Oscar Wilde: Ernst (komoly) az élet (Bunbury) – Weöres Sándor Színház, Szombathely

 

Másodszor rendez Szombathelyen Zsótér Sándor, és a 2016-os Ibsen-bemutató, a Kísértetek után éles váltásnak tűnik, hogy idén egy vígjátékot állított színpadra. Ritkán választ ebből a műfajból alapanyagot, legutóbb 2011-ben az Egy olasz szalmakalap volt ilyen a József Attila Színházban. Ahogy azonban a címváltozat is mutatja, ez a Bunbury nem egészen az a Bunbury, amit Oscar Wilde-tól ismerünk, hanem az Elfriede Jelinek-féle változat. (Jelinekkel volt már Zsótérnak színpadi találkozása, 2012-ben az Örkény Színházban a Nóra folytatása, illetve 2014-ben a Téli utazás a Vígszínház Házi Színpadán.) A Nobel-díjas osztrák szerző szenvedélyes igazságkeresése, a múlttal való szembesülést sürgető-provokáló írásai finom utalásként magában az előadásban is megidéztetnek. A nevelőnőt játszó Vlahovics Editet külsejében is Jelineknek öltöztették-fésülték, és a sprőd modorú, korábban regényt író Miss Prism ismétlést, a lecke megtanulását sürgető mondatai erősen áthallásosak. 

A szójátékot rejtő, szellemes, ám kissé túlbonyolított cím nemcsak azt jelzi a nézőnek, hogy átiratot lát majd, de azt is, hogy az előadásban (ahogy Zsótér Sándornál mindig) a szövegnek kiemelt jelentősége van. Itt ráadásul az Ernst név körül is bonyolódik a cselekmény, vagyis egyetlen név, egyetlen szó is sorsokat dönthet el. Ungár Júlia fordítása friss pezsgést ad a mondatoknak, időnként, mint a robbanócukorkák, szellemes riposztok, ironikus oldalvágások élénkítik a dialógusokat. Mondani mindenesetre nem lehet könnyű feladat a szöveget.  

 ezmostkomoly1

Fekete Linda, Trokán Péter és Vlahovics Edit (fotó: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház)

  

A Bunbury csavaros alaptörténete egyszerre hasonlít egy szappanoperához és az Ibsen-drámákhoz. Talált gyermek ködös származással, hazugságra épülő család- és énkép kitalált testvérrel és baráttal, megmerevedett társadalmi viszonyok, átjárhatatlan kaszthatárok. De mivel itt mégiscsak vígjátékról beszélünk, a hazugságról nem csupán hazugság volta derül ki, hanem eggyel tovább lépnek: a szándékolt hazugságból lelepleződése után nem tragédia, hanem váratlan fordulattal igazság lesz. Aki Ernstnek hazudta magát, így remélve szerelmet névmániás kedvesétől, arról kiderül, hogy valamikor tényleg Ernstnek anyakönyvezték, és hiába, hogy csak füllentette a testvérét, megtudjuk, valóban létezik. Vagyis úgy tűnik, Zsótér Sándort ismét az igazság és a hazugság viszonya, az elhallgatások egyénre és társadalomra gyakorolt hatása érdekelte, csak ehhez ezúttal könnyedebb, szórakoztatóbb tartalmat és formát választott, tematikájában azonban nem távolodott el a Kísértetektől. (Érdekes egyébként, hogy a két darabban megjelenő karakterek között is van áthallás: itt is van lelkész (Trokán Péter) és titkolt viszonyból született leány, utóbbit mindkét előadásban Fekete Linda játssza.) 

A néző emlékezetes képeket visz haza magával. Benedek Mari jelmezei önmagukban is plasztikus lenyomatai a játék groteszk, abszurd stílusának. A női kalapok, fejdíszek már-már képzőművészeti alkotások, ugyanakkor jellemlenyomatok is. Ilyen például a Cecilyt, Worthing gyámleányát játszó Fekete Linda virágszerű ékítménye, ami egy minimalista sárga bikinit leszámítva az egyetlen öltözéke a színésznőnek. Jelmeztelensége a két másik női karakter, Lady Bracknell és lánya, Gwendolen rafinált kosztümjeihez, kacskaringós, kimódolt kalapkölteményeihez képest jelzi, hogy más társadalmi kaszthoz tartozik. Ezekben a ruhákban mozogni sem egyszerű, viselkedni kell, ahogy viselőjüket más téren is szigorú szabályok, társadalmi konvenciók kötik.  

A darab részben a fővárosban, részben vidéken játszódik. A díszlet (Ambrus Mária munkája) csak jelzi az elkülönültséget, de nem választja el hermetikusan a két színteret, van köztük átjárás. A természetes és a művi környezetet „kétarcú” díszletelemek jelzik. Ami a vidéki jelenetben rózsabokor vagy fa, az a városiban fogas, de az előadás egy pontján, a két rivális szerelmes lány párbajakor súlyzóvá és karddá alakul.  

ezmostkomoly2  

Hartai Petra és Kiss Mari (fotó: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház)

 

A látványvilág mellett az előadás másik meghatározó eleme a játékstílus. Az elemelt, művi, sokszor kifelé forduló játékmód. Az abszurd, groteszk humor, ami egyszerre eltakar és leleplez, nevettet és élesen láttat. Hátsó szándékot, észérvet, érzelmet vagy éppen annak teljes hiányát. A nagy kihívás az, hogyan tudja a társulat ezt a játékmódot lehetőleg egységesen és folyamatosan megtartani. Akik brillíroznak ebben: Kiss Mari és Hartai Petra. Kiss Mari Lady Bracknell szerepében maga a szenvtelen, hideg-rideg tisztánlátás. Pikírt, gyilkos kis mondatai pontos szúrások a legváratlanabb pillanatokban. Elegáns skorpió, akinek azért rejtegetnivalója is van a régmúltjából. Hartai Petra Gwendolenként igazi „anyja lánya”, akin nagyon is fogott, amit beléneveltek. Sznobsága megmosolyogtató, eltökéltsége ijesztő. A színésznő jól adagolja a mozgást és a mimikát, nem túloz, éppen annyit ad, hogy karaktere üdítően félelmetes ellenfélnek tűnjék. Fekete Lindának velük szemben a természet egyszerű, ám önmagát művelni vágyó gyermekét kell megjelenítenie, mégpedig úgy, hogy a bikinire vetkőztetett test hangsúlyos jelenléte a választékosan felöltöztetett szereplőtársak mellett erős kontrasztot ad. Fekete Linda ahol kell, visszafogottan és elegánsan, ahol kell, csöppnyi kihívással „viseli” a testét. Kiváló énekhangját is meg tudja mutatni, hiszen a női karaktereknek jut egy-egy dal is – megint csak felénk, nézők felé fordulva adják elő ezeket, így az édes-bús dalok idézőjelbe tett elidegenítő effektusokként működnek.

Ebben az előadásban a férfiak adják az untermannt, megbízható hátteret nyújtva a nők csillogásához. Bajomi Nagy György John Worthing, Kenderes Csaba pedig Algernon Moncrieff szerepében játssza a két barátot, lebegtetik a köztük lévő homoerotikus vonzalmat is, utalva Oscar Wilde életére. Kenderes Csaba az előadás legelején még nehezen találja a megfelelő hangot ehhez a groteszk megszólalásmódhoz, de aztán játéka hozzásimul a többiekéhez. Bajomi Nagy György önzőségében és nagy gyerekségében is szerethető, tétova, tipródó szerelmest formál, iróniával és megértéssel. 

 ezmostkomoly3

Fekete Linda és Kenderes Csaba az 8Ernst (komoly) az élet (Bunbury) című előadásban – Weöres Sándor Színház, Szombathely (fotó: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház)

Érdekes volt látni, hogyan nyeri meg az előadás a szombathelyi színház zömében idősebbekből álló, délutáni bérletes közönségét. Kezdetben a karakteres látványvilág és a szokatlan megszólalásmód némi meghökkenést váltott ki a nézőkből, aztán belerázódtak az előadás világába. Volt is rá idejük a három felvonás, a három órás játékidő alatt. A második-harmadik felvonásban már érezhetően ráhangolódtak erre a világra, mentek a történettel, élvezték a stílusjátékot. Zsótér Sándor rendezése annak a nézőnek is jól működik, aki elsősorban szórakozni ül be a színházba, de az sem fog csalódni benne, aki egy „zsótéros” előadásra készül. Csillogó, de nem súlytalan stílusjátékot láthat, remekbe szabott kosztümöket konkrét és átvitt értelemben is.  

Turbuly Lilla  

 

NKA csak logo egyszines

1