Az ötvenes évek többször szóba kerülnek ebben a számban, ám nem pusztán politikai összefüggésben. A bábművészetben például jelentős megújulás történt akkoriban, miként az Balogh Géza írásából kiderül, Ascher Tamás első bábszínházi rendezése kapcsán. A színre vitt mű, a Coraline nem nélkülözi a horrorisztikus elemeket, amelyek azért Ascher más, korábbi rendezéseiben, például az Örkény színházi Jó gyerekek képeskönyvében is megjelentek.

Szürreális és valóságos keveredik a Pass Andrea írta és rendezte családtörténetben is, mellyel Hajnal Márton szembesült.

Családtörténet-töredékek, történelmi emlékek érintik meg a múltból a Fortepan kiállításának látogatóit a Magyar Nemzeti Galériában – s hogy megérintik, bizonyság erre Józsa Ágnes recenziója.

Családtörténet elevenedik meg Esterházy Péter utolsó drámájában, a Mercedes Benz címűben is, az Esterházyaké (a székesfehérvári Vörösmarty Színház előadásáról Urbán Balázs kritikája olvasható e számunkban), ha nem is Ádámig és Éváig visszanyúlva a történelemben, de némileg Az ember tragédiája reminiszcenciájaként firtatva a közel- s távolabbi múltat.

Múltat idéz az Újszínház legutóbbi bemutatója, a Katona Imre írta-rendezte Madarak is, amelynek ősbemutatója az Egyetemi Színpadon volt a hetvenes években, Ruszt József rendezésében – a mű mai érvényességének kérdéséről Gabnai Katalin ad számot.

Ahogy Katona Imre darabjának ihletője Arisztophanész drámája volt, Szabó K. István rendező is ókori szerző, Euripidész művéből kiindulva, Sartre és Illyés Gyula szövegeit felhasználva írta meg A trójai nőket a Maladype Színház számára – az előadásról Csepeli György osztja meg e számban gondolatait.

Jóval fiatalabb ugyan Szabó K. Matei Vişniecnél, a világszerte ismert, Franciaországban élő román drámaírónál, élet- és történelmi tapasztalataikban mégis nyilván számos találkozási pont van. Vişniec Napnyugat expressz című darabját most a nagyváradi Szigligeti Színház mutatta be, amelynek egyébként néhány évig – nem is olyan régen – a társulat hívására Szabó K. István volt a művészeti vezetője.

Miként Vişniec pályaudvara, Kelet és Nyugat találkozási pontja volt a VI. MITEM Fesztivál is, amelyről Besenyei Éva számol be, kitérve a házigazda Nemzeti Színház két előadására, a Vidnyánszky Attila rendezte Az ember tragédiájára és a Silviu Purcărete színpadra állította Meggyeskertre is.

Az idei évadtól lett szabadúszó Nagy-Kálózy Eszter, megválva a Nemzeti Színháztól. Pályájáról, döntéseiről Ménesi Gábor beszélgetett vele, abban az időszakban, amikor a Budapesti Operettszínházban a Carousel című darabot próbálta, Molnár Ferenc Liliomjának amerikai musicalváltozatát.

Molnár Ferenc egy másik művét, Az üvegcipőt a tatabányai Jászai Mari Színházban Czukor Balázs állította színpadra, akinek pályájáról Stuber Andrea készített áttekintést. Szó esik ebben számos olyan előadásról, amelyeket már csak felvételek vagy fotók idézhetnek fel – a színház már csak ilyen, elmúlik. Az egyik legismertebb értékmentő, értékőrző ezen a területen Ilovszky Béla, akinek színházi fotóiból a Kőszegi Várszínházban nyílt kiállítás – Szakonyi Károly megnyitó beszédét közöljük.

Nemcsak filmeken, képeken látható, de újra színpadon is Kulka János, két független színházi előadásban, melyekről Dömötör Adrienne írt kritikát, nem titkolva a viszontlátás örömét, amiben mindnyájan osztozunk vele.

Szűcs Katalin Ágnes