csRSnyés – RS9 Színház, Hybridkult Produkció

 

A rövid, ám kacifántos írásképű cím kicsit talán fricska azoknak is, akik a klasszikus művek kortársi újraértelmezése, finomabb vagy radikálisabb átírása esetén a színháznézők megtévesztését vetik az alkotók szemére. Botos Éva Csehov Cseresznyéskertjét alkalmazta mai színpadra – és a címből az is kitűnik, hogy nem mindegy, melyik az a mai színpad. Igaz, a csRSnyés nem feltétlenül maga az RS9, lehet bármilyen független kisszínház, amely nemcsak művészeti, hanem érzelmi alapon is sokat jelent az ott dolgozóknak, és amelynek működtetése üzleti szempontból a csőd felé halad. 

 

Kell egy hely1 12 13 IMG 4443

Károlyi Krisztián, Botos Éva és Menszátor Héresz Attila (fotó: Juhász Éva)

 

Botos Éva átirata hűen követi az alapmű szerkezetét, megtartja a főszereplők többségét – helyzetüket, érzéseiket pedig fantáziadúsan formálja kortárs élethelyzetté, illetve közérzetté (csupán Szimeonov-Piscsik és Jepihodov mai alteregóival nem találkozhatunk, de szerepük részben beépül egy-egy másik figuráéba). Az adaptáció nem analógiákat keres, hanem mai szemszögből gondolja újra a figurákat, illetve viszonyrendszerüket. Bár Csehovnál is szinte minden férfi titkon (vagy nem is annyira titkon) csodálója Ranyevszkajának, itt nyilvánvaló, hogy Gábriel (a csehovi Jása) a nő szeretője, a kis Balogh-gá alakult Lopahin pedig fülig szerelmes az asszonyba, s Varja felé csak azért tesz egy-két tétova gesztust, hogy a szeretett nő elvárásainak megfeleljen. A Profnak szólított csehovi Trofimov nem csupán örökdiák, hanem örök diákvezér, klasszikus élősködő. Sarolta ugyan nem bűvészkedik, mint Sarlotta, ám vonzódik az okkultizmushoz, s lelkifurdalás nélkül vágja át a hiszékenyeket. Dunyasából, a cselédlányból Mazsi lesz, kelekótya, kétes ízlésű színházi mindenes, akit majd’ mindenki kihasznál – még ha nem is feltétlenül rosszhiszeműen. A főszereplők pedig művészek: Ljubova sikeres színésznő, Gajev pedig feltehetően kevésbé sikeres színházi rendező, aki húga külföldi útja idején maga próbálja fenntartani a színházat, mind kevesebb sikerrel. Így azután igencsak aktuális áthallások is beszüremkednek a játékba (a bemutatóra a TAO megszüntetésének környékén került sor), de nem burjánzanak el, a szöveg nem közelít sem a szatíra, sem a politikai kabaré felé, a radikális átírás ellenére is megőrzi csehovi ízét, hangulatát, miközben a dialógusok többsége nemcsak gördülékeny, hanem szellemes is. 

 

Kell egy hely2 12 13 IMG 4449 

Lábán Katalin (fotó: Juhász Éva)

 

Az átírásban megjelenő könnyed profizmus Botos Éva rendezésére is jellemző: bár nem rövid az előadás, és két különböző teremben követhetjük a játékot, jó ritmusban peregnek a jelenetek, nincsenek elnyújtott szcénák, felesleges szituációk (talán csak a „ki mit tud” nyúlik kissé hosszúra, de azt menti a humor és az önirónia). Frappáns humor és drámai feszültség teljes természetességgel él meg egymás mellett. A színészi alakításokra általában az enyhe stilizálás, a finom reflexió a jellemző, de a drámai tónusú jelenetekben az alakítások realisztikusabb eszközökkel élnek. Botos Éva kicsit Arkagyina felől fogalmazza meg Ljubovát: noha mindenkihez magátólértetődő kedvességgel közeledik, a színésznő érezhetően természetesnek veszi, hogy mindig, minden körülmények között ő áll a középpontban, elképzelni sem tudja, hogy ez valaha is másképp lehet majd – és valószínűleg nem is lesz másként. Vele szemben Menszátor Héresz Attila Gajevje a híres húg árnyékában meghúzódó, magáról sokat gondoló, de minden bizonnyal mérsékelt tehetségű rendező, aki ugyan igyekszik leplezni frusztráltságát, de időről időre elárulják gesztusai, váratlan reakciói. Szép színészi munka mutatja meg, ahogy a testvérek kapcsoalatát egyszerre jellemzi az eltérő pozíciókból fakadó feszültség és a feltétlen szeretet. Földi Csenge „királylánynak” szólított Ányája kissé naiv, de talpraesett, az életben most kiigazodni próbáló lány. Alighanem jó lecke lesz majd számára kapcsolata Ágoston Péter társadalmi igazságtalanságokat hevesen bíráló, ám azokból gátlás nélkül profitáló Profjával – aki olyan meggyőzőerővel hangoztatja, hogy nem akar politikus lenni, hogy már csak ezért sem hihetünk neki. A nevelt lány, a Varjának szólított Vanda Csáki Rita megformálásban csupa görcs, csupa megfelelni vágyás – és szinte semmit nem vesz észre abból, hogy éppen nevelőanyja miatt nem lehet esélye a kis Baloghnál. (A család orosz származásának meghagyása nem bír fontos funkcióval az előadásban, kicsit erőltetettnek is hat, de az az egyetlen pillanat, amikor a kis Balogh végre Vandaként szólítja meg a nőt, minden más gesztusnál érzékletesebben utal arra, hogy alakulhatott volna másképpen is kettejük kapcsolata.) Mózes András kis Baloghja igen közel áll csehovi alteregójához: jó szándékú, kevésbé jó ízlésű, de azért a kultúrával is barátkozni próbáló ifjú pénzember, aki a magánéletben végzetesen határozatlannak bizonyul – csak éppen ez a határozatlanság nem a Varjával, hanem a Ljubovával való kapcsolatában jelenik meg. A talpraesett élősködők azonban így vagy úgy, de megtalálják számításukat: Tallián Mariann okkultizmussal pofátlanul üzletelő, mindig a tömött(nek vélt) pénztárcák környékén legyeskedő Saroltája Szimeonov-Piscsik módjára talál rá szerencséjére, Károlyi Krisztián tenyérbe mászó mosolyú, Ljubovával való kapcsolatát alig titkoló Gábrielje pedig alighanem továbbra is élvezheti a kitartott ifjak boldog életét. Velük szemben az igazi vesztes a multifunkciós színházi dolgozó, Mazsi, aki tényleg végletesen hiszékeny, és akinek tényleg mindene a színház. Búza Tímea játékmódja jóval teátrálisabb a többiekénél, de ez kifejezetten helyénvaló, mivel úgy tudja széles gesztusokkal, elnyújtott hangsúlyokkal megformálni a figura érzelmeit, hogy a túlzások ellenére sem lép ki a reálszituációkból, és a komikus hatást megrázóan drámai pillanatokkal képes vegyíteni.

Ha valahol mégis sántít kicsit az adaptáció logikája, az éppen magának a művészlétnek, pontosabban a művészlét helyspecifikusságának a kérdése. Merthogy a csRSnyés és a csehovi cseresznyéskert között meghatározó különbség, hogy az utóbbi pragmatikus szempontból felesleges – hiszen a fák termést alig hoznak, a kert legfeljebb szimbolikus jelentőséggel bír a szereplők számára, míg a színház mind a művészeknek, mind az alkalmazottaknak az élete, a szenvedélye. Ha a kertet felparcelláznák és kiadnák a nyaralóknak, akkor a csehovi hősök eddigi életüket tudnák folytatni, ám ha a színházat vendéglátóegységgé alakítják (amely legfeljebb vacsoraszínháznak vagy stand up esteknek adhat helyet), akkor életük értelme veszhet el. És innentől kezdve azért kérdés, miért is kell annyira ragaszkodni magához a helyhez. Hiszen ha a művészek számára csak a csRSnyésben van hely, ha annak bezárásakor csak „civil” állást vállalhatnak, az nem éppen tehetségük bizonyítéka. Ráadásul Botos Éva Ljubovája nem is tűnik klasszikus alternatív dívának; semmivel sem nehezebb a Vígszínházban elképzelni, mint az RS9-ben. Mint ahogy Menszátor Héresz Attila Gajevje is bizonyosan találhatna magának egy másik pici színpadot, ahol megvalósíthatná (láz)álmait.

 

Kell egy hely3 12 13 IMG 4446

Tallián Mariann és Mózes András (fotó: Juhász Éva)

 

Ez a kérdés ugyan nem egészen tisztázódik a játék során, ám mégis van egy olyan szereposztási gesztus, amely zárójelbe teszi a problémát. Firszet Lábán Katalin alakítja, keresetlen természetességgel; a többiek körül féltő gondoskodással, de sosem tolakodóan sertepertélve. Firsz figurája papíron kevésbé tisztázott, mint a többieké, úgy értem: funkciója nem kap kortársi átértelmezést. Színházi mindenes, aki csendben intézi a dolgokat, pótanyja-pótapja a többieknek, aki próbál vigyázni rájuk, s talán nem túlzás azt mondani: ő a hely szelleme, akinek jelenléte vagy éppen hiánya figyelmeztet a csRSnyés fontosságára. Voltaképpen Lábán Katalin magától értetődő jelenléte, óvó-féltő tekintete az, ami ezt a színes, szellemes, érzékeny előadást végképp önmagán túl mutató jelentőségűvé teszi. 

Urbán Balázs

 

NKA csak logo egyszines

1