Motus: MDLSX – Trafó; Panorama – Róma, Teatro Vascello 

2004-ben a santarcangelói fesztiválon, az olasz kísérleti színház legfontosabb seregszemléjén felejthetetlen élményem volt a Motus Társulat előadása, A vendég.A Pier Paolo Pasolini ihlette mű az író-rendező Teoremacímű regényét – amelyből a híres film is készült – valamint a szerző utolsó, befejezetlenül maradt Petroliocímű regényét vette alapul. A multimediális előadás totális színház; film és színház határán, egybejátszásukkal vitte színre a történetet: a nyugodt polgári családba hirtelen betoppanó vendég, a különös idegen – akár Pál apostol, akár Pier Paolo – hogyan változtatja meg a család valamennyi tagjának viszonyulását a környezetéhez, egymáshoz, a világhoz. A társulat az előadásban közvetített utazáson keresztül vette górcső alá a korabeli fogyasztói társadalom és a politika aktuális kérdéseit, kiemelkedően innovatív, magas művészi, technikai szinten. A santarcangelói fesztiválról s az előadásról annakidején rövid recenziót közöltem e lap hasábjain. Kitűnő olasz színházesztéta barátom akkor úgy látta, a Motus, a kilencvenes évek olasz új színházának egyik legjelentősebb kísérleti műhelye történetének fordulópontjához ért: olyan tökéletességet ért el, hogy vagy belép a nagyszínházi struktúrába, vagy másképpen kell folytatnia.

A vendégután a társulat valóban új utat választott, ennek példái a korábban a Trafóban látható volt Alexis, valamint a most októberben ugyanott játszott előadás is. Enrico Casagrande és Daniela Nicolò, a társulat vezetői s az előadások létrehozói megtartják a művészet és társadalom kapcsolatának kutatását, a totális színházat, a színészi játék, a vizualitás, a hang, a zene, a technika fantasztikus összhangját, de nem mentek el a nagyszínház felé, hanem az egy-két szereplős stúdiószínházi előadásoknál maradtak. Produkcióikkal járják a világot, nincs állandó játszóhelyük. A Budapesten most előadott MDLSXmár úgy a 250. alkalommal került színre. (Az előadásról a 2016-os bécsi ünnepi hetek összefoglalójában röviden hírt adtam már.)

MDLSX – (fotó: Simone Stanislai)

Az alapötletet az alkotók Jeffrey Eugenides Middlesexcímű Pulitzer-díjas regényéből merítették, amely , egy különös görög származású család történetébe ágyazva egy hermafroditáról szól . E mű címére utal az Enrico Casagrande és Daniela Nicolo által létrehozott előadásé, mely a társulat különleges DJ/színésznőjének 80 perces vibráló performance-a: fikció és önéletrajzi elemek izgalmas elegyítése, monológok, mozgás, zene, film – multimediális alkotása (videóvetítés felvételről és élőben is, egymást váltogatva) a nemek és társadalmi elvárások kérdéséről, drámaiság és komikum határán, nagyon eredeti (ön)iróniával. Mint az előadás háttéranyaga jelzi, a munkához az alkotók számos tanulmányt, így Rosi Braidotti feminista filozófus On becoming Europeanscímű, valamint Judith Butler amerikai filozófus, a gender-elméletek, a queer-elméletek ismert képviselőjének munkáit, valamint Donna Haraway, Paul B. Preciado műveit és más, a kaleidoszkopikus queer-világhoz kapcsolódó írásokat használtak fel. Silvia Calderoni az identitás, test és szexualitás, a társadalmi elfogadottság határmezsgyéjén jár. Performance-ában a rendellenes kromoszómával született, lányként nevelt főszereplő fiúvá válását mutatja be. Az irónia és önirónia jellemzésére hadd utaljak korábbi megjegyzésemre, a narratívának arra a pontjára, amikor a főszereplő, aki hosszú időre lányként hagyta el családját, fiúként tér oda vissza, s szeretett bátyja (aki olyan okos, hogy még a 2001: Űrodüsszeiacímű film végét is értette!) félúton leteszi az addig cipelt bőröndjét, mondván: „Öcsi, most már hozzad magad!”.

Mint a társulat vallja, „a határok feszegetése, ha gyötrelmekkel, kétségekkel teljes is, mégis átjárhatóságról, […] a behatárolhatatlan nemi hovatartozás megéléséről, a folyamatos én-keresés gyötrelmeiről egy sajátos, semmihez sem hasonlítható, 22 trackes felszabadító koncert atmoszférájában” szól. „Silvia Calderoni mercürből, vagy más különös, még felfedezésre váró esszenciából van. Bizonyos, hogy egyetlen test vagy halandó sem képes olyan gyors átmenetekre, mint ez a fantasztikus előadó az »MDLSX«-ben, a forradalmian újat hozó, a látványt és a mozgást felforgató színházi csoportban” – írta Ben Brantley, a The New York Times kritikusa.

A zenei részletek a Talking Heads, a Placebo, az Air, a Lola, az REM vagy a The Smiths zenekarok számaiból állnak össze. A rendkívül komplex technológia koherens egésszé lényegül, egyetlen percre nem érezzük, hogy az előadás különböző rétegei ne tartoznának szorosan össze. Mint Daniela Nicolò elmondta, ez azért lehetséges, mivel a különböző területek szakértőiként közös munkában vesznek részt: ő és férje, Enrico Casagrande a látványt és a zenét, a technikát, közösen készítik el. A határok kérdésének felvetése műfaji és társadalmi értelemben a nagyszerű színésznő-performer Silvia Calderoni kiemelkedő totális színházi teljesítményt nyújtó, rendkívül hiteles előadásában a közönség számára felszabadító, egyedülálló élménnyé vált.

Panorama

A Motus társulatot a Trafóbeli vendégjátékuk után november elején újra láthattam a Romaeuropa Festival 2018 igen gazdag programja keretében. A római Vascello Színházban a Motus emblematikus nevének megfelelően ezúttal is képzeletbeli utazásra hívta a közönséget. Az előadás címével a szó görög jelentésére utalnak: a minden látványára, azaz minden látására, értésére. Ismét határokat feszegetnek, társadalmi, etnikai, kulturális határokat. „Mindannyian nomádok vagyunk” – vallják a rendezők, Enrico Casagrande és Daniela Nicolò, akik Erik Ehn drámaíróval közösen dolgoztak. A szereplők a legendás New York-i független színház, a La Mama színészei. Az utóbbi időben ők is nehézségekkel küzdenek, mivel a Trump-adminisztráció a független színházaktól megvonta a korábbi támogatásaik nagy részét, s nem egy közülük alkalmi munkákból él.

MDLSX – (fotó: Renato Mangolin)

Az előadáshoz, mint Daniela Nicolò egy interjúban elmondta, volt ugyan írott szövegük, de a kiindulópont a színészek történetei lettek: hat különböző korú és származású színész s egy hegedűs jelenítik meg az epizódokat. Angolul beszélnek, olasz és angol felirat kíséri a szövegeket. A mikrotörténetek a határok megsokszorozásával folytatják is, de egyben más dimenzióba is helyezik az MDLSXtörténetét.

A kiváló alakítások ezúttal is fantasztikus technikai megoldásokkal párosulnak: a film, a színház, a legmodernebb videotechnikák lehetőségeinek elegyítésével, részben poszt-dokumentarista módszerekkel emberi sorsokat elevenítenek meg, sokszínű, rendkívül erős hatású előadásban. A filmvásznon interjúrészletek jelennek meg. „ Ki vagy?” – így szól a kérdés, melyre egyenként válaszolnak a szereplők. Mint egyikük megjegyzi, ez a legnehezebb. Ki-ki a nevét magyarázza, ami egyben gyökerei, élete alapvető kérdését is jelenti, majd egy-egy színész „élőben” folytatja a történetet, kamerát vagy projektort is alkalmazva, gyakran saját magát is kivetítve. 

Az Egyesült Államok második, harmadik generációs bevándorlóinak (vietnami, kínai, koreai, stb.) leszármazottjaiként a társadalom sokszínűségét bizonyítják. A társulat szerint az általános emberi gyökértelenséget, mindannyiunk nomád utazó mivoltát személyesítik meg. „A kérdés mindig egyetlen: a különbözőségnek mint gazdagságnak a percepciója” – vallják. A történetek keverednek a maguk sajátosan újfajta narrációja szerint, a „panoráma” a különbözőségek összessége. A fekete színésznő például a kínai történetét beszéli el... Trump majd visszaküld – kapja egyikük a fenyegetést. „Hova? Kaliforniába?” – jön a válasz. A tapsrendnél elcsodálkozunk: mindössze heten voltak, mégis mennyiféle szerepben láttuk őket. Nemcsak a zeneszámok voltak idézetek is egyben, mint Michael Jackson Moonwalkja, de Antonioni Foglalkozása riporter című filmjére, az abban megfogalmazódó identitáskeresésre is történt utalás.

A színpadon a fizikai cselekmény, a projektorral kivetített részletek, film-képek, zene gyakran szimultán játéka megosztott figyelmet igényel a nézőtől, de megtérül a fáradozás, mert a kitűnő előadás érdekességével, a színészi játék és a technika magas színvonalával és sokszínűségével leköti és elvarázsolja az embert.

Fried Ilona