Beszélgetős szám ez a mostani. Nem szándékosan – így esett. Van, hogy a recenzens szeretne megbizonyosodni arról, olvasata egybecseng-e az alkotói szándékkal, előfordul, hogy kérdései merülnek fel a mű kapcsán – ilyesmi indíthatta Nádra Valériát arra, hogy A szerelem lehetetlensége című kötetről ne pusztán megfogalmazza a saját gondolatait, de szembesítse is azokat a szerzővel. Az Almási Miklós felvetette problémákhoz adalékul szolgálhat a Vígszínház Szentivánéji álom-előadása, amelyet a harmincas évei elején járó Kovács D. Dániel rendezett, illetve az Ahogy tetszik a Katona József Színház Kamrájában, ugyancsak Kovács D. Dániel színrevitelében. S hozzászólásnak tekinthető a látens polémiához a Katona másik Shakespeare-előadása, a Minden jó, ha vége jó  Zsámbéki Gábor rendezésében, aki a generációs aspektust is bevonja a gondolkodásba. 

Mint címe is mutatja, az Apák és fiúk című Turgenyev-regényből készült, s a Vörösmarty Színházban bemutatott drámának sem elhanyagolható eleme a generációs ellentét. 

A tapasztalatok átörökítése nemzedékről nemzedékre, s egy fiatal lány útkeresése áll a középpontjában Kincses Réka A Pentheszileia Program című, maga rendezte drámájának a Vígszínház Házi Színpadán. Marosvásárhelyen Bartis Attila is maga rendezte a Rendezés című darabját, a Vígszínház Házi Színpadán a műhöz hozzáadódott egy külső nézőpont, az előadást rendező Szikszai Rémuszé.

A harmadik produkció, amellyel cikkében Csizner Ildikó foglalkozik, s ugyancsak a Vígszínház Házi Színpadának bemutatója, Márai Sándor Hallgatni akartam című művének színpadi adaptációja. Nemcsak a színre kerülés helye köti össze a három opust, de az is, hogy szerzőik „a családi kötelékekkel, egy ország múltjával való szembenézésről beszélnek” – mint Csizner Ildikó fogalmaz.

Bárdos Artúr, Márai kortársa is az emigrációt választotta, igaz máskor, más indítékból, mint az író. Gajdó Tamás Veszedelmes polgár című „szép, okos, szomorú” könyvére Balogh Géza hívja fel a figyelmet Bárdos Artúr születésének 135. évfordulóján. 

Ödön von Horváth Bécsből kényszerült emigrálni 1938-ban, és bár egy baleset következtében még abban az évben meghalt – a második világháborút tehát nem érte meg –, a fasizmus térnyerésének folyamatát hihetetlenül pontosan analizálta műveiben, így a Mesél a Bécsi Erdő című drámában is, melyet legutóbb a Szegedi Nemzeti Színház mutatott be.

A mindkét világháborút megért és Marx A tőke című művét is jól ismerő G. B. Shaw politika, hatalom és egyház működésének összefüggésrendszerét ragadta meg igen plasztikusan Szent Johanna című drámájában – recenziónk egy londoni bemutatóról szól.

Az ismét szabadúszóként működő Botos Éva szerint a fennmaradáshoz mindenekelőtt erős hitre van szükség – nem vallási értelemben,  hanem a bizonytalan vállalásához a terméketlen biztonsággal szemben –, „akkor is, ha minden képlékeny”.

A biztonság a művészetben egyébként is meglehetősen relatív fogalom; aligha élte meg ekként a nyughatatlannak tán nevezhető táncművész, Kiss János azt a huszonöt évet, amit eddig a Győri Balett élén eltöltött. Első fellépése ötévesen még ugyanúgy a néptánchoz kötődött, ahogy Sík Ferencnek, a Nemzeti Színház egykori főrendezőjének s a Gyulai Várszínház  alapításában is részt vett művészeti vezetőjének pályakezdése. Az emlékére kiadott kötet szerzőjét, Niedzielsky Katalint idézi recenzensünk: „Sík Ferenc halála óta felnőtt egy nemzedék, amelynek tagjai talán nem is hallottak a Kossuth-díjas művészről”, ezért is „fontos emlékezni és emlékeztetni”.

Bagó Gizella, az „élő legenda” – ahogyan M. Tóth Géza rektor nevezte köszöntőjében –, a Színház- és Filmművészeti Egyetem énektanára színészgenerációkat hozott össze immár másodszor az Ódry Színpadon koncert-találkozó keretében, az egymásra figyelés, az együttműködés, a kontinuitás jegyében, a felejtés ellen.

Szűcs Katalin Ágnes