Átadták az Aase-, a Domján Edit- és az Ivánka Csaba-díjat
Aase-díj
Az Aase-díjat Gobbi Hilda alapította végrendeletében, s a magyar színházi előadások epizódszerepeinek kiemelkedő megformálói kapják. Az alapító színésznő ezt írta a díjról: „Sajátossága a színészi munkának, hogy a főszereplő több felvonáson keresztül vonja magára a figyelmet. Az epizodistának csak néhány perce, pillanata van; tömörít, mint az író, amikor epigrammát alkot.”A díj Henrik Ibsen Peer Gynt című drámakölteményének egyik színpadi alakjáról, Peer Gynt édesanyjáról, Aase anyóról kapta a nevét. Maga a szerep rövid, azonban felejthetetlen alakításra nyújt lehetőséget – Gobbi Hildáé is ilyen volt. Az Aase-díj alap kezelője a kulturális tárca és a Színházi Társaság, a díj odaítéléséről a Színészkamara választotta kuratórium dönt, melynek egy tagját a tárca delegálja.
2017-ben Szabó Márta, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, Nagy Mari, a Nemzeti Színház, Gazsó György, a Radnóti Színház és Serf Egyed, a Kaposvári Csiky Gergely Színház tagja kapta a díjat.

Szabó Márta

Gazsó György

Nagy Mari

Serf Egyed
Domján Edit-díj
Az Aase-díjakkal egy időben a Domján Edit-díjat is átadták, melyet azzal a céllal hozott létre a Domján Edit Alapítvány kuratóriuma (alapító tagjai voltak: Almási Éva, Avar István, Kaló Flórián, Káldi Nóra, Lőte Attila, Mándy Iván, Nagy Anna, Petrovics Emil, Psota Irén, Szabó Gyula és Szinetár Miklós), hogy elismerje a vidéken játszó fiatal, tehetséges színésznőket. A díj odaítéléséről a vidéki színházak javaslatai alapján dönt a kuratórium, melynek jelenlegi tagjai: Takács Kati (elnök), Dunai Tamás, Dr. Nagy Imre (érsebész), Keszég László, Szakonyi Károly, Urbán Balázs és Vajda Márta, s Domján Edit születésnapjához kapcsolódóan minden év decemberében adják át.
A 2017-es díjazott Märcz Fruzsina, a kecskeméti Katona József Színház tagja.

Märcz Fruzsina és Serf Egyed
Ivánka Csaba-díj
Az Ivánka Csaba-díjat 2000-ben a művész édesanyja és testvérei alapították Ivánka Csaba emlékének ápolására. Évente egy alkalommal egy arra érdemes színházművész nyerheti el, elsősorban olyan színházak társulatából, amelyek Ivánka Csaba művészi életében fontos szerepet játszottak. A díjat egy pályatársakból álló kuratórium ítéli oda, a díjazottak Pusztai Ágoston szobrászművész alkotását vehetik át. A kuratórium alapító tagjai Csomós Mari, Hámori Ildikó, Kozák András, Papp Zoltán színművészek és Bartos Zsóka művészeti referens voltak. Kozák András visszavonulásakor 2003-ban Szakácsi Sándor, az ő halálát követően 2009-ben Kubik Anna színművész vette át a megüresedett helyet.

Kubik Anna és Nagy Zoltán

Nagy Zoltán átveszi a díjat Papp Zoltántól (fotó: Toldy Miklós)
Arany Medál-díj a közönség szavazatai alapján
Az újságíró, Mészáros Márton által alapított Arany Medál-díjat hat kategóriában adják át a közönség szavazatai alapján. A 2017-es díjazottak: Nádas Péter író, Enyedi Ildikó filmrendező, Schneider Zoltán színművész, Huszárik Kata színművész, ifj. Vidnyánszky Attila színművész-rendező (a legígéretesebb fiatal tehetség) és Piros Ildikó (életműdíj).

Schneider Zoltán, Enyedi Ildikó, Piros Ildikó, Huszárik Kata és ifj. Vidnyánszky Attila

Krucsainé Herter Anikó helyettes államtitkár, Keszég László, a Magyar Színházi Társaság elnöke és Szabó Márta

Szakonyi Károly és Märcz Fruzsina

