Ilovszy Béla színházi fotókiállítása a Kőszegi Várszínházban

Színházi életemből emlékszem rá, milyen volt egy-egy bemutatásra váró dráma utolsó próbaszakasza, amikor először öltöztek a színészek, és ilyenkor a nők egyike-másika hisztérikus sírásba tört ki a nem tetsző vagy szerinte elszabott jelmeze miatt, a férfiszínészek meg szidták a lábukat szorító cipőt, de a próbatáblán azt olvastuk: maszk, öltözés, fotózás. És a tíz órai kezdés előtt már jóval meg is érkeztek az MTI-től meg a különböző lapoktól a fotósok, hogy amikor majd a színpadon mennek a jelenetek, amelyeket a rendező még meg-megállít, instruál, a rivalda előtt vagy fenn a színpadon villogjanak a vakuk, kattogjanak a fényképezőgépek, hogy a Film Színház Muzsika című hetilap, de más újságok olvasói is frissében értesülhessenek az új premierről.

A fotósok között ott volt Ilovszky Béla is.

Ruttkai Éva

Régóta, nagyon régóta ismerem, és ismerem remek színházi fotóit is. Szenvedélyesen örökítette – és örökíti – meg már évtizedek óta az előadásokat, a darabok szereplőit, a színészeket itthon és a határon túli teátrumokban. Békéscsabán kezdte puszta érdeklődésből, aztán beleszeretett abba a világba, ahol annyi csoda születik, és hivatásának választotta a művészi pillanatok megőrzését a múló időnek. Talán úgy véli, hogy már csak a színház az egyetlen hely, ahol ember emberhez méltóképpen szólhat, ahol még felelősség terheli a beszédet, s ahol meghallgatják és megfontolják a szavakat…. Hiszen a színház a szkeptikussá vált világban is szent hely maradt, nem a ceremóniája miatt, hanem mert az emberi kapcsolatok menedéke. Ahol színházat csinálnak, ott jóravaló emberek gyűlnek össze, akik nyughatatlanul igyekeznek áttörni a közöny burkát, hogy kivezessék onnan embertársaikat. Ilovszky Béla érti és érzi ezt, objektívjén át ennek állít emléket. Fáradhatatlanul kutatja fel az értékes produkciókat, tájékozott és tapasztalt, ismeri a színházi műhelyeket, a rendezők stílusát, a színészeket. Aligha lehet olyan művész, akivel ne találkozott volna már. Tisztában van a játékstílusukkal, ezért amikor nézi a próbát, már sejti, mit fog elkapni a jelenetekből, így aztán a legjobb mozzanatokat csípheti el. Ilovszky képei az óhatatlan rögtönzés ellenére is megkomponáltak, mert képzőművészeti tehetsége van. Nem csak az objektíven keresztül látja a lehető kompozíciót, a szívével is. Mit mond Saint-Exupéry Kishercege: „Igazán csak a szívével lát az ember”. Ilovszky Béla szereti a színházat, szereti a színészeket, szereti a drámairodalmat, otthon van a teátrumokban. És a színházi emberek tudják, érzik ezt. A színészek szinte odakínálják magukat a kamerájának. Mert kényesek arra, hogy ki fotózza őket. Kire bízhatják rá magukat. Ezért hatnak Illovszky fotóin a színpadi jelenetek a közvetlenség erejével. Úgy tudja megtalálni a játék legjellemzőbb pillanatát, hogy szinte a mozgás és a hang is érződik a képen.

Ezen a kiállításon tematikus csoportokra osztva láthatók a határon túli színházakban, a zsámbéki nyári teátrumban és a Budapesti Kamaraszínházban készült felvételek. Mellettük színészek, rendezők portréi a közeli és a távolabbi időből. Ilovszky Béla munkái albumokban is láthatók, de saját színházi portálján kétezernél is több kép (és még rengeteg feldolgozatlan kocka) mutatja, milyen felbecsülhetetlenül értékes az a munka, amivel a kortárs színházat, benne az alkotókat őrzi a jövőnek. Hiszen a pillanat művészete, ha sokáig él is az emberek emlékezetében, elhalványul, de Ilovszky fotói mindig is felidézhetik majd a múltat egy hiteles koronatanú bizonyítékaiként.

Kőszeg, 2019. május 31.

Szakonyi Károly