J. S. Bach egyházzenéje Nikolaus Harnoncourt vezényletével

Definícióértékűvé vált a mondás: az építészet megfagyott zene. Néha viszont zenehallgatás közben támad olyan érzése az embernek, hogy a rövidéletű hangok egymásutánja korántsem illékony valami, csak épp bizonyos természeti jelenségekhez hasonlóan nem mindig elérhető az érzékeink számára. (Tegyük rögtön hozzá: az elérhetőség gyakoriságát az érdeklődő aktivitása jelentős mértékben befolyásolhatja.)

Hogy Bach zenéje istenbizonyíték, frappáns értékelésnek tűnhet, de általánosságban megmarad címkének a felszínen, kevesen gondolnak bele mélységeibe. Ám épp az ismertségére való tekintettel merem megkockáztatni, hogy továbbragozzam: a bachi zene istenbizonyíték-létének letéteményese Nikolaus Harnoncourt.

momentum2

A közelmúltban elhunyt muzsikus (ne degradáljuk karmesterré!) emlékének adózva jelent meg egy kétkorongos album, válogatás Harnoncourt Bach-felvételeiből. A készlet óriási, hiszen a kantáta-összkiadáson túl a h-moll mise, a passiók, a Magnificat és a Karácsonyi oratórium bőséges választékot kínál. Ezúttal aligha fanyaloghatunk az összeállítást, illetve szempontjait illetőleg, hiszen kevesen mondhatják el magukról, hogy rendelkeznek mindezekkel a hangfelvételekkel. És bármilyen nagy legyen is a világháló kínálata, a személyes kedvencekkel még sokan vagyunk úgy, hogy szeretjük őket a kezünk ügyében tartani.

A Warner Classics kiadványa (0 19096 99870) ízléses, nemes egyszerűségével magához vonzza a tekintetet. Fekete háttérből tűnik elő Harnoncourt félprofilja, alatta fehér és arany betűkkel, csökkenő betűnagysággal három sorban minden, ami lényeges: BACH/MUSICASACRA/HARNONCOURT. A kísérőfüzet a műsorra szorítkozik (a kiválasztott idézetek címére és előadóira, a felvételek eredeti megjelenésének adataival), valamint három nyelven (angol, német, francia) egy-egy rövid írást tartalmaz. Megközelítések, kommentárok. Bach és Harnoncourt „nem szorul” ismertetésre, értékelésre. Ám bármilyen szorgosan kutattam a néha már-már olvashatatlanul apró betűs sorok között, azzal kellett szembesülnöm, hogy nem találom annak a kiadói munkatársnak/kollektívának a nevét, akiknek ez a gyönyörű összeállítás köszönhető. Pedig érdemben szellemi termékként jegyezhető egy ilyen, amelyért nem jár más, mint elismerés és köszönet.

momentum1

Válogatás esetén értékfaktornak tekintem a „végighallgathatóságot”, vagyis, hogy nem egy „étlapot” kínálnak, hanem sokfogásos ünnepi étrendet, amely önmagában is egy kompozíció. Nincsenek semmiféle papírízű-mechanikus szempontjai, nem a többé-kevésbé beazonosítható keletkezés sorrendjében követik egymást a tételek, nem a műjegyzék sorszámainak rendjében, s nem is a hangfelvételek rögzítésének időrendjében (pedig ez utóbbi sok okoskodásnak kínálna táptalajt). Egyszerűen jó a tételek egymásra következését végigélni, ismertebb és kevésbé ismert zenekari- és kórustételeket, áriákat és duetteket. A kiadvány borítójának hátoldalán mindössze szűk négysoros „tájékoztató” olvasható, amelynek értelmében a legdrámaibb és a leginkább meditatív tételek szerepelnek az albumban. A Nikolaus Harnoncourt által életre hívott (s az idők folyamán értelemszerűen tagságában módosult) Concentus musicus Wien Harnoncourt zenei elképzeléseinek „szócsöve”, s valamennyi közreműködővel, partnerrel (felnőtt és gyermekkarokkal, valamint szólistákkal) olyan kapcsolatot képes kialakítani, amelyben kompromisszumnak és esetlegességnek egyaránt nincs nyoma.

A több évtizednyi múltban rögzített felvételek egymásmellettisége még inkább megerősíti azt a meggyőződést, hogy Harnoncourt nem a régizenélés egyik első, s minden időkben egyik legjelentősebb (legnagyobb hatású) szószólója, hanem olyan szuverén muzsikusegyéniség, aki tehetségét-tudását maximálisan a szerzők-művek szolgálatába képes állítani. S teszi ezt karmesterként oly módon, hogy szemléletét átadja muzsikus-partnereinek. A felvételen szólistaként Barbara Bonneyt, Kurt Equiluzt, Paul Esswoodot, Thomas Hampsont, Philippe Huttenlochert és Helen Wattsot hallhatjuk.

A tételek bármelyike elementáris élményt ad a szöveg értése nélkül is – márpedig mindeme művek a „szövegről szólnak”. Itt mutatkozik meg leginkább annak a tartalmi jelentése, amit Harnoncourt „beszédszerű zenének” nevezett (a hazai zenekedvelők magyarul először e címmel megjelent gyűjteményes kötetét olvashatták). Meggyőződés árad ebből a zenéből/zenélésből, nem hangulatok, hanem életérzések váltakoznak benne, felmutatva a szépséget a megélhetőben és az érzékekkel felfoghatatlanban egyaránt.

Fittler Katalin

 

NKA csak logo egyszines

1