Heroic Beethoven – három korongon, négy órában

Ünnepelt nagyságok esetében a születésnap történelmi léptékű, akár egy esztendeig is eltarthat. Idejében felkészült a nagyvilág megannyi zenei intézménye, szervezete, vállalkozója – és nem utolsósorban: előadóművésze – az idei év repertoármódosító aktualitására. Aligha zsörtölődhet bárki is, ha „a csapból is Beethoven folyik”, hiszen csak a frappáns német mondás tartja úgy, hogy jóból is megárt a sok. Beethovenből biztosan nem.
Kézenfekvő, hogy a hanglemezkiadók összeállításokat terveznek, szabadon válogatva felvételeik készletéből. Az sem meglepő, ha blickfangos címként tuti-tippet követnek, mint a WARNER, amikor új albumának címoldalán a „hősies” Beethovent hirdeti (0190295323455).
Mozdul érte a kéz, anélkül, hogy megfordítaná – a hátoldalon ugyanis korrektül tájékoztat a tartalomról a kiadó, feltüntetve a korongok műsorát, majd az előadókat is, névsorban. Ez utóbbi felsorolás ígéretes (bizalomgerjesztő és érdeklődést fokozó) – a lelkes zenebarát nem hagyja magát eltántorítani az elrettentő információktól sem (például, hogy tételekből néha csak részlet hallható).
Erős a vágy és a felfedezőkedv, sokat nyom a latba. Az album tulajdonosa nehezen szánja rá magát, hogy „kettős könyveléssel” mérlegelje, megérte-e. Hiszen korábbi „válogatások” ismeretében tette le voksát az újdonság mellett.
Az összeállítás figyelemre méltó sajátossága, hogy – a cím ellenére – korántsem a „hősies” hangvételű részletekre koncentrál (helyet kapott benne a Für Elise is). Mintha valamiféle keresztmetszet-szerű elszámolásra (is) törekedne, az ismert művek mellett ritkaságok is megszólalnak. Műfaji szempontból is kiegyenlített a három korong programja (mindegyiken van ez is, az is, annak érdekében, hogy ki-ki legalább egyszer végighallgassa valamennyit). Mind szimfóniatétellel kezdődik, valamennyi hangkép az Európai Kamarazenekar Nikolaus Harnoncourt vezényelte 1990-es hangversenyeiből való, az első műsor azzal is zárul. Mondjuk, nem igazán szerencsés a IX. szimfónia Örömóda-részlete után a VII. szimfónia zárótétele („üti egymást” a két élmény). A második korong az Eroica Gyászinduló-tételével kezdődik – némi rosszmájúsággal „visszarímelésnek” érződik a Fidelio-beli rövid jelenet, melyben szinte „állni látszik az idő” Klemperer vezényletével. A végkicsengést a Karfantázia részlete adja (2003-as felvételről). A zongoraversenyek szólistája Schiff András – és amennyire örülünk ennek, annyira bosszantó az élmények félbeszakítása, kiváltképp az Esz-dúr versenymű esetében, ahol a nyitótételből két részlet szerepel. A zongoraszonáta-tételeket Stephen Kovacevich játssza, vele hallunk két bagatellt is. A harmadik viszont igazi ritkaságélmény: a Georges Solchany névben Szoltsányi Györgyre (1922−1988) ismerünk. (A hazai zongoristák legtöbbje számára neve Kurtág Györgynek köszönhetően ismerős, aki zongoradarabot szentelt Szoltsányi György emlékezetének.) Halljuk még Rudolf Buchbinder játékát (szólóban és Starker János kamarapartnereként), szinte pillanatképnek tűnik Hans Richter-Haaser játéka (Diabelli-variációkból téma és az 1. variáció, két és fél percben); Daniel Barenboim két zongoratrióban szerepel, Pinchas Zukermann és Jacqueline du Pré partnereként. Ennyit ízelítőül.
A nevekre, a művészi teljesítményekre nemigen lehet panaszunk – annál inkább arra az összeállítói „érzéketlenségre”, amelynek kirívó példájaként elég, ha az Athén romjai Törökindulójának és a Missa solemnis Gloria-tételének egymásra következését említem.
Tény, hogy a felvételt ki-ki szabadon megállíthatja. De az egyik-másik zenei szépségbe belefeledkező hallgató számára zavaró az atmoszféra illúzióromboló megtörése – és nehéz a műélvezet során készenlétben lenni a kicsengést követő azonnali leállításra.
Néhány percnyi gyönyörködésre viszont gazdag választékot kínál az album, a közelmúltban készült ritkaság-felvételek pedig adalékok az életmű teljesebb megismeréséhez.

Fittler Katalin