Tadeusz Słobodzianek: A mi osztályunk – Jászai Mari Színház, Tatabánya

Tatabányán ötödször láttam A mi osztályunkat, minden alkalommal más társulattal, más rendezésben. A legfeltűnőbb számomra az, hogy nem emlékszem markáns értelmezési különbségekre. Anca Bradu nagyváradi rendezése él bennem úgy, mint ami különösen szenvedélyes, lehengerlőn indulatos volt. Lukáts Andor szombathelyi produkcióját pedig kirívóan érdektelennek, a szöveg puszta illusztrált felmondásának éreztem. Máté Gábor rendezésében a Katonában brillíroztak a remek színészek, Béres Attilánál Miskolcon egy erős társulat dolgozott ki minden részletet és réteget, amire csak a szöveg alkalmat teremtett.

Az előtérben: Király Attila, Jegercsik Csaba, Dévai Balázs, Kardos Róbert (fotó:  Prokl Violetta/Jászai Mari Színház)

Tadeusz Słobodzianek darabjával talán nem is lehet sokkal többet tenni. A mai értelemben vett rendezői beavatkozásoknak alighanem ellenállna. Lényegében mindegy, hogy tanteremben, iskolapadok között, előtt játsszák vagy tornateremben, esetleg semleges, rideg, börtönudvart sejtető téglafal előtt. Molnár Ferencről gondoljuk úgy, hogy vérbeli színházi emberként dialógusait, történeteit leírva, egyúttal meg is rendezte. A lengyel író is csaknem ugyanilyen, megváltoztathatatlan rendbe szedte tíz szereplőjének a második világháború idején kulmináló élettörténetét. Az 1918 és 1920 között születettek – az évszámok fontosságát az is jelzi, hogy a színlapon is szerepelteti a szerző – kamaszként kerülnek a háborút előkészítő szellemi és politikai folyamatok sodrásába. A darab Pilsudski marsall temetésével kezdődik, 1935-ben, képe díszíti a termet, helyére később más vezetők, diktátorok, Hitler, Sztálin portréi kerülnek. 

Az osztálytársak pedig a történelem, a politika változásai közepette élnek, elviselik őket vagy részesülnek belőlük, néha némelyikük talán alakítja is. Ők is változnak és megoszlanak. Nem is csak önként, saját választásuk szerint. Eleve elválasztja őket a vallás, merthogy a lengyel iskolában imával kezdik a napot, amiből a zsidók szükségképpen kimaradnak. Ez a kis különbség válik végzetessé az évtized végére, és katasztrófák okozójává a háború, a szovjet és a német megszállás idején. 

De természetesen nemcsak faj, vallás szerint oszlanak meg az osztálytársak. Természet, vérmérséklet és erkölcs szerint is. Az egyik lengyel fiú feleségül veszi zsidó szerelmét, akivel anyja nem hajlandó szóba állni. De ez sem segít, menekülniük, bujkálniuk kell, mivel a férfi megöli azt az osztálytársát, aki a feleségét mint zsidót letartóztatja és elhurcolja. Az egyik zsidó fiút meg lengyel asszony rejtegeti, ő is osztálytárs persze, akit egy vénemberhez adtak feleségül. Ezek a képtelen élethelyzetek felőrlik az idegeket, az érzelmeket, a kapcsolatokat. Semmi romantika nincs bennük, legföljebb egy-egy gesztusban.

A tatabányai kamarateremben, Guelmino Sándor rendezésében jó színvonalon jelenik meg a darab. Tornateremben, tornaszerek között, tornaruhában játsszák a színészek. Fekete Anna díszletében van bordásfal, szekrény, bokszzsák. A háttérben táblán, krétával írva az osztálynévsor születési dátumokkal. A rendelkezésre álló sporteszközöket találékonyan használják, alkalmazzák a jelenetek szükségletei szerint. Kárpáti Enikő a jellemekhez és helyzetekhez, korhoz igazodó ruhadarabokkal egészítette ki a fehér trikókat és fekete sortokat, szoknyákat. 

A színészek lehetőség szerint a szerep halálozási évszámához igazodva kapták a feladatot. És képességük, képzettségük, tapasztalatuk szerint oldották meg. Kardos Róbert nem elég öreg, viszont tekintélyes, kiegyensúlyozott és gyanútlanul bölcs tud lenni a túlélő, a kellő időben Amerikába került zsidó fiú szerepében. Egri Márta most is a nagyok biztonságával adja a kamaszkortól az öregségig tartó, ugyancsak Amerikában bevégződő életutat. Bakonyi Csilla, Király Attila, Dévai Balázs pontosan rátalál egy-egy karakterre.

Az ilyen korrekten színvonalas előadás helyi értéke felbecsülhetetlen.

Zappe László