Érdekes összecsengésekkel találkozhatni olykor. A Somlay Artúr pályaképét megrajzoló Balogh Géza írja, hogy a színész „talán egész pályafutásának legfontosabb állomása a Hamlet eljátszása és rendezése volt”, s egy müncheni vendégjáték kapcsán utal egy angol folyóirat munkatársának beszámolójára, aki „a kontinens legjobb Hamletjének nevezte Somlayt”, összehasonlítva például Alexander Moissiéval.

A kor albán-olasz származású, kiemelkedő német színészének Hamlet-alakítását említi esszéjében Darvay Nagy Adrienne „hamletológus” is a román Vlad Mugur legendás és egyben utolsó rendezésének televíziós változatáról szólva, mondván: Moissi, „aki életében vagy ezerszer eljátszotta a dán királyfit és épp ebben a szerepében lett világhírű, Budapesten debütált Hamletként”, a Müncheni Művész Színház ugyanis a Max Reinhardt rendezte előadást először a Vígszínházban mutatta be.

Vlad Mugur sokat dolgozott erdélyi magyar színházakban is, miként Gianina Cărbunariu is, akinek A tigris című darabját legutóbb a nagyváradi Szigligeti Színház vitte színre. (Magyarszágon Mihaela-ügy címmel mutatták be a művet színművészetis hallgatók Manna Produkcióként – az előadásról 2021/05−06-os számunkban közöltünk kritikát.) A nagyváradi előadást a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján látta szerzőnk, Dömötör Adrienne.

A tigrisnek, mint Gianina Cărbunariu drámáinak általában, valóságos történet az ihletője, ahogyan az AlkalMáté Trupp 14 évre tervezett, de a covid miatt 15 évre nyúlt előadássorozatának is, amely nyaranta a 2003-ban végzett Máté-osztály egy-egy tagjának élettörténetét dolgozta fel. Az idei utolsó bemutató a Jordán Adél című volt, melyről lapunkban most is Stuber Andrea írt, ahogy az előző tizenháromról is.

E többek közt az említett sorozat révén legendássá lett osztály tagja Mészáros Máté is, aki Az úrhatnám polgár című Molière-mű egy sajátos feldolgozásának főszereplője a Magyar Állami Operaház új játszóhe-lyén, az Eiffel Műhelyházban, Tarnóczi Jakab rendezésében. Sokatmondó Gabnai Katalin kritikájának címe: Az úrhatnám uborkás.

Pálos Hanna egy későbbi Máté-osztályban végzett 2012-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, miután kipróbálta a kaposvári színészképzést is. A Józsa Ágnes készítette interjú óta lapzártakor bemutatták a beszélgetésben említett Isten, haza, család című előadást, ugyancsak Tarnóczi Jakab rendezésében.

A majd’ tíz éve a Katona társulatának tagja, Pálos Hanna a számára meghatározó szerepekről szólva említi A nép ellensége című előadást is: „milyen kár, hogy nem játsszuk”.

Játssza viszont Ibsen drámáját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház. A Keresztes Attila rendezte produkció idén Gyulán is látható volt az Erdélyi Hét című fesztiválon, amelyen emellett Dömötör Adrienne az
ugyancsak marosvásárhelyi Yorick Stúdió Lázadni veletek akartam című előadását is látta (ez utóbbinak rendezője és egyik szereplője Sebestyén Aba, A nép ellenségének is főszereplője – e két fontos előadás okán lett övé a hátsó külső és belső borító). Beszámolójában kritikusunk foglalkozik továbbá a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Tótékjával, valamint Az ember tragédiája temesvári előadásával.

Szerepálmokról, a szereposztás dilemmáiról Pálos Hanna gondolataira rímelve beszél Lipics Zsolt is, ám nemcsak színészként, hanem immár a Pécsi Nemzeti Színház igazgatójaként is a Cseh Andrea Izabella készítette portré-interjúban.

Másfajta „szerep” a színházban a tervezőé, akinek feladatköréről írva Huszthy Edit kitér többek közt a kőszínházi és a független színházi alkotófolyamat különbségeire (ami a Pálos Hanna- és a Lipics Zsolt-interjúban is szóba kerül, Sebestyén Aba pedig folyamatosan gyakorolja a kétféle létezésmódot), de a tanulmány érinti színház és valóság viszonyának, határának kérdését is, többek közt Max Reinhardt egy 1913-as Shakespeare-rendezésére utalva…

Szűcs Katalin Ágnes