David Eldridge: Ünnep – Miskolci Nemzeti Színház, Városmajori Szabadtéri Színpad

Sötét és kemény történetet mesél el ez a Szabó Máté által rendezett, fényes színészi tehetségeket felvonultató, kíméletlen előadás. David Eldridge Hamvai Kornél által fordított darabjának 2019 januárjában volt a bemutatója a miskolci kamaraszínházban. Örülhetünk a szerencsének, hogy 2021 szeptemberében láthattuk még a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Ez a Thomas Vinterberg, Mogens Rukov és Bo Hansen Dogma-filmje nyomán írott dráma nálunk is jól ismert műnek számít. A megrázó történet a Thomas Vinterberg által rendezett 1998-as Születésnap című film színpadi változata. Az ünnep címmel 2006-ban Eszenyi Enikő rendezett belőle sikeres előadást a Pesti Színházban, 2009-ben pedig Csiszár Imre vitte színre Pécsett. A 2019-es miskolci premier után, 2020-ban mutatták be Budaörsön a művet Születésnap címmel, Pelsőczy Réka rendezésében. S mindenképp érdemes megemlítenünk, hogy a dán film rendezője, aki ezért a munkájáért 1998-ban Európai Filmdíjat kapott Az év felfedezettjeként, ugyanaz a Thomas Vinterberg, mint aki most, 2021-ben Oscar-díjat nyert a Még egy kört mindenkinek című, dán−svéd−holland koprodukcióban készült alkotással.

Hirtelen felszökő feszültséggel, óvatosan és tapogatózva indul a játék, aztán kis matatás után, mint célratörő fogorvos, eltalálja az ideget. Dramaturg: Sényi Fanni. Hívott és hívatlan vendégek jönnek az atyai házba, az elegáns kastélyszállóba, amit egy központi kör átmérőjére épített, hatos osztatú, ajtókkal átjárható, fedett folyosó jelképez. Felette vetítővászon, hogy amikor kell, a fekete-fehér összehatású színpadi látványból kamerával kiemelten, mindig látható legyen egy-egy beszédes arc vagy villogó szempár (díszlettervező: Czigler Balázs, videó: Hajdufi Péter, kamera Hajdufi Péter/Puskás Balázs). A kínosan elegáns, épp őszülni kezdő Christian (Lajos András), az idősebb fiú érkezését látjuk. A férfi csupa ideg, s valahogy az az érzésünk, hogy legszívesebben hátrafelé menne, de valami görcsös elszánás taszítja a szülői ház felé. Úgy járkál, mint aki robbantani készül. S végül is ez az igazság. Az ajtóban Lars, a szoborfejű komornyik (Kokics Péter) áll, mindenre készen. Később majd látjuk, emberi érzelem és igazi tartás itt jobbára csak az alkalmazottakban van. S akkor csapódik be a jelenetbe a kisebbik fiú, Michael (Rózsa Krisztián), a család fekete báránya. Mivel hívatlan vendég, Lars nem akarja őt beengedni. Michael kiborul, hisztériázik és fenyegetőzik. Rózsa Krisztiánból (akit egyébként épp e cikk írásának idején tüntettek ki Junior Príma-díjjal) úgy árad az agresszióvá nőtt, fékezhetetlen kisebbségi érzés, hogy még a nézőben is felmerül a menekülés gondolata: Ezzel a mindenkibe belemaró fickóval egy légtérben? – soha! De Christian az előző évben részegen botrányt okozó Michael pártjára áll, jöhet, családostul, kapnak egy kisebb szobát.

Máhr Ági és Gáspár Tibor (fotó: Éder Vera)

Helge (Gáspár Tibor), a fényesre fésült szakállú, gazdag polgár most ünnepli hatvanadik születésnapját, s feleségével, az ezüstcipős Elsével (Máhr Ági) gáláns vacsorára várja családja és cége arra érdemesnek ítélt tagjait. Mikor fordul a színpad, láthatóvá válik a saját tulajdonban lévő szálló egyik franciaágya, mely körül szimultán pereg a környező szobák frissen érkezett lakóinak élete. Christian bénultan ül. Esett és magába zuhant, noha érkezéskor összeszedettnek látszott. Hajdani szeretője, a mindent értő és érző, egyszerű Pia (Czvikker Lilla) próbál bele lelket verni. Közben Michael gyakorlott technikával gyötri feleségét, Mettét (Prohászka Fanni). Az első nehézségen túl vannak, sikerült bejutniuk a kastélyba, készülnek az estre, de addig is szokásos játszmáik egyikét játsszák. Michael a fekete cipőjét keresi, Mette esküdözik, hogy bepakolta, összekapnak, ordítoznak, sziszegnek, fújnak, majd egy rapid ölelkezésben kissé lecsillapulnak. Ez a darab egyik legjobban megírt jelenete, s Prohászka Fanni és Rózsa Krisztián bravúrosan élnek is vele. A távolban az ünnepelt nagyapa becézgeti kislány unokáját, Mi-chael és Mette lánykáját. Később két fehér fedőt ad a gyermek kezébe, s a szobákon át száguldozva, túl hangosan, csattogva és kurjongatva hívnak mindenkit az ünnepi vacsorára.

Fordul a színpad, s egy hosszú, ezüstös talpú, masszív asztalt látunk, e köré gyűlnek az ünneplők, fekete-fehér estélyi öltözékben. Itt fecseg és ízléstelenkedik az öregkor reszketeg erotikáját bevetve a már erősen szenilis nagypapa (Kincses Károly), fontoskodik a cég második emberévé emelkedett, stréber német, Helmuth (Papp Endre), s nyöszörög és nyafog az ugyancsak lapult lelkű harmadik ember, a depresszióját szellőztető Poul (Simon Zoltán). Tökéletes jelenség Papp Endre rutinosan helyezkedő, szemüveges, számító és üres hivatalnoka, s érdekes látni, hogy a zömök alkatú Simon Zoltánt milyen hatásosan teszi ideggyenge figurává jól kitalált, égnek álló, zilált hajzata. Mind a tárgyak, mind a felemlített ételek (rákleves és egyebek), mind a viselt öltözékek (jelmez: Füzér Anni) azt kívánják hirdetni, hogy pénz nem számít. Ezt az üzenetet később felül kell majd vizsgálnunk.

Megérkezett Christian és Michael felnőtt lánytestvére, Helene (Szirbik Bernadett) is, aki mindig is nehezen viselte saját magát, most meg különösen szétesett, mert pár órája megtalált itt egy elrejtett búcsúlevelet, amit halott húga, Christian ikertestvére írt, az öngyilkossága előtt. Helene egyelőre rejtegeti a papírlapot. Christian pedig remegve és halálra váltan akcióba lendül. 
A figyelemkérő pohárcsengetés után szabályos tósztba kezd, ám az ünnepi szónoklat hirtelen a gyerekkori emlékek sorolása lesz, lázas transzban idézi fel az „apa fürdik” ürüggyel történő borzalmas alkalmakat, amikor ikertestvérét és őt pucérra vetkőztetve és köztük a sorrendet kisorsolva erőszakolta meg rendszeresen őket az apjuk.
 A botrány nem egyszerre tör ki, lassan szivárog elő.

Mindenki hárít és tagad, csak a zavart Christian gyerekkori társa, az alkoholban ázó Kim (Fandl Ferenc), a szakács érti és tudja, ez az, aminek be kellett következnie, ez itt most Christian estéje. Helge, az apa fészkelődik, el se hiszi, hogy az történik, ami történik. Van itt más kínos esemény is persze: késve ugyan, de megérkezik Helene aktuális fiúja, a nem éppen fehérbőrű Yousef (Feczesin Kristóf) Kabulból (!). A hátával is játszani képes Lajos András, vagyis a hol tomboló, hol összecsukló Christian folytatja a leszámolást, anyját is emlékeztetve a szörnyűségekre. Helge épp uszítaná a többieket nagyobbik fiára, de ekkor Helene felolvassa halott húga búcsúlevelét, amiből kiderül, hogy a lány még felnőttkorában, a családtól távol is rettegett iszonyatos apjától, s azért halt meg, mert az emlékezést sem bírta már tovább. Gáspár Tibor alig liheg. Hol ül, hol áll, aztán egyszerre hagyja magára ömleni az ébredő utálat hullámait. Jómagam a tehetetlenség görcsét átérezve azt élem át, amit az egyszeri néző, s amit sok-sok valóságos, leírhatatlan és pokoli helyzetben sokan átélhetnek, hogy ütni kell. Rendezőileg nagyszerűen fölvezetett s színészileg magas szinten megoldott az a későbbi jelenet, amikor Michael gyanút fogva és saját lányát féltve végre fölébred, s agyba-főbe veri, földre rúgja és ott levizeli nyomorult apját. Az est legkevésbé gyógyuló emléke viszont a szörnyeteg tanúnak, a mindent tudó és rejtegető anyának a tekintete. Mahr Ági arca olyan ebben az előadásban, mint egy seb. Ő tudta, mi folyik. S azt is tudta, ha vaknak tetteti magát, marad az ezüst cipő, a drága bunda, a szolgaszemélyzet, marad minden, ami a jóléthez kell. Az ikrei egyike ugyan belehalt ebbe. Hát, istenem… Ő viszont ott ülhetett mindig az ura mellett. Az életben maradt áldozat, az összetört Christian távozó apját követve szemével, élőhalottként megy ki a történetből.

Lajos András, Szirbik Bernadett és Rózsa Krisztián (fotó: Éder Vera)

Mint mondják, a filmet annak idején minden ötödik dán ember látta. Itthon ismerik, de nem eléggé. A pedofília pszichiátriai kérdés, esetei bűnügyek, maga a tettes nem fog jelentkezni az orvosnál, ha csak nem olyan intelligens, hogy képes felismerni magában a betegségdémont. Cinkosok azonban az értő tanúk, akik – általában saját anyagi biztonságukat féltve, vagy a megszabadulást elképzelni sem tudva – hallgatnak és félrenéznek.

Rózsa Krisztián és Gáspár Tibor az Ünnep című előadásban – Miskolci Nemzeti Színház (fotó: Éder Vera)

Zavaros és ijesztő törvények születtek mostanában nálunk, melyek az amúgy is kilátástalan szociális és gyermekvédelmi helyzetet csak rontani képesek. A legutolsó KSH adatok szerint Magyarországon évente 4000 (négyezer) 12−18 éves kamaszlány szüli meg gyermekét. „Az pedig, hogy közülük 2000 kislány nem nevezi meg az apát, még inkább alátámasztja azt a vélekedést, hogy ezek az esetek súlyos szexuális abúzus eredményei.” – írja Lantos Gabriella az Egyensúly 2022 cikkében. (Egyébként 2021. júliusi adat szerint, mióta levitték a tankötelezettségi korhatárt, 25%-kal nőtt a gyermeket szülő gyermekleányok száma.)

A darab magyarországi bemutatóinak mindegyike életeket menthet. Az értő tanúk felelőssége óriási, a hallgatás ebben az esetben bűnpártolás. A miskolciak jelen előadása megrázó kiáltás minden bántalmazott nevében.

Gabnai Katalin

Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat

Magyarországról ingyenesen hívható segélyvonal

06-80-20-55-20 | E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.