A színházban – miként a történelemben is – minden mindennel összefügg, s közben persze óriási a véletlenek szerepe is. Jól példázza ezt a Szávai Viktóriával készült interjú, amely a színésznő személyes művészi pályáját követve óhatatlanul belefut a TAO-törvény módosításának problémájába egy ennek következtében kútba esett felkérés kapcsán.

Az előadó-művészetek támogatására fordítható társasági adókedvezmény (TAO) eltörlése az egyik sarkalatos mozzanata a Pintér Béla és Társulata fennállása 20. évfordulójára készült Jubileumi beszélgetések című előadásának is, az egyik napról a másikra, előkészítés nélkül bevezetett változtatás ugyanis alapjaiban rengette meg a független színházi szférát, bizonytalanná téve alkotók, társulatok, játszóhelyek jövőjét.

A kultúrpolitika régebbi, hetvenes évekbeli színházirányítási törekvéseivel kapcsolatos dokumentumokat feldolgozó Szigorúan titkos című kötettel Szabó István írása foglalkozik.

A mindenkori „ügyek” lényegüket, a hatalmi hierarchia, gépezet működését tekintve – úgy tűnik – mit sem változtak az évszázadok során, ez adja érvényét Az ügy című, 1862-ben született Szuhovo-Kobilin-dráma Ascher Tamás rendezte előadásának is a budapesti Katona József Színházban. „Ha van műfaj, amit a színházba járó magyar közönség általában fintorogva eltol magától, az a szatíra” – írja kritikájában Gabnai Katalin a dráma kapcsán, amely egyébként véleménye szerint „nem hibátlan”.

D. Magyari Imre esszéje csupa jól megcsinált darabról szól, úgynevezett bulvár művekről, létjogosultságukról és közönségsikerük okairól, feltételeiről, az esztétikai érték mibenlétének problémájából kiindulva s Lukács György esztétikájának kellemesség-fogalmát is érintve.

A bulvárnak nem sajátja a formanyelvi újítás – a magasművészetnek sem feltétlenül. Balogh Géza Egy régimódi operarendező címmel emlékezik meg Horváth Zoltán munkásságáról, aki „nem akarta meghökkenteni a közönséget, művei nem követték a divatot”, s aki pályafutása során tán egyetlen bulvár darabot, zenés vígjátékot rendezett. Az írás egyben további visszatekintésre is alkalmat ad a színházirányítás még korábbi, ötvenes‒hatvanas évekbeli gyakorlatára.

Operaénekes, Rolando Villazón az új intendánsa a salzburgi Mozart-hétnek, aki – Fittler Katalin beszámolója szerint – számos új ötlettel, helyszínnel (például az EUROPARK bevásárlóközpont színpadán) és új műfajjal igyekszik minél szélesebb körben népszerűsíteni Mozart muzsikáját – az egyik program kapcsán lélegzetelállító lézerpiramist, egymásba játszó reális és virtuális látványvilágot említ a recenzens.

Fényjáték Czeizel Balázs műfaja is, a fotogram, fotóművészet és irodalom határán; a tudományos kutatás meglehetősen szokatlan formája, ám az eredmények összegzésének számbavétele – mint Józsa Ágnes írja – annál élvezetesebb.

Szűcs Katalin Ágnes