asszony?

BÍBERACH
        Az ördögökkel is hálnának ők,
        Ha nincsenek körülöttük férfiak,
        A nők! (A legnagyobb hidegséggel ott akarja hagyni.)

IZIDÓRA (szemeit tenyerével takarja el.)
                Ne hagyj magamra így, Bíberach!

BÍBERACH (visszaballag.)
        Egyetlenegy tanácsadásom ez:
        Kövesd Melindát, szép kisasszonyom,
        S ne fuss Ottó után olyan nagyon.
        Legtöbb férfi – tudom magamról – az
        Olyat, ki könnyű győzedelmet ígér,
        Azért se szíveli; ám legyen a
        Meghódítás nehéz, már akkor ők
        Csak puszta büszkeségből is belé-
        Szeretnek.

IZIDÓRA (megsértetve.)
                        Ó, te förtelem! (Elsiet.)

BÍBERACH (könnyű vállvonással.)
                                Szegényke!
        (Szünet után.)
        Kár ily’ csinos főcskéért, épp hogy a
        Velő hiányzik onnan! Hiába:       
        Ha az ész hibázik, a fejecske kong. (Elkullog.)

KILENCEDIK JELENET

Melinda s Ottó belépnek

MELINDA
        Távozz!

OTTÓ
                   Melinda!

MELINDA
                          Távozz, mondom!

OTTÓ
                                   Egy
        Szót csak, Melinda!

MELINDA
                                    Egy szót se tovább.
        Álarcos, undorító ember, kiben,
        Isten a lelkem lássa, csalatkoztam!

OTTÓ
        Midőn ez országba elértem – mindjárt
        A szemembe tűntél. Szívre vágytam,
        Szívem megosztani itt. Az udvarban
        Tiéd bizonyult csak ártatlannak!

MELINDA
        Ezért kellett tehát nekem ide-
        Jönnöm, s ezért nem illett a Bánk Bán
        Kis hitvesének lakni magányban!
        Mert udvarunknak nagy szüksége volt
        Tapasztalatlan s együgyű szívekre.
        Pfuj!

OTTÓ
                   Amikor meséltem szenvedésem,
        Hogy jó Fülöp király leölésében
        Gyanúba keveredtem, szerelmes
        könnyek remegtették meg a pillád.

MELINDA
        Tehát ama könnyek, mik megzavartak!    
       
Herceg! Szerelmem által egy lehet
        Csak boldog és szerencsés – az pedig
        Bánk.

OTTÓ
                Ő bizonnyal az is – boldog férfi!
        (Sóhajtva, Melinda lecsüggő keze után hajol, s azt
        hosszasan homlokához nyomja.)


TIZEDIK JELENET

BÁNK (az ajtócskán ismét visszajön. Meglátja őket, tenyerét szeme elé emeli.
            Erős muzsika; Bánk megijedve szédeleg ki, vissza az ajtón.)

OTTÓ
        Egy szót Melinda, még!

MELINDA
               Megyek!

OTTÓ (mintha szavakat keresne.)
                            Melinda!        
        Lennél csak egyszer enyém Melinda, úgy
        Az álmot is megutálnám, mivel
        Szemed szememtől elvenné – és a
        Szelet, mert elragadná tőlem a
        Lehelleted… 

MELINDA (megretten.)
                Te térdelsz?!

OTTÓ
                   Nézd, valóban!
        Előtted, és őrjöngve kivánlak.

MELINDA
        S ő térdepel! – Bánk, Bánk, emlékezem
        Szavadra –

OTTÓ (felemelkedik.)
                        Bánknak a szavára?

MELINDA
                                Úgy, úgy.
        „A szerelmes így, ha térdel, az vagy
        imádkozik, vagy ámít.” – így Bánk. S ő nem
        Hazug. Melinda ezért vet most meg!
        (Bosszúsan el akar sietni, de szembejön vele Gertrudis.)

TIZENEGYEDIK JELENET

Gertrudis az udvari asszonyokkal, hol a bosszús Melindát,
hol a magát feltalálni nem tudó Ottót nézve, egy ideig megáll
hátul; végre szúrósan megszólal.

GERTRUDIS
        Hogy sokszor oly hívatlan érkezik
        Az ember! Nos – (indulattal) mi volt ez itt – Melinda?

MELINDA (keserűen.)
        Édes – mulatság!

GERTRUDIS
                      Nem tűnt annak! Beszélj!

MELINDA
        Minden lehet. Köszönöm, nagyasszonyom,
        Hogy oly kegyes voltál, s átláttad azt,
        Hogy a bojóthi Melindának nem illik
        Falun magányban lakni, mert nagyúrné,

        S alkalmat adtál számtalanszor is
        Ezzel (Ottóra mutat) sok édes múlatságra itt –
        Oh, mert hiszen Melinda együgyű!
        (Szinte illetlenül elsiet.)

GERTRUDIS (ajkát harapva néz utána.)
        A kis majom harap (szünet.) Negyed napig
        Előmbe nem bocsájtatik.
        (Járkál, végre az udvariakhoz szól.)
                                Magam
        Akarok maradni. (Az asszonyok elmennek.)


TIZENKETTEDIK JELENET

GERTRUDIS
                      Ottó! Mondd, mi ez?

OTTÓ
       Kedves királyi néném!

GERTRUDIS
                      A fenébe!
       Mi ingerelte fel őt ilyen nagyon?

OTTÓ
       Talán a szívem.

GERTRUDIS
  Szíved?

OTTÓ
                          Az talán.

GERTRUDIS
       Ottó!

OTTÓ
  Mi baj?

GERTRUDIS
                      Ezt kérded, bíborunk
       Bemocskolója?

OTTÓ
                   Istenemre!

GERTRUDIS
                         Mit?

OTTÓ
        Nyugodj le!

GERTRUDIS
               Ki vagy te? És ki én? Nos?
        Az én anyám, s hazám, Meránia
        Szült téged? A nagy Berchtoldnak vére így
        Fajult el! Nem tiltottam tőled még
        Szerelmet! Ám most fajtalan véred
        Melinda bírására csörgedez.
        S az eredmény: itt állsz te, a megvert,
        S a szép és győzedelmes, kit le kellett
        volna talán győznöd, most útál minket. 

OTTÓ
        Na jó, legyen! Lemondok róla.

GERTRUDIS
                                           Le-
        Mondasz? S te meg tudnád ezt tenni? Úgy
        Lelkemre mondom, hát nem is szeretted.

OTTÓ
        Szerettem, esküszöm: de most eszem
        Szólt fel. A könnyeit szánom –

GERTRUDIS (elkomorodik.)
                                Sír is!
        (Keserűen elmosolyodik.)
                                       És
        Te mégis… le akarsz mondani róla?
        Nem ismered tehát az asszonyi
        Szív gyengeségeit! Sem a hanyatló
        Virtusnak e fogásait? – Hiszen
        Könnyezni kell, hogy áldozatja színlett
        Becsét nagyítsa, és a könny az a
        Gyöngy, mellyel a halálos ágyba’ fekvő
        Szép virtus ékesíttetik! Ki ekkor
        Is még lemond, az oktalan – bolond.

OTTÓ (unatkozva.)
        Néném, tehát mi lesz kedved szerint?
        A bíborunk bemocskolása a
        Megvettetett szerelmem által, vagy
        Vereségem szégyen pírja gyötörjön?

GERTRUDIS
        Tudd meg, kicsinylelkű, hogy e dolog,
        Ha Melinda érdemét temette volna
        El, úgy kikergettetni kész lehetnék
        Országaimból – és mégis, ha azt
        Megérni kellene, hogy reám mutatva
        Susogni hallanám: ni, itt megy el
        Gertrúd, kinek öccse oly’ kontár volt
        Melinda elszédítésében
– Ottó!

OTTÓ
        Az istenemre, mondd már, mit tegyek?

GERTRUDIS
        A gödröt magad ástad, és most mégis
        Én húzzalak ki abból?

OTTÓ
                   Csak te, jó
        Gertrudis! Adj, könyörgök, jó tanácsot,
        Hogyan lehessen enyém Melinda… szíve?

GERTRUDIS (elsápadva visszalép.)
        Hallatlan (Járkál; majd erélyesen az asszonyok után kiált.)
                        Asszonyok! Megyek.

OTTÓ
                                   Kegyes

        Néném! (ölelni akarja Gertrudist.)

GERTRUDIS (visszalöki.)
                Hagyj! Vessz el itt arany kalitkád
        Űrjében, bamba bíboros teremtmény –
        Mi gondom lenne veled! (Elsiet, az asszonyok követik.)

OTTÓ
                           Vénasszony!
        (A bosszúság és a szégyen közt habozva, végre Bíberach után kiált)
        Bíberach!

TIZENHARMADIK JELENET

Bíberach belép és parancsra vár. Ottó valamit akar mondani, de
nem szólal meg, ki akar menni, de nem képes rá, és végre az
elmosolyodó Bíberachon akad meg kérdő tekintete.

BÍBERACH (cinikusan vállat von. Ottóhoz akar menni, de a kis ajtó visszatartja.
        Végül megfogja Ottó kezét, és távolabbra vezeti.)

        Eredj utána, és színlelj derűs
        Tekintetet, kérjél bocsánatot, s mondd,
        Hogy csak próbára tetted Melindát, mint
        Az állhatatos magyar feleséget;
        Örömében ő maga fog vezetni
        Hozzá – a királyné. S Melinda majd,
        Ki kétségek között vergődik, tán
        Öleléssel hálálja meg az el nem
        Rabolt bizalmat. Elútazásod
        János-poharát fenékig üríted
        Így, s a pohárnokod én leszek majd.
        De legyünk realisták! E szerek
        Mindkettőjükre irányba hatnak.
        Melindának hevítő, királyi
        Nénédnek altató. Ez aludni fog,
        Míg majd amahhoz lopni visszamész.
        (Porokat nyom Ottó kezébe.)

OTTÓ (megrázkódik az öröm, félelem és Bíberach iránt való
        utálat és szeretet között.)

        Irtóztató – mégis köszönöm. Tehát
        Most már az enyém! (A királyné után siet.)

BÍBERACH
                       Ha bőkezűbb úr
        Lettél, s fizettél volna, jobb tanáccsal
        Is szolgálnék. Most jobb lesz tartani,
        Jó herceg, a magyarsággal. – Te csak menj!
   
     (Le akar ülni, de meggondolja magát, a belépő Izidórának
        Ottó után mutat, és somolyogva eloldalog.)

TIZENNEGYEDIK JELENET

Izidóra fájdalmas arccal ácsorog egy ideig, azután a mutatott irányba elsiet.

BÁNK BÁN (előjön a rejtek-ajtó mögül, kezében kivont kard, toporog egyhelyben, fogát csikorgatja.)
        Vak voltam és fagyos tetem. Királyné, 
        Melinda – és! (Kijózanodva.) De most felébredtem.
        Hogy egy ilyen asszony őrzi hazámat!
        Förtelmes kreatúra, két nyelven
        Beszél, hogy mondandóját meg ne értsék.
        De hát Melinda! De a haza gondja!
        Itten Melindám, ottan a hazám –
        A pártütéstől tartóztat szerelme.        
        Bánk a király személye – esküszöm
        Meg is fogok felelni ennek. Szedd
        Lélek magadat rendbe, szakaszd már
        A két tündéri láncokat széjjel,
        Melyekkel a királyi székhez és
        A hitvesedhez és a gyermekedhez,
        Eddig hozzá voltál kötözve! Pusztán
        Állj és pőrén, akár az első ember!
        Egyszerre két fátyolt szakítok le:
        Egyet szegény hazámról, másikat
        Becsűletemről. Sors letépheti
        Rólam halandóságom köntösét: de
        Jó híremet ki nem törölheti!

Függöny

MÁSODIK SZAKASZ

Fekete asztal, mely körül Mikhál bán, Simon bán s a békétlenek ülnek, néhányan állnak. Petur bán ül legelöl, feje felett egy kép függ, melyen egy, a trónuson büszkén ülő, asszony látszik. Mindegyik békétlen mellett a székhez egy-egy lefedett pajzs van támasztva. Éjszaka.


ELSŐ JELENET

PETUR
        Hát nem ti voltatok, kik oly mohón
        Kapkodtatok mind érc-pohár után, még
        Órával ezelőtt, hogy a magyar
        Szabadság üdvére ürítsétek?
        Kevesebb hév kéne, több meggondolás!

SIMON
        Megváltanád a jelen kis rosszat
        Még rosszabbal jövővel? És a hazánk?
        Mikhál, te szólj!

MIKHÁL (aki szundikál.)
                        Mit én? Csak döntsetek
        Mint tetszik, közmegegyezés kell most!
        (Ismét szundikál.)

SIMON
         Oly csalhatatlan a közmegegyezés?

BÉKÉTELENEK (dörmögve.)
        Kérdés!

PETUR
                    Miért is jöttetek hát hozzám,      
        Ti gyáva lelkek! Mondtam, már a jövő
        Éjjel…

SIMON (homlokát dörgölve.)
                        Nem lenne túl korán?

BÉKÉTELENEK (nyugtalanul.)
                                        Hamar lesz!

PETUR   
       
Csak tű való asszony kezébe, nem
        Királyi pálca! Le onnan, asszonyom!
        (A felette lévő képet leveri.)
       
Ha őseidnek csontja nem szárad a
        Cintermeinkben, hozzánk nincs közöd!

BÉKÉTELENEK (felélénkülnek.)
        Nincs, nincs!

SIMON
                  De hogyha mégis úgy lehetne…?

PETUR
        Hallgass Simon! – Idenézzetek mind!        
        (Felkapja a mellette levő pajzsot, lerántja róla a takarót, előtűnik rajta a címer: egy, a     trónus alatt vérében fetrengő asszony.)
        Nem fogsz nyakunkra hágni, Meránia!
        (Valamennyien leveszik a mellettük levő pajzsaikról a takarót, s mindegyiken az előbbi címer látszik.)

BÉKÉTELENEK (felzúdulva kardot rántanak, az asztalt csapkodják.)
        Sokáig éljen a magyar szabadság!

MIKHÁL (felriad.)
        Mi az? Döntöttetek?

SIMON (ingadozva.)
                        Nem is tudom.

PETUR (a sarokba dobja a nála levő pajzsot.)
        Le a királyi székből, asszonyom!

BÉKÉTELENEK
        Legyen hát pártütés!

MIKHÁL (felriad, felugrik a székéből, egy másikig tántorodik.)
                                Hogy? Pártütés?

PETUR
        Nem pártütés, kicsikart szabadság.

MIKHÁL
        Irtóztató álom volt – ébrednék már!
        (Önmagát rázza.)

PETUR
        Ha nincsen dolgod csendesedj, öreg!

MIKHÁL
        Simon! Te is köztük? Nem, nem lehet!

SIMON
        De hátha mégis –

PETUR
                 Ő hű társunk, Mikhál.

MIKHÁL
        Talán nem az én öcsém ő? Uram
        Teremtőm, mit jutattál! Irgalmazz!
        (Leroskad.)

ŐR (kívül.)
        Ki vagy?

HANG
             Szabad magyar.

ŐR
                    S a jelszavad?

SZÓZAT
        Melinda.

PETUR
                  Jön.

BÉKÉTELENEK
                        Ki az?

SIMON
                                  Melinda?


MÁSODIK JELENET

BÁNK (még kívülről szólal meg.)
                                 Bánk.

MIKHÁL (nehezen feláll, a belépő Bánkhoz siet.)
        Bánk, ments ki e haramiák közül.

BÁNK (a kardjához kap.)
        Haramiák?

PETUR
                          Óh, semmitől se tarts!

BÁNK
        Akkor miért reszket s fél az öreg?

PETUR
        Mivel csak gyermek.

MIKHÁL (égre vetett szemekkel.)
                        Engedd magadhoz
        E gyermeket, Nagy Úr, ki reszket, s fél!

BÁNK
        Öreg! Mondd el, mi bánt!

MIKHÁL
                 A pártütés,
        Le a királyi székből! – Pártütés!
        Ezt hallám meg, mikor ébredek fel.

BÁNK (egészen kirántja a kardját.)
        Igaz, mit mond?

PETUR
                  Nem egészen. Az igaz,
        Asszonynak engedelmeskedni nem
        Fogunk.

BÁNK
                  S miért?

PETUR
                                Éppen te kérded? Ki épp
        Elvesztetted lelked arany nyugalmát,
        Panaszát meghallva szegény hazádnak!
        Ez a merániaknak izzadoz,
        Amaz merániaknak a hasát
        Hizlalja vérverejtékével; másik
        Bőrét siratja, mert merániak
        Takarják bé kényes testük véle.

BÁNK
        S mit vétett nektek a meráni asszony?

PETUR
        Derék bán! Ez az asszony nagyon ért
        Mindennemű különös fogáshoz.
        De engemet csak nem fog lépre csalni!
        Ő rang, igéret és aranyhegyek
        Zacskóba zárt szelével el tudja
        Mázos kegyelmét osztogatni, s lám,
        A jó bolondok, hogy kedvét keressék,
        Odaadják minden vagyonuk neki…
        Mi a királyt imádjuk – mert ő férfi!
        Endrében – egy férfi-királyt imádunk,
        Meráni asszony nem kell itt soha.

BÉKÉTELENEK
        Nem kell!

PETUR
                   Görög, oláh, bojér, olasz,
        Német, zsidó, ahogy fejére szent
        Koronánk kerül, szent kell legyen, mert
        Királyom. Az asszonyt becsülöm – de
        előtte meghajolni nem tudok.
        Ami volt a miénk, azt elveszi, és
        Odaadja övéinek. Már a
        Magyar kezéből a kenyeret is
        kiragadja, s merániaknak adja.
        Atyáink várait lerontatá,
        S meránit sorra ültetett beléjük.
        Elszedte hívatalainkat, minket
        A puszta bán-névvel cifrázott fel.

BÁNK
        Hát így vagyunk, hazánk elbúsultjai,
        Akartok játszani, hogy királyotok
        Fogadni vissza úgy trónjára, hogy
        Gertrúdis vesztén szíve megrepedjen?
        Ébredj és lásd! Egyszerre akartok
        Szeretni és ölni! Ébredj arra rá,        
        Gertrúdis a király személye maga!

PETUR
        Én kész lennék orrára csapni már.

BÉKÉTELENEK
        Mi is!

BÁNK
                   De attól még első marad.

PETUR
        Ha egyszer rabló, megszűnik királyném
        lenni – királyom van, míg Endre él.

BÁNK (nyugodtan.)
        A zendülésben nem fog-e ömleni
        Ártatlanok, vétlen barátok vére
        Is? Melynek bugyogása közben fogja
        Elátkozni szabadságunknak ügyét?
        És tagja legyek rossz társaságnak,
        Segítsek ártatlan vért ontani?
        És mért? Mert ez az asszony a trónja
        Okán a bűneiért meg nem felel,
        Mik tán vesztét okoznák egy zsiványnak?
        Tulajdonítsuk-e vétkéül azt
        Hogy övéit jobb szeretetben tartja,
        Mint a magyart? Ha németek között
        Király lehetnétek, nem volna-e
        Előbb a magyar szív számotokra?

BÉKÉTELENEK (gondolkozva, dörmögve.)
        Talán, ha.

BÁNK
        Mégis lázadnátok ellene, magyarok!
        Én nem teszem. Nem múlattat a vér
        Bolondozása. Bánk nem ül le sötét
        Szövetség gyász-asztalához. Ahhoz
        Nagyobb sértés, sértődés kell okul. 

BÉKÉTELENEK (egymásra néznek.)
        Ez jól beszél.

PETUR
                  De mégse.

SIMON
         Hátha mégis?

        Mikhál! Gyerünk!

MIKHÁL (örömmel.)
                   Öcsém! Boldog vagyok!

BÉKÉTELENEK (mind felkerekednek.)
        Gyerünk!

PETUR
                  Pokolba véletek, gyávák!
        Épp csak imént esküdtetek fel, s már…!

(A békétlenek ismét le akarnak telepedni.)

BÁNK
        Ember, neked felelned kell még – egyre,
        Mely őrülésre kerget… de félre most!
        Előbb való a hit parancsolatja;
        Isten felkentje a királyi felség.

BÉKÉTELENEK (Bánk mellé állnak.)

PETUR (járkál előttük.)
        Az Istennek felkentje Endre, nem
        Gertrúd! Ez a romlott az nem lehet!  
        Azért csak érjem el, torkon fogom,
        S királyi széke kárpitjának a
        Zsinórjával fojtom beléje lelkét.
        Mint vízözön zúgok mindenfelé,
        S ahol találom, majd ott rontom össze
        Ez asszony annyit átkozott fejét.

BÁNK
        Petur, belőled most a nemzeti
        Torz gyűlölet, s nem az igazság szól.
        Menjünk innen, magyarok! És szánjuk őt,
        Mert nem gonoszságért gyűlöl, hanem
        Azért, mivel más más köntöst visel.

MIND
        Gyerünk!

PETUR
                  Így haltak el szabadítóid,         
        te vasra vert hazám? Bilincseid tűrd,
        Némán és fuldokolva edd a halált!
        Magam leszek hóhérja az átkozott nőnek.
        (El akar menni.)

BÁNK
                  Megállj! Ezt a haza- s felség-
        Elárulót verjétek láncra – parancs!
        Én, a király személye, én – maga
        Endre király parancsol –

PETUR (Bánk lába elé borul.)
                                   Királyom!

BÁNK (elérzékenyülve emeli fel.)
        Látod, Petur bátyám, Endrénk nevére
        Egyszerre megváltoztál! És mégis
        A ő szívét szánnád kitépni?

PETUR
                          Eressz! (Aztán mégis Bánk nyakába borul.)
        Öcsém, az Isten nem segít soha
        Felkent királyok ellen! Szívemben
        Szent a haza, hát legyen békesség!
MIND (Köréjük sokasodnak.)
        Béke!

MIKHÁL
                          Öcsém! Uram-teremtőm! Béke!

BÁNK (mintha mind egybe akarná ölelni.)
        Nézz, Endre! Győzedelmeskedj te bár
        Országokon, de ily’ nagy győzedelmet
        Mint Bánk neked nyert most, nem nyersz soha!

ŐR (kintről.)
        Ki vagy?

HANG
                     Szabad vitéz.

ŐR
                                   Jelszó?

HANG
                                            Melinda!

BÁNK
        Melinda! És engem ki gyógyít meg?!

MIND (egy oldalra torlódnak.)
        Ez árulás!

HARMADIK JELENET

BÍBERACH (jön.)
        Csak Bíberach.

BÉKÉTELENEK
                    Úgy haljon!

BÍBERACH (nyugodtan visszalép.)
        Lassabban, így a nyavalya tör ki!
        Szégyen, gyalázat kardot ragadni rám!
      (Sunyin, alázkodva.)
        Nosza, tűzzetek mindjárt bajszotokra! 

MIKHÁL
        Hol loptad el húgomnak a nevét?

BÍBERACH
        Ott, ahová rejtőzve ment valaki:
        a királyné víg mulatságában.

BÁNK
        Te kóbor eb! Hogyan jött ez a név
        Nyelvedre?

BÍBERACH
               Jaj! Tehát mégsem tudod!
        A királyné becs- és rangporától lám
        Elszédültél. Jól fogtak a dologhoz,
        Úgymint: „Nagy úr, Bánk bán – nem illik, ország
        Első nagyja, hogy így meg úgy… meg így.”
        Felhozta hát ide szép, együgyű
        Feleségét a nagyúr, dörömbölő
        Szerelmes.

BÁNK
                    Ember!

BÍBERACH
                             Csak csendesen, bán!
        Kérdőn meredsz most rám, és nem tudod,
        Hogy éppen ezt az éjszakát lett volna
        Szükség el nem lopni a Bánk nagyúrtól!
        Amíg ti itt – otthon Melinda s Ottó …

MIKHÁL, SIMON, BÁNK (egyszerre.)
        Melinda, húgom? Fattyú, most megöllek!

BÍBERACH
        Kezedbe királyi hatalmat kaptál,
        S hogy egyiknek-másiknak útjában
        Ne légy, országot járni kellett menned.

PETUR (mérges kacajjal emeli fel ökleit.)
        Gyalázat! Én vagyok a bolond? No Bánk,
        Hát nem kacagsz velem?

BÁNK (az asztalra csap.)
                                El, a királyhoz,
        A pápához megyek, s lerántom ott
        E parázna bíboros álorcáját.
        Meggyilkolom ott előtte ezt a
        Bíbor-gazembert; és ha vesztőhelyre
        Hurcolnak majd, kiáltom: Bánk hitvese
        gyalázatát bosszulta meg.

BÍBERACH
                                         Nem tudnád,
        Hogy holló a holló-társának szemét
        Ki nem kaparja? Előbb áldoznak
        Tíz Bánkot, mint egy parázna bíborost.
        Vesztőhelyet se fogsz te látni, hogy
        elordítsd ígazad – mert a rikoltót
        Titokban szokták ám eloltani.

BÁNK
        Német! Te megnyitottad a szemem!
        Mily’ kábaságot akartam tenni!        
        Beszélj hát, Bíberach, lehetne még
        Meggátolnunk valamit?

BÍBERACH (igen mélynek feltűnő, de rövid gondolkozás után.)
                                Talán. Gyerünk!

BÁNK
        Ne fussatok szét még, barátaim,
        Hogy megtaláljalak, ha… hogyha, talán
        Szükségem lenne rátok még! (Mikhálhoz.) Te pedig,
        ősz ember, már találj nyugalmas éjt!

MIKHÁL
        Uram, szent Isten! Adj te is! Adj neki…

SIMON
        Mentsd meg a húgomat, Bánk, Melindát!

BÁNK
        Egyszer kerülne csak kezem közé
        A gyáva herceg! S ha a húsomat érte
        Lerágják, akkor csontomon viszem
        Melindát, elhagyatott helyen bár,
        Legyen kenyéren s vízen, mintsem itt
        Pompában, bíborban és hermelinben
        Szolgáljon egy bujának, még kinél
        Drágább s becsesebb előttem a kutyám. (El)

BÍBERACH (maga mögötte csörtet, dörmög.)
        És – jó ez így. Egyik csak nyerni fog! (El)

PETUR (egy ideig merően nézi a többieket, kik tanácstalanul ácsorognak.)
        Azt mondta, üljetek le, maradjatok!

MIND (a székekhez ballagnak, leülnek, s az asztalra békétlenül
        lekönyökölnek.)

        Hát jó! Maradhatunk.

MIKHÁL
                                           Kopácsolást
        Hallok, menyasszonyi ágynak hittem,
        Pedig becsűletünk koporsóját
        Ácsolják… Melinda!
        (Bánatosan lehajtja a fejét, s végre elszunnyad.)

SIMON (mellé ül.)
                                         Talán még jóra
        Fordulhat minden. De hátha, mégsem?
        Kevély spanyol szív, hol maradsz ilyenkor?
        Jó éjszakát!

MIND (anélkül, hogy megmozdulnának, dörmögik.)
                          Jó éjszakát!

PETUR (magába morog.)
                                            Virrad.
         Aludj kilobbant, jó hazafiság!
  

     Függöny

SZÜNET

HARMADIK SZAKASZ


ELSŐ JELENET

BÁNK
        Mit térdepelsz? Nincs itt az Isten. S hazudsz!
        Állj fel! Beléphet egy meráni állat,
        S hihetné, térdeplésed őt illeti.

MELINDA (térden csúszik előtte.)
        Ölnél meg inkább! Ölj meg Bánk, ölj meg!

BÁNK
        Egy semmi asszonyt öljek meg? Miért?

MELINDA
        De hát én nem vagyok az.

BÁNK
                                                Ártatlan vagy?
         Az egész udvar beszél valamit.

MELINDA
        Az udvar aljas, fölkavarja a szennyt!
        Nem érzed hát? Szerencsétlen vagyok!        
       (Lerogy a földre.)

BÁNK (felemeli.)
        Szegény, szerencsétlen Melinda!
        (Merően néznek egymásra.)
                                        Mit
        Akarsz? Felelj, de szóval, és ne így!
        Könnyedtől elveszek, attól férfi nem
        Vagyok.
        (Elereszti.)
                          Ne sírj, mert nem hiszek neked!
        Ottó s Melinda, egyaránt örült!

MELINDA (térdeit kulcsolja.)
        Taposs meg, Bánk, de bűntelen vagyok!
        Feleség s anya kér – ne mocskold így!

BÁNK (belök egy oldalajtót.)
        Te átkozott kis alvó, mit mosolyogsz?

MELINDA (sikoltva felugrik.)
        Ember, ha tudnád, mit mondtál fiadnak!
        Ez átkozott? Atya-átok miattam?
        Tűz ég a csontjaimban, s a királyné
        Aludni ment – álmos volt. Ébredezz!
        Add vissza gyermekem, te nagy királyné!
        (Elsiet.)

BÁNK
        Úgy, úgy! Aludni ment – mert álmos volt.
        A királyné álmos volt! Csak úgy? És
        Mi köze ehhez becsületemnek? (El akar menni.)


MÁSODIK JELENET

IZIDÓRA (felszakaszt egy oldalajtót, dölyfösen kilép.)
        Nagyúr! Királynénak barátja nevem.

BÁNK (maga elé mutat.)
        Nézd, nézd az árnyékot – hallgass oroszlán,
        Az a királyné – a hazug, csak árnyék.

IZIDÓRA
        Bán, bán, mi lelt téged? – Nagyúr, mi lelt?
        Könyörűletből felelj!

BÁNK
                           Takarodj!

IZIDÓRA
        Én megbocsátok, meg vagy háborodva.
        (El akar menni.)

BÁNK
        Egy szót csak, irgalmas lélek! Beszélj,
        Éjjelen Ottóval, még a mulatság
        Után, soká beszélt a királyné?

IZIDÓRA
        Sodrából a felség csaknem kijött,
        De Melinda szépen megbékéltette.
        (Sértődötten elsiet.)

BÁNK
        Megbékélt; álmos is volt! Nem több ez
        Szépen kidolgozott csalárdkodásnál?
        Itt állok megcsalatva pokolbéli
        Kísértet által… 


HARMADIK JELENET

TIBORC (bizodalom s félelem közt besompolyog.)
         Jó reggelt Bánk, nagyúr!

BÁNK
        Utonálló!

TIBORC
                          Úgy van. Látszik képemen?

BÁNK
        Mire föl becsület, ha emberek közt!

TIBORC
        Való igaz; megőszült a fejem.

BÁNK
        Mért?

TIBORC
                  Órám eljár, panaszok közt élek.

BÁNK
        Azért teremtettem meg, hogy segítsek.

TIBORC
        Köszönöm, nagyúr! Ma már nem háborogsz
        Mint éjszaka.

BÁNK

        Dolgozz, ne panaszkodj!

TIBORC
        Uram, legalább gazember lennék!
        Hogy örültem, hogy szabad lehettem!

BÁNK
        Hogy tudtam örülni bilincseimnek!

TIBORC
        Való, mióta a merániak…

BÁNK
                          Szólj!

TIBORC
        Sok pénzre van szükségük, és mivel
        Mi annyit adni nem tudunk, tehát
        Sovány nyakunkra bősz uzsorás hadat
        Ültettek – és ez égbe kiált.

BÁNK
                                  Beszélj!

TIBORC
        Tűrtem becsülettel, gazember lennék,
        De késő. Ősz a fő, kiszáradt a kar.

BÁNK
        Haramiává lenni. Ez megoldás.

TIBORC
        Ma éjjel először kezdtem el csak
        Próbálni azt a mesterséget; lásd,
        Beteg feleségem, és otthon éhezik
        öt kis porontyom.

BÁNK
                                       Tisztaság – bolond
         Kísértet, még senki sem látta…

TIBORC
         Édes

        Isten! Már nem velem beszél megint.

BÁNK
        Jól hallom én panaszod; de saját
        Gyötrelmem elmos.

TIBORC
                   Nagy teremtőm, hát
        Még a nagyúrnak is van? 

BÁNK
                                   Jöjj, feledés!

TIBORC
        Tán lenne más utam? Vitézkedést
        Ugyan ne várjanak tőlem; habár        
        A háborúban még rabolni szabad.
        E gondolat legjobbnak látszana, ám…

BÁNK (szórakozottan néz ki az ablakon.)
        Magyar hazám!

TIBORC
                  S a jó merániak…
         A nagyasszony?
        (Keserű megvetéssel lódítja el a kezét.)

BÁNK (fejét az ablakfához nyomja.)
         Beszélj csak, még beszélj!

TIBORC
        Ő cifra és márványos házakat
        Építtet; és mi – csaknem megfagyunk
        Kunyhónk sövényfalai közt.

BÁNK
                    Átkozott!

TIBORC
        Ő csorda számra tartja gyülevész
        Szolgáit! Éppenséggel mintha minden
        Hajszála egy őrzőt kívánna; sok
        Meránit, olykor azt hinné az ember,
        Hogy tán akasztani viszik, úgy körül
        Van véve a léhűtőktől, s mi egy
        Rossz csőszt alig tudunk heten fogadni.
        Ő táncmulatságokat ád szüntelen,
        Úgy, mintha mindég vagy lakodalma, vagy
        Keresztelője volna: és nekünk
        Szívünk dobog, ha egy csaplárlegény az
        Utcán előnkbe bukkanik, mivelhogy
        A tartozás mindjárt eszünkbe jut.
        A jó merániak legszebb lovon
        Ficánkolódnak – tegnap egy kesej,
        Ma szürke, holnap egy fakó: nekünk
        Feleség- és porontyainkat kell befogni,
        Ha veszni éhen nem kívánkozunk.
        Ők játszanak, zabálnak szüntelen,
        Úgy, mintha mindenik tagocska bennek
        Egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk
        Kéményeinkről elpusztulnak a
        Gólyák, mivel magunk emésztjük el
        A hulladékot is. Szép földeinkből
        Vadászni berkeket csinálnak, a-
        Hová nekünk belépni nem szabad.
        S ha egy beteg feleség, vagy egy szegény
        Himlős gyerek megkívánván, lesújtunk
        Egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek,
        És aki száz meg százezert rabol,
        Bírája lészen annak, akit a
        Szükség garast rabolni kényszerített.

BÁNK
        Mondd tovább!

TIBORC
                 Ők monostort, templomot
        Építenek, hol úgy sípolnak, úgy
        Megzengenek, hogy a zarándokok
        Táncolni kénytelenek a sáros utcán;
        Nekünk pedig nincs egy jó köntösünk,
        Melyben magát az ember egy becses
        Védszent előtt mutathatná meg a
        Templomban.

BÁNK
                    Ó, buzogj vér! Csak buzogj!

TIBORC
        Hahogy panaszkodni akarunk, előbb
        Meg kell tanulnunk írni; mert az ily
        Szegény paraszt az úr elébe nem
        Mehet be többé – úgy rendelte Béla
        Király, s merániak hasznát veszik –
        Hisz’ öszvekarmolázná a szegénynek
        Patkója a szép síma padlatot!
        S ha tán utolsó fillérünkre egy
        Törvénytudó felírja a panaszt:
        Ki írja fel keserves könnyeinket,
        Hogy jó királyunk megláthassa azt?

BÁNK
        Te Isten!

TIBORC
                  El kellene pirúlniok,
        Midőn ezüst-arannyal varrt övek
        Verődnek a lábszáraikra, mert
        Véres verejtékünk gyümölcse az.
        Lelkemre mondom, egy halotti fátyolt
        Kötnének inkább a hasokra, – leg-
        Alább csak úgy külsőkép is mutatnák
        A gyászt azon szegény nyomorultakért
        Kiket kiállhatatlan sajtolásaikkal
        A sírba döntenek –

BÁNK
                    Tűrj békességgel!

TIBORC
        Tűrj békességgel, ezt papolta az
        Apáturunk is sokszor: boldogok
        A békességesek, mert isten fiainak
        Hívatnak; úgy, de tömve volt magának
        A gyomra. Istenem! Mi haszna! Ha
        Szorongat a szegénység: a pokolt
        Nem féljük – a mennyország sem jön oly
        Szép színben a szemünk elébe.

BÁNK
        Szánom keserveitek, jó emberek!

TIBORC (nevetve.)
        Te szánsz, nagyúr? A magyar se gondol
        Már oly sokat velünk, ha zsebe
        Tele van – hisz’ a természet a szegényt
        Maga arra szánta, hogy szülessen, éljen.
        Dolgozzon, éhezzen, sanyarogjon és –
        Meghaljon.
Úgy van, úgy! Ismerni kell
        Az élhetetlenek sorsát, minek-
        Előtte megtudhassuk szánni is.

BÁNK (haraggal néz rá, de szeme a Tiborc homlokán lévő sebhelyen akad fel. Odanyúl.)

TIBORC (észreveszi, s kevés hajával igyekszik eltakarni.)
        Huszonhat esztendő előtt, mikor
        Még gyenge ifjonc voltál, Jáderánál
        Egy rossz velencei tégedet levágni s
        Atyádat – ej, de hiszen már rég volt!

BÁNK (Tiborcot a melléhez szorítja, majd egy erszényt nyom a markába.)
        Mentetted életünket, jó Tiborc! Menj,
        Most menj!

TIBORC
        Pénzt adsz nekem, de adhatsz vajh minden
        Szűkölködőnek? Visszaadod-e
        A halottakért elhullott könnyeket?
        Ha mást nem adhatsz, úgy annál, kinek
        Adsz, még szegényebb vagy. Vigyázz, hogy egy
        Zsivány, tömött erszényeiddel együtt
        Ne lopja el nagylelkűségedet.

BÁNK (méltósággal.)
        Tiborc! Vigyázz! Kivel beszélsz?

TIBORC (térdre rogyik.)
                                        Uram,
        Én már azt akarom, hogy vesszek el.
        Én nem vagyok gonosztevő – azért nem
        Bátorkodom magamat elölni, mert az
        Isten haragjától félek.

BÁNK
                            Tiborc!
        Menj most, keresd fel asszonyomat, s ha meg-
        Találtad, úgy jöjj vissza vele, s kint
        Rám várakozzatok. Haza mentek.
        Ott majd elmondhatod, hogy él Bánk.

TIBORC
                                   Igen,
        Jó szomszédság, él Bánk atyánk még! – fogom
        Kiáltani.
        (Sírva elmegy.)

BÁNK
                      Atya! Ő még hátra van -
        (Megáll a belökött ajtónál.)
        Kelj puha ágyadból gyermek, indultok,
        Ne mérgezzen tovább az udvar gőze. (Bemegy.)


NEGYEDIK JELENET

BÍBERACH (jön.)
        Bán! Asszonyod magánkívül futott el.
        (Az oldalszobába besiető Bánk után néz; le akar ülni, de 

a visszajövő Bán tekintete eltántorítja.)

BÁNK (az álmos kis Somával jön vissza.)
        Ne sírj, ne sírj gyermek; korán bár, de
        Ébredni kell! (Vezeti kifelé.) Menj tigrisek, fene-
        Vadak közé, szelidíts hiénát,
        S ha hálaadással nyalja kezed
        Öleld, szorítsd melledhez és kiáltsd
        Örömmel: hát mégis találtam embert!

BÍBERACH
        Bán! őrülést mutat tekinteted!

BÁNK
        Tudom, tudom! De érzem eszemnek
        Lerontatását. Ám használni kívánom,
        Amíg egész el nem veszik.
        (El a fiával.)

BÍBERACH
                Magamra
        Hagyott!
        (Utána néz, azután járkál.)
                       Nem gondolom, a gyáva herceg
        Hogy boldogult volna. De gyanú kínozza
        Bánkot.

        (Leül.)
                  
Kis érzelem, mi képzeltet
        Oly könnyen fordítna igazra, mint
        A szerelemféltés. Szenvedj Bánk – és
        Dögölj bele!
        (Elégedetten lóbálja egymásra tett lábait.)
                                                


ÖTÖDIK JELENET

OTTÓ (lihegve fut be.)
        Jó, hogy talállak – ám mit keresel
        Itt, épp ezen helyen, Bíberach – te?

BÍBERACH (felemelkedik.)
         Oly sápadt a herceg, miért jött ide?

OTTÓ
        Tudod tán, hogy… És hogy, Bíberach, itt is?

BÍBERACH
        Igen. De reszketsz, jó uram! Mi a baj?

OTTÓ
        Segíts rajtam!

BÍBERACH
                  Baj van?

OTTÓ
                            Néném kerestet.

BÍBERACH
        Az semmi sem.

OTTÓ
                   De nekem mégis!

BÍBERACH
                               Úgy
        Ne menj hozzá!

OTTÓ
                 De kerestet, érted?

BÍBERACH
        Értem.

OTTÓ
                   Melinda ott van. Bánk is itthon.

BÍBERACH
        Láttam.

OTTÓ
                   Melinda – reszketek.

BÍBERACH
                         Okod
        Van rá!

OTTÓ
                Nem a nagyúrtól – nem az egész
        Országtól, én csak rettentő királyi
        Nénémtől irtózom. Gyanút fogott.        
        Elmenjek? Merre? Adj tanácsot, kérlek!

BÍBERACH
        Csak amely hely legközelebb van hozzá,
       
Ott nem keres. Édes hercegem, de hát
        Mért félsz? Talán vétettél ellene?

OTTÓ
        Te kérded azt, te, rossz-tanácsadó?

BÍBERACH
                                           De        
       Volt lelked, kedved elkövetni azt!

OTTÓ
        Most gúnyolódsz, tróger?

BÍBERACH (szepegve.)
                                Megesett az?

OTTÓ (kétértelműen lesüti a szemét.)

BÍBERACH
        Hallgatsz? Megyek. Élj szerencsésen.

OTTÓ
                                   Hová?

BÍBERACH
        Elég nagy a világ.

OTTÓ
                            De most akarsz
        Elhagyni? Rémítőn fogok fizetni,
        Gazember, rossz tanácsodért.

BÍBERACH
                        No még
        Ez volna szép! Én még szabad emberként…

OTTÓ
        Reszkess!

BÍBERACH
                          Nem ismersz jól jó hercegem,
        Hogysem még azt reméld, egy Bíberachot        
        Meg tudsz emelt hangoddal ijeszteni.
        Vak és süket vagyok – de nem ostoba!
        Itt bűzlik minden – így el kell mennem.
         (Menni akar.)

OTTÓ (eláll szeme, szája.)
        Hogy tudsz érzés nélkül, hidegvérrel
        Itt hagyni engem legnagyobb bajomban?

BÍBERACH
        Miért csodálsz? Ha beüthetem hűs
        Vérrel Lucim nyakába kardomat,
        Akkor téged miért ne tudjalak
        Hűs vérrel itt hagyni? Ha férfi áll
        Elém, talán még meg tudnék ijedni.
        De most nem!

OTTÓ
                    A nyugalmamat tekintsd,
        És adj tanácsot e zűrzavarban!

BÍBERACH
        Te is szavaknak embere voltál csak,
        Ígéreteid nem teljesítetted.
        Ha sok jutalmát mind megkapta volna,
        Tán engedelmesebb hozzád Bíberach.
        Kétféleképpen adtam válaszokat,
        És rajtad állt köztük választani.
        Most hát sziszegj tovább a gödörben,
        Melyet magad ástál meg magadnak.
        Majd meg fogod nekem bocsátani,
        Hogy érted abba melléd esni nem
        Kívánkozok?

OTTÓ
                   S valóban nagy gödörben
        Lennék? Tanácsot Bíberach! Tanácsot!
        Elismerem, vigyázatlan voltam;
        De még ennél is rosszabb: oktalan.

BÍBERACH
        Hogy oktalan! Ti földi istenek
        Soha oktalan nem tesztek semmit,
        Az égi isten adja nektek az
        Ő csalhatatlan bölcsesség-malasztját.
        Így hát, hogyan is lennél te oktalan?

OTTÓ
        Egy rossz szó még, s fejed lábadhoz hull.
        A szerencse itt uraddá tett!

BÍBERACH (kissé megdöbbenve.)
                                S miért
        Nem vetsz az életemnek véget? Úgy, úgy!
        Ti ölni tudtok, jó urak: bezzeg
        Ha életet tudnátok adni, akkor
        Lennétek érdemes fölényetekre.
        Még eddig egy kevésre becsültelek,
        De most idétlen rémítésedért
        Megvetlek. Útálnám magam, ha abban
        A téves hitben hagyhatnálak el,
        Hogy testi-lelki híved voltam: engem
        A haszon kötött csak hozzád!

OTTÓ
                                    Féreg!

BÍBERACH
        Ne félj, uram; hiszen nem esz meg a
        Nagyúr – való, hogy éktelen dühös lett,
        Midőn felfedtem a dolgot neki.

OTTÓ (kardot ránt.)
        Még ezt is? Ördög! -

BÍBERACH (mosolyogva kardmarkolatjára teszi kezét.)

OTTÓ (gyengülve ereszti le kardját. Bíberach feléje indul. Ottó
        segítségért akar kiáltani.)

                                        Hé!

BÍBERACH
                Ne szólj, uram!
        (Hidegen visszatér.)
        Most elmegyek. Te elfogathatnál:
        De el ne felejtsd, a titkot én tudom:
        Ki volt Fülöp király meggyilkolója!
        (Megy.)

OTTÓ (szédeleg.)
        Várj, Bíberach – ne menj! Segíts!

BÍBERACH (nem fordul hátra.)
                                        Soha!

OTTÓ (rimánkodva siet Bíberach után.)
        Várj! Várj! – (Midőn utoléri, kardjával ledöfi.)
                                Pokolba veled, te rossz árny! -
        Onnan Fülöp majd nem kiált rám többé. (Elsiet.)

BÍBERACH (visszafordulván, kardot ránt Ottóra, de elgyengülve
        botlik azon keresztül, és a földre esik.)

        Gyalázat. Átkozott! Halálos ágyad
        Felett kacag kétségbeeséseden
        Árnyékom. Gyengülök. Gyilkos! Segítség!


HATODIK JELENET

MYSKA BÁN (jön többekkel.)
        Rejtőzz el, herceg, a királyné hív!
        Itt volt, hallottam a hangját! Nézd, mi ez?

BÍBERACH
        Ottó döfött le hátulról, segíts!
        Gyógyíts meg, és nagy dolgokat fogok,
        Bán, felfedni előtted a királynét
        S hazádat illetően.

MYSKA
                   Hazámat?
        Emeljétek, s hozzátok óvatosan!
        (Felemelik Bíberachot, ki a kezük között összecsuklik.)

Függöny

NEGYEDIK SZAKASZ

ELSŐ JELENET

GERTRUDIS (az asztalnál ül elmerülten. Az udvaroncnak kezéből – aki az asztal mögött áll, s egyik kezében egy már megolvasott levelet tart, a másikban pedig egy könyvet kinyitva – kiveszi a levelet, feláll, megnézi, s az asztalra dobja.)
        Csak szúnyogok – hadd zöngicséljenek!
        Elég!

UDVARONC (becsukja a könyvet, néz a királynéra, újabb parancsra vár.)

GERTRUDIS
               De hol van Ottó? Vádolják,
        Mert az öcsém. (Az udvaronchoz.)
                                Mehetsz most.

UDVARONC (leteszi a könyvet az asztalra, magát meghajtva elmegy.)

GERTRUDIS (az ablakhoz megy, kinéz.)
                                                       Alkonyodik!
        (Az asztalhoz megy, felveszi a könyvet, végigpergeti ujjain,
        s ismét lerakja.)

        Miért nem voltak az egykoron nagyok
        Nők? Asszonyok? Ki háborgat?

MÁSODIK JELENET

IZIDÓRA (jön, távolabb megáll, meghajtja magát.)
                Kegyes
         Nagyasszonyom…

GERTRUDIS
                       Te vagy! Szerencse, hogy
        Te vagy – mást már büntetnem kellene.
        (Kezét nyújtja.)

IZIDÓRA (megcsókolja azt.)
        A rendelésedet tudtam, hogy nem
        Bocsájtatik be még Melinda sem.
        Kegyelmet jöttem kérni.

GERTRUDIS
               Beszélj!

IZIDÓRA
                         Bocsáss
         Hazámba vissza, kegyelmes asszony!

GERTRUDIS
        Izidóra!

IZIDÓRA
                 A te országodba úgy
        Jöttem el egykor, mint egy asszonyi
        Szép érdemekkel büszke lány, de ezt
        Ma gyalázat érte; azért tehát
        A büszkeségem megmaradt darabját
        Engedd hazámba visszavinni még!

GERTRUDIS
        Mi történt?

IZIDÓRA
                 Én szerettem Ottót.

GERTRUDIS
                       Hogy kit?
        A herceget?

IZIDÓRA
                 Nem. Ottót a férfit; de
        A vitéz bemocskolódott, és ezért,
        Én büszke német lány, a bíborost
        Is megvetem.

GERTRUDIS
              Az én öcsémet?

IZIDÓRA
                                Azt.

GERTRUDIS
        Állj fel!

IZIDÓRA (megteszi.)
                        Bevallom, hogy nagyon szerettem
        Még akkor is, amikor megcsalt engem.
        De mára gyáva orgyilkossá züllött.

GERTRUDIS
        Az én öcsém orgyilkos lenne, s gyáva?!

IZIDÓRA
        Szemérmemet leküzdve mindenütt
        Nyomában voltam este óta. Hogy
        Téged, nagyasszonyom, Melinda mellett
        Az álmosság legyűrt, feküdni mentél,
        Lihegve szembe jött velem Bíberach;
        Mikor lefektedet megtudta, kért
        Hogy menjek el Melindához, mivel
        Italt adott mindkettőtöknek Ottó.

GERTRUDIS
        Nem…!

IZIDÓRA
                 Úgy…! Futottam – nem hozzád, mivel
        Ez altató volt csak – futottam Ottó
        Herceghez és Melindához hamar.
        Rendetlenül láttam kijönni onnét
        A herceget. Szemmel tartottam. S alig
        Értem Melinda ajtajához, egyszerre
        Vad lábdobogástól majd kitört a frász.

GERTRUDIS
        Nos?

IZIDÓRA
                 Vállam megragadta egy erős
        Kéz, és belökött Melinda ajtaján.
        S előttem állt Bánk bán.

GERTRUDIS (megmerevedik, végre halkkal mondja.)
                                     A nagyúr? Nem!

IZIDÓRA
        Melinda felsikoltva ájult ott el.
        Mindent kivallottam. Így Bánk bezárt egy
        Oldalszobába, s hogy szabaduljak
        Ott várakoztam hasztalan. Hajnalban        
        Roppant erőt éreztem meg karomban,
        S feltéptem fogságomnak ajtaját.

GERTRUDIS
        Bánk itthon van!

IZIDÓRA
                         Királyné! Ez gyalázat!
        Eressz hazámba: míg ez itt marad…

GERTRUDIS
        Ottó!

IZIDÓRA
                 Igen, ő. Nem sokkal később
        Ledöfte hátulról Bíberachot.

GERTRUDIS
        Még ez is? Ottó!

IZIDÓRA
                 Én szerencsétlen,
        Lassan kiismerem udvarod – és
        Gyalázatát.

GERTRUDIS
                       Ottó! Meránia!

IZIDÓRA
        Kegyes nagyasszonyom! Hazámba vágyik
        A szívem, otthonomba vissza, a
        Holtteste nyugszik annak ott, kinek
        Az életem s lelkem felébredését
        Köszönöm.

GERTRUDIS
               Dicső kilátások!

IZIDÓRA
                         Hidd el,
        Királyi udvarodra nem vagyok
        Teremtve. Itt minden rideg, lármás,
        Hamar bemocskolódik az ember.

GERTRUDIS
        Izidóra!

IZIDÓRA
                 A magányosság édes
        Ölében voltam én nevelve, ott
        Tanultam jobb világot élni. De
        Ottó…

GERTRUDIS
                 Átok fiú rád, aki mocskok
        Közé keverted a hazádat! Te
        Pedig jöjj el, máskor!

IZIDÓRA
                 Remélhetek?

GERTRUDIS (kezét nyújtja, anélkül, hogy elfordítaná egy helyről szemeit.)

IZIDÓRA
         Királyné!

GERTRUDIS (körülnéz, valamin mélyen elgondolkodik.)
                        Csakis a halál…

IZIDÓRA (mohón megcsókolja a kezét.)
                                              Minden
        Keservünk elmúlik a sírban. Ott
        Begyógyulnak a sebek. Hát van remény!
        (El)

HARMADIK JELENET

UDVARONC (jön.)
        Nagyasszonyom!

GERTRUDIS (csak rápillant.)
         Jöjjön Melinda!

UDVARONC
                                De...

GERTRUDIS (magába merülve.)
        Uralkodás! Parancsolás! – milyen
        Más már csak ennek még a hangja is,
        Mint engedelmeskedni! És mennyire
        Más a valóságban?
        (Láthatóan megszédül)
                                Nádszál lélek,
        Szédülsz? Törvényt kiszabni más bőrére,
        Ez elfeledteti kurta életünk
        Álmatlan éjszakáit.
        (Az udvaronchoz.)
                                   Máris itt van?

UDVARONC
        Mikhál bán törne be erővel is hozzád!

GERTRUDIS
        Melinda?

UDVARONC
                                Biztosan jól van. (El.)

GERTRUDIS (folytatja az előző töprengést.)
                                              Önmagunk
        Lehetni, aminek szeretjük; és
        Másnak parancsolhatni, lennie
        Az
, aminek kell lenni – átkozott!
        Mitől foszthatsz meg, rongy Ottó, te engem!


NEGYEDIK JELENET

MELINDA (hirtelen belép, megáll, merően néz. Itt már lenyírva.)
        Ez a magyar királyné?

GERTRUDIS
                       Mondod? Kérded?

MELINDA
        Úgy, úgy, ez a kevély királyi asszony!

GERTRUDIS
        Eszelős!

MELINDA
                 Hiszed, hogy féllek?

GERTRUDIS
                               Mi kell?

MELINDA
        Mi? Kérdezed? Ne kérd! Lehetetlen az!

GERTRUDIS
        Mi lenne az?

MELINDA
                Hogy álmos a – rabló!

GERTRUDIS
        Eszét vesztett! De megbocsátok.

MELINDA
                         Késő!
        Add vissza egy anyának gyermekét,
        Add vissza testvérnek testvéreit,
        Add vissza férjét; és beteg, megrontott
        Lelkem nyugalmát is visszakérem!

GERTRUDIS
        Szánlak.

MELINDA
                 Köszönném, hogyha elhihetném.
        Nincsen, ki szánjon… Mikor kifutottam
        A sárkányok elé, még Bánkom se jött
        Utánam. A szegény! Úgy vélte, nála
        Nélkül is el tudnék menni – ó, jaj –
        A lakodalomba.
        (Fejét kezei közé szorítja.)
                                
Csak ne lennél
        Az, ami vagy: megátkoználak. Mert
        Ti a szegény Melinda jó nevével
        Ma egy egész famíliát töröltök
        Az üdvözülhetők sorából végleg.
        Átkozza férjem azt az esküvést,
        Mely engem egykor hitvesévé tett –
        Átkozza gyermekünk ki ártatlan még,
        Csak mert bojóthi Melinda szülte őt!

GERTRUDIS (csenget.)
        Udvaronc! A nagyúr!

UDVORNIK (bámul.)
                                Itthon?

GERTRUDIS
                        Siess!

GERTRUDIS (szelíden.)
        El kell az udvarunk hagynod, Melinda.

MELINDA
        El, el? Helyes!

GERTRUDIS
               De minden lárma nélkül.

MELINDA
        Ne félj, majd észrevétlenül hagyom
        El! Nemrég gazdagon jöttem, most majd
        Koldus módjára költözök ki innen.

GERTRUDIS
        Szegény Melinda!

MELINDA
                 S te még mersz így szólni?

GERTRUDIS (kezét nyújtja a csókolásra.)

MELINDA (nem fogadja el.)
        El a szennyes kézzel.

GERTRUDIS
                       Melinda! Mi ez?

MELINDA
        Nem csókolom – nem is csókolhatom
        Azt a kezet, mely útat nyithatott
        Lelkem kirablására. Ámde ki
        Is állhat ellen a pestisnek, hogy
        Az szét ne fusson?

GERTRUDIS
                       Nézz rám, oktalan!
        Tudod, hol, és kivel beszélsz?

MELINDA
                                 Veled,
        Koronák bemocskolója! Ki meg-
        Loptad királyi férjedet, kitépted
        Kezéből a jobbágyi szíveket,
        Áruba tetted a törvényt – nyomád a
        Nyomorultakat – mártírrá tetted az
        Erkölcsöt és (sírva fakad) testvéri indulatból
        Egy szennytelen nyoszolyának eltörése
        Végett, királyházban bordélyt nyitottál.

GERTRUDIS (az oldalajtón kikiált.)
       Így! Asszonyok!

MIKHÁL (szava kívül.)
                        Melinda!

MELINDA (térdre esik.)
                                Istenem!...
        Ne hagyd bejönni őt – csak őt ne most!
        Ne hagyd királyné! (eléje borul.)
                        Egyre csak kérdezte
        Odakinn, miért sírok, s ősz hajával
        Törölte könnyeit, hogy nem tudta
        Meg tőlem azt. Ha benned emberi
        Érzés maradt, ne öld meg őt önnön
        Gyalázatoddal! (megháborodva.)
                        Mondd, hogy a menyegző
        Két nyíllövésnyire – Bánk és Melinda.

GERTRUDIS (a bejövő asszonyokhoz – méltósággal, de mégis valamennyire szánakozva.)
        Vigyétek ezt a tébolyult szegényt!

MELINDA
        Mindenható, ments ki a karma közül
        Minden szűz-együgyű, tapasztalatlan
        Szívet!
        (Elvonszolják.)


ÖTÖDIK JELENET

MIKHÁL BÁN (betör – néhány udvaronc lefogja.)
        Gyilkoljatok meg bár, mégis tudnom kell,
        Mi lelte Melindát!

MELINDA
                 Eresszetek!
        (Kiszalad. Az asszonyok követik.)

MIKHÁL
        Hurcoljatok hát sírba engem is! (El akar menni.)

GERTRUDIS
        Maradj! (Int az udvaroncoknak, akik kimennek.)
                        Hová ragadott az indulat?

MIKHÁL
        Mi lelte húgomat? Miért szalad
        Előlem, atyjaként akit szeret?

GERTRUDIS
         Még nem tudod, miért? Majd megtudod azt.
         (Szünet.)
        Tehát, miért kéredzkedtél be hozzám?

MIKHÁL
        Követség…

GERTRUDIS
             Mondd, miféle követség?

MIKHÁL
                                          Én
        Kevés órám kiszabva már! De neked
        Szavadba kerülne csak, és a sors
        Irtóztatón megindult vad kereke
        Más, jobb nyomon fog hengeredni tovább.
        Tekints magadra – tekints országodra!

GERTRUDIS
        Miért?

MIKHÁL
                  Hogy azt még kérdezed! Kezem
        Reszketve összeteszem.

GERTRUDIS
                               Miattam tán?

MIKHÁL
        Országodért én reszketek: te reszkess
        Életedért.

GERTRUDIS
             Életemért? Tán nem
        Vagyok királyné?

MIKHÁL
                                     Gondolj most velük,
        Kik engem hozzád küldtek el, akik       
        Hazát szabadító névvel tüntetik
        Magukat.

GERTRUDIS
               Undokság!

MIKHÁL (letérdepel.)
         Nézd – így fogok
        Beszélni. Nem vagyok magyar, nem is
        Gondolhatod, hogy részrehajlás vagy
        Haszonlesés beszél belőlem. Ezért
        Könyörgök, add a híveidnek vissza,
        Amit raboltál tőlük!

GERTRUDIS
                       Balga vén!

GERTRUDIS (felkapja a levelet, nézi Mikhált, majd ismét az asztalra dobja azt.)
        Felállni! Úgy beszélj!

MIKHÁL (feláll.)
                                   Te ok nélkül
        A hívatalaikból elbocsátod
        Magyar alattvalóid, s a tiéid
        Helyükbe ülteted. Lerontatod
        Az ősi várokat, és adod tovább
        Tulajdon véreidnek.

GERTRUDIS (utálkozva.)
                        Nem ismered
        Te még a magyart!

MIKHÁL
                  Így lehet, de tudom:
        Sem a megbántást, sem a jótevést
        Soha nem felejti a magyar.

GERTRUDIS (hirtelen haraggal.)
                        Öreg,
        A békétlenkedők kik?

MIKHÁL
                                      Meg akarsz
        Ijeszteni, mért? Ősz tincseim csak
        Tiszteletemre intenek.

GERTRUDIS
                                       S ha mégse?

MIKHÁL
         Idejönnöm nem kellett volna, ahogy
         Simon, az öcsém…

GERTRUDIS (belevág szavába.)
                                Nyilván, hogy egyike
        A pártosoknak!

MIKHÁL
                  Mért állítanád ezt?
        Szegény öcsém! Hát én leszek árulód!

GERTRUDIS
        Nevezd meg őket!

MIKHÁL
                  Hallgatásra tettem
        Az esküvésem.

GERTRUDIS
               Akkor te is egy vagy
        Az összeesküvők közül!

MIKHÁL
                          Fiam
        Sírjára esküszöm, hogy nem vagyok.
        Míg ők mohón kívántak bánni a
        Dologgal – csak Melinda volt eszemben,
        Kértem, halasszák a döntést addig
        Míg nem beszéltem ezt veled; esküdtem,
        Nem árulok el senkit.

GERTRUDIS
                       Te oktalan!
        Esküd mindig királyodé. Őrség!
       (Két katona belép.)
        Ezt láncra verni! Tüstént elfogni
        Simon bánt is!

MIKHÁL
                  Mit szólnak, kik ezt látják…

GERTRUDIS
        Csak lássák és irtózzanak tőle!
        Gertrudis szívében nincs naplemente!

MIKHÁL
        Lefognál engem, átkozott nő?

GERTRUDIS
                               Bolond!
        Nem fogsz talán most átkozódni, hogy
        Az életemet kívánom védeni?
        Öcséd kivall mindent, (gúnyolva) mivelhogy ő
        Nem esküdött föl tán. Mélyen csalódtam,
        Magyarokban sem jobban, bennetek! 

MIKHÁL (néhányszor előrevont hajfürtjeit nézvén: visszaveti.)
                                             Ősz
        Fejemre méltatlan gyalázat – Simon!

GERTRUDIS
         Nohát! Átkozd csak őt!

MIKHÁL (összeszedi magát.)
                                           Jó éjszakát,
        Te sorstól elvakult, kevély eszű,
        Reszkess szerencsédtől – jó éjszakát!
        (Elcsoszog a katonák között.)

GERTRUDIS (merően néz utána.)
        Reszkessek a szerencsémtől? Miért?
        Gertrudis a szerencsétől legyen
        Reszketni kénytelen?

UDVARONC (bejön.)
                                A nagyúr.

GERTRUDIS (élesen.)
                                        Ne még…!
        Jöjjön.

        (Az udvaronc kimegy.)

GERTRUDIS
               A szerencsémtől? Tán féljek?
        (Messze néz.)
               Lement a Nap… és én csak asszony… szegény…
       

HATODIK JELENET

BÁNK (feldúltan érkezik.)
        Itt van Melinda? Így mondta Tiborc.

GERTRUDIS (remegve néz a földre.)
        Bánk? A nagyúr?

BÁNK
                Parancsolt a királyném.

GERTRUDIS
        A hitvesed, Bánk…

BÁNK
                Ám miféle hitves!

GERTRUDIS
        Nagyúr!

BÁNK
                Valóban házas ember lennék,
        De hitvesem nincsen.

GERTRUDIS (egy ideig farkasszemet néznek, azután Gertrudis szinte futva távozik.)

TIBORC (Bánk bánnal jött, de leghátul maradt, és egy szegletben húzódott meg, most előlép, s a kucsmáját gyűrögeti.)
                           Nagyúr! Szörnyű
        Hidegség költözött beléd!

BÁNK
                                   Meg fogok
        Nem is sokára fizetni nektek
        Becsületnek gyilkolói! Egész
        Dúlt nemzetem megölt nevében kell
        Majd számadást tennem. Mert semmi sincs
        Olyan gyalázatos, mint visszaélni
        Az asszonyi gyengeséggel! Lám, a kis
        Féregnek is nyújtott a teremtő
        Fegyvert oltalmára, csupán csak az
        Asszonyt felejti védtelenre pőrén.

TIBORC (térdre esik.)
        Uram, bocsáss meg mindezért, nem tudja,
        Hogy mit beszél! Ha tán asszonyt nem ismer,
        Úgy jámbor angyal lenne földeden!

GERTRUDIS (jön Melindával)
        Itt van.

BÁNK (elfásulva.)
                Melinda!

MELINDA
                        Kösd be a fejem
        Bánk! (Felkiált.) Hol van gyermekem!

GERTRUDIS
        Nagyúr! Add vissza anyjának…!

BÁNK
         Kinek?
       Anyjának? Hol az anyja?

MELINDA
                        Hol van Soma?

BÁNK
        Biztos helyen.

MELINDA
                Megölted?

GERTRUDIS
                        Istenem!

BÁNK (eliszonyodva.)
        Hiéna-szív nem vert soha bennem.
        (Távolra mutat.)
        Látjátok azt az ősz embert?

GERTRUDIS
                        Eh! (Indulatosan elfordul.)

MELINDA
                                Bátyám! -

BÁNK
        Tömlöcbe vetik.

MELINDA
                Kezét fiam fogja!

BÁNK
        Királyné, nézz ki, kérlek! Vánszorog!
        Király megy így, eldobva magától
        Királyi pálcáját, mert becstelennek
        Találta. Mikhál, sorsod könnyezem.
         (A szemét törli.) 

GERTRUDIS (bosszús elkeseredéssel.)
        Távozzatok!

BÁNK
                Jobbágyaid vagyunk.
        (Meghajtván magát, elindulnak.)

GERTRUDIS (Bánkhoz.)
        Te még maradj!

BÁNK (falhoz tántorodva.)
                Neki vége már! Szegény!
        Tiborc! Vezesd asszonyodat! Hamar
        Követlek én – ugye, jó királyném?
        Menj most Melinda, ezzel a tisztes
        Paraszttal. A Nap elnyugtával a
        Kárörvendők is elnyugodnak végre.

MELINDA (eddig érzéketlenül állt, a mellén lévő pántlikáját tépegette,
        most ledobja azt a földre.)

        Elhervadnak menyegzői virágok,
        Egyszer meghal az atyai átok…
        Bánk, látlak-e még? Megint? Még?

BÁNK (nehezen.)
         Megint?

MELINDA
                Igen – megint! Mély síromon
        Túl a halál szép halvány angyala
        Meg fog mutatni. Megint.
        (Gertrudishoz, bomló aggyal.)
                                Nevetsz te
        Kis ártatlan? Vesd csak le koszorúdat!
        Isten bocsássa meg mindteknek, mit
        Istentelen velem megtettetek. Nem
        Itattatok mérget velem, de lelkem
        Elszáradt. Búcsúzzunk, Bánk!

BÁNK (öleli.)
                              Vezessen
        Békével a szerelmem! Vigyázz rájuk,
        Tiborc!

MELINDA (zavarodottan ténfereg kifelé.)
         Siess Bánk! Nyíllövésnyi út…!

TIBORC (elvezeti, az égre tekint.)
        Siessünk!

HETEDIK JELENET

GERTRUDIS (hosszú hallgatás után.)
        Bánk itt maradt?

BÁNK
                Igen.

GERTRUDIS
                        A megsértett vagy
        A sértő?

BÁNK
                Mint találsz, most egyre megy.

GERTRUDIS
        Adj számot!

BÁNK
                Én?

GERTRUDIS
                        Te! Akár egy éjjeli
        Tolvaj jöttél országlásodból a
         Mi udvarunkba vissza. Illik ez?

BÁNK
                        Nem.

GERTRUDIS
        Te rangodat, sőt önnön rangomat
        Bemocskoltad bán – hát ez illik-e?

BÁNK
                        Nem.

GERTRUDIS
        Ártatlan lányt bezárva kevertél
        Gyalázat-hírbe – becsűlet-e ez?

BÁNK
        Nem az. Becsűletem elbúcsúzott
        Melinda búcsúzásával. Mikhál
        Bán és fiam sorsára záratott.
        Ha még valamennyi maradt, azt én
        Ezernyi sok szegény között hazámban
        Szétosztanám. Nekem minek?

GERTRUDIS (méltósággal.)
                        Türtőztesd
        Magad!

BÁNK
                A becsületes kínoztatik.
        Megostoroztatik, kipörkölik
        Szemeit, s miután minden lehető
        Csapást kiállt, akkor törik kerékbe.
        Csak így, ha megkésőn, de felismeri,
        Hogy bár becsűletest kell játszani,
        De annak lenni mégis oktalanság.
        A becstelen ellenben a becsület
        Álarcában büntetlen elkövethet
        Akármit, híre mindent szentesít.
        Fő hívatalra lép; ott foszt, rabol;
        S mindenki csak kegyét akarja.

GERTRUDIS
                Távozz!

BÁNK (közelebb lép.)
        Nem úgy! Gondolnád tán, hogy nem maradtam
        Volna parancsod nélkül is? Lehet…        
        Asszony! Melinda helyett köszönni kell!

GERTRUDIS
        Jobbágy!

BÁNK
                   Nem úgy van, asszonyom! Én urad
        S bírád vagyok, míg a király távol
        Van, a királyod is vagyok.

GERTRUDIS (a csengőhöz akar nyúlni.)

BÁNK (kiragadja a kezéből és zsebébe teszi.)

GERTRUDIS
                        Őrs...

BÁNK (kardját félig kirántva.)
                                Egy
        Szót! Ül le! Hasztalan kiabálsz most,
        Mert nem szabad bejönnie senkinek!
        Ez így parancs, kiadta Bánk, Magyar-
        Ország királya.

GERTRUDIS
                Bánk!

BÁNK
                         Bejártam az
        Országot és mindenfelé csak az
        Elbúsulást találtam. Udvarod
        Átkozza minden és hazád fiait.
        Szeretve tisztelt jó királyunk, Endre!
        A néped hogy fogod találni majd?
        Amikor legelőször, asszonyom,
        Hazánkba jöttetek, átkot mondott ránk
        A romlás angyala.
GERTRUDIS
                        Ember! Parancsolom,
        Tovább ne tördeld korlátaidat!

BÁNK
        Egy szájjal, egy lélekkel azt kiáltja
        Minden magyar hozzám: „Ez egynehány
        Keserves esztendő alatt magyar
        Törvényeink magyar hazánkon úgy
        Fityegnek, úgy, amiképpen egy pelengér-
        Oszlopra állított bűnös tettének
        Táblája.”

GERTRUDIS
                Te hazug! Miért nem erről
        Szólnak a hírek? Ha így van mondd, miért!

BÁNK
        Vak voltam én is udvarodban; de
        Már látok. Egykor egy öreg paraszt
        Akadt elébem - szárazon evén
        A megpenészedett kenyerét. – Ő hív
        Szolgája volt hazánknak, mondja, negyven
        Esztendeig. De félretették aztán.
        Miért? Helyet kellett csinálni egy
        Hazád fiának – (összecsapja kezeit.)
                        Istenem, nagy Isten!
        Egy tiszteletre méltó ősz kezébe,
        Mint negyven esztendős szolgálatért,
        Száraz kenyeret nyújtasz magyar hazám? -
        Tűrt a szegény. Majd egy követ hírül
        Hozá, mik zajlanak itt. Álgöncben
        Hát visszajöttem, és többet találtam,
        Amennyit nem reméltem!
Érted már,
        Te büszke lélek, gyermekem miért
        Az öregre bíztam? S asszonyomat!
        Hóhér kezére visz innen útam.

GERTRUDIS (székébe rogyik.)
         Bánk! Mit tennél velem?

BÁNK
                                                 Te engemet
        Magadhoz hívattál, mikor szikrát
        Okádott vérem. S kinti szobádban
        Láttam Mikhál gyalázatát. 

GERTRUDIS
                              Itt is
         Talán hibáztam még?

BÁNK
                                Neked csak egy
        Kicsiny reményt kellett volna hazudnod,
        A csekély ígéret a zendülést
        Elnyomta volna; de az szokatlan
        Hozzád. A híveidnek csak porig
        Alázkodóid véled, kik reád
        Bazsalyognak úgy, miként parancsolod.

GERTRUDIS
        S ha úgy van!

BÁNK
                          Azt képzeled isten vagy,
        Mivel térdeltek híveid, mikor
        A láncokat reád rakták. Magyar
        Nem volt neked soha embered! Endrét
        S a teremtőt nem számolva, más előtt
        Nem esett még térdre egy magyar sem.

GERTRUDIS
        Ha a király hitvese nem nyer is
        Alattvalójától becsűletet,
        Az asszonyt tiszteld meg személyében! 

BÁNK
         Nem érdemled meg jó királyunk szívét!
         Bujálkodónak tápot adsz és véded,
         Az áldozatát magadtól ellököd,
         És megvetéssel nézel föntről rá.

GERTRUDIS (sértett büszkeséggel felugrik.)
        Gonosz s hazug vagy! Ezt tettem volna? -
        Légy átkozott Melindáddal! S legyen
        Örökre átkozott az a fattyú, kit
        Gyalázatomra szült Meránia!

BÁNK
        Melinda jó nevét te adtad az
        Udvar nyelvére. Hitesd el most velük,
        Melinda szíve Bánkra érdemes!
        Úgy én letérdelek, és imádlak.

GERTRUDIS (keserűen.)
                                Úgy?
        Csak hadd nevessenek; hisz a hasonló
        Történet életünknek megszokott
        És kedves ízetlenkedésihez
        Tartoztatik, mely megnevettető.
        Már úgy születtünk meg, szerencsétlen
        Emberbarátaink kárán tapsoltunk.
        Szánás? Ugyan! Segítség? Frázisok!
        Legfeljebb akkor, hogyha a nyomorult
        Felállni nem tud.

BÁNK
                        Szörnyeteg! Készen
        Lennél te is kacagni?

GERTRUDIS (kiált.)
                        Emberek!

OTTÓ (az oldalszobából jön.)
        Néném! Az istenért! (Megijedve.)
                               Bánk bán!
        (Visszaszalad, s becsapja maga után az ajtót.)

BÁNK (hasztalan igyekszik a bezárt ajtón utána rontani.)
                                Várj, fattyú!
        Légy átkozott! A testem emésztő
        A lelked rázza szét. A kín, mit érzek,
        Legyen csekélység kínjaidhoz mérve!
        Az ételedtől undorodj, italod
        Megférgesedjen! És gyötörjön éhség,
        Hogy a sírból a halottakat kirágd!
        Kövessen mindenütt vérző árnyékom,
        Ott álljon, hol lefekszel, és ahol
        Felébredsz! Légy örökre átkozott!
        És átkozott a hely, melyben születtél!

GERTRUDIS (Ottó megjelenésével undorodva rogyott székébe, majd elmenne, de nem mer; Bánk utolsó szavára, mint egy tigris,
        nekidühödve tőrt ragad, és Bánkba akarja döfni.)

        Hitvány, ne bántsd hazámat!

BÁNK
                                Én? – Kerítő!
        (Megfordul, kitekeri kezéből a fegyvert.)

GERTRUDIS (sikoltva fut az asztalig.)

BÁNK (utoléri és többször beleszúr a testébe.)
        Sziszegj, sziszegj, kígyó! Te itt maradtál.

GERTRUDIS (lerogy.)

BÁNK (tettébe dermedve áll, reszketve egyenesíti ki ujjait – a tőr kiesik kezéből; a pendülésre felijed.)
        Kimúlt! Volt – nincs. De ne tapsolj még, hazám!
        Lásd, reszket a bosszúálló!

       (Kívül zörgés, s több kiáltás.)
                                Hamar!

BÁNK (riadtan néz az ablak felé.)
        Örvendj becsűletem, vérrel mostam le
        A mocskot rólad – és Melindáról.        
        Ki innen! A tető mindjárt szakad rám. (Elvánszorog.)

GERTRUDIS (fel akarna emelkedni.)
        Meghalni – nem királyi széken – ne még!


NYOLCADIK JELENET

MYSKA BÁN (még kívül kiált.)
        Királyné, már menekülj! Ez pártütés!
        Ezt mondta a haldokló. (Bejön.) Istenem
        Késő!

GERTRUDIS
         Nem érdemeltem – gyermekek –
        Hol vannak a gyermekeim? Még ne is
        Láthassam őket? Endre – a gyermekek!

MYSKA (kezei közé szorított süvegét az ég felé emeli.)
        Uram teremtőm! Hallatlan Magyar-
        Országban ily’ eset!

GERTRUDIS
                Ottó!
        (Kívül lárma, verekedés.)

MYSKA
                        Zendűlés!

OTTÓ (berohan.)
        Gertrudis – védj meg engem, mert megölnek!
        (Ordítva rogy mellé, amikor meglátja.)
        Gertrudis!

GERTRUDIS (elfordítja az arcát, a földhöz nyomja.)
                Ottó! Gyilkosom te voltál!

MYSKA
        Ottó?

OTTÓ
                Nem az! Nem az!

MYSKA
                        Ó, nagy királyné!
        Így kell bevégezned?

GERTRUDIS
                        … ártatlanul...
        (Meghal.)

PETUR BÁN (kívül.)
        Az egész fajtát irtsátok ki!

MYSKA
                                Mit? Az
        Egész fajtát? Hol vannak a király-
        Fiak? Velem légy, istenem! Segíts!
        Azoknak élni kell! Megmenteni
        Kell őket, kik majd egykoron királyi
        Lesznek fiamnak, és unokáimnak! (Elrohan.)

OTTÓ
        Vígy most magaddal, Gertrud! Bíberach!
        Mért nem követtelek?
        (El akar szaladni, de szembe jönnek Petur bán, Simon bán, és a békétlenek.)


KILENCEDIK JELENET

PETUR
                        Megállj!

OTTÓ (visszaszalad s Gertrudisra borul.)
                                Segíts!

SIMON
        Én nem megyek tovább! Hol van Melinda?

PETUR (nézi a halott Gertrudist.)
        Elég is. Itt hever már.
        (Ottót megragadja, felrántja, s egy békétlenhez lódítja.)
                               Állj fel innen,
        Te ördög! Számoltad hányszor térdelt itt
        Az emberi szándék sírva?       
        (Kívül kürtölés, lárma.)

SIMON
         Mi az?

SOLOM MESTER (kívül.)
        Vágjátok őket!

OTTÓ (kiáltva.)
                        Szabadság! Kegyelem!

PETUR
        Ezt itt, kínokra hurcoljátok!

OTTÓ (kétségbeesve, midőn vinni akarják.)
                        Olyan
        Irtóztató legyen majd sorsotok
        Egykor – legyen bár akkor majd, amikor –,
        Hogy a meráni csontokat síratva
        A földből is kaparjátok ki s mint-
        Megannyi szent ereklyét úgy imádni
        Legyetek majd kénytelenek; ha ily
        Sorsot szántok nekem!        
       (A Bánk által elejtett tőrt felkapja, s magába akarja döfni.)

PETUR (elveszi tőle.)
                                    Vágjátok össze! 

SOLOM (berohan katonákkal.)
        Alattomos királyi gyilkosok! (Viaskodnak.)

PETUR
        Hazudsz, hazudsz, istentelen hazudsz!
        Alattomos magyar sosem volt!

OTTÓ
                                      Tűnés!
        Gertrudis, megbocsáss – hisz elűz Magyar-
        Ország! (Elszalad.)

PETUR (kivágja magát, kiált a társainak.)
                Kövessetek!

SOLOM (dühösen utána fut, kiált a katonáknak.)
                        Kövessetek!

Függöny

ÖTÖDIK SZAKASZ

Középen egy nagy bolthajtás földig érő fekete kárpittal
el van fedve. Udvaroncok, nép, majd a király több zászlósúrral,
Izidóra, asszonyok. Mind gyászban.

ELSŐ JELENET

(Kívül lassú zúgás közeledik: a király! A király! A bolthajtás kárpitjai kétfelé nyílnak, melyeket végig két udvaroncok tartanak. Gertrudis királyi pompával, egy emelvényen, nyitott koporsóban fekszik. Mellette a kezeit tördelő Izidóra, a királyfiakkal. Az emelet lépcsőin, körben az udvari asszonyok. A király az emeleten áll, egy ideig csendesen és roskatagon, megadva magát a sorsnak, kezét összekulcsolva nézi a halottat. Azután erőt vesz magán, lejön a lépcsőn, és a három gyermekét magához öleli.)

IZIDÓRA
        Csak azt tudnám, ki volt a gonosztevő!        
        Való, királyné nem volt túl negéd,
        De ezt a sorsot mégsem érdemelte!

(Király eltolja magától a gyermekeit, azok Izidórához mennek vissza.)

UDVARONC (a többieknek.)
        Sír a király.

KIRÁLY (meghallja, eltakarja az arcát a tenyerével.)
                        Ki mondta ezt?  Csak víz.
        Királynak látnia kell minden könnyet,
        De magának könnyeznie nem szabad.        
        Gertrudis! Így kellett hogy megtaláljam!
        (Egy székhez vánszorog, leroskad.)


MÁSODIK JELENET

SOLOM MESTER (bejön, mélyen meghajtja magát,
        egy véres kardot tesz a király lábaihoz.)

        Elérte bosszúálló fegyvered
        Karom által a gyilkost.

KIRÁLY
                        Vitéz vagy!

IZIDÓRA (égre fordult szemekkel.)
        Jutalmazd gazdagon, ha bosszuálló!

SOLOM
        Amint parancsolod, siessek, s hírt
        A győzelemről hozzam meg mielőbb,
        Vágtattam – s tűzben s vérben leltem itt
        Mindent. Atyám a fiaiddal robbant
        Elébem, rejtsem őket biztos helyre,
        S riadtan mondta, hogy megölték imént
        Nagyasszonyunkat, és ártatlanul.
        Tüstént rohantam fel, s a gyilkos Ottó
        Hercegre mondta épp ki a halált.

KIRÁLY
        Ottó! Tehát még ő is?

SOLOM
                            Elfutott,
        De nem tudom hová. A zendülők
        Kitörtek. Én s legényeim nyomukban.
        Petur bán vére gőzlik most e kardon.

KIRÁLY
        Petur?

UDVARONCOK (lassú zúgással visszhangozzák.)
                Petur.

KIRÁLY
                        Hibás lehetett ő is,
        Másképp nem ölte volna meg magyar.

SOLOM
        Atyám fehér hajára esküszöm,
        Alattomban nem tenne ilyet magyar.

SOLOM
        (Elsiet, majd bevezeti Simon bánt.)

HARMADIK JELENET

SOLOM
        Ez itt az összeesküvők közül
        Egy. Kérdezd őt, valamit talán tud. (Hátra áll.)

KIRÁLY
       Hálátlan féreg.

SIMON (kard nélkül, szomorúan.)
           De hátha mégse.

KIRÁLY
         Nézzed csak őt!

SIMON (megilletődve néz a halottra, azután fejével int.)
                             Nehéz nekem a nézés.

KIRÁLY
        Tökéletességgel ruházta fel
        A természet, csak halhatatlansága
        hibádzott, és ezt vettétek ti el most.

SIMON
        Mi? Uram király!

ZÁSZLÓSÚR
                Petur.

SIMON
                        Petur? Úgy
        megesküszöm, hogy nem Petur a gyilkos.

ZÁSZLÓSÚR
        Pártját fogod.

SIMON
                De talán mégse.

ZÁSZLÓSÚR
                                Miért
        Vagy elfogatva akkor?

SIMON
                               Én csakis
        Az árral úsztam. Petur bán gyűlölte
        A királynét, ám mikor öreg bátyám
        Kérlelte, várjunk még a felkeléssel,
        Míg ő a királynéval beszél, Petur
        Hajlott a szóra. S hogy Mikhált láttuk
        Tömlöc felé vonszolni, felzúgtunk,
        Kirontottunk, hogy megszabadítsuk.

KIRÁLY
        S a királynét később…?

SIMON
                                         Már halva leltük.

KIRÁLY
        Ottó?

SIMON
                        Petur halált kiáltott a
        Fejére. Ekkor törtek ránk, s Peturtól
        Így elszakadtam és menekültem. Egy
        Fedél alatt hörgést hallottam: ott épp
        az haldokolt, kinél Nagyasszonyunk
        kilenc ezer vert aranyat tett bérbe.
        Ottó leszúrta, s a pénzzel menekült.
KIRÁLY
        Gertrudis! Ottó!

SIMON
                        S hogy hallom, Petur
        Veszélyben van, fordultam. Ám ezen
        Ifjú katonáival elfogott.

KIRÁLY
        Hallgassatok el, hálátlanok. Hát
        Már a holtért való bánattól is
        Megfosztanátok a királyt? Vigyétek!


NEGYEDIK JELENET

Mikhál bán jön a kis Somával.

MIKHÁL
        Király… Uram…

KIRÁLY
                        Hát még te is?

MIKHÁL
                                     Én, én,
        A jó nevében összemocskolt ősz,
        S bemocskolásom Gertrud műve volt. 

KIRÁLY
        Beszélj!

MIKHÁL
                        Megőszültem becsületben,  
         S közönséges tolvajként vittek el,
        A nép szeméttel megdobált. Gertrudis
        Tette, miért öcsém nem adtam fel.

KIRÁLY (küszködik magával.)
        Kilopnátok könnyeimet szememből,
        Melyek szívem fájdalmát könnyítnék!
        El innen! Félre! Ragaszkodom a
        Halottamhoz, ravatalhoz, gyászhoz,
        Hazudtok mind! (Az őrökhöz.) Vigyétek őket!
MIKHÁL
                                  Megyünk.
        Fajunkon átok fekszik öcsém! Csak
        Egy szót, ha még…
        (Somát a királyhoz vezeti.)
                             Melinda gyermeke ő.
        Az atyja bízta rám. Kezedre bízni
        Király, bátorkodom. 
        (Megöleli a gyermeket.)
                             Ha anyád kérdi
        Hogy hol van Mikhál, majd mondd meg, hogy ő
        Simonnal elment számkivetésbe. Élj!
        (El akarnak menni az őrökkel, de belép Bánk.)

ÖTÖDIK  JELENET

BÁNK BÁN
        Hová? (Meglátja Somát, a király mellől.)
                Szegény gyermek, hová jutottál?

UDVARONCOK (Összesúgnak.)
        Bánk!

BÁNK
        (Végignéz magán.)
         Rajtam mi a bámulásra méltó?
        Zavart eszem? Nem? Tán kócos hajam?
        Király! Elborzadok! Még emlékszem,
        Hogy atyja vétke miatt – régen volt –
        Kis Béla elvesztette két szemét!

MIKHÁL (védelmezőn magához szorítja Somát.)
        Gyermek! (Az udvaroncok összesúgnak.)

BÁNK
                Király! Gertrúd koporsójához
        Vetem, nézd, a hatalom jelét.
        (Nyakláncát odaveti.)
                                                   
Rajta
        Piroslik még az asszonyod vére.
        (Nagy zúgolódás támad.)

MIKHÁL
         Ha így van, eltört végső kis reményünk.

BÁNK
        Szükségtelen beszélni tetteiről:
        A népem jajgatása felért már
        Az égig. Vesznie kellett, hogy hazánk
        Ne sodródjék egy polgárháborúba!

KIRÁLY
        Egy polgárháború? Miért?

BÁNK
                                         Zendűlés
        Készült, s ő volt a gyűlölet tárgya.
        Magyar, ki hazájáért tenni kész,
        Az életét áldozta volna fel.

KIRÁLY
        Magyar?

BÁNK
                      Túl nagy volt a hatalom, melyet
        Kezembe tettél és mégis kezét
        csókoltam a gyilkosnak, ki véremet
        Megölte. Királyi rangja volt.

KIRÁLY
                                Gyilkos?

BÁNK
        Az. S több. Ha tízszer, harmincszor megöl,
        Ha kincsemet rabolja szét, ha széjjel-
        Szaggatja gyermekem, feleségemet,
        Még tán elnéztem volna azt is. De
        Jó hírét ölte meg ő nemzetemnek
        A torz öccsével együtt, és kiűzte
        Az udvarából a becsűletet.

KIRÁLY
        Hallgass! (Magával küszködve.)
                        Ez a győzedelmi pompa, mely
        Galíciából jöttömet fogadja?
        Reszketni kell Endrének hitvese
        Holtteste mellett a magyarjaitól!
        Gertrudis, ennyit érdemeltem én,
        Hogy győzedelmes jöttöm ünnepén
        A pusztulásod könnyezni se bírom?
        (Ridegen.)
        Vigyétek el, míg el nem érkezik
        Bírája!

BÁNK
                Az te nem lehetsz, szeretett
        Királyom! Bíróm csak Magyarország
        Lehet. Jobban be van mocskolva neved
        Mint már enyém. (Zaj hallatszik, ordítozás.)
                                Nézd! Ott hurcoltatik
        Petur bán, s háza népe lovak farkán.
        S mind azt üvölti, éljen a király!

KIRÁLY (Solomra néz, magyarázatot várva

SOLOM
        Ezt, istenemre mondom, nem akartam,
        S nem adtam ily’ parancsot. (Elsiet.)

BÁNK
                                          Azok tették,
        Kiket te külső földekről hozzánk be-
        Csődítettél. A pártütők fejére
        úgy törtek rá a nevedben ők, mint
        Nagyasszonyunk orv gyilkosára, s miért?       
        Ártatlan ő! A királynét én öltem
        Meg.

KIRÁLY (maga eleibe néz.)
                Szívem telve fájdalommal, és
        Egy pártütő vesztén keseregjek?

BÁNK
        Ez a téged őrülésig szerető
        Ember hideg gyanúból veszti el
        most életét és háza népét! Pedig
        A királynét én, egyedűl, öltem meg!

SOLOM (visszajön.)
        Késő! Kiszenvedett már. Gyermekeit
        Kérdezte. Egy átkot hörgött még ki
        Nagyasszonyunkra és az alattomos
        Gyilkosra; téged áldott csak királyom,       
        És a hazát.

KIRÁLY
                      Miért akarjátok
      A szívemből kitépni őt, hisz én is
      Ember vagyok csak! 

BÁNK
                         És Petur bán engem
        alattomos gyilkosnak átkozott!
MIKHÁL
         És a nagyasszonyt.

SIMON (magában felsóhajtva.)
                                Ó, szegény Petur!

KIRÁLY
        Nincs senki a jelenvaló leventék
        Közűl, ki e szennyet a nagyasszonyán
        Nem undorodna hagyni?... Senki sincs?

MIND (lesütik a szemüket.)

BÁNK
        Petur elátkozott, alattomos
        Gyilkosnak… ámde, őt is átkozá!

KIRÁLY
        Tehát bírád csak Magyarország össze?
        Hisz úgy szerettelek én benneteket,
        Akár magam. Javaim szétosztottam,
        Ha nektek van, a király se lesz szegény.
        Szegény király, de megcsalatkozál!
        Hát egy levente sincs, becsűletemért…
        (Könnyes szemekkel elfordul.)

IZIDÓRA (sírva fakad s kitakarja Gertrudist.)
        Nézzétek ezt a halott arcot! Hol van
        Itt egy hamis vonás is? Hol lenne
        A gyáva lelkiismeret nyoma?
        S ki érte kiállna bajvívásra,
        Egy sincs!

KIRÁLY (egy kard után kap.)
                      Magyarok! Lássátok vívni
        Endrét magát, holt hitvesének jó
        Nevéért.
        (Bánkhoz.) Állj ki!

BÁNK
                                        Királyom, nem! Én
        Veled nem harcolok, mert szent vagy én
        Előttem – Isten, s a hazám után
        A harmadik.
        (Kardját leoldja, a király elé teszi.)
                                Megölhetsz.

SOLOM (tisztelettel előlép.)
         Inkább velem!

KIRÁLY
        Fiam!

IZIDÓRA (Gertrudishoz)
                        Segítsd vitézedet, Gertrúdom,
        ki érted küzd!

BÁNK (merőn nézi.)
                Bátor vagy, ám miért
        Akarnád a fejedet bezúzni egy
        Gonosz asszonyért? Tüzed hazádnak szánd!
        Kétségbe kéne esnem, most ha én
        Meráni asszonyért hasítanék
        Ilyen nemes szívet ketté. Nyugodj!

SOLOM
        „Ártatlan” – ezt nyögé utolsó szóként
        A királyné, ezt hallotta ősz atyám.
        Nohát, ezért egy szóért vívok én meg
        Veled. Gyerünk!

BÁNK
                Gyerünk, szegény hűséges!
        (Indulnának kifelé.)

MYSKA BÁN (sietve jön.)
        Fiam, hová?

SOLOM
                        Megvívni a nagyúrral!
        Nagyasszonyunk haláláért.

MYSKA
                        Megállj!
        Ki orozva gyilkolt – hát ő?

BÁNK                            Orozva?

MYSKA
        Igen; mivelhogy a nagyasszonyunk
        Ártatlan.

KIRÁLY
                Az?

MYSKA
                        Mert semmit sem tudott
        Ottó fivére aljas tetteiről.
        A házamban halt meg Bíberach, a
        Bizalmasa. Ő vallotta meg, kezét
        a keresztre téve, ily szavakkal:
        „Megesküszöm, a királyné ártatlan!”
         Ő volt, ki tudott mindent – s a halála
        óráján még az ördög is igazul.

SOLOM
        Úgy hát legyen átkozott, ki a nemes
        Kardot bemártja egy alattomos
        Gyilkosnak a vérébe.
        (Megvetően néz Bánkra, eldobja a kardot.)

KIRÁLY
                        Hát igaz!
        Ártatlan ő! Ártatlan áldozat!
        Mindent bocsáss meg vérző szív, csak ezt
        Ne hagyd magadtól elrabolni.

ZÁSZLÓSÚR
                            Őrzők!
        Vigyétek el, s vigyétek a fiát is!

MIKHÁL
        Fiát is? Nem bocsájtja meg ezt az ég,
        Király! Ne hagyd el ezt a szegény árvát!
        Ha kell, hát én ölöm meg…

KIRÁLY
                        Nem áldozott
        Le szennyel a Nap koronám felett.
        Ártatlan ő! Király, férj, és atya!

MIKHÁL
        Légy atyja hát e gyermeknek, király!
        Magyarok! Velem jön számkivetésbe
        Öcsémmel, e szegény kicsi – mindenét
        Itt hagyja nektek, életéért esdve
        Rimánkodom.

KIRÁLY
                Nem a tiéd!

MIKHÁL
                                Enyém,
        Melinda s atyja bízta rám. Nem is
        Adom ki senkinek. Tűz, víz, veszély
        És gyilkosok közt is karomon viszem,
        És rongyokat s kenyeret fogok neki
        Koldulni. E szegény, nem vétkezett, mint
        Az atyja – ezt fogom kiáltani –
        Magyarok! Nem ez ölte meg királynénk,
        Nem pártütő ez, mint az atyja; csak
        Engedjetek csupán arasznyi helyt
        Ez árva gyermeknek, hová fejét
        Hajthassa!

KIRÁLY (mélyen elgondolkodik, halkan szólal meg.)
                        Vigyétek… csak kicsit félre!

BÁNK (aki mindeddig oszlopmódra állt, földre szegezett szemekkel, most hirtelen felkapja a kardját.)
         Mit akartok ővele? Mit…

ZÁSZLÓSÚR
                                      Kardot
        Emelt!

KIRÁLY
                Királyi-gyilkos! El vele!

(Hirtelen messziről egy pásztorisíp szólal meg szomorúan, a hang egyre közeledik. Mindenki elcsöndesedik, hallgatják.) 

BÁNK (elcsuklik a karja, rátámaszkodik a kardra, de ez is kibicsaklik alóla; a zördülésre, mintegy álomból, Bánk felébred.)
        Mikhál, Simon!

SIMON (földre szegezett tekintettel csak hallgat.)
                        Melinda éneke.

BÁNK (fájdalommal)
        Melinda! Sírján ezt fúvassam, így
        Évődött sokszor. Ó, Melinda! Eltűnt
        A szép idő – te fúvasd síromon!

KIRÁLY
                                Gertrúdisén!
        (Magáról megfeledkezve siet a holttest felé, de tekintete megakad Tiborcon.)


HATODIK JELENET

Tiborc, ki kevéssel ez előtt jött be, egy szegletben húzta meg magát.

KIRÁLY
        Ki vagy?

BÁNK (odafordul.)
                Ismerlek-e én? Ismerlek én?
        Nem ismerem – nem ismerem.

TIBORC (a szegletben marad.)
                        Tiborc.

BÁNK
        Nem, az lehetetlen. Tiborcnak tiszta
        volt a tekintete. Hol van Melinda?

MIKHÁL és SIMON (megrémülve.)
        Melinda?

TIBORC (kucsmáját gyűrögeti.)
                          Melinda, hogy hol…?

BÁNK
                                        Hová
        Tetted? Kit hoznak erre olyan lassan?
        Pokol lakója, mért gyötörsz tovább?                 

TIBORC
         Nincsen szavam.

BÁNK
                Te sírsz? Miért? No, hála
        Istennek, amíg sírnak az ördögök,
        Addig talán az emberiség örül!
        (Ki akar menni.)

(Néhány jobbágy összekötözött botokon egy betakart halottat hoz be, a szín hátulja közepén leteszik.)

BÁNK (reszkető kézzel leemeli a szemfödelet a halottról, nem hisz a szemének, megtántorodik.

IZIDÓRA (Közelebb megy a halotthoz, azután öröm s fájdalom közt Gertrudisra borul.)
        Melinda!

BÁNK
                Isten, ki vagy! Ki tette ezt? (Leroskad előtte.)

MIKHÁL és SIMON
        Melinda!
        (Odafutnak, és mögötte térdre esve ráborulnak.)

KIRÁLY (ki ezalatt visszament az asztalhoz.)
                      Most én kérdem, hogy ki tette?

TIBORC
        Azt kiabálták azok, sokan voltak,
        Hogy „éljen Ottó –  nénje bosszulója!”

KIRÁLY
        Ottó!

TIBORC
                „S hogy a határon várja őket
        Ottó, a jutalommal.”

 KIRÁLY
                        Mindenütt
        Ottó! Ő, akit én olyannyira
        Szeretni voltam kénytelen – kiért
        Alattvalóim gyűlölését is
        Magamra vontam. Ottó! Átkozott!
        Örökre zárva lesz előtted az
        Országom!

BÁNK
                  Hol a könny, mely ennyi kárt
        Felolvaszt. Vége már. Letépetett
        Isten remekje.
        (Somát, ki anyja fejénél térdel, magához vonja.)
                           Gyermek! Csak sírj!  Könnyű
        A könnyed, mint határtalanságban
        szállongó porszem. Ó, szegény, hisz honnan
        Tudnád, mitől fosztottak meg – nem. Ébredj
        Melinda! Ismerd meg Bánkod! Avagy
        Hasadj meg szív, homályosulj el szem!       
        (Fejét egy oszlopba veri.)

SIMON
        Melinda! Egy szót a testvéreidnek!
        Nem éleszt fel többé jajszó téged!

MIKHÁL
        Ezért kellett elhagyni hazánkat?
        Fiam sírgödre sem gyötört meg jobban.

KIRÁLY
        Beszélj!

TIBORC
                Vigyem haza, így szólt a parancs.
        Kevés idő múlván körülvették Bánk
        Házát.
Felégették a birtokát.
        Nagyúr rokonságát lángok közé
        Dobálták. Épp kimenteni tudtam csak
        Szeretett mi asszonyunk testét. Még élt
        Akkor, s azt mondta, „Bánkomhoz vigyél”,
        S én eltökéltem, hogy hozzá viszem,
        Akárhol is legyen.

BÁNK (szemei előtt kapkodván.)
                Itt állok, bár
        A könnyek eltakarják őt előlem.
        Nincs a teremtésben vesztes, csak én!
        Nincs árva más, csak az én kis gyermekem!

KIRÁLY (szinte magában, de indulatosan.)
        Nincs? Mostan érzed veszteségemet!
        Boldog vagy hozzám képest ember, te
        Szabad folyást engedhetsz bánatnak
        vagy indulatnak – én király vagyok, a
        Fájdalmam el kell hogy takarjam. De
        Ki mondja meg, kik álltok itt szeretett
        Nőm teste mellett, mit tegyek? 

IZIDÓRA
                                                       Az árván
        maradt királyfiak nevében tégy
        Igazságot! 

MYSKA (halkan.)
                Talán lehetnek oly’
        Gyászok, hol a kegyelem borzalmasabb.

BÁNK
        Az Isten engem büntetésre nem
        Tart érdemesnek; az angyal félre
        Fordult, s könnyes szemmel törölte ki
        Bánk bán nevét az élet könyvéből.

KIRÁLY
        Atyám halálos ágyadon nyögted még
        Gyermek fülünkbe egykor: „A legnagyobb
        Fájdalmatokban is királyi széktek
        Előtt jelenjen meg tekintetem,
        És intsen: uralkodj emberségesen!,”
        (Megnyugodva visszafordul, de Gertrudist látva ismét fellobban a haragja, különösen,  mikor Izidóra a lépcsőn lejön a királyfiakkal, mintegy bosszúért könyörögve.)
        S most ott hever meggyilkolt hitvesem,
        És gyilkolója azon törvényeket
        tiporta össze, országom melyek
        tartják. Buzogj te meglopott szív, árva
        Kis gyermekeid kiáltanak: bosszú!
        A szétrontott igazságot helyére
        Teszem, s elégtételt veszek. Vigyétek!       
        (Maga elé mered.)

TIBORC (egy lépéssel előbbre jön, térdre esik, és rémülve kiált.)
        Uram! Beteg feleségem s éhező
        Öt gyermekem panaszos nyögése az
        Istennek irgalmáért felmenő
        Végső fohászkodásodat ki fogja
        Zavarni a mennyekből, ha megölöd
        A gyámolítójuk!

SOLOM (szánakozva Bánkra mutat.)
                E csüggedést nézd,
         Király! A büntetés már irgalom…

KIRÁLY (magába feledkezve.)
        Nincs a teremtésben vesztes csak ő?
        Nincs árva más, csak a gyermeke tán?
        Irtóztatóan büntettél meg, Isten!
        Kivetted a kezemből pálcám, így
        Magam büntetni nem tudtam, s nem mertem.
        (Kijózanodva a gyászából.)
        Magyarok! Előbb mintsem magyar hazánk -
        Előbb esett el méltán a királyné!

IZIDÓRA (a lépcsőn hagyja a királyfiakat, s Gertrudisra borul.)
        Gertrudis! Gyilkosod szabad!

MIKHÁL
                        Szabad!

BÁNK (alig érthetően motyog.)
        Engedd meg illendően eltemettetnem!

SOLOM mély tisztelettel hajtja meg magát. Mindenki követi őt, s
        kardjaikat a király előtt lerakják.)

KIRÁLY
        Magyarok! Tudom jól, hogy szerettek,
        Enyémek vagytok, s én a tiétek.
        Nagy kár, hogy ilyen nemes szívekkel
        Nem tudtál egyezkedni Gertrudom!

        (Fel akar sietni a halotthoz, de meggondolja magát, és gyerekeit öleli magához. 

BÁNK
        Nincs a teremtésben vesztes, csak én!


Függöny


VÉGE

 

NKA csak logo egyszines

1