Színészbüfé / Büfészínész 1. – Örkény István Színház

„Legközelebb jöjjön már valami színesebb ruhában!” ‒ javasolták az első rosta után a fekete szoknyás-fehér blúzos jelöltnek. A mamája kerített is gyorsan egy vidám, de elegáns cuccot kölcsönbe, mit sem sejtve arról, hogy az aláveendő fehérneművel majd komoly gondok lesznek. A helyszínen viszont hamar kiderült, hogy a pánt nélküli melltartó a prózát jól bírja ugyan, de a tánccal hadilábon áll. Gyors megoldás után kellett nézni ‒ csakhogy az épületet a vizsgák idején hivatalosan nem lett volna szabad elhagyni. De az elszántság célt ért ‒ és az apró kihágás még csak fel sem tűnt senkinek. Illetve fel sem tűnt volna, ha a kissé még feldúlt jelölt ‒ közvetlenül a kiválasztott Arany-ballada előtt ‒ el nem kezd szabadkozni, összehordva kölcsönruhától fehérneműmizérián és segítőkész portás bácsin át a megoldást kínáló Röltex boltig mindent. A rögtönzött magánszám után a bizottság már köszönte is, de nem kért a versből. Elkeserítőnek tűnt a helyzet ‒ hogy aztán annál váratlanabb legyen a feloldás: a spontán bohóctréfa egymagában is meggyőzte a bizottságot, hogy Kerekes Éva minden kétséget kizáróan színpadra termett.

Remek történet, és csak egy a sok közül. A kedvencem.

Gálffi László, Csuja Imre, Zsigmond Emőke és Csákányi Eszter (fotó: Znamenák István)

Kiváló ötlettel állt elő szilveszter estére az Örkény Színház: a társulat néhány tagja összeült a büféből és a díszletraktárból a színpadra betolt kanapékra és fotelekre, maguk köré zsúfolták egy sor előadásuk immár külön életet élő kellékeit, és elkezdtek mesélni: egymásnak és a nézőknek. Mintha csak a színészbüfében összeverődve sztorizgatnának ‒ de azért persze mégsem. Hiszen itt nyomuk sincs boros-sörös-unikumos poharaknak, szapora megemelgetésük emlékét csak a történetek idézik meg. A sztorifolyamok ‒ színházi büfék háza tájáról ismerős ‒ parttalan áradásának pedig eleve gátat vet a laza, de jól érzékelhető előszerkesztés, és az, ahogyan szerteágazó figyelmével és finom humorával Mácsai Pál mindvégig kézben tartja a beszélgetés fonalát. Az est alcíme egyébként Mácsai örökzöld Örkény-estjének címére hajaz, felsorolva a résztvevőket is: Azt meséld el, Eszter, Imi, Béla, Laci, Gabi, Zsombi, Éva, Pali, Zsolt, NóraDia, Réka, Znami, Emő! A társulat többi tagja ‒ az ígéret szerint ‒ a Színházi Világnapra tervezett második részben kerül majd sorra.

Szilveszteri szórakoztató műsort Bach-hal indítani? Még akkor is váratlan fordulat, ha már előre biztosak lehettünk abban, hogy a program nyomokban sem fog ereszd-el-a-hajamat stílusú elemeket tartalmazni. Kákonyi Árpád játéka előrevetíti az este szolidan ünnepélyes hangulatát, jelezve a hétköznapokból való kiszakadás szándékát. Egyúttal rá is hangol az első történetre, amelyet a Bach-rajongó Gállfi László mesél el a Tamás-templommal átellenben elkóstolgatott bor elme- és szobormozdító csodás hatásáról. Majd sorjázni kezdenek az emlékek, többnyire bizonyos tematikus csomópontokhoz kapcsolódva. Sok szó esik színpadi elődökről és színházi felmenőkről, színházvezetők bölcsességéről, a pálya öröméről és gyakran szinte gyógyító jellegéről. Nyilván nem véletlen, hogy a legtöbb sztori a pályaválasztáshoz, a felvételihez ‒ és így a bornírt módon épp porrá zúzott ‒ alma materhez kapcsolódik.

A felismerések sorában számomra a legemlékezetesebb a kisgyerek Csuja Imréé volt: amikor szűkebb-tágabb környezetét egy ideje már rendszeresen versekkel szórakoztatta, egyszer csak megérezte, mennyire csodás hatalomnak van a birtokában, ami persze állandó rettegéssel is együtt jár…

Tenki Réka, Jéger Zsombor és Hámori Gabriella (fotó: Znamenák István)

A mögöttünk álló évet nézve nem váratlan, hogy összképében az este kevésbé röhögősre, inkább vallomásosra sikerült – állapítja meg zárásképpen Mácsai, majd megköszöni a nézőknek az egész éves online kitartást. A két dimenzió persze soha nem lesz képes pótolni a színház lényegét adó személyes jelenlétet, az efféle virtuálisan együtt töltött idők, mint amilyen ez a szilveszteri este is, mégis sokat jelentenek színésznek és nézőnek egyaránt. Akárcsak a telefonos kapcsolat a színház „Vers csak neked” (1.0, 2.0) programjának keretében: szívet melengető, amikor az Örkény egyik színésze jelentkezik be a vonal túlsó végén, és a beszélgetés egy pontján felolvassa az általad megjelölt költőtől a saját maga választotta vers(ek)et. Csak úgy, ajándékba. (A második menetben szerencsém volt: sorra kerültem. Ha lennének további körök, ki nem hagynám őket semmiképp.) A színház bölcs döntése volt, hogy a realitásokat szem előtt tartva még a nyári covid-szünet idején létrehozta streamstúdióját, amelynek segítségével folyamatosan közvetíti előadásait élőben ‒ szabadon választható jegyárakat kínálva ‒ a világ bármely pontjára. A szilveszteri Színészbüfé is ilyen streamelt este volt.

Hiszen az biztosan nem lehet, hogy ne történjen semmi. Igenis vannak örömök az ürömben. És a néző hálás, ha nem engedik ezt elfelejteni neki.

Dömötör Adrienne