Ladislav Fuks: A hullaégető – Orlai Produkció, Vaskakas Bábszínház, Győr  

A Vaskakas Bábszínház szokatlanul rendben tartott, szép, tiszta előtere sárga-piros színekkel ékes színházi előcsarnok, olyan, amit a gyerekelőadások zajgó csapatai aligha felejtenek, s ahová feltehetően visszakívánkoznak. Ebből a februári, tarka ragyogásból most egy korhatáros előadás sötétjébe érkeznek a felnőtt nézők. Pelsőczy Réka rendezése olyan korba visz, melynek visszatérte ellen minden józan lélek riadtan imádkozik, s egy olyan világot mutat, melyet félő, hogy kezdünk elfelejteni. 

Kopfkingl ur1

Gálvölgyi János és Schruff Milán (fotó: Takács Attila)

Ladislav Fuks (1923‒1994) cseh író A hullaégető című, a harmincas évek Prágájában játszódó könyve 1967-ben jelent meg, s rá két évre már film formájában is megborzongatta a nézőket. A Juraj Herz által rendezett film főhősét, Karl Kopfrkingl urat, a krematórium halálbűvöletben élő, s köztiszteletben álló vezetőjét a Menzel-filmekből is ismert, nagyszerű Rudolf Hrušínský játszotta. Néhány évvel később, a magyar szinkron készítése során Gálvölgyi János kölcsönözte neki a hangját. Most, negédes, álszent és kenetteljes, ezüsthajú kispolgárként őt látjuk a játék főszerepében. Mögötte a látványtervező Kálmán Eszter fényekkel szabdalt, ködökkel dúsított, fenyegetően fekete-szürke színpadi tere. 

A regényt színpadra alkalmazó Gálvölgyi Judit és a dramaturg, Zöldi Gergely megőrizte Zádor Margit fordításának jellemző szavait, tán hogy az émely soha el ne hagyja a hallgatóságot, mikor Kopfrkingl úr, az ereiben pár csepp német vérrel is büszkélkedő cseh polgár „mennyei”-nek, vagy épp „gyöngédem”-nek képes szólítani „Lakmé” álnévvel ellátott feleségét. Ez az átkeresztelés egyébként jellemző gesztusa a főhősnek. Gond nélkül közli egy képről, hogy az nem az, amit ábrázol, hanem egészen más. Csak. Az álvilág, amit ily módon épít ki magának, ruganyos hólyagfalat képez körülötte. Olyan az egész ember, mint egy mérgező, ömlengő amőba. Kezdetben még az emberek egyenlőségét hirdeti, majd amikor a változó világban egyszerre elv lesz „a vér tisztaságának megkövetelése”, arrébb gurul kissé, s változott eszméi szerint már természetesnek tartja az árulást, s egyre növekvő biztonsággal súgja be ismerőseit. Sőt. Képzelt hősi feladata szerint zsidó feleségét, majd fiát és leányát halálba kell segítenie, no meg a többieket is, hisz „meg kell óvni őket attól, ami rájuk várna”, s amit épp ő maga készít elő, menet közben cseh mivoltát is megtagadva, dokumentált németté válva. 

Az üres, fekete teret fém lámpaburákból eredő fénykúpok osztják részekre. A krematóriumot, mint porból újra port előállító gépezetet „istennek tetsző dologként” kell elfogadnunk, hisz vezetője szerint a halál menekvés a szenvedéstől. Holdfényű koporsók lebegnek az űrben, s hogy a holtaknak nincs rossz dolguk, azt Kopfrkingl úr a tibeti halottaskönyv mondataival erősíti meg. Ez a fétisként tisztelt könyv adja műveltségének elvi alapjait. Lelke tisztulásához meg Schubert- és Liszt-melódiákat alkalmaz rendszeresen (zene: Matisz Flóra Lili). Teste titkos karbantartását viszont egyre bátrabban vállalja szép lábú, ezüstbozontú örömleányok társaságában. Sötét öltönye belesimul a feketeségbe, ősz haja fénylőn világít. Az ő arca teljes egészében látható, és Willi (Schruff Milán), a náci eszméket szivárogtató, majd agresszívan spriccelő rokon sem hord maszkot. A családtagok azonban, a lelki bénultságával küzdő anya (Ujvári Janka), a szomszéd mészáros-gyerek iránt vágyakozó kamasz fiú (Bora Levente) és a saját zsidóságát megsejtő nagylány (Gergely Rozália), valamint a hipochonder főhős által sűrűn látogatott bőr- és nemi betegségekre szakosodott zsidó orvos (Szúkenyik Tamás) hatalmasra növesztett, nehéznek tetsző, mélységes szomorúságról árulkodó óriásbáb-fejeket viselnek (maszkok: Juristovszky Sosa). A színészek dicséretére kell megemlíteni, hogy a jelentős fedettség ellenére egy-egy mozdulattal, testtartással, hanggal mindenki képes a figuráját megrajzolni és megtartani (mozgás: Fejes Kitty). A mélyfekete térben csak az otthoniasságot jelképező fehér bádoglavór, a kéztörlő, meg a Ragán Edit által mozgatott, démoni, fehér óriásmacska világít (bábtervező Michac Gábor, bábkonzulens: Tengely Gábor.) A kezdeti zavarodottságot bizarr acélalkatrészekből álló karácsonyfa hangsúlyozza, rajta Dávid-csillagok fénylenek, horogkeresztek társaságában. A nagyobb fokozatra kapcsolást a fehér kötelekkel jelzett ring, a toborzásra is alkalmas boxmeccs rivalló jelenetei mutatják. 

Egyetlen színes folt van a játékban, egy lakásbelsőt ábrázoló, bőröndnagyságú bábdíszlet. Ezen a színes maketten magyarázza el és mutatja be a főhős a precízen előkészített eseményt. A kép annak a meghitt gyilkosságnak a bábos szemléltetésére szolgál, melynek során az előléptetés előtt álló, csoportos égetést is tervező, nagy kemencéről álmodó, reménykedő krematóriumvezető biztonság okából és még időben felakasztja fekete hajú asszonyát. Mindezek után csellel csalogatja kamaszfiát a hullaégetőbe, s ott öli meg leányát is, nehogy ezek a „zsidógyerekek” akadályozzák őt a későbbi felemelkedésben. Jobb lesz nekik is – mondja. 

A kispolgár kollaboránssá, gyilkossá válása fokról fokra, maga számára is észrevétlenül történik. Csak mindig egy kicsit kell áttenni az amőba súlypontját, hogy a komfortérzet meglegyen. A valóság átrajzolása meg kezdettől fogva kedvenc szokása neki. Az ájtatosság és a magamentő önzés, mint valami vastag nejlonkabát, rajta ragad. Eleinte még várná az ember, hogy a Gálvölgyi által játszott figura majd magához tér, fejéhez kap, vagy lesz egy, egyetlen egy hangsúlya, ami a bensőjét megmutatja. Milyen jó is lenne. De nem lesz. Nincs. Mert bensője sincs. Igaza van mind a színésznek, mind a rendezőnek. Ez az ember ilyen. Nem a gonoszság, hanem az üres téboly dolgozik benne. Nyilvánvalóan őrült. De nem mer hozzáérni senki. Része az állami berendezkedésnek. Védelem alatt áll. Filmszakadás-szerű véget ér a játék. Egy ideig némán ül a közönség. Kinek-kinek szívéig szivárog a rettenet. 

Az előadást 18 éven felülieknek ajánlja a színház. 

Gabnai Katalin

 

NKA csak logo egyszines

1