Örkény István: Macskajáték – Békéscsabai Jókai Színház

Nem gyakori, hogy olyan szépen, jutalomjátékkal búcsúztassanak egy visszavonuló színésznőt, mint Felkai Esztert kilenc évvel ezelőtt Békéscsabán. Nem gyakori, de néha előfordul: nemrégiben például Vári Évától köszöntek el szintén kedvesen, tiszteletteljes szeretettel a Játékszínben A hölgy fecseg és nyomoz előadása kapcsán. Vári Évát annál is inkább joggal emlegetjük itt, mert ő szintén játszotta azt a szerepet, amelynek apropóján most Felkai Eszter come backjét taglaljuk alább, aki egyszer csak visszatért, mégpedig özv. Orbán Béláné kedvéért. Korábbi sikerei színterén, a Békéscsabai Jókai Színház színpadán játszhatta el Örkény István hősnőjét, a fővárosi nézők pedig a Thália Színházban a Vidéki Színházak Fesztiválján láthatták az előadást.

Magyarazni1

Felkai Eszter, Mészáros Mihály és Kovács Edit (fotó: A-Team/Nyári Attila)

Ha az ember megnézi Felkai Esztert a Macskajátékban, nem érti, hogy ez a viruló színésznő egyáltalán miért hagyta abba a színjátszást kilenc évvel ezelőtt. Fizikai kondíciója szemmel láthatólag kifogástalan, mozgása fitt, fiatalos. Ahogy Orbánnéja leveti magát az ágyra, vagy ahogy hanyatt fekszik, fejét alaposan lelógatva, ezt a testi könnyedséget minden derék- vagy hátfájós középkorú személy megirigyelheti. Természetesen szellemileg is friss és teherbíró a színésznő, hiszen könnyedén megbirkózik a terjedelmes szöveggel, amely ezé a nagyszerű főszerepé. (Ezt azért hangsúlyozom, mert olvastam kisvárosi vidéki színház helyi kritikusának hódoló ámulatát afölött, hogy színészek milyen rengeteg szöveget képesek megtanulni kívülről.) 

Felkai Eszternek a színpadon felszabaduló energiái oly jelentősek, hogy talán kisebb gépeket is be lehetne indítani velük. Ehhez képest az szinte nem is érződik rendkívüli mutatványnak vagy feltűnő erőfeszítésnek, hogy egy egész estét betöltő előadást könnyedén elvisz. Orbánnéja mindenekelőtt tevékeny, továbbá szeles, már-már viharos. Amikor épp levelet ír – tulajdonképpen a szájával, vagyis hát elmondja, amit a nővérének címez –, akkor is mindig csinál valami hasznosat közben: cipőt pucol, vetkezik, öltözik. Van, hogy vécépumpával a kezében kerül épp elő. Karjai néha mintha önálló életre kelnének: ha nem tesz-vesz, akkor szélesen gesztikulál, szavait lendületes mozdulatokkal kíséri. Ez az Orbánné így marad meg bennem, a keze felől: két nagy, izgékony, mozgékony, mindig magyarázni kész kéz. Beszélni is széles regiszterben beszél: hol a pincéből, hol kukorékolva, sietve, lanyhulva, fent, lent, sodró dinamikai változatossággal. (Olykor Máthé Erzsire emlékeztet a hangvétel, a tónus vehemenciája.)

A békéscsabai Orbánné közegét Juhász Róza rendező készségesen és alázatosan teremtette-rajzoltatta a főszereplő köré. Libor Katalin díszletében ott vannak, kézre állnak a szükséges tárgyak, ágytól-asztaltól-tükörtől-csipketerítőtől kezdve például a rúzsig, amelyet éppen a szájára kenve bájosan elnagyoltan tudja mondani a színésznő, hogy „édes Gizám!” A színpadi falakat, a díszlet mélyét régi képek borítják, fakón felelevenítenek minden múlt és jelenbeli helyszínt. Itt még Léta mutatkozik, ott már a Keleti pályaudvar. Több Szabadság látszik – híd is, szobor is e néven –, balra pedig, a kerekes székes Giza mögött az a szép vidék már bizonyára német táj. Gizát Fodor Zsóka játssza megnyugtató modorban, üdvözült mosollyal az arcán, ami arra utal, hogy a Szkalla lányok egész életében az övé volt az a kétes kimenetelű feladat, hogy húgát meggyőzze az élet szépségeiről.

Magyarazni2

Fodor Zsóka és Felkai Eszter a Macskajátékban – Békéscsabai Jókai Színház (fotó: A-Team/Nyári Attila)

A békéscsabai előadás avval a ritkának mondható erénnyel rendelkezik, hogy optimális színészgárdát tudott kiállítani a négy idős hős szerepére – Cs. Bruckner Adelaidát ne is számítsuk ide, hiszen hozzá végképp nyolcvanas színésznőmatróna szükségeltetne. Kovács Edit Paulája telitalálatnak mondható: a szeleburdi Orbánné mellett feltűnően feszes, elegáns, kellemkedő asszony. A színésznő szépen egyensúlyoz a hihető barátnő és a gátlástalan pasirabló között. Örkény arra nem hagyott teret, hogy a hervadó Paula női szívének fájdalmát, irigységét, majd ujjongását megismerjük, de Kovács Edit átszellemült arcából, nagy világos szeméből ezt-azt mégis kiolvashatunk erről is. Egérkét Tarsoly Krisztina játssza a köteles szolgálatkészséggel – Csermlényi láttán annyira megilletődik, hogy a férfi kezére akasztja a szatyrát –-, és legjellemzőbben avval a picit szégyenlős mosollyal, ami láthatóvá teszi rózsaszín ínyét a fogai fölött. 

Csermlényi Viktorban ilyen illúziókeltőt rég láttam, mint amilyen Mészáros Mihály. A jól szabott öltönyét komfortosan kitöltő pocakja pont az a méret, ami még elfogadhatóvá teszi Orbánné leírását a férfiról, másrészt viszont megengedi, hogy Paula szemével olyannak lássuk, aki őrzi a vonzerejébe vetett hitét. A gyakorlatát nyilván az operaszínpadokon szerezte – ahogy hátravetett fejjel nevet! –, s azóta nem cáfolták még meg benne önhitét a múló évek.

A békéscsabai előadást helyenként már-már bohózati elemek színesítik, például amikor Felkai Eszter Orbánnéja a Nárcisz presszóban véletlenül megnyalja a pincér kezét. Vagy amikor Iluséknál szinte kabaréjelenetté fejlődik az eszmecsere a Mama lábáról, hogy dagadt-e vagy sem. De kedves és találó geg az is, amikor a két asszony a koncerten hallgatja a zenét – frontálisan állnak velünk szemben – és Paula beletapsol ott, ahol nem kellene. 

Elkanyarodtunk közben Felkai Esztertől, de a végére visszaérünk hozzá. Reméljük, akad még vonzó idős asszonyszerep a drámairodalomban, amely újból visszatérésre készteti majd őt. 

Stuber Andrea

 

NKA csak logo egyszines

1