Hegedűs Tibor születésének 120. évfordulójára

 

egyelfeledett1

Hosszú élet adatott meg Hegedűs Tibornak (1898. 11. 8.–1984. 11. 7.). A XIX század legvégén született, majdnem végigélte a XX. századot, tanúja volt politikai és társadalmi fordulatoknak, rendszerek átalakulásának, korszakok változásának, ma már a történelemkönyvekből ismert alakok felemelkedésének és bukásának, de mindezek közül számunkra talán mégis a legfontosabb az, hogy jelen lehetett a modern kori magyar színház- és kultúrtörténet jelentős momentumainál. Megadatott számára, hogy ismerje, munka- és alkotótársa lehessen többek között Hevesi Sándornak, Rákosi Szidinek, Hegedűs Gyulának, Bajor Gizinek, Csortos Gyulának, Varsányi Irénnek, Tolnay Klárinak, Somlay Artúrnak, Ajtay Andornak. Elmaradhatatlan érdemeket szerzett a rádiózás és – a múlt század új, nagy meglepetéseket tartogató művészeti ágában – a „beszélő film” magyarországi történetében, hiszen ő volt a rendezője az első két magyarul megszólaló hangosfilmnek. Az állam színészakadémiájának tanára, az első magyar magánszínház főrendezője, majd rövid időre igazgatója is volt. Lefordította Sztanyiszlavszkij Egy színész felkészülcímű könyvét és A színész, a színpad és a hangosfilmcímmel kiadta a Harsányi Zsolt1által írt előszóban okosnak, elmésnek, színesen megírtnak és a mesterségbe vetett hit ékes bizonyítékának titulált könyvét.  

„Furcsa világ a színházi világ. Aki egyszer belekostól, nem tud kikerülni a vonzásából, mert színész, rendező annyi életet él, ahány szerepet játszik, ahány darabot rendez. De ezen a pályán többször is meghal az ember, amíg eltemetik. Hegedüs Tibor háromszor halt meg. Először akkor, amikor félreállították, másodszor nyugdíjazásakor, és véglegesen 1984. november 7-én hét óra előtt néhány perccel, kórházi ágyán, egy nappal nyolcvanhatodik születésnapja előtt.”2

– írja róla Szatmári István, a Vígszínház színművésze a Film, színház, muzsika 1984. november 17-i számában megjelent visszaemlékezésében. Utolsó éveiben gyakran látogatta az idős mestert egykori tanítványa, színésze. Ő volt az, aki a Török Ilona rendező és Virág Katalin szerkesztő jóvoltából a Magyar Televízióban Mestersége a színházcímmel készített negyvenperces riportműsorban is kérdezhette hajdani tanárát. Ezzel az interjúval bearanyozták Hegedűs Tibor életének utolsó hónapjait, olvasható Szatmári István megemlékezésében. „A műsor után rengetegen telefonáltak, gratuláltak neki, boldog volt. Visszaemlékezésekben is egyre gyakrabban bukkant fel a neve. A jó öreg Vígszínház is jelentkezett, a tagok felajánlásait bőkezűen megtoldotta az igazgatóság. Öreg szívének nagyon jólesett ez a gesztus.”3

Ma már csak nagyon kevesen tudják szűk szakmai és színháztudománnyal foglalkozó elméleti körökben, hogy ki is volt Hegedűs Tibor. Mi az ő története? Mit köszönhet neki a magyar színháztörténet? Életével és munkásságával milyen nyomott hagyott a szakmánk krónikájában? Hosszú élete során kijutott a megbecsülésből, hatalomból, jólétből, de a mellőzésből, élve eltemetésből és a szükséget szenvedő beteg ember minden kínjából is. „Az összes kollégám közül én buktam a legnagyobbakat”4– vallotta magáról a Film, Színház, Muzsika1983-ban megjelent cikkében. Élete folytonosan mozgásban lévő hullámvasút volt emelkedő és ereszkedő szakaszokkal, csúcspontokkal és mélyrepülésekkel, mint a legjobban megírt színdarabokban, amelyek soha sem hagyják nyugodni a nézőt. 

Hegedűs Tibor Budapesten született 1898. november 8-án. Egyszerű munkáscsaládból származott, édesapja Hegedűs Károly MÁV-felügyelő, édesanyja Ács Malvin. Öccse Hegedűs Lajos Viktor gyógyszertörténész. Az I. világháború utolsó évében az orosz fronton katona, de sérülés következében leszerelik. Rövid ideig Budapesten joghallgató, majd Miskolcon újságíróként dolgozik. 1918-ban Miskolcról érkezik Budapestre, hogy felvételi vizsgára jelentkezzen a Színművészeti Akadémia színész szakára. Szülővárosába jön, hiszen Budapesten született, még a XIX. században. A visszaemlékezésekben és a Magyar Televízióban leadott emlékinterjúban családjáról így emlékezik: 

„a szüleim egyszerű emberek voltak, postások és vasutasok, míg a nagypapám, az apai részről 48-as honvéd volt. Emlékszem, gyerekkoromban, mikor kimentünk a Népliget közelébe, ott volt az öregeknek a menháza, a 48-as honvédek menedékháza. Ott kint voltam náluk és emlékszem, régi szivarvégeket gyűjtöttünk egy skatulyába össze és azokat vittük ajándékba. Abból ők – fölaprították apróra – cigaretta tölteléket csináltak és így használták.”5

Az idézett interjúban beszél arról a számára oly fontos és az egész életét meghatározó találkozásáról is, mely Móricz Zsigmonddal történt: „In medias res akarok belefogni a mondókámba, és akkor eszembe jut, hogy ez nekem meghatározta a jövőmet is. Móricz Zsigmondnak egy nekem adott könyve, amibe azt írja: »Hegedüs Tibor jó fiú.« A Légy jó mindhalálig-nak az első kiadását dedikálta. »Jó fiú és nagy emberré ered.« Hát ez utóbbi jóslata nem vált be, de a többi az rendben van.”6(Móriczzal később rendezőként is összehozza a sors, amikor a Belvárosi Színházban állítja színpadra a Sári bírót.) Számos interjúban említi, hogy valójában soha nem akart színész lenni. Próbálkozott az orvosi pályával, de amikor megtudta, hogy mint hadi önkéntes, hadi érettségizett, csak egy nyári tanfolyamon kezdheti el a tanulmányokat, elállt ettől a tervétől. Majd az ELTE tanárképzőjébe szeretett volna beiratkozni, de görög érettségi híján nem vették fel. Ezt követően Miskolcon újságíró a Reggeli Hírlapés a Reggelcímű lapoknál. Ilyen előzmények után került a Színművészeti Akadémiára. Dacára annak, hogy színinövendék lett, Hegedűs Tibort valójában mindig is a rendezés érdekelte. A rendezés alapelemeit magánúton sajátította el Hevesi Sándortól,7a korszak nagyhatású rendezőjétől, gyakorlati és színházelméleti gondolkodójától, a Nemzeti Színház főrendezőjétől. 1921-ben elvégezte a Színiakadémiát. Diplomájának megszerzése után a Várszínházban majd a Belvárosi Színházban és az Andrássy úti Színházban színész, 1923-ban pedig az UNIÓ Színházakhoz szerződik. Szerepel az 1924-ben bemutatott Csak nővel ne!és az Egy fiúnak a felecímű némafilmekben. A Magyar Rádió megindulása után ő az első hangjátékok rendezője. A magyar hangosfilmgyártás úttörője: 1930-ban Párizsban rendezi a Paramount filmgyár Az orvos titkaés a Kacagó asszonycímű filmjeinek magyar változatát, Bajor Gizivel a főszerepben. Később még két hangosfilmet rendez, a Tavaszi szonátát 1942-ben és a Sári bírót 1943-ban, valamint művészeti vezetője az 1940-ben bemutatott Sárga rózsacímű filmnek. Meg nem valósult filmforgatókönyve az 1941-ben íródott Budapesti kaland

1925-től a Renaissance majd a Belvárosi Színházban rendez, 1927-től a Vígszínház rendezője, főrendezője, 1943‒45-ben igazgatója. 1924. június 1-én feleségül veszi Horváth Évaszínésznőt, akitől 1928-ban fia (Tibor) születik. A házasság mindössze tíz évig tart,1934-ben elválnak. 1938 és 1944 között a Színiakadémián színpadi gyakorlatot és művészi beszédet tanít és elsőként oktatja a színészet mellett a rendezést. 1945-ben az Igazolóbizottság elsőfokon eltiltja a színházi működéstől. Igazolási perének teljes dokumentációját a Fővárosi Levéltárban őrzik. A peranyag minden részletet kimerítő leírása, a tanúk – mások mellett Várkonyi Zoltán és egy Auschwitzot megjárt vígszínházi díszítőmunkás – vallomásának őszinte hangja mind azt bizonyítják, hogy a maga korának nem csak szakmai, de emberi szempontból is jelentős figurája volt Hegedűs Tibor. A fellebbezéseknek és a hosszadalmas bizonyítási eljárásnak köszönhetőenvégül a bizottság igazolja őt, ennek ellenére háttérbe szorul és karrierje megtorpan: bár törekedett az új rendbe és művészi elvárások világába beilleszkedni, de ez már nem sikerült. 

Dolgozik Szegeden majd az Állami Bányász Színházban, a Kamara Varietében, a XI. ker. Tanács Népművelési Osztályán, a Csepeli Vasművek munkás színjátszó csoportjánál mint tanár, a Néphadsereg Központi Tisztiházánál mint rendező. 1951-től 1958-ig a Vidám Színpad és a Kis Színpad főrendezője. Közben vendégként – Magyar Bálint igazgatása alatt – 1956 februárjában megrendezi Csehov Sirályát a Magyar Néphadsereg Színháza néven működő Vígszínházban. Abban az intézményben, ahol rendezői, főrendezői majd igazgatói pályafutása során az úgynevezett „vígszínházi stílus” a háborús időkben is tovább élt és fejlődött. Egy vészterhes és bonyolult történelmi időszakban, 1943. november 29-től (Harsányi Zsolt halálától) 1945. január 16-ig (a Vígszínház kupoláját ért bombatalálatig) állt direktorként a nagymúltú intézmény élén, és azzal, hogy Harsányi Zsolt halála után (Roboz Imre8kérésére) vállalta az igazgatói posztot, megvédte az intézményt attól, hogy oda Vaszary Jánost9vagy Cselle Lajost10ültessék be, és jobboldali, nyilas szimpatizáns színházat csináljanak belőle. A háborút követő új korszak új színházvezető gárdát is igényelt. A régiek közül Bárdos Artúrt11és Jób Dánielt12ugyan rehabilitálta a politika és visszakapták színházaikat, de már egy egészen más időszakban kellett volna színházat csinálniuk. A Vígszínház kupolája beomlott, a nézőtere és a színpada romokban hevert, de a főfalak, az öltözők és az adminisztráció helyiségei épségben megmaradtak. Társulata ideiglenesen az egykori Renaissance Színház épületében (a mai Thália Színházban) játszott, majd miután a honvédség újjáépítette a Vígszínházat, 1951. december 21-én (Sztálin 72. születésnapján) ismét megnyitotta kapuit, immár a Magyar Néphadsereg Színháza néven. Jób Dániel az új érában már nem kívánt dolgozni Hegedűs Tiborral, azzal az egykori kollégával és baráttal, akinek megannyi komoly szakmai és közönségsikert köszönhetett igazgatóként. Bár Jóbnak igyekezett az új kulturális elit elégtételt adni az őt ért sérelmekért, visszakapott pozíciójával azonban már ő sem tudott mit kezdeni. „A felszabadulás után egy másik emberrel találkoztam, mint akit az új világ szele nem érintett, konokul a régi Vígszínház akusztikáját akarta retusálni – írja a Kor- és pályatársakban Somló István. – Az igazság az, hogy a színházak államosításakor a Vígszínház már elérkezett gazdasági és művészi csődjéhez.”13

egyelfeledett2

A háborút követő időszakban tehát fokozatosan beszűkültek a szakmai lehetőségek Hegedűs számára. E folyamat nagyrészt az igazolási per következményeként zajlott, de a megváltozott politikai és társadalmi berendezkedés „megszokott” velejárója is volt. A kommunista rendszer nem nézte jó szemmel a polgári hagyományokra épülő színházi kultúrában alkotott művész tevékenységét, különösen nem olyanét, aki néhány évvel korábban a legnagyobb magánszínház egyik emblematikus alakja volt. Ezen még az sem segíthetett, hogy Hegedűs főrendezőként és igazgatóként – közvetlen és közvetett módon is – több embernek nyújtott segítséget az üldöztetések idején. 1958-tól nyugdíjba vonulásáig, 1969-ig a József Attila Színház tagja. Nem csak rendezőként, de önálló szerzőként és számos francia darab fordítójaként is ismerhetjük. Kézirat formájában két visszaemlékezése maradt fenn: Az első magyar hangosfilm hiteles története(Budapest, 1964) és Az első magyar hangosfilmről (Budapest, 1970). 

Utolsó állomáshelyéről, a József Attila Színház főrendezői posztjáról 1969-ben vonult nyugdíjba. 1971 szeptemberében, a Színművészeti Főiskola 107. tanulmányi évének megnyitóján dr. Simó Jenő miniszterhelyettes ünnepélyes bejelentést tett: a főiskolát egyetemi rangra emelte az Elnöki Tanács. A jeles napon aranydiplomát kapott több egykori hallgató, köztük „ötvenéves színészi és rendezői munkájáért Hegedűs Tibor, aki ma is tevékeny, aktív részvevője színi életünknek. […] Hegedűs Tibor, aki a kitüntetettek nevében a két nemzedék találkozásának jelentőségéről szólt, így fejezte be beszédét: Régi bajtársaimmal együtt kívánjuk, hogy a fiatal művészek ne érezzék a létbizonytalanságot, de az ifjúság kivételes lelkesedésével szolgálják az emberiség jobb jövőjéért küzdő örök művészetet.”14

A szakmai sikerek és megpróbáltatások után Hegedűs 1973-ban Érdemes Művész kitüntetésben részesült. Ennek kapcsán úgy írt róla a Film, Színház, Muzsika, mint aki Budapestnek úgyszólván minden színpadán rendezett, de a legtöbbet és leghosszabban a Vígszínházban: ő is a vígszínházi stílus neveltje és hordozója. „Tulajdonképpen azt kellene írnunk róla: színházi életünk „nagy öregje”, de életkora, hajának színe ellenére sem illik rá ez a meghatározás. Bár „státusa” szerint: nyugdíjas, nem pihen, nem vonul vissza: jelen van, frissen és – ha ez a fordulat szokványosnak hangzik is – fiatalon.”15Öt évvel később, 1978-ban aztán a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 80. születésnapja alkalmából, öt évtizedes rendezői tevékenysége elismeréseként „Hegedűs Tibor nyugalmazott színész-rendezőnek, a Magyar Népköztársaság Érdemes Művészének a Munka Érdemrend arany fokozata minősítést adományozta.”16(Ebben az évben rajta kívül még Sulyok Mária részesült ebben a kitüntetésben.) 

Visszaemlékezések szerint nyugdíjas éveiben is nagyon sokszor feltűnt „a tanár úr fehér feje a színházak nézőterén, sőt még főiskolai vizsgaelőadásokon is.”17TV-interjújában Hegedűs beszélt is azokról az előadásokról, amelyeket látott, és amelyek újszerűségükkel, kísérletező megoldásaikkal – immár „új időknek új dalaival” – nagy hatást gyakoroltak rá. Megemlítette az 1977/78-as színházi évad egyik legnagyobb eseményét, a Ljubimov rendezte Bűn és bűnhődésbemutatóját a Vígszínházban, de volt alkalma látni a Nemzeti Színházban a Csíksomlyói passiótis. „El voltam ragadtatva, és külön egy nagy kultúrmissziónak tartottam például a Kalevalaelőadását, amit a Körszínházban láttam először, hiszen látszott, hogy az egész észak-európai irodalom megmozdult és csodálkozott ezen a tetten, ezen a merészségen, hogy a Kalevalát előadják.”18

A Színművészeti Főiskola 1981. szeptember 14-i évnyitóján gyémánt- és aranydiplomával köszöntötték azokat a művészeket, akik hatvan, illetve ötven évet töltöttek a színi pályán. Hegedűs ekkor kapta meg gyémántdiplomáját, Iványi Márta és Szini Margit mellett. A kitüntetettek nevében – akárcsak tíz évvel korábban – most is ő mondott köszönetet. A Film, Színház, Muzsikaváltozatlan formában közölte beszédét: 

„Kedves Barátaim!

Nagy útról jött a régi színinövendék! Sok-sok esztendő van mögötte… kudarcokkal tarkított – de azért sikerekben is elég gazdag évek!

Visszatérve, s lélekben végigjárva az Uránia épületét – a régi tantermeket, a volt Nemzeti Színház lerombolt növendéköltözőit ... fájó szívvel kérdi: hová tűntek a csodált és szeretve becsült művésztanárok? Pethes Imre? Csillag Teréz? Gál Gyula? Császár Imre? Gyenes László? És hol vagytok ti régi játszótársak? Andai Ernő, Tassy Mária, Kemény László, Feley Fazekas Berci, Dávid Mihály, Nagy László, Elter Géza, Kollár Mária, Szőke Kálmán, Vághy Anna, Somody Pál, Márk Géza. 

És akikről még vagy már nem tudunk?

Néma csend a válasz…

Hisz legtöbbjük már elment … oda, ahonnan még nem tért meg utazó.

Az öreg növendéktárs kegyelettel hajtja meg fejét emlékük előtt, hálával gondol azokra, akik THÁLIA TEMPLOMÁBA vezették őt s társait!

És nagy-nagy szeretettel köszönti az induló művészjelölteket, akik mától fogva életüket és tehetségüket az örök színművészetnek szentelik!

Mert az élet rövid, a művészet örök.

ARS LONGA –VITA BREVIS.”19

Hegedűs Tibor olyan dolgok tanúja volt a magyar színjátszás XX. századi történetében, amelyeket érdemes feltárnunk és továbbadnunk az utókornak. „Keze Molnár Ferenccel parolázott, Bródyval, Hunyadival, Szomoryval és azzal a Fodor Lászlóval, akinek egy darabja sem ment száz előadáson alul, és aki »kitántorgott« Amerikába, hogy filmre írja az Egy frakk történetét és a Bizsut.”20Különös játéka a sorsnak, hogy a Vígszínház történetében a Hegedűs név mindig jelen volt. Hegedüs Gyula21sokak számára ma már csak egy közeli utca a Víg mellett vagy szoborrá dermedt legenda a színház előterében. Hegedűs D. Géza a színpadon örökíti tovább, amit a nagy elődöktől tanult és ellesett, Hegedűs Tibor viszont csak távoli emlék néhány szakember és hajdani barát, netalán kolléga számára. Hagyatékának jelentős részét – 10 nagyméretű kartondobozban – az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben őrzik. A dedikált könyvek, levelek, jelentések, darabok, megannyi „színházi kacat” türelmesen várja, hogy újra felfedezzék őket, és talán vannak bizonyos előjelek, amelyek azt sugallják, hogy a hosszúra nyúlt kényszerszünet utáni újjászületésre már nem is kell olyan sokat várni, ez viszont már egy másik történet. 

CSADI ZOLTÁN

JEGYZETEK

1Harsányi Zsolt író, újságíró, műfordító, színházigazgató. Rendszeresen írt a Színházi Életbe, de más lapoknak is szerzője, rovatvezetője lett, mint a Pesti Napló, Budapesti Hírlap, Pesti Hírlap, Új Idők. A Színpadi Műfordítók szakosztályának vezetője, valamint a Magyar Színpadi Szerzők Egyesületének elnöke és ügyvezető igazgatója, a Magyar Pen Club főtitkára volt. 1938-tól haláláig a Vígszínház élén állt. Számos dalát, jelenetét, egyfelvonásosát mutatták be kabarék is. Színműveket írt és fordított. Tagja volt a Kisfaludy és a Petőfi Társaságnak.

2Szatmári István: Hegedüs Tibor három halála, Film-Színház-Muzsika, XXVIII évf., 46. szám, 1984. 11. 17, 12.

3U. o.

4Szatmári István: Látogatóban a 85 éves Hegedűs Tibornál, Film Színház Muzsika, 1983. VI. 11.

5Virág Katalin–Török Ilona: Mestersége a színház, MTV 1983

6Virág Katalin–Török Ilona: Mestersége a színház, MTV 1983

7Hevesi Sándor rendező, színházigazgató, kritikus, író, műfordító. 1901-ben Beöthy László rendezőnek szerződtette a Nemzeti Színházhoz. 1907-től 1908-ig a Népszínház–Vígopera főrendezője volt. 1912-ben az Operaház főrendezője lett, majd 1914-ben visszaszerződött a Nemzetibe, amelynek 1922-től 1932-ig igazgatója volt. 1927–1932 között a SzAk-n színpadi rendezést tanított. Több drámát írt és regényt dramatizált. Tanulmányai és könyvei a színésznevelés, a dramaturgia, a dráma- és színháztörténet, a színházelmélet, a színház gazdasági és szervezeti kérdéseit tárgyalták. 

8Roboz Imre tizennyolc éven át igazgatta a Vígszínházat, és a háttérből még az után is jó ideig irányította a gazdasági ügyeket, hogy a zsidótörvények következtében meg kellett válnia a színháztól.1926-tól 1939-ig a Vígszínház bérlőigazgatója, Jób Dániel pedig a színház művészeti vezetője volt. 

9Vaszary János 1920-ban a Magyar Színházban színészként kezdte pályáját.1925-ben Magyar Kamara Társulat néven Párizsban színházi vállalkozást alapított. 1926-ban hazatért, ekkor a Belvárosi Színházban, 1927–1929 között a Magyar Színházban rendezett. 1934–1935-ben az Andrássy úti Színház rendezője majd főrendezője lett. 1933–34-ben a Fővárosi Operettszínházban, 1936-ban a Nemzeti Színházban is rendezett. 1939-től 1941-ig a Magyar és az Andrássy Színház főrendezőjeként, 1941–1944 között az Andrássy Színház igazgatójaként tevékenykedett. 1945-ben emigrált és Madridban telepedett le.

10Cselle Lajos 1922-ben elvégezte a Színművészeti Akadémiát. 1936-tól az Országos Színészegyesület budapesti alelnöke volt. 1939-ben a Színházművészeti és Filmművészeti Kamara főtitkárává választották. 1944-ben rövid időre a Madách Színház igazgatója lett. 1939–1944 között a Magyar Színészet c. lap felelős főszerkesztője volt. 1945-ben Ausztriába, onnan 1948-ban Argentínába menekült. 

11Bárdos Artúr rendező, rádiós és filmrendező, esztéta, egyetemi magántanár, színházi író, költő, dramaturg, publicista. A Színjáték szakfolyóirat alapítószerkesztője, az 1932–1938 között működő Művész Színház és – 1917-től kisebb-nagyobb megszakításokkal, közel három évtizeden át – a Belvárosi Színház alapítóigazgatója.

12Jób Dániel újságíróként kezdte pályafutását, majd 1907-től a Vígszínház rendezője, főrendezője lett. 1908-tól jelentek meg művei a Nyugatban. 1918-ban Őszi vihar című darabját a Vígszínház játszotta. 1921 és 1939, majd 1945 és 1949 között a Vígszínház művészeti vezetője volt. 1949 után a Színházművészeti Szövetség tudományos osztályán dolgozott.

13Magyar Bálint: A Vígszínház története, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1979. 503.

14Kettős staféta, Film, Színház, Muzsika, XV. évf., 38. szám, 1971. 09. 18., 3.

15Hegedűs Tibor kitüntetése, Film, Színház, Muzsika. XVII. évf., 34. szám, 1973. 08. 25., 23.

16Magyar Közlöny, 83. szám, 1978. 12. 05., 889.

17Virág Katalin–Török Ilona: Mestersége a színház, MTV 1983.

18Uo.

19Évadnyitó a Főiskolán, Film, Színház, Muzsika, XXV. évf., 39. szám, 1981. 09. 26., 20.

21Hegedüs Gyula színész. 1894-ben Kolozsvárra, 1896-ban a Vígszínházhoz szerződtették. 1914-ben a Magyar Színház, 1915-ben a Nemzeti Színház, 1916-tól 1926-ig ismét a Vígszínház tagja volt. 1926-tól a Magyar Színházhoz szerződött. 1930–1931-ben újból a Vígszínházban játszott. 1917-ben a Budapesti Színészek Szövetségének elnöke lett. 1914-ben a Ferenc József-rend lovagkeresztjét kapta. Hegedűs színészi játéka a Vígszínház stílusának meghatározója volt. Természetes, tiszta beszéde, egyszerű, életszerű játéka minden szerepkörben, még operettben is jól érvényesült. Szerepeit gondos aprólékossággal, a figurát hitelesítő realista vonásokkal építette fel.

 

NKA csak logo egyszines

1