Simon György (1923–2017)

Amikor a színházak államosítása után elkezdték újjászervezni Magyarország vidéki társulatait, a tagok vagy fokozatosan egy-egy színházi város állandó lakosaivá váltak, vagy – az optimistábbak, akik nem tekintették véglegesnek ezt az állapotot – előbb albérlőkként, később színészházak, színészlakások lakóiként élték mindennapjaikat. Ez a kétféle életforma bizonyos megosztottságot eredményezett. Az állandó lakosok beolvadtak a város életébe, míg a másik csoport tagjai csak akkor tartózkodtak ott, amikor próbáltak vagy játszottak. Életterüket a színház, a klub jelentette, a szabadnapokon pedig siettek vissza a fővárosba. A „bejárók” lenézték a „telepeseket”, amiért lemondtak mozgásszabadságukról és beletörődtek a sorsukba. Úgy gondolták, letelepedett kollégáikat kevésbé kényeztetik a színház vezetői szerepekkel, gázsi-emeléssel, kitüntetésekkel, hiszen úgysem állnak odébb, ha sérelem éri őket; ezer szállal kötődnek ahhoz a helyhez, amelyet a sors kijelölt számukra.

egyvideki1

Euripidész: Hekabé – Agamennón, Miskolci Nemzeti Színház, 1977 (fotó: Veres Attila)

Simon György sohasem volt „telepes”. Pályájának legszebb évtizedeit, 1958-tól nyugdíjba vonulásáig, 1985-ig Kecskeméten, Egerben, Kaposváron, Békéscsabán és Miskolcon töltötte. Volt, ahol mindössze két-három évadot, volt, ahol valamivel többet. És közben eljátszotta a világirodalom nagyszerű szerepeit, a Három nővér Versinyinjét, a Ruy Blas, a Cyrano de Bergerac, az Othello, a Macbeth, a Bánk bán címszerepét, a Cseresznyéskert Gajevjét, a Sirály Trigorinját, Az ember tragédiája Ádámját, a IV. Henrik Falstaffját és sok minden mást, amiről számos fővárosi kollégája csak álmodozhatott. A leghosszabb ideig, tizenkét esztendeig a Miskolci Nemzeti Színház tagjaként dolgozott, innen ment nyugdíjba. Vendégszerepelt Pécsett és Debrecenben, nyugdíjas éveiben fellépett az Evangélium Színházban, de idős korában elsősorban a Magyar Rádió és a szinkronstúdiók foglalkoztatták. A színházi adattár 110 szerepét tartja nyilván. Egy másik nyilvántartás szerint 385 szinkronszerepet játszott el.

Impozáns életmű.

A pályakezdése nem mondható sem tipikusnak, sem szerencsésnek. 1923. június 21-én született Rákospalotán. Egy interjúban büszkén és nem kevés iróniával említi, hogy a hajdani falusi települést éppen az ő születése évében emelték városi rangra. Életrajzaiból az derül ki, hogy eleinte eszébe se jutott a színészi pályát választani. Érettségi után a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karára iratkozik be, nem sejtve, hogy a doktorátusra több mint egy évtizedet kell várnia. Közben a Vallás- és Közoktatási Minisztérium alkalmazottja. 1944-ben behívják katonának, és alig egy év múlva orosz hadifogságba kerül. A leendő juris utriusque doctor három éven át favágó Szibériában. Súlyos betegen tér haza. Első dolga, hogy folytassa egyetemi tanulmányait. Az egyetem befejezéséig továbbra is a Vallás- és Közoktatási, illetve a Népművelési Minisztériumban dolgozik, ahol egyre közelebb kerül a színházak világához. Mire 1952-ben megkapja a jogi diplomáját, már eldöntötte, hogy színész lesz. Várkonyi Zoltán meghallgatja, és elintézi, hogy felvegyék a Színművészeti Főiskola második évfolyamára, majd fél évvel később szerződést kínál a Magyar Néphadsereg Színházához. Első szerepe a Cyrano harmadik kadétja. 1954-ben egy évadot az Ifjúsági Színházban tölt, majd az önállósuló József Attila Színháznál próbál szerencsét. Közben megnősül, felesége Demeter Hedvig, akivel a Néphadsereg Színházánál ismerkedett meg. Együtt úgy döntenek, hogy ha a pályát nem a szakma perifériáján akarják eltölteni, akkor vidékre kell szerződniük. Ettől kezdve a felesége 1981-ben bekövetkező haláláig tartó véd- és dacszövetség segíti pályájuk kibontakozását. 

Mivel vidéki színészéletüket ettől kezdve házaspárként élik, a bohémságnak még a látszatát is messze ívben kerülik. Szinte minden szerepükben partnerek, vagy legalábbis azonos produkciókban játszanak. Ez azt jelenti, hogy nemigen keresik a kollégák társaságát. Előadás után csendben megvacsoráznak, aztán hazamennek. Sokan ezért gőgösnek, visszahúzódónak tartják őket. 

Amikor közelebbről megismerkedtünk, többször együtt ebédeltünk, vacsoráztunk. Egyszer-kétszer még a színészházi szobájukba is meghívtak. Ilyenkor hosszú, jóízű beszélgetéseket folytattunk. Jól éreztem magam a társaságukban, mert beszélgetéseink távolról sem a szokásos színházi pletykák szintjén zajlottak, hanem értelmes, komolyan gondolkodó emberek véleményét és zsörtölődéseit hallgathattam színházról, irodalomról, mindennapi kétségeikről. Nemcsak ők beszéltek, az is érdekelte őket, hogy én mit gondolok a színházról, róluk, színpadi munkáikról. 

egyvideki2

Tímár Évával – Bruckner: Angliai Erzsébet – Cecil, Miskolci Nemzeti Színház, 1982 (fotó: Veres Attila)

Kapcsolatunk kiteljesedésére évekkel később, egy véletlen pesti találkozás alkalmával került sor. A Divatcsarnokban futottunk össze. Hédi már nagyon beteg volt, lefogyott és néhány hónappal később meghalt. Unszolásukra beültünk egy közeli presszóba, és jó két órát beszélgettünk a régi időkről, a Békéscsabán együtt töltött két évadról. Furcsa, szomorú búcsú volt. Gyuri inkább nagyokat hallgatott, Hédi megállás nélkül beszélt, mintha minden számára fontos dolgot gyorsan el akarna mondani. Tudtuk, hogy így hármasban utoljára találkozunk. Később sokat gondoltam rájuk, főleg Gyurira, meg arra, vajon hogy folytatja az életét özvegyen, egyedül. Aztán hallottam, hogy újra megnősült, rádióriporter feleségével új életet kezdett nyugdíjasként és immár „állandó” budapesti lakosként.

Neki hosszú élet jutott osztályrészül. Az 1958-as vidéki újrakezdés mindjárt nagy főszerepeket és sikereket hozott számára Kecskeméten. Németh Antal rendezésében eljátssza az Úri muri Szakmáry Zoltánját és az Optimista tragédia Alekszejét, majd Seregi László irányításával a Taláros urat Pavel Kohout Ilyen nagy szerelem című drámájában, a Katona József születésének 170-edik évfordulójára felújított Bánk bán címszerepét (Gertrudis: Demeter Hedvig), a Tragédia Ádámját, A királyasszony lovagja címszerepét, A három nővér Versinyinjét, a Rómeó és Júlia Lőrinc barátját (a dajka: Demeter Hedvig). Ádámjáról így ír a Film, Színház, Muzsika: „Alakítását a hatalmas erőpróba okozta gátlásoktól felszabadulva, kiforrva színjátszásunk jelentős Ádámjai közé fogja emelni. Erő, hit, férfias rajongás árad belőle, dikciója tiszta és szépen formált.” 

Sikereik teljében mégis elhagyják Kecskemétet. Előbb az egri színházhoz szerződnek, amelyet egy év múlva átmenetileg a Miskolci Nemzeti Színházhoz csatolnak. Amikor a két társulatot is összevonják, a Simon-házaspár megint továbbáll. A következő állomás Kaposvár. Itt is négy évadot töltenek. Az egri évek hozadéka Szophoklész tragédia-töredéke, az egyik legkorábbi ránk maradt művének tartott Aiasz címszerepe, A kőszívű ember fiai Ridegváry Bencéje, Molnár Ferenc Olympiájának Kovács kapitánya, a Sirály Trigorinja és a Cyrano címszerepe. Különös, hogy éppen a feltűnően gazdag negyedik évad végén válnak meg Heves megye színházától. Aligha kétséges, hogy ebben a csábító szerepét az 1963-ban végzett „káder-osztály” Egerben diplomázó rendezője játszotta, aki a következő évadtól a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója. Irányítása alatt az addig főleg operetteket játszó és hullámzó eredménnyel működő intézmény hamarosan az ország legrosszabb színháza lesz Kinevezése hírére többen elhagyják a társulatot, több fontos szerepkörre nem marad színésze, és életmentő szüksége van a Demeter‒Simon házaspár szerződtetésére.

Eleinte úgy tűnik, érdemes volt az ajánlatot elfogadni. Simon György egyik nagy szerep-álmával, Othellóval mutatkozhat be új állomáshelyén, majd a következő évadban újabb monumentális Shakespeare-szerep, Macbeth várja, Lady Macbeth pedig Demeter Hedvig. Azonban egyik előadás se váltja be az ambiciózus színész reményeit. A helyzetet súlyosbítja, hogy előbbit maga a pártfunkcionáriusból lett igazgató állítja színpadra, aki koránt sincs a helyzet magaslatán. A Macbeth próbái professzionálisabb légkörben zajlanak, de a prózai előadásokat csak ímmel-ámmal fogadó kaposvári közönség körében ez az előadás sem arat sikert. És közben egyre jobban éleződik a helyzet az igazgató és Sándor János vezető rendező között, aki az 1969/70-es évad végén távozik a színháztól. A kaposvári színház sorsában hamarosan fordulat áll be, de az új korszak kialakításában már a következő nemzedék vesz részt.

egyvideki3

Komámasszony, hol a  stukker – Cuki (1976) – Miskolci Nemzeti Színház (fotók: Veres Attila)

egyvideki4

Buckman: Most mind együtt! – Mathew (1981) ) – Miskolci Nemzeti Színház (fotók: Veres Attila)

Sándor János a Békés megyei Jókai Színház főrendezője lesz. Első dolga, hogy a Simon-házaspárt magával vigye. Az 1970/71-es évad nyitó előadásában, A salemi boszorkányokban mutatkoznak be; Simon John Proctort, Demeter Elisabeth Proctort játssza. Mindössze két évadot töltenek itt, de mindketten változatos, jó szerepeket játszanak. A feladatok között említést érdemel Demeter Hedvig Solmaynéja Csiky Gergely Buborékok című vígjátékában és Sürgénéje Shakespeare IV. Henrikjében. Simon György fontos szerepe Páskándi Géza Vendégségében Dávid Ferenc, és pályájának kiemelkedő teljesítménye Falstaff megformálása Sándor János puritán és korszerű hangvételű IV. Henrik-rendezésében, amely elsők között szakít a hetvenes évek hazai színpadjain még mindig uralkodó történelmi naturalizmussal.

Kettőjük pályájának utolsó állomása a Miskolci Nemzeti Színház, amely szerepkörváltást is jelent. Simon itt már végérvényesen kilép a rászabott skatulyából, új szerepkörében pedig jól megfér egymással Leonyid Rahmanov érzelgős szocreál propaganda színművének főszerepe, a Viharos alkonyat Polezsájev professzora, az Ármány és szerelem von Walter kancellárja és egy pompás zenés bohózat, A szabin nők elrablása Rettegi Fridolinja. 

A hajdani hősszerelmes őszbe csavarodó fejjel szakított azokkal a szerepekkel, amelyek megkésett pályakezdésekor eszményinek bizonyultak számára. Az ötvenes években a Színművészeti Főiskola keveset törődött a színházak igényeivel, csak elvétve engedtek érvényesülni jó kiállású, daliás ifjakat. Alighanem ezt tartotta szem előtt Várkonyi, amikor fél év után átirányította az éppen álnéven működő egykori Vígszínház titokban másfajta ízlést sugárzó falai közé. De arra állítólag utolsó fővárosi igazgatója, Szendrő József beszélte rá, hogy szerződjön vidékre, ahol tárt karokkal várják a hozzá hasonló szépen beszélő és jóképű fiatal hősöket. Egész életére vidéki színész lett a szó legtisztább, legegyszerűbb és legellentmondásosabb értelmében. Mert ez a fogalom ízlést, mentalitást, életformát is jelent. 

Nem tudom, elégedett volt-e a sorsával. De azt tudom, hogy amikor egy-egy új szerepre készült, mindig minden idegszálával komédiás volt. A szónak abban az értelmében, ahogy a franciák használják. A comédien mást jelent, mint a színész. Ilyen-olyan színész sok mindenkiből lehet, még sikereket is arathat, de a komédiás sokkal több ennél. Kiválasztott. 

Simon György egyike volt a kiválasztottaknak. Amikor megjelent a színpadon, mindig súlya, jelentősége és sugárzása volt. A régi színházi zsargon úgy mondta: ha bejön, ott be van jőve, kérem szépen. 

Most, amikor 2017. július 1-jén matuzsálemi korban átszerződött valamelyik égi társulathoz, talán tovább játssza régi szerepeit. Mi pedig megint szegényebbek lettünk egy igazi komédiással. Akik még látták, emlékezzenek rá, amíg tehetik. Emlékezzenek a legillékonyabb művészet egyik jeles alakjára, aki pontosan ismerte és mindig komolyan vette Hamlet intelmeit a színészekhez. Minden szerepében képes volt felmutatni az erénynek önábrázatát, a gúnynak önnön képét, és maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát.

Balogh Géza 

 

NKA csak logo egyszines

1