Zenei maraton – tizenharmadszor

Szerencsés szám a 13 a Beethoven-zene kedvelőinek: a maratonok történetében először fordult elő, hogy olyan szerzőre essett választás, aki korábban már volt főhőse a zenefolyamnak. A 2008 óta minden elképzelést felülmúlóan népszerű zenei rendezvénysorozat Csajkovszkijjal kezdődött, majd Dvořákot követően Beethoven zenéjére fókuszált. Az évtizeddel későbbi repríznek jubileumi évforduló ad aktualitást: a zenei óriás születésének 250. évfordulója. Kimondva-kimondatlanul tehát Beethoven-év van.

Nem kell különösebb pszichológiai felkészültség a reflexiók kiszámításához; a jól megválasztott „hívószó” tömegeket mozgat. Ismételten kedvet csinál ahhoz a kalandhoz, amely egyszersmind a befogadó rendszeres életvitelébe is változást hoz, feledtetve vele kényelmi szempontokat, technika kínálta egyszerűbb megoldásokat. Megszólítva érezheti magát a korábbi maratonok alkalmi vagy rendszeres résztvevője, és mindazok, akik eddig nem vettek részt ebben a kulturális „kalandtúrában”.

Érdemes lenne bekamerázni a Müpa környékét, és valahonnan felülről (akár az épület 5. emeleti teraszáról) filmre venni azt a népvándorlást, ami a nap folyamán történik! Az élőzene-hallgatás közösségi mozgatóerővé válik!

Pedig milyen egyszerű lenne figyelmen kívül hagyni az évenként egyszeri lehetőséget. Élő adásban közvetíti a Bartók rádió, otthon is végighallgatható (kényelmesen és ingyen), a műsor interneten megannyi előadó tolmácsolásában hozzáférhető (szabadon megválasztott időpontban), akár a meghirdetett előadókkal is… De nem! Tódul a közönség, nemritkán kisebb-nagyobb csoportokban, lelkesen. Ilyenkor látni, hogy a közvetlen élményszerzés igénye milyen erős – csak épp a hétköznapok sorában háttérbe szorul.

Ilyenkor, mint a palackból kiszabaduló dzsinn, élvezi a résztvevő a lehetőséget. Minden élmény! Az épület, a kiállítás az előtérben, a büfé – és nagyszámú érdeklődő olvasó jut a nap eseményein végig kalauzoló műsorfüzethez, benne Laki Péter értékes ismertetőjével. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem és a Fesztiválszínház között ingázók egy része útközben megáll „belehallgatni” a rádiós szünetműsorokba, a hallottakra reagáló, vagy a hamarosan műsorra kerülőket beharangozó népszerűsítő ismertetőkbe, riportokba. Mindenki örül.

Ebben az általános örömforrásban egyszerre játszik szerepet az ismeretlen s az ismert, legyen szó kompozíciókról vagy interpretációkról. A népszerű művek megunhatatlanként vizsgáznak, a ritkán hallhatóak különleges csemegét jelentenek. Így van az előadókkal is – régi „kedvenceknek” örülünk, és új neveket tanulunk meg. Felfedezzük (ismét!) az érdeklődő aktivitás semmivel nem pótolható, teljes személyiséget mozgató erejét.

A közösségi ünnep programjának megszervezése egyszerre szélsőségesen könnyű és nehéz, s minél felelősségteljesebben történik a válogatás, annál több érték válik közkinccsé.

Hagyományosan a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös produkciója a maraton – nem véletlen, hogy a visszatérő vendégek között törzshely illeti meg a zenekart csakúgy, mint a kamarakoncertek résztvevői közül a tagságából alakult kisebb formációkat. Idén kamarazenei ismereteinket az Esz-dúr szeptettel gyarapították. Zenekari záróestjük műsorán, csakúgy, mint tíz éve, a VII. szimfóniát játszották. Idei újdonságuk: az általuk meghirdetett amatőr karmesterverseny négy legeredményesebb résztvevője vezényelte a négy tételt. A „csak itt és csak most” kalandja többlet – az „igazi” interpretáció, amikor vezető karmesterével szólaltatja meg a művet, más forrásból hozzáférhető…

Mivel az esemény túlnő a zenei élet hagyományos határain, az interpretációkat kritikátlan kritika illeti meg. Legfeljebb azt regisztrálhatjuk, kinek-kiknek köszönhetjük a nagyobb élményeket. Nevektől elvonatkoztatva, a 11 műsor közreműködői közül azoknak, akik maguk is megéreztek valamit e lehetőség sajátosságából, tehát nem egyszerűen „eljátszanivalónak” tekintették rövid műsorukat. Azoknak, akik kihasználták az elemi, közvetlen közléslehetőséget. Mert ennek a közönségnek (s ez a 11 élő hangverseny mindegyikére vonatkozik) érdemes volt játszani. A dicséretes figyelem jele, hogy a – máskor még inkább – bosszantó köhögés, zörgés is többnyire a tételszünetekre koncentrálódott.

A két hangversenyterem műsorában idén nem jutott hely versenyműveknek, és hallgatott a vox humana. A nagylélegzetű Beethoven-kompozíciókból az Előadóteremben rendezett vetítések közönsége részesült – a felnövekvő előadóművész-generáció több képviselője pedig az Üvegteremben kapott lehetőséget e keretek között a szárnypróbálgatásra.

A salzburgi Mozart Hét szlogenje: Mozart él! Február 2-án nálunk szóba sem került, olyannyira nyilvánvaló volt, hogy a történeti Beethoven-kultusz töretlenül virágzik napjainkban is. És ami legalább annyira fontos: sokakban tudatosodhatott, hogy a hangversenyhallgatás gyakorlata életünk értékes mozzanatai közé tartozik.

Fittler Katalin

 

NKA csak logo egyszines

1