Shakespeare: Lóvátett lovagok – Pesti Színház 

Négyszázhúsz évvel ezelőtt, 1597 telén volt az a karácsony, amikor őfelsége, Erzsébet királyné szórakoztatására bemutatták a művet, amit mi Shakespeare hajnalának egyik terméseként tartunk számon. Az ez idő tájt 33 éves Francis Meres, a szerzőként is ismert egyházi férfiú a maga nagy jelentőségű, 1598-as listájában, mely Shakespeare verseit és korai darabjait lajstromozza, érzékeny orral sejti meg, hogy jött valaki a drámatörténetbe, s épp a Love’s Labour’s Lost című játék kapcsán nevezi Shakespeare-t „az angol Plautus”-nak. Ám a későbbi századok ítészei inkább csak fanyalognak a darab említésekor. Ők már ismerik a szerző nagy műveit is, s azokról lenézve tartják ezt ifjúkori zsengének, hiába volt nagy sikere annak idején. 

A helyzet viszont az, hogy akik használhatatlannak, vagy nehezen használhatónak ítélték e munkát, inkább csak olvasták, s nem színpadon találkoztak vele. Nem is csoda, hisz 1631 és 1839 között, tehát jó kétszáz éven át nem került színpadra. A nálunk Felsült szerelmesek címmel készült hajdani fordítás Rákosi Jenő munkája, mely a Kisfaludy Társaság által gondozott Magyar Shakespeare egyik darabjaként jelent meg. Mészöly Dezső volt az, aki 1968-ban újra fordította, majd rendkívüli hévvel bábáskodott körülötte. Az 1969-es veszprémi bemutató után Szirtes Tamás rendezésében került a Madách Színház színpadára a játék, s itt aratott sikert, hosszú-hosszú időn át, Sztankay Istvánnal Biron, s Huszti Péterrel Armado, a hóbortos spanyol lovag szerepében. 

A Pesti Színház szeptember végi bemutatóját Rudolf Péter rendezte, aki a szöveget Závada Péter segítségével alakította napjainkban is játszhatóra. A szórólap Shakespeare legjátékosabb komédiájának hirdeti a művet, s talán Szász Hanna dramaturgi segítségével állítja, hogy az előadás több mint 246 szójátékot tartalmaz. Igaz, ami igaz, pompás szószőnyeg burjánzik itt az alighanem a szerző által fabrikált, s kivételesen nem kölcsönzött sztorira épülő cselekmény felületén. Van benne játék, s van benne színpadra vitt színjáték is, és mégis, mintha a hümmögő melankólia uralná leginkább a jeleneteket. A darab alighanem a korabeli pestisjárvány színházakat bezárató évei alatt született, s amikor végre – ha nem is igazi színházban, de valamely kastélyban legalább – az úri közönség elé kerülhetett, ki akart tenni magáért, már csak nyelvezetével is. Mészöly Dezső írja: „Van itt szerelmi líra – s annak paródiája –, van gáláns szópárbaj – s annak kritikája –, van udvari finomság és bumfordi vaskosság – s mindenből mindig annyi, amennyit a darab megkíván.”

Pater Sparrow gobelin szőttesre hajazó kastélyudvar díszletében a buzgó műfű ragyogó zöld mohát alakít, be is fut mindent, amit csak ér. Ebbe a smaragdszín ragyogásba jönnek be Navarra aranyifjai (Wunderlich József, Medveczky Balázs és Csiby Gergely), akik Ferdinánd királyukkal (Telekes Péter) együtt épp életmódváltásra adják fejüket, s bár nyögnek, mégis esküdöznek, hogy – országuk jövője és nemzetközi felfuttatása érdekében – mától csak a tudománynak s a filozófiának élnek, nőktől is távol tartva magukat. Ráadásul napjában csak egyszer esznek. De épp az államügyek tesznek keresztbe terveiknek, mert vitás helyzetek tisztázása érdekében megérkezik a franciák királykisasszonya (Szilágyi Csenge), ráadásul udvarhölgyei (Bach Kata, Tar Renáta és Majsai-Nyilas Tünde) s udvarmestere (Mészáros Tibor) kíséretében, így a nagyívű terv azonnal megbicsaklik. 

Telekes Péter, Wunderlich József, Medveczky Balázs, Csiby Gergely és Tóth András (fotó: Dömölky Dániel)

A pedantériába hajló szenvedelmes műveltség karikatúráiként Holofernes, az iskolamester (Dengyel Iván) és Gados Béla sokadik papi alakítása után egy újabb, alkoholbarát egyházfi, Nathaniel tiszteletes vívnak példátlanul mulatságos szópárbajokat. Bámulja és csodálja őket Don Armado, a magát nem találó, szerelemtől kóválygó spanyol (Seress Zoltán), no meg az aljanép, Bunkó, a bohóc (Karácsonyi Zoltán), Lüke, a rendőr (Szabó Simon), s Armado Pille nevű apródja (Tóth András). Kecses némajáték segíti meg Tóth Andrást egy frissen kialakított néma szerep kivitelezésében: ő a nyilazó Ámor, aki juszt sem hajlandó elfogadni az itt rügyező férfi-fogadalmakat, s mikor azok a végén – a női ellenállásnak köszönhetően – mégiscsak mintha valóra válnának, meglehetősen elszontyolodik. (Koreográfus: Kováts Gergely Csanád.) Ez az alak olyan ebben a szépre szőtt díszletben, mint egy Hummel-figurácska, porcelánból öntve. Kicsit édesebb talán, mint ahogy azt az előadás remélt ifjúsági közönsége elvárná. De így is sokat segít a közönséggel való kapcsolat megteremtésében. 

Mindenkit helyzetbe hoz az erősen színészbarát, jó ritmusú rendezés. Seress Zoltán Don Armadójának viharzó jelenéseit a talpa alatt sercegő mini-petárdák erősítik föl, Wunderlich József kezében megszólal (és milyen jól szól!) a hegedű, s Julka, a gömbölyű parasztlány szerepében olyan cigánykerekeket hány Bajor Lili e. h., hogy azonnal rá kell keresni a nevére a színlapon. Szinte a színpadkép növényzetének részeként jelennek meg a Vodku zenekar tagjai, s így is vannak jelen, finoman, mértéktartóan, mindvégig az összjátékot segítve. Nem véletlen az ő szerepeltetésük, hiszen nem újonnan kitalált ötlet az, hogy muszka módra öltöznek be a lovagok a hölgyek hódítására felsorakozva. (Shakespeare az adott időszak társadalmi érdeklődési hullámát észlelve fordult az oroszok felé: Rettegett Ivánnak akkortájt támadt egy olyan kósza gondolata, hogy mi lenne, ha megkérné Erzsébet kezét, s ezért nagy küldöttséggel Londonba érkezett, hermelin palástokat, s egyéb ruhákat hozva a királynőnek. Sikere nem volt, de a drága ruhák a királynőnél maradtak.) 

Füzér Anni jelmezei, gyöngyös, szép női blúzai változatosak, könnyűek, elegánsak. A legfontosabb ruhadarab talán mégis Ferdinánd király bevonuláskor használt palástja. Rég láttam ennyire a rendezői elgondolást segítő, stílust meghatározó, beszédes ruhadarabot. Ez a palást olyan, mintha csak pókhálóból szőtték volna. Ha csak pár dekával lenne nehezebb, már nem keltené ugyanezt a hatást. De kelti. Úgy libeg a király érkeztekor, hogy tudatja velünk, mese lesz itt, könnyed, repülős, még ha a történet a melankólia hullámain lebeg is mindvégig. Szépen kidolgozott, graciőz előadás született, érdemes rá vinni színházhoz nem szoktatott fiatalokat is. 

Gabnai Katalin