Woody Allen: New York-i komédia – Central Színház – stream

Tövises mestermunka Woody Allen 1995-ben bemutatott Central Park West című, kortársi komédiája. Prekop Judit fordításában, Baráthy György dramaturgiai közreműködésével és Puskás Tamás rendezésében, New York-i komédia címen tizennegyedik éve fut ez a darab a Centrál Színház színpadán, s most, hogy a pandémia kizárta a közönséget a színházakból, elindult hódító útjára a képernyőkön keresztül is. Hűen a reklámok szövegéhez, valóban próbára teszi a rekeszizmokat, de közben beleváj a lelkek mélyibe is. Szerzőjéhez méltó, vihogó bohózat ez, ragyogó színészekkel, hibátlan rendezésben, s míg könnyeinket törölgetjük a nevetéstől, titkon azért tudjuk, hogy tulajdonképpen sírni kéne.

Woody Allen laza mozdulatokkal, lenyűgöző pontossággal adagolja az információkat, és közben üt, orrcsontra, állra, gyomorszájra, és odarúg érzékenyebb helyekre is. Egy-egy dramaturgiai bal- vagy jobbegyenes révén derül ki fokozatosan, kik is ezek az emberek New York előkelő negyedének tetején, az értelmiség halovány habrétegébe zártan. Van itt egy pillanatnyi sebzettségében (és ebből következő átmeneti részegségében) is dekoratív nőstényoroszlán, Phylis (Básti Juli), a sikeres pszichológus, aki azt gyanítja, hogy a férje, Sam (Puskás Tamás), az ugyancsak sikeres ügyvéd azért akar tőle megszabadulni, mert saját szívbéli barátnője, Carol (Nagy-Kálózy Eszter) elcsábította. Tetemre hívja hát Carolt, s megkezdődik a nagy elszámoltatás.

Básti Juli és Rudolf Péter (forrás: Centrál Színház)

Básti Phylis-e iszonyú erővel markolja meg a helyzetet, s fölmerül a kérdés, vajon meddig lehet ezzel a zászló szerűen magasba emelt friss bánattal hadonászni s ordítva zokogni. Kiderül, hogy bármeddig. Már ha Básti játssza a figurát. Az energiagazdálkodás csodája, amit Básti Juli művel az egész játék során. S miközben elárul ezt-azt a házasságukról, pompásan jellemzi Carol s annak egyelőre távollevő férje, Howard (Rudolf Péter) kicsit sem problémátlan kapcsolatát. Ahogy Howard nevét kiejti, az egy több íves jellemtanulmányt helyettesít. Hogy mostani, zilált lelkiállapota ellenére elég jól van bekötve a valóságba, s nem véletlenül rendelkezik óriási pacientúrával, azt az a szembeülős pozíció is jelzi, amikor teljes odafordulással figyel a másik mondandójára, vagy csak úgy félvállról dob oda neki valami szalmaszálat, amibe a problémagazda belekapaszkodhat. A legyűrhetetlen szakmai hiúság és a munkaeszközként használatos, begyakorlott becsület győz a mások számára átláthatatlanul kusza pillanatokban is. Az meg, ahogy nyizege barátnéját tunkolja-mártogatja bele a fölbugyborgott bajokba, elemi erejű bohóctréfa.

Básti Juli hangját s egy-egy gesztusát lehetetlen föl nem ismerni. No de ki ez a pöttyös bundába csomagolt, tipegő-pityegő önismerethiány, ez a darabonként összerakott műmadárka, akire most Phylis haragja rázúdul? Nagy-Kálózy Eszter csodásan adja a butát. Szép mellhangját valahová elrejtette, s most eljátssza a magát győztesnek vélő egeret egy trónfosztott oroszlánnal szemben. Amit Carol valaha elkezdett, azt mindig, de mindig abba is hagyta, főiskolát, egyetemet, munkát, s tulajdonképpen a házasságát is. Szíve szerint folytatná kapcsolatát Sammel, de apróbb gondok adódnak, úgyhogy alighanem már csak a közösen vásárolt, álomszép art deco fülbevalóval vigasztalódhat.

Nagy-Kálózy Eszter és Básti Juli (forrás: Centrál Színház)

Hogy tulajdonképpen mennyire megtalálták ők Howarddal egymást, azt rögtön látni fogjuk. Megjelenik Rudolf Péter egy olyan csontszín kötött kardigánban, hogy benne Howard szinte beleolvad az elegáns lakás világos hátterébe, illusztrálva: ez az ember talán nincs is, s ha netán van, önmagát sem látja igazából. (Díszlet-jelmez: Antal Csaba.) Mivel a darab régóta megy, könnyű találni pár felvételt a világhálón, korábbi előadások jeleneteivel, ahol Rudolf Péter még sötét hajjal és pár kilóval könnyebben alakítja a szemüveges írófélét. Annak is megvan a maga bája és igazsága, de ez a mostani, őszes, kissé megfáradt, sikertelen értelmiségi tán még igazibb, s fájóbb színészi találmány. A puha és kedves Howard visszatérő mániás depresszióját olyan félve ápolják a házasfelek, mint egy szeszélyes és veszélyes virágot. Bánatra pillanatnyilag is van ok: Howard apja egy majdhogynem elfekvő minőségű öregek otthonában éldegél, halni készülő, pecsétes ruhájú vének társaságában. Fia most látogatta meg, ki van borulva az élménytől, s határozott céllal babrál egy régi pisztolyt. Amikor aztán kiderül, hogy van egy – annak idején merő technikai érdeklődésből összehozott – fiuk, akit abban a pillanatban örökbe adtak, amikor fölfogták, hogy mit is csináltak, fölsejlik a szörnyetegcsontváz a pöttyös bunda alatt is, és megáll a levegő. De mivel nyilvánvaló, hogy jobb annak a gyereknek bárhol máshol, megy tovább a bajok boncolgatása.

Beállít Sam, s igen dinamikusan kezdi összeszedni a motyóját, de mint kiderül, nem Carollal kíván ő lelépni. Puskás Tamás figurája maga a gyűrhetetlen, magabízó férfierő, az életközépi ruganyosság s a megérdemelt önszeretet. Érzi kicsit, hogy nem lesz ez mindig így, sürgeti hát az eseményeket. Ő van legjobban meglepve, amikor friss babácskája, a 21 éves Julie (Sztarenki Dóra), aki egyben Phylis férfifóbiából kikúrált páciense, elunván lent a várakozást, följön érte, hogy majd együtt távozzanak. Az tudja leginkább értékelni Sztarenki Dóra alakítását, aki látta már őt sok egyéb, sokszor akácfa keménységű szerepében, s élvezte balerinakönnyedségét és míves beszédét is. Most lelassítja a szavak első szótagját, merevvé teszi az izmait, rácsavarozza nyakát a gerincére, s rögtön megvan a gazdag bankár lassúcska és befolyásolható gyereklánya, aki ámulva hallgatja Howard csajozó dumáját. A minden szempontból csattanós véget azért semmiképp sem mondom el.

A játék végén nincs taps, hisz nincs közönség, a közreműködők csöndben kijönnek, s meghajolnak. Érdekes volt látni, mennyire átformálja a nézők hiánya a játékot. Gyors, tempós, borotvával snittelt produkciót láttunk. Nem kellett, mert nem lehetett a közönség reagálására számítani. Ettől viszont a játékhő bent ragadt a színpadon, s filmszerűre sütötte össze a jeleneteket. Mint az adást záró rövidke beszélgetésből kiderült, jó tíz perccel volt rövidebb az előadás, mint előző alkalmakkor, hisz egy fontos résztvevő nem lehetett jelen sem a nevetéseivel, sem a hirtelen beálló csöndjeivel.

De már nagyon készül, hogy ott legyen.

Gabnai Katalin