Miért lett R. úr ámokfutó? – KV Társulat

Miért és mikor lesz valakiből ámokfutó? A pszichiátria és a kriminológia tudományos válaszain túl a hétköznapi ember is gyakran próbál erre választ keresni. A híradókban megszólaltatott szomszédok, ismerősök értetlenül csóválják a fejüket, „pedig mindig köszönt, és a lépcsőházat is rendesen takarította, ha ő volt soron” – mondják, és nem értik, hogy hagyhatta őket cserben az emberismeretük.

Könyvek és filmek sora választotta témának az ámokfutást. (Érdekes, hogy maga a szó is rejtélyes, a malájból került a magyarba, német közvetítéssel, jelentése kontrollálhatatlan dühkitörésként írható körül.) Fassbinder 1970-ben készült filmje is ezek közé tartozik. A recenzens pedig azok közé, akik nem látták a filmet, és így ültek be a KV Társulat előadására. 

Fassbinder és Michael Fengler forgatókönyvét Bíró Bence fordította magyarra, és ő is írta át színpadra. A párbeszédek pontosak, egy-egy szónak, kifejezésnek az adott karaktert jellemző ereje van. 

A HPS Kultúrszalon fával borított, patinás nagypolgári terében mindössze néhány szék adja a díszletet, a közönség pedig négy oldalról, a fal mellett ülve veszi körbe a játszókat. Belépésünkkor a színészek már kis csoportban álldogálnak, cigarettáznak. Ördög Tamás rendezése jellegzetes irodaházi jelenettel kezdődik: kávé- és cigarettaszünettel, a munkahelyi élet informális középpontjával, amely pontosan visszatükrözi az ottani közösség hierarchiáját. 

Dankó István, Stork Natasa és Major Erik (fotó: Kovács JuJu)

R. úr műszaki rajzoló egy építészirodában, munkája fontos, de a legkevésbé sem látványos. Mellette családapa, szokványos életet élő kispolgár, az a típus, akire azt szokták mondani, hogy csak a családjának és a munkájának él. Dankó István R úrjában pedig éppen az a nagy mutatvány, hogy neki is ilyennek kell lennie: a szinte észrevehetetlen hivatali kisembert, az otthon is üvegnek nézett férjet és apát, a jelentéktelenséget kell megmutatni szinte észrevehetetlen színészi eszközökkel. 

Munkahely, otthon, vendégség – szokványos, mindennapi helyzetekben látjuk a szereplőket. A különböző helyszíneket és a karakterváltásokat (az R. úrt játszó Dankó István és a feleségét alakító Stork Natasa kivételével a színészeket több szerepben is látjuk) Schnábel Zita különleges, aprólékosan kidolgozott jelmezei látványban is megjelenítik. A hetvenes évek divatját idéző norvég mintás mellények, fényes, steppelt pongyolák fontos meghatározói az előadás hangulatának, és a családtagok összeöltöztetésével a kapcsolati hálót is jelzik. (Távoli képzettársítás, de nem tartom kizártnak, hogy a norvég minta a hírhedt norvég ámokfutóról jutott a tervező eszébe.) 

R-né szerepében Stork Natasa már azzal megrajzolja a karaktert, ahogy ezeket a ruhákat viseli. Elegáns kívülállásával, álmatag mozgásával, hanghordozásával egy olyan nőt jelenít meg, akinek egyszerűen nem lehet köze ahhoz az R. úrhoz, akit Dankó István játszik. Kettősük szinte képtelenség, és ezen mit sem változtat R. úr igyekezete, hogy (a saját) kedvenc táncdalaival kerüljön közelebb a feleségéhez. A fiuk szerepében Major Eriket láthatjuk, szinte egyfolytában kúszni-mászni, anélkül, hogy akár a szülők, akár a gyerek különösebb kapcsolódási kísérletet tenne a másik felé. És ez független attól, hogy R. úr például tanul a fiával, érzelmi kapcsolat nem érzékelhető köztük.

Major Erik és Mátray László (fotó: Kovács JuJu)

A jelmezeken kívül a játékstílusban is van valami szándékolt keresettség (nem rossz értelemben vett) affektáltság, amitől az előadás kap egy sajátos ízt,  iróniával is megspékelve. Talán ez teszi a kelleténél könnyedebbé és súlytalanabbá a játékot, és távolít el kissé bennünket R. úr életének lassacskán elviselhetetlenné váló „könnyűségétől”. Annyira, hogy az előtérből behallatszó lövéssorozat, amellyel családját és ismerőseit kivégzi, inkább érződik az előadás, mint R. úr szükségszerű végének.

Pedig remek színészgárda verbuválódott össze a KV Társulat hívására. Az Ördög Tamás rendezéseiben rendszeresen feltűnő színészeken és a hozzájuk csatlakozó fiatalokon kívül (a már említett Major Erik mellett Messaoudi Emina is szerepel) Mátray László is szerepet vállalt az előadásban. Ha van kijelölhető fordulópont R. úr meghasonlásában, akkor az éppen az építésziroda főnökét játszó Mátray és Dankó István párbeszéde, amikor egy céges bulin a spicces R. úr hiába akar összetegeződni a főnökével, az folyamatosan lepattintja. Igaz, a sokkal könnyebben tegeződő magyar közegben ez nem hangzik olyan istenkísértésnek, mint Németországban, ahol le lehet dolgozni egy életet úgy, hogy nem tudjuk meg a mellettünk ülő kollégánk keresztnevét, mert mindenki a vezetéknevén szólítja a másikat, kiegészítve egy Herr-rel vagy egy Frauval. Mégis érezhető, hogy a sok-sok apró semmibe vétel és megaláztatás ezzel fordul át valami nagy, világ elleni haragba.                

Az előadásban a KV Társulat két tagja, Száger Zsuzsanna és Urbanovits Krisztina, valamint a rendező, Ördög Tamás is több kisebb szerepben tűnik fel. A párbeszédekre, pontos jellemrajzokra, néző közeli játékra és ennek megfelelő gesztusnyelvre építkező játékmód, ami Ördög Tamás rendezéseit jellemzi, a két színésznőnek már szinte anyanyelve, amihez most Urbanovits Krisztina kapott magas labdás apró szerepeket, amelyekben csak úgy sziporkázik.

Az alapanyagokból ezúttal egy jól fogyasztható, több pontján szórakoztató előadás állt össze. Annak ellenére azonban, hogy éppen egy olyan korszakot élünk, amelyben sok kis frusztrációnkban benne van a robbanás esélye, R. úrból ebben az adaptációban valahogy mégsem lett „korunk hőse”. 

Turbuly Lilla