Nem biztos, hogy irodalmárok kapásból válaszolni tudnának a kérdésre, melyik volt az első magyar nyelvű dráma. Dömötör Adrienne „a kezdetek kezdetéhez” visszanyúló írása ebben segít eligazodni. A köztudatban az első jelentős magyar drámaként Katona József Bánk bánja él, az első kiemelkedő, máig ható drámai költeményként pedig Madách Imre műve, Az ember tragédiája, amelyet legutóbb Sardar Tagirovsky vitt színre nyáron a szentendrei Ferenczy Múzeumban. (Az előadásról 2019/11-es számunkban olvasható D. Magyari Imre írása.) A kazanyi születésű, orosz-tatár származású, kisgyermekkora óta Magyarországon élő rendezővel, aki Sepsiszentgyörgyön, Nagyváradon és a Nemzeti Színházban dolgozott az elmúlt években többek közt, sikerekről és kudarcokról beszélgetett meglehetősen őszintén Cseh Andrea Izabella.

Ádámok és Évák ünnepe a címe az eredetileg a Szolnoki Szigligeti Színházból indult, évente megrendezett eseménysorozatnak, amelynek házigazdája egy ideje a Nemzeti Színház. A „mára országos diákszínjátszó mozgalommá fejlődött” rendezvényről Gelesz Andrea számol be a résztvevők szemszögéből. Történelmi távlatból ez újdonsült, tematizált „mozgalomnál” jóval régebbi az Országos Diákszínjátszó Egyesület által évente szervezett Országos Diákszínjátszó Találkozó, amelyen a regionális elődöntők legjobbaknak bizonyult csoportjai vehetnek részt immár harmincegyedik alkalommal idén. Van azonban az egyesületnek egy frissebb kezdeményezése is, a különböző fesztiválokon kiemelkedően szereplő diákszínjátszókat idén harmadszor összehívó Országos Diákszínjátszó Fesztivál, amely más, ebben a szférában igen jelentősnek mondható, nagy hagyományú fesztiválokkal együtt – mint például a vasvári Nemzetközi Színjátszó Fesztivál vagy a Soltis Lajos Színházi Találkozó – azt mutatja, igen sokfelé foglalkoznak az országban a személyiség, a kreativitás, az empátiás készség és tolerancia fejlesztésének eme élvezetes, közösségi formájával.

Utóbbi két tulajdonság fejlesztése – úgy tűnik – a „felnőttvilágban” sem árt. Kitűnő matéria ehhez a Franciaországban élő román drámaíró, Matei Vişniec Migránsoook című drámája, amelynek székelyudvarhelyi előadása több fesztivált megjárt, így a POSZT-ot és a MITEM-et is. Magam a Tomcsa Sándor színházban, eredeti helyszínén láttam először a produkciót, a Tomcsa Sándor Színház dráMa elnevezésű kortárs drámafesztiválján, amely tematikája révén maga is az egymás iránti érdeklődés, nyitottság, elfogadás elkötelezettje, miként recenzensünk, D. Magyari Imre is, aki a gyulai összművészeti fesztiválon találkozott a művel. Vişniek egyébként ezt az interpretációt tartotta a legautentikusabbnak – a szó szoros értelmében leborulva előttük köszönte meg annakidején a színészeknek.

Az előítéletes gondolkodásról szól a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Az Úr nevében című előadása is, a menekültügy mellett, illetve annak kapcsán érintve a vallási türelmetlenség problémáját s ezzel összefüggésben a nők helyzetét is – miként az Urbán Balázs írásából is kitűnik.

Az egri Gárdonyi Géza Színház Blaskó Balázs rendezte Shaw-előadása, a Warrenné mestersége a látványból ítélve határozott ellenségképpel rendelkezik, ezt igazolja Turbuly Lilla értelmezése is.

Alapmotívuma a bűnbakkeresés Gombrowicz Yvonne-jának is – a Maladype Balázs Zoltán rendezte előadásáról Csepeli György írása olvasható e számunkban.

Az előítéletes szemlélet egyik ismérve a sztereotípiák alkalmazása – nem is nagyon tudnak másban gondolkodni A mélyben – ismertebb változatában az Éjjeli menedékhely – szereplői, nem úgy az előadás egésze, mely inkább kérdez, mint állít.

Az előítéletesség másik ellenszere, egyszersmind a gondolkodás éltető eleme a humor – Fried Ilona beszámolója szerint az olasz Ascanio Celestini is a humort, a viccet hívja segítségül azoknak a történelmi traumáknak a megidézéséhez, amelyeket nem könnyű ép ésszel felfogni. De közelíteni hozzájuk csakis azzal, ép ésszel érdemes.

Ilyen traumákra utal Balogh Géza írása is, felidézve a Hamlet 1919-es kolozsvári búcsúelőadását s az utána következő történelmi eseményeket.

Fittler Katalin Beethoven-maratonról szóló írása e szám kontextusában óhatatlanul az Örömódát juttatta eszébe e sorok írójának.

Szűcs Katalin Ágnes