The King’s Singers GOLD

Az „aranylemez” a „kiemelkedő fogyás” jelképe – az ehhez szükséges eladási darabszám változott az idők folyamán, az elmúlt években pedig további módosulást idézett elő a zenehallgatási szokások változása. Az albumértékesítés szempontjai közé bekerült a digitális letöltés és a meghallgatás (streaming) is – mindazonáltal, a hanglemezkiadás hagyományos gyakorlata továbbra is meghatározó. Szépen példázza ezt, hogy világhírességek vendégszereplésekor ugrásszerűen megnő felvételeik iránt a kereslet – és kereslet-kínálat kétirányú megelégedésére szolgál a hangversenyek előtt (szünetben, után) a figyelemfelkeltő standok forgalma. Így történt ez november 27-én is a Zeneakadémián, amikor a King’s Singers lépett fel Royal Blood című programjával.

A hangversenylátogató a bőség zavarával küzdött, amikor választásra került a sor, melyik felvételt vásárolja meg. A helyzetet kissé nehezítette, hogy a kiadványok borítóján nem részletezik a közreműködőket – márpedig King’s Singers és King’s Singers között az elmúlt fél évszázad során mutatkozott némi különbség. Persze, a névsor sem jelentene „megoldást”, hiszen még az együttes lelkes rajongói is zavarba jönnének, ha meg kellene nevezniük a hat énekest. Tehát, némi „bizonytalansági tényező” közrejátszott a választásban.

Mindenesetre, nem kockáztatott sokat, aki az együttes „jubileumi” CD-jét választotta, amellyel a megalakulás 50. évfordulója alkalmából jelentkeztek. Higgyünk tehát a címnek, GOLD – amellyel a minőségigény magasra állított mércéjére (is) utaltak.

A felvételeket 2016 októberétől 2017 februárjáig, két helyszínen (egy-egy londoni és oxfordi templomban) készítette az épp aktuális tagság: Timothy Wayne-Wright, Patrick Dunachie (kontratenor), Julian Gregory (tenor), Christopher Bruerton, Christopher Gabbitas (bariton) és Jonathan Howard (basszus). (Közülük négyen szerepeltek a zeneakadémiai fellépésen is.)

A King’s Singers aranya a mindenkori produkció, bár a karátszáma módosulhat. Ékszerek a műsorszámok, ismertek és ismeretlenek füzéreként mindig gyönyörködtetőek. A három korongot tartalmazó album műsorának összeállításakor gazdag kínálatot jelentett a félévszázadnyi repertoár (bár, tegyük hozzá, annak teljességére korántsem törekedett a tagságában cserélődő együttes), ugyanakkor az évfordulót újabb megrendelésekkel kapcsolták össze. A „jót s jól” kettős elvárásának kétségkívül eleget tettek, ugyanakkor nem tagadható, hogy a zenei utazás, amelyre invitálják a hallgatókat, némiképp kalandtúra jellegű. A „Close Harmony” programja: átiratok gyűjteménye, részben az együttes egykori és mostani tagjainak ilyen irányú tevékenységét is megörökítendő. Mondhatni, ráadásszámok, örökzöldek – vagy olyan fülbemászó dallamok, amelyeknek örökzölddé válásához épp az ő előadásuk járul hozzá. Kellemes potpourri, tagadhatatlanul.

A „Spiritual” programot ígérő második műsor vegyesebb hallgatnivaló, tér- és időbeli ugrándozásokkal, stiláris kaleidoszkóp, különböző nyelvű szövegekkel – csak az előadás színvonala egyenletesen magas. Ehhez aligha lehet egyedül üdvözítő „használati utasítást” adni; a „legolcsóbb” megoldás a spontán rácsodálkozó gyönyörködés, amikor elsikkad a „mit” szempontja a „hogyan” mellett. Lehet követni a kísérőfüzetből a szövegeket (az idegen nyelvűek mellett szerepel angol fordítás is), tudatosítva a szerzők nevét – de érdemes mazsolázni is, kiválasztva egy-egy tételt a színes forgatagból. Mert ágas-bogas korall-láncnál változatosabb a darabok egymásutánja – s mi tagadás, nem könnyű hirtelen „váltani” például Poulencről Schützre, Max Regerről Eric Whitacre-re. És nagy a veszély, hogy a belefeledkező megfeledkezik arról, hogy szerzőkhöz kapcsolja a hallottakat.

A „Secular”-kínálat talán még tarkább, annál is inkább, mivel az eredeti kompozíciók sorába átiratok ékelődnek. S voltaképp akkor tudatosodik bennünk e sziporkázó tűzijáték egyik összetevője (hogy gyors egymásutánban sorjáztak a rövid tételek), amikor terjedelmesebb mű ad lehetőséget arra, hogy kiélvezzünk valamely zenei ínyencséget. Mert azokban itt sincs hiány! Érdemes akár többször is meghallgatni egy-egy számot, miközben feltétlenül tudatosítandó a szerző neve! És később nem felesleges utánanézni, mely korból származnak a művek, hiszen egymás „tükrében” igencsak csalóka képet kaphatunk némelyikről…

Az egykori King’s Singers a zeneirodalom egészéből jó étvággyal habzsolta az időtállóan élvezhető muzsikát, és kortárs szerzőket inspirált a társasének irodalmának további gyarapítására. Az utód-együttesek akarva-akaratlanul „járt úton” haladnak, sőt, járt utakon, hiszen a sokszínűség profiljuk alapvető meghatározója. Talán csak felfedezőkedvük intenzitása csökkent, ami abban is megmutatkozik, hogy szívesen haladnak a kitaposottabb ösvényeken. Mintha megelégednének azzal, hogy énekkultúrájuk örök csodálat tárgya, zeneirodalmi „újdonságélményekről” nem gondoskodnak, és a humort is csak ritkán csillantják meg. Komfortra rendezkednek be, afféle oázist kínálnak a zenebarátoknak – de a paradicsomi nyugalom légkörét jótékonyan befolyásolná némi apró erőpróba, kísérletezőkedvű vállalkozás. A határok feszegetése, nehogy alkalmazott muzsikusokká váljanak, a hangszépség szolgálatában.

(Signum Classics – SIGCD 500)

Fittler Katalin