Fiatal alkotóként az internet korában könnyebb is, nehezebb is a figyelem középpontjába kerülni, mint korábban.  Mert igaz ugyan, hogy a nyilvánosság felületei a szó szoros értelmében szinte határtalanok lettek, épp a lehetőségek e határtalansága okán nehéz kitűnni, nehéz az irányított – tehát a nem úgynevezett közösségi – média érdeklődését felkelteni művészi megnyilvánulással. Tán ez is az oka, hogy a nagyváradi Szigligeti Színház nemcsak foglalkoztat pályakezdő drámaírókat, rendezőket, de szakmai és médianyilvánosságot is próbál biztosítani számukra. Ilyen alkalmak alapján született Urbán Balázs és Zappe László írása nagyváradi előadásokról. 

A Trafó hagyományosan „fiatalos” – Kelemen Kristóf most az elődök ifjúkoráról hozott itt létre előadást, amelyről – miként az előzőről is – V. Gilbert Edit „tudósít”.

A székesfehérvári Vörösmarty Színház a nézőit is próbálja folyamatosan az új, szokatlan formanyelvek befogadására, elfogadására kondicionálni – most éppen Horváth Csaba két fizikai színházi koreográfus-rendező tanítványa, Widder Kristóf és Nagy Péter István előadásával (Az arab éjszaka; Caligula). 

Míg ezekben az egymástól egyébként tematikailag markánsan különböző produkciókban az ösztönvilág, az emberi természet társadalmi vetülete is megmutatkozik, A tribádok éjszakája Pinceszínházi előadásában férfi és nő kapcsolatát mélylélektanilag elemezve a színházi háttér adja a társadalmi közeget. 

Egy másik „pinceszínházban” – amelynek nem a neve, csupán a működési tere a pince mint helyiség (ezért, a pontos értelmezhetőség érdekében kellett az imént áthágnom a helyesírási szabályt) –, az RS9-ben a Botos Éva átiratában és rendezésében bemutatott Cseresznyéskert közege is a színház, pontosabban itt a dráma tétje e „kis összművészeti közösség” léte. 

Színészként jutott el a rendezésig Bezerédi Zoltán is, akivel Ménesi Gábor beszélgetett, s aki legutóbb Örkény István Tótékját állította színpadra Szegeden – erről is szó esik az interjúban.

Örkény Macskajátékát játsszák talán a legtöbbet külföldön – most az oroszországi Micsurinszkban jelent jutalomjátékot a benne szereplőknek Kerekes András híradása szerint.  

Hogy a bábszínész személyisége mennyire előtérbe került, kibújván a műfaj a paraván mögül, igazolják a fotók is, amelyek Balogh Gézának a Magyarországi Bábszínházak 14. Találkozójáról szóló írásához kapcsolódnak. Szó esett itt már a néző kondicionálásáról a szokatlan formanyelvek, műfajok elfogadására – szívderítő a beszámoló a csecsemőszínházzal való találkozásról. 

A „nézőművészeti” „szakképzés” J, a befogadói empátia, nyitottság fejlesztése szempontjából értékeli A bolygó hollandi Kovalik Balázs rendezte előadásának megjelenését DVD-felvételen Fittler Katalin, ahogy nézetem szerint ezeket a célokat is szolgálja az El Kazovszkij-emlékkiállítás az Átriumban.

Szűcs Katalin Ágnes