Koncert-találkozó a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

Huszonnégy műsorszám, ötvenegy fellépő, a magyar színészvilág apraja-nagyja. Így lehet néhány szóban jellemezni a Bagó Gizella szervezte januári dalos színházi találkozót az Ódry Színpadon. Az „élő legenda” énektanárnő − megnyitó szavaiban M. Tóth Géza, az egyetem rektora köszöntötte így − először tavaly, az egyetem 150. évfordulóján hívta életre ezt a rendezvényt, akkor 150 egykori, illetve aktív hallgatót kért fel, hogy énekeljen el egy-egy dalt. Idén legendás előadások, filmek betétszámaiból válogattak. 

A főszervező mellett a konferanszié szerepét is betöltő Bagó Gizella jelensége határozottságot, fegyelmet, melegséget sugallt, rövid mondatai, hanglejtése, lényegre törő kifejezőkészsége különleges hangulatot adott a délután minden percének. Azt is tőle tudtuk meg, hogy a felkért előadók azonnal igent mondtak, és csak a véletlen hozta, hogy a 151. évadban 51 színész lépett fel.

Bagó Gizella (fotó: Szárossy Zsuzsa)

Annak ellenére, hogy mekkora szervezőmunkát igényelhetett, a spontaneitás lazaságának érzetét keltette az esemény. Ez abból adódott, hogy a meghirdetés és a megvalósulás között alig néhány hét telt el, a jegyeket azonnal elkapkodták. 

A címben szereplő „koncert-találkozó” a szakma egybegyűlésére utal, színházigazgatók és ismerős arcok a nézőtéren, de protokoll-jelleg nélkül, a levegőben érezni lehetett az utolsó pillanatig alább nem hagyó pozitív feszültséget. Aki jelen volt, örömmel volt jelen, akár civil, akár szakmabeli. Most végre nem csak régi matinék színháztörténeti beszámolóiból érthető, milyen az, amikor valami „esemény”, ahol jó ott lenni. 

A koncertszámok változatosan és meglepetésszerűen következtek egymás után, a tervezett sorrend a színészek elfoglaltságai miatt menetközben alakult, hiszen mindenki színházban dolgozik, próbál és/vagy előadása van. 

A hely szelleme, a falak, az épület különleges kisugárzású. Akik színpadra léptek, valaha ide jártak, vagy szerettek volna ide járni, de a „külsős” nézőknek is sok benyomása kötődik ehhez az intézményhez, a lekerekített sarkú, jellegzetesen ódrys színpadnyíláshoz, annak ellenére, hogy az épület lepusztultsága szomorú képet fest, és a nosztalgiát, hagyományt kedvelő szemlélődő számára is csalódást okoz. 

A középpontban az énekes színész állt és az egyetem zenetanszékének műhelymunkája. A maga egyszerűségében elementáris ereje van a dalt előadó színésznek, amikor hangja is kifejező erejévé válik. Annak a hatása semmivel nem pótolható, amikor a kopott, üres színpadon a kopott, régi pianínóhoz leül a zongorista, a színész mellette áll jelmezben vagy anélkül, és énekelni kezd. Ehhez mérten a délután elengedhetetlen része volt a rendezői balon elhelyezett pianínó, melynél színházi zenészek, korrepetitorok, zenélni tudó színészek váltották egymást, és csak elvétve akadt olyan előadásrészlet, amelynél a bejátszásra énekeltek rá. 

Akik a pianínó mögött ültek és ezen az estén kiemelt reflektorfényt és tapsot kaptak: Fekete Mária, Furák Péter, Gátos Iván, Grósz Zsuzsa, Kovács Adrián, Termes Rita és Wágner-Puskás Péter. 

Továbbá, leült a pianínó mögé Kocsák Tibor, aki 15 éve végzett osztályából hét egykori növendékkel adott elő egy gospell-szerű kórusrészletet, és Fesztbaum Béla, aki Seress Rezső Szomorú vasárnapjával idézte meg egyszerre saját önálló estjét és a legendás alakot. 

A felütés a generációk találkozásáról, az egyetlen nagy színésztársadalom létezéséről szólt. Hat fiú, pályakezdők és egyetemisták (Zoltán Áron, ifj. Vidnyánszky Attila, Ember Márk e. h. Tóth András, Vecsei Miklós, Medveczky Balázs e. h.) a Hattyúdal című filmből gitár, pianínó és mandolinkísérettel két szám eléneklésére vállalkoztak, a Villanegrát ki más énekelhette volna velük, mint Bodrogi Gyula. Venczel Vera és Kovács István (Latinovits–Ruttkai kettős), Molnár Piroska (Húzzad csak… kezdetű betétdal a Csárdáskirálynőből) és Hegedűs D. Géza (a tejesember dala a Hegedűs a háztetőnből) tisztelték meg jelenlétükkel a színpadot mint az idősebb, osztatlan elismerést kivívó idősebb generáció tagjai. 

A jövő nemzedéke is jelentkezett. A Pesti Magyar Színház a Valahol Európában című musicalből hozott részletet. Az ott fellépő kisfiú közvetlenül és magabiztosan, mégsem pöffeszkedve, naivan ágaskodott a mikrofonhoz és Bagó Gizella kérésére bemutatkozott: ő nagyon szeretne egyszer színész lenni – a teremben ülőket megnyerte magának.

A délután izgalmas örömét a színészek sugárzó személye adta meg igazán. A legtöbben „hozott anyagból” dolgoztak, repertoáron lévő darabokból, önálló estjükből énekeltek el egy-egy meghatározó számot. Nem törekedve teljességre, a szubjektív értékítélet szűrőjén át: Szőcs Artúr a Casablanca világhírű betétdalát énekelte, Szemenyei János Schubertet, Tasnádi Bence pantomim-magánszámot a Musik, musikk, musique című előadásból, Nagy Ervin külön erre az alkalomra megtanult Bartók-dalt hozott. Hevér Gábor és Vida Péter duettje a Sztárcsinálókból szintén emlékezetes marad játékossága miatt. 

Fesztbaum Béla az említett Seress-dal mellett büszkén mutatta meg új kincsét, egy Seress-kéziratot, színpadi percei, énekeljen vagy csak beszéljen a közönséghez, hatnak – a jelenlét erejével. 

Nagy kaliberű színésznőkben sem volt hiány. Elementáris erővel, ellentmondást nem tűrő erotikával sodorta magával a nézőket Fullajtár Andrea, Marlene Dietrich-estjéből (Boomerang Baby) énekelve; Peller Anna ugyancsak energiabombaként robbantotta vad, nőies számát a Nők az idegösszeomlás szélén című előadásból. Pápai Erika a rá jellemző fejedelmi eleganciával, királynői tartással a Fényév távolságot szólaltatta meg pianínó és csellókísérettel A padlásból. Botos Éva (a külső erő mögött sebzett Edith Piafként) és Nagy-Kálózy Eszter (a Fullajtár Andreáétól különböző, szikár, mégis erőteljes Marlene Dietrichként) a világhírű művészek egy-egy emblematikus dalát énekelték el a Manna Produkció Edith és Marlene című előadásából (Milord, Hova lett a sok virág). Für Anikó játékos, bombasztikus számot adott elő A vörös malom című musicalből (jelentőségteljes partnere volt ebben Patkós Márton). Tompos Kátya büszke és egyben törékeny Elizája egy minden rezdülésében jól megcsinált dalban szidta gaz Henry Higginsét. Malek Andrea és Balla Eszter a melankólia, a szomorúság légkörét teremtették meg. A Papa, ugye hallasz? című dal a Yentl című musicalből az elmúlt évtizedek alatt Malek Andrea nevével forrt össze, most is intenzív hatást váltott ki vele; Balla Eszter a Holdbeli csónakosból énekelt duettet bejátszásról Kaszás Attilával. Így a már az égi társulathoz szegődött színész is az est részévé vált. Az előadás megrendítő volt. 

Ez a mostani alkalom a kezdeményezés méltó folytatása, a nézői fogadtatásból pedig az látszik, minden esély megvan arra, hogy az esemény hagyománnyá szilárduljon és a 152. évadban, 2017 októberében újra megvalósulhasson.

Varga Kinga