II. Rug Art Fest – A kortárs magyar szőnyegtervezők találkozója

 

Lehet csomózni, lehet szőni, lehet kézzel, lehet géppel, s valójában végig kísérte az ember történetét. Mezopotámiában a forró homokra terítették,  Kleopátra erre lépett fürdője után, Agrippina ezen heverészett, a hunok nyereg alá terítették, a skandinávok két oldalra csomózták és csónakokat béleltek vele. Készülhet  gyékényből, gyapjúból, faágból, pamutból, rongyokból vagy selyemből és sok másból. Szőnyeg.

 

Rend es harmonia

 

Mindennapi használati tárgy és lehet meghatározó, különleges egyedi dísz is. Az ember lakhelyét már évezredek óta otthonosabbá teszi puhaságával, melegségével. Az iszlám vallásban különösen fontossá vált.  A talp alá valót Európába a XVI‒XVII. században kezdték készíteni, alapvetően két technikáva, a szövéssel és a csomózással. A polgárosodás erősödésével a megnövekedett igényt a kézművesség helyett az ipari termelés tudta kiszolgálni. Megszületett aztán az iparművészet is, ami a használati tárgyak – így a szőnyeg –  igényes formáinak kialakítását szolgálta.  A XX. század elejének modern otthonai a keleti mintákat nemigen viselték. De nem voltak szőnyegtervezők, nagy tudású szőnyegmesterek voltak, akik például Békésszentandráson (a szőnyeggyár 1926-ban épült) a torontálit szövéssel, a perzsaszőnyeget csomózással készítették. Az első szőnyegtervezők építészek voltak, később festők is megengedték (például Picasso), hogy művüket szőnyegbe csomózzák. A művészeti stílusok így is megfogalmazódtak: a harmincas években az art deco, a hatvanas években az absztrakt minta járta.  

A szőnyeg rend és harmónia, és  bármilyen technikával készül is (Mari néni is megtervezi, amikor szőnyegszövő széke elé ül), a látványát tervezni kell. Az iparművészeknek egy ideig munkát adtak a szőnyegkészítő kis- és nagyüzemek, a Képcsarnok Vállalat pedig egyéni alkotásaikat forgalmazta. A rendszerváltozással mindez megszűnt, és beléptek a multik a maguk tömegtermelésével és kínálatával. 

Bele lehet ebbe nyugodni? Nem. Lőrincz V. Gabi textiltervező iparművész társaival ezért megalapította a Szőnyegtervezők Társaságát (SZETT). A „Hangulatok geometriáját szőjük. Szél borzolta mezők, szaladó esőcseppek, vadvirágos rétek, gabonaföldek életteli pillanatait, élményét váltjuk fonal-rendbe. Múló pillanatokat és örök kérdéseket bogozunk sorokba, simítható anyagba. Bonyolult jeleneinkre vezetőszálak egyensúlyát terítjük….”

Céljuk, hogy a szőnyegtervezés sokszínűségét, szépségét bemutassák. 

Idén már másodszor szervezték meg a Rug Art Fest-et, a kortárs magyar szőnyegtervezők találkozóját. Ahány alkotó, annyiféle technika, annyiféle világ. A tervező fest és rajzol, s ezt ülteti át gyárthatóságra alkalmas műhelyrajzzá, amelyet vagy legyártanak mások, vagy maga készít el. 

A bemutatón láthatunk kézi csomózást,több módszerrel alkalmazott  filc applikációt, sima felületű szövött szőnyegeket, horgolással készítettet, fémtextileket, olyan falburkolatokat, amelyek nemcsak izgalmas struktúrát képeznek, de alkalmasak a hangszigetelésre is. 

 A szőnyeg, a falikép nemcsak szép egyedi alkotás, de szolgál. Az egyesület keresi azokat a lehetőségeket, hogy ma milyen szerepe és feladata lehet a szőnyegnek, a faliképnek együtt a kortárs építészet – a hangsúlyozott üveg, beton, fém – közegében. 

A szőnyeg, amin járunk, megújult anyagában s formájában is. Ma már nem a szövőszék lehetősége határozza meg alakját. A szállodák tömeges igénye létrehívta a nyomtatott szőnyeget is. Itt a csomózott alapfelületre nyomtatják a mintát. Fali szőnyeget is lehet készíteni ezzel a technikával. A szintetikus szálak gazdagodása merészebbé tette a tervezők fantáziáját, mert többféle anyaggal dolgozhatnak. A bemutatón ezekből is látható. 

Az iparművészek számára nemcsak a minta, de a struktúra is fontossá vált. A tervező hozza létre a fonalat, a fonal színét (azt is, hogy milyen elemi szálakból fonják); megsodortatja, megfonatja. Már a csomózást is lehet helyettesíteni. Ma már létre lehet hozni olyan fonalat is, amit ha befésülnek a szövött felületbe, akkor az csomózott felületet képez. Az egyéni tervezők lehetőségei gazdagodtak. Dolgozhatnak a megrendelői igények alapján változatos motívumvilággal, hagyományos stílusban, de amikor saját indíttatásból alkotnak, lehetőségeik szinte végtelenek.

Mindenre találunk mintát a bemutatón. A Szőnyeg‒Varázs‒Szőnyeg pályázatukat ez év tavaszán azért hirdették meg, hogy lehetőséget teremtsenek a résztvevőknek a kézműves, egyedi és kis szériás gyártású szőnyegeik kiállítására. Innovatív formatervezési pályázatot  (Gondold át) hirdettek szövőszékek tervezésére, amellyel a szövés kultúráját – a kezdő szinttől a professzionálisig – szeretnék megújítani. Nyílt pályázatuk – Morf textil, környezettudatosság a textiltervezésben – eredményeként pedig az újrahasznosított textildesign zsűrizett munkáiban gyönyörködhetnek majd a látogatók. 

A  Szőnyegtervezők Társasága azon fáradozik, hogy összehozza a gyártókat és a tervezőket. Ezért Magyarországon már öt műhellyel kötöttek együttműködési szerződést. Az üzemeknek abban segítenek, hogy minőségibb termékeket állíthassanak elő, ugyanakkor művészeknek munkalehetőséget kínálnak.

A  II. Rug Art Festen is átadják az Aranyvilla-díjat a kiemelkedő teljesítményt nyújtott tervezőnek. A kiállítás ideje alatt szakmai fórumok, workshopok, bemutatkozók és  különféle foglalkozások várják a résztvevőket. A szervezők fontosnak tartják, hogy minél többen halljanak a hazai szőnyegtervezők munkásságáról. Divatba jöjjön a minőségi lakástextil tárgykultúrája és a hazai, egyedi szőnyegdesign igénye.

„ A tér szőnyeg nélkül olykor rideg és szenvtelen. A szőnyeg tér nélkül csupán szálak kusza halmaza.  A tervező az, aki komponál térben szőnyeggel harmóniát. A szőnyegterv olyan, mint egy szimfonikus zenemű kottája. A tervező színekkel, formákkal, technikákkal komponál. A műhelyrajz a tervet apró részletekre bontja, hogy a kis egységekből fonalakkal felépüljön újra. A gyártó mint zenekar a szálak tengerében lejátssza a tervező által megírt kottát. A szőnyeg egy matériában életre keltett vizuális színfónia. Minden nap gyönyörködtet” – vallja Lőrinc V. Gabi szőnyegtervező művész.

Józsa Ágnes

 

NKA csak logo egyszines

1