Csíksomlyói passió – Nemzeti Színház 

Mindenki áruló. Mindenki hitszegő, mindenki bűnös, mindenki gyönge rongy. Te is, és ha eddig netán nem bűnöztél volna – majd fogsz. Szóval, jobb, ha megtérsz. Ha végképp nem menne a hit, hallgass legalább. Nagyjából ez jön le a néző számára, ha a Nemzeti Színház passió-patchwork-jét híven próbálja követni. S ez a követés nem kis vállalás. Érzelemteli, indulatos este várja a nézőket a leszűkített színpadra vitt széksorokban. 

Székely László díszlettervének lényege egy kétszintes, ácsolt, forogni tudó, lépcsőkből és oszlopokból álló ritkás emelvényrendszer, mely a világítás és a zenei effektek segítségével időnként a legsötétebb Goya-festmények hangulatát hozza. Ezt a fenyegető atmoszférát a Magyar Nemzeti Táncegyüttes ünneplőbe öltöztetett táncosai és láthatatlan zenészei sem tudják eloszlatni. Vidnyánszky Attila rendezői szándéka szerint nem is igen akarhatják. 

meltatlanok1 Csiksomlyoi

Rácz József (fotó: Eöri Szabó Zsolt)

Amit látunk és hallunk, az a legszabályosabb szerkesztett játék, dramaturgiai patchwork, a műfaj minden gondjával és örömével (dramaturg: Szász Zsolt). A szerkesztett játék dramaturgiai alapelvei közé tartozik, hogy a fölhasznált műveknek, anyagoknak valamilyen szempontból homogénnek kell lenniük. Az egyneműséget – mely önmagában soha nem elég a sikerhez – jelen esetben egyetlen dolog, a Nagyhét eseménysora jelenti. A dramaturgiai és rendezői izgalmat, s vele a legfőbb veszélyforrást az adja, hogy az erről szóló (vagy esetleg ehhez szóló) művek fogalmazási módja (súlya, tömege, megmunkáltsága, esetleges jelképisége) igen eltérő. Az alkotói gárda közlési szándékán múlik, hogy miféle építmény lesz a különböző karakterű anyagokból, s miféle végső mintázat ragad meg mindebből a közönségben. 

A produkció alapja a tizennyolcadik századi szövegekből és dallamokból szőtt csíksomlyói passió-játék , mely a mostani előadás címét is adja. A csíksomlyói passió-szövegek szakértője Medgyesy S. Norbert, táncdramaturg és néprajzi szakértő Vincze Zsuzsa volt.  A kincset érő archaikus szövegeket fonja össze a játék Szőcs Géza 1999-ben írott, vendégszövegekben gazdag, Passió című ironikus művének jelenetsoraival. A két világ közti átmenetet, olykor a kontrasztos kapcsolódásokat Zsuráfszky Zoltán néptánc-elemeket felhasználó, nagy tömegeket mozgató koreográfiája biztosítja. (Szőcs Passióját és a csíksomlyói iskoladráma szövegmaradványait egyébként Csiszár Imre is összekapcsolta már, 2013 őszén rendezett belőle előadást a zalaegerszegi színház művészeivel.) Érdemes megemlíteni, hogy Szőcs Géza kortársi mód laza, a posztmodern életérzés lusta szabadságával összerakott, 39 tételes műve „Jézustalan” passió, a méltatlan köznép, a bűnösök és a gyöngék dialógustörmelékeivel, a vesztes hősök monológjaival, s klasszikusok pontosan adatolt idézeteivel. Ez a krisztushiány Vidnyánszky színpadán is erősen jelen van. Berettyán Nándor e. h. Jézus-figurája alig-alig érzékelhető drámai alak. Gondot jelent, hogy az archaikus történetből nem iktatható ki, a Szőcs-szöveg meg épp a hiányára épül, pedig sokszor látjuk őt a színpadon. A fölfeszítés a földre fektetett, majd végül valahogy csak felállított keresztre sajnos igen suta műveletsorok révén megy végbe. A kereszt súlyos és hatalmas, s az ősbűnre utaló írói poén, miszerint az bizony almafából készült, azokat is meghökkenti, akik sem az ácsmesterségben, sem a nagyra soha meg nem növő almafák gondozásában nem jártasak. 

meltatlanok2 Csiksomlyoi

Középen Farkas Dénes és Berecz András (fotó: Eöri Szabó Zsolt)

A Máriát játszó Tóth Auguszta minden megjelenése mély pillanatokat jelent, még a megtermékenyítő szentlélek bizarr tetemrehívása is hiteles a szájából. „34 éve várom / hogy eljöjj hozzám / hogy újra eljöjj hozzám / hogy beszéljünk végre arról is / hogy megbeszéljük végre / hogy a gyerek / hogy ez a fiú / HOGY MI LEGYEN A GYEREKKEL” Legemlékezetesebb viszont az Erdélyi Zsuzsanna által gyűjtött, s általa közkinccsé tett Arany Miatyánk dialógusa, ez a páratlanul szép népi elmélkedő szöveg, amit Jézus Máriával együtt mond el. Még a magyar szakosok sem ismerik ezeket a versszakokat. Az előadás jótéteménye, hogy közkinccsé igyekszik tenni például az alábbi, most csak találomra kiválasztott sorokat: „Virágvasárnap mit teszel? / Szent Fiam, hogy mit mívelöl? / Akkor anyám király leszek, /Jeruzsálembe bemegyek.// Hát nagyhétfőn mit fogsz tenni? / Szent Fiam, mit fogsz mívelni? / Akkor anyám beteg leszek, / A templomba nem mehetek. // Hát nagykedden mit fogsz tenni? / Szent Fiam, mit fogsz mívelni? / Akkor anyám vándor leszek, / Utcáról utcára megyek…”

Mária kék köntöse, vérpiros ruhája, Annás főpap (Schnell Ádám) díszes jelmeze, de még a szárazföldön is méretes vetőhálót vonszoló, állandóan kakaskukorékolástól rettegető Péter apostol (Rátóti Zoltán) barna köpenye is a templomok festett szobrait idézi. Öltözetük nem kapcsolódik sem a táncosok népi ruházatához, sem a pórnép aluljárói elhasználtságot mutató hajléktalanjaihoz. Ők mintha abból az alighanem egy északi, kortárs zeneszerző műveiből hosszadalmasan idézett, szorgalmazott fenségességű egyházi zenéből lépnének elő, amivel Vidnyánszky időről időre kíméletlenül elönti a színpadot, lemosva onnét mindent, amit addig fölrakott. 

A vendégül hívott jelmeztervező, Bianca Imelda Jeremias a négyfonatú rendezői hatásrendszerhez hasonlóan több öltöztetési elvet követett. A már említett szereplők ruházatánál klasszikus szobrok és festmények hatásos gazdagsága mutatkozik. Jézus alakja s a folklór szövegeket megszólaltató táncosok és énekesek öltözéke a világos vászon egyszerűségével él. Az erényeket (például Állhatatosság, Mértékletesség, Bölcsesség stb.) és arkangyalokat meg ördögöket megformáló, sőt, még Miatyánkat is (Deus Pater: Benedek Attila) megjelenítő táncegyüttes művészei remekül énekelnek, s táncolnak is, ha van mit. Eleinte általában öt térkitöltő, forgó karikát formáznak. Az örökmozgó színpadon mint képlékeny tömeg gyakran kárhoztatnak lassú, feszült vonulásokra. Prózai megszólalásuk esetében, talán a folklór sáv rendezői hátraszorításából adódóan, félig kidolgozottnak tűnik egy-egy karéjos, de hirtelen lehervadó, kényszerből koreografált mozdulat. 

Általában Szőcs Géza-szövegeket mondanak a nagy történet erőtlen bűnösei, a világi szegények: a sápatag, alig-alig feltámadt, s máris halni készülő Lázár (Kiss Péter Balázs e. h.), a lakótelepi fiatalasszony egyszerűségét hordozó Mária Magdolna (Barta Ágnes e. h.), s a hangsúlyozottan rühes, vakaródzó, ezüstérmék után kapkodó Júdás (Rácz József). A remek színészi munkának, Rácz József égető jelenlétének köszönhetően tüzes pont az előadásban ez a nagyon lefokozott karakterű, nyomorult kis Júdás. Míg színen van, alig lehet a szemet levenni róla, de szinte megnevezhetetlen az eszköz, amivel ezt eléri. A fekete Lenin-sapkát hordozó jeruzsálemi férfiú (Tóth László) pedig maga az idecsöppent proletariátus. 

Divatlapok és filmek ruháit viselik a hatalmuknál fogva tehetősek. Pilátus (Olt Tamás) boszorkánylila, drága zakóban szövögeti silány ábrándját a történések miatt remélhető előléptetéséről. A színlapon Zsibárusként jelölt, ám nyilvánvalóan a Sátán földi alakját hordozó, ruganyos, szénfekete figurát Farkas Dénes játssza, legalább három oktáv terjedelemben. Pályája szempontjából sarokpontnak értékelhető ez az alakítás. Annak ellenére, hogy időnként irtózatos közhelyeket kénytelen mondani a különösen a vége felé elvékonyodó szövegminőségű produkcióban, ez az alakítása az, amiben megmutatkozik egy majdnem kész, rendkívül érdekes színész, legjobb pillanataiban Kálmán Györgyre emlékeztetően. (Akiről persze, fiatal koránál fogva, aligha lehet néki magának bármi emléke.) 

Az egész előadás lényege az árulás, a megtagadás, a nem vállalás, a kényszerű eltérülés büntető szándékú bemutatása, s a hiányzó hős fölötti kesergés. Külön világ az estében a passiók pihentető szüneteiben szokásos interludiumok funkcióját helyettesítő, Vándor mesélő képében színre lépő Berecz András. Nyögésszerű megkönnyebbülés fut végig a sorokon, mikor ő kezd beszélni. A nagy mívesség közepette nem adhat mást, mint mi lényege: kapcsolatot teremt, és elmesél ezt-azt a világ dolgaiból. No, de miképpen teszi ezt! 

A legyintő reménytelenség közepette Berecz András – szerencsére – határozott rendezői engedélyt kap a vállalás, a megértés, a humorral teli megbocsátás megszellőztetésére. Olyan ez a mesélő ebben az olykor magát kioltó, monumentális beolvasásban, mint az a friss kenyérdarabka, amiből – talán a ránk zúdított terheket feledtetően – mindenkinek jut a produkció végére. 

Hogy bűnösök vagyunk, azt tudjuk. De ha létezik kegyelem, az nem a vicsorgó bánattal teli szertartás, hanem Berecz András megszólalásai révén érinti meg a szíveket. 

Gabnai Katalin

 

NKA csak logo egyszines

1