Vajon mitől érzi az ember, hogy igenis van köze ahhoz a kicsit elrajzolt, szinte a szó szoros értelmében a falvédőről jött, mert a tapétával megegyező mintájú pongyolában ábrándozó túlkoros hajadonhoz, akit a Katona József Színház színpadán készül férjhez adni a házasságszerző, s akinek családmodellként kizárólag a szemlátomást egyedülálló tanti szolgál – édesanyja a tehetős papa ittas bántalmazásainak eshetett áldozatul, mint megtudjuk. A fő házasulandó, Padkaljoszin kacatokkal zsúfolt zugában sem érzékelhető valamely társadalmi minta, csak a szokásjog révén sodródik a háztűznézésbe, s ha barátja nem ugrik fel véletlenül bevásárlás közben, tán az egész kísérlet megmarad elméleti síkon. Hideglelős árvaságuk mindenesetre ismerős és átélhető. 

Az orosz irodalom emblematikus hőse, Oblomov messzebb megy a tehetetlenségben Padkaljoszinnál, az élet értelme mint problémafelvetés azonban ott van mindkét műben.

A magyar irodalom egyik legjelentősebb alkotója, Arany János műfordítóként kikopóban van a hazai színpadokról, de egy bicentenáriumi fellángolás erejéig most mégis visszatért a fiatalkorában rövid ideig oly vonzónak hitt múzsához, Tháliához a Katona, az Örkény s a Radnóti színpadán is, kísértetiesen kortárs gondolkodóként.   

Kováts Kriszta egyik emlékezetes színházi vállalkozása, az Arany-óra című is a költő műveihez köthető – erről is szó esik a beszélgetésben, amelyet D. Magyari Imre jegyzett le.

Az a függetlenedési törekvés, amely Arany idején jellemezte a magyar színházat, majd’ száz évvel később érett szándékká Írországban – a kortárs ír színház és dráma ma már jól ismert Magyarországon is – Kurdi Mária a 60 éves Dublini Színházi Fesztiválon járt.

Nagy változásokon ment át az elmúlt években a leánykori nevén Budapesti Őszi Fesztivál, amely immár CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál címen próbálja meghódítani közönségét, a korábbiaknál kisebb teret szánva a színháznak s nagyobbat a zenének.

Akár fesztiválkuriózum is lehetne Paizs Miklós egyszemélyes bábszínháza, mely Mozart Don Giovanniját szólaltatta meg legutóbb az RS9 színházban – az előadásról Balogh Géza írt e számunkba.

A független, illetve az úgynevezett kereskedelmi színházi szféra a kis formák terén számos további izgalmas kezdeményezésnek is terepe. jóllehet az „üzleti” színháztól a zenés műfaj sosem volt idegen, a Karinthy Színház – amely egyébként egy ideje már állami költségvetési támogatásban is részesül – operettel korábban sosem próbálkozott. A hely méretei s az alkotók személye mindenképp érdekes vállalkozásnak sejteti a XIV. Renét – Józsa Ágnes ajánlója (új műfaja ez a 25 éves Criticai Lapoknak) igazolja is ezt. 

És izgalmasnak ígérkezik a Független Színművészetért Alapítvány s az Orlai Produkciós Iroda közös sorozata, a Lengyel Nagy Anna riportjaiból, igaz történeteiből készülő monodrámák a Mozsár Műhelyben. 

Az Orlai Produkciós Iroda a hazai színházi életben szokatlan strukturális kísérletbe is fogott idén – Péter Kata, akivel Varga Kinga beszélgetett, már az Együtt, szabadon! szlogen jegyében szegődött az új formációhoz.

Szűcs Katalin Ágnes