Hunyady Sándor Lovagias ügy című drámájában

 

A Lovagias ügy Hunyady Sándor első olyan darabja, amely Budapestet jeleníti meg, emellett az első, ami aktuális mindennapi problémával foglalkozik: a filléres gondok és az emberi méltóság összeegyeztethetetlenségével; a kisember kontra pénz párviadala az élet minden színterén.¹ Hunyady drámaírói hangja a Lovagias üggyel megváltozik korábbi műveihez képest. Bár előző színdarabjaiban is foglalkoztatták már társadalmi kérdések: egyik első drámájában (Júliusi éjszaka) a nevettetés, szórakoztatás vígjátéki atmoszférájában az arisztokraták társasági életét vizsgálta. Az urak többszázados, szégyenteljes gyakorlatát – miszerint nemcsak munkával kellett szolgálni őket, hanem testi vágyaik kielégítésében is – tette nevetség tárgyává. De foglalkoztatta a nemzetiségek viszonya is, a történeti és magánéleti egymásrautaltság multietnikus környezetben az impériumváltás után a Bácskában (Feketeszárú cseresznye); vagy az egyszerű parasztlány s a mély és őszinte érzéseivel könnyelműen játszó újságíró egyenlőtlen párharca (Bakaruhában). Megvalósításukban azonban ezeket a korai műveket még többnyire az érzelmes elrendezés, az atmoszféra- és stílusteremtés igénye jellemzi. A Lovagias ügy című darabja már több és erősebb szállal kapcsolódik a maga jelenének és közelmúltjának társadalmi folyamataihoz és színházához, mint a korábbiak.

A drámák megjelenésének sorrendjét áttekintve megfigyelhető, hogy Hunyady 1929 és 1933 között harmonikusan dolgozott a Vígszínház számára. Tizennégy önálló színpadi művéből hetet ez alatt a négy év alatt írt meg, majd egy év távollét következett a színpadtól, ami csak drámaírói hallgatást jelentett, hiszen kisepikai művei és publicisztikai írásai rendszeresen jelentek meg ebben az alkotói szakaszban is. Egy év múltán, 1935-ben a Vígszínház bemutatta két nagyszabású művét, A három sárkányt és a Lovagias ügyet, majd újabb hallgatás következett, ezúttal három éves. A három sárkány és a Lovagias ügy című műveket olvasva feltűnő a drámaírói hang megváltozása, aminek oka feltevésem szerint az áruvá válás. Hunyadi esetében áruvá, jól eladható termékké válnak drámái és maga a szerző is.² Ahogy fokozatosan a Vígszínház házi szerzőjévé válik, egyre inkább az üzleti szempontokat is figyelembe kell vennie és érvényesíteni színdarabjaiban; olyan, sokszor kényszerűen alkalmazott dramaturgiai és színpadtechnikai megoldásokat, amelyeket a bevételorientált színházvezetés sikervágya kényszerített rá. A „termelésnek zökkenőmentesnek kell lennie” elv, ami áthatja a színházak, különösen a Vígszínház műsorpolitikáját a két világháború közötti időszakban, , nyomasztó teher Hunyady számára. Ennek az elvnek a színház minden területére kiterjedő hatása generál új hangsúlyokat Hunyady drámai életművében.

A színház vezetősége és Hunyady között folytatott levelezésből kiderül, hogy a sikeres házi szerző miként adósodik el több oldalról is elsősorban a színház igazgatóinak, valamint a drámáit képviselő Marton Sándornak, egy színházi ügynökséget vezető üzletembernek. A Vígszínház iratanyagából az is kiolvasható, hogy Jób Dániel és Roboz Imre igazgatók milyen módon presszionálták Hunyadyt az állandó és kiszámítható sikert hozó darabok írására, s ő hogyan próbált ettől menekülni.³ A fellelhető dokumentumokat vizsgálva nyomon követhető az a folyamat, ami 1935-től döntően befolyásolja Hunyady írói tevékenységét, műveinek stílusát, drámai hangját. Az áruvá válás folyamatára adott költői válasznak is tekinthető a Lovagias ügy. Nem elsősorban a darab dramaturgiája, inkább a szereplők működése, reakciói alapján. Ennek egyértelmű bizonyítékai Gizike alakjában konkrétan megjelennek. Az ő figurájának jellemében dominálnak leginkább az élet és a test áruba bocsátását, a létezést és 
a túlélést magasztos elvek, eszmék helyett durva üzleti alapon kezelő gesztusok. „Gizike (komolyan) A »világtandansz!« Az olcsósági hullám. A filléres vonat. Ez az egész filléres dolog. A drága brokát ott marad mindenütt. A bemberget kapkodják. Az olcsó holmi kell ma. Könnyű nekem. Én is divatba jöttem, mint a kisszakasz. Az emberek bedobják a tantuszt, mennek egy állomást, aztán el is felejtik az egész villamost! (Kifújja magát, tréfásan megfenyegeti a főnökét) ...Salgó! Maguk férfiak is benne vannak ebben a filléres hullámban. Udvarolni sem mernek egy szép nőnek! Félnek. Sokba kerülhet. Nem csak pénzben! Időben, idegben. Esetleg egy kis darabot oda kell adni a szívükből. (A nagy roham után egy kicsit elkeseredve) ...Nahát ez a veszedelem nálam nem fenyeget. Igazi bemberg vagyok. Filléres áru! (A két keze közé hajtja gépre a fejét)”.⁴ 1935-től Hunyady drámáiban egyre hangsúlyosabban jelennek meg a társadalomkritikai szólamok. A történetből, az alakok szövegeiből képet kapunk a politikai állapotokról. A valóságra történő utalások, a gender sztereotípiák kritikája bővítik a jelentésrétegeket, tágítják az értelmezési tartományt. A szórakoztatás mellett, ami nem csak írói szándék, hanem – mint említettem – elvárás is a Vígszínház vezetőségétől, műveiben Hunyady tükröt is tart a nagyvárosi ember elé. Megadja ugyan a lehetőséget a nézőknek menekülni a valóság elől, de darabjaival a bürokráciát, a társadalmi hierarchiát, a politikai és társadalmi problémákat, a művészet áruvá válását bírálja. Gizike alakjában a szép ruhákért, ékszerekért, utazásokért önmagát szeretőnek odaadó attitűd, s ezzel a házasságtörés vágya is éppúgy lehetőség mint az, hogy az ártatlan ifjú lány a gazdag gyártulajdonosnak a szeretője legyen. Hunyady a konvenció, a társasági szokások megtartása és megtörése határvonalán járó, illetve azt átlépő alakokat teremt, kilépve a sikerdarabokat meghatározó dramaturgiai és esztétikai keretrendszerből.⁵

 

 

Hunyady Sándor

 

Mire a Lovagias ügy bemutatójához érkezünk (1935. március 23.), addigra Hunyady tiszteletdíja gyakorlatilag már nem sok. A szerződés szerint járó összeg fele az igazgatóé, a másik fele a kiadóé. „Eladtam a tantiemjeim felét... 8000 pengőért...”.⁶ 
A levél további részében azzal magyarázza tettét, hogy így akart szabadulni a kéregetők és a hitelezők seregétől: „Nem tudtam volna mit csinálni a hitelezőimmel. Megóvatolták a váltóimat, bepöröltek... szóval megfulladtam volna, amíg a szükséges pénz összegyűlik a színház szabályos tantiem-elszámolásai útján...”.⁷ Végül eladja a várható tiszteletdíjak második felét is, és gyakorlatilag ugyanolyan szegény lesz, mint volt. A darabok után járó juttatásokon Hunyady esetében Roboz Imre és Marton Sándor, a tekintélyes Szerzői Jogértékesítő Központ és Színpadi Kiadó alapító-igazgatója osztozik. Roboz egy másik levélben figyelmezteti a kiadót: „Hunyady Sándor két utolsó darabjából, A három sárkányból és a Lovagias ügyből, mindegyikből 60‒60%-os érdekeltségem van”.⁸ Ebből is látható, hogy a kozmopolita színházi és filmipar különböző szintjein jelentős pozíciókat betöltő személyek számára Hunyady mint drámaíró jó befektetés. Az őket összekötő szakmai és informális hálónak köszönhetően Az író színdarabjai könnyen és gyorsan eladható árucikként forognak a színházi piac virtuális terében. A szerző a még el sem készült, jövőbeni színdarabjaira is előlegszerződéseket köt és tulajdonképpen élete hátralevő részére eladósítja magát.

 

Új színházat avatnak – négy másik tönkre megy

A Vígszínház társulata a ’30-as évek közepére komoly átalakuláson megy keresztül. Egyfelől a vezető művészek közül többen kiöregednek szerepeikből – Gombaszögi Frida, Rajnai Gábor, Góth Sándor – vagy elhunynak (Hegedűs Gyula 1931-ben, Góthné Kertész Ella 1936-ban), illetve visszavonulnak a színpadtól, mint Gombaszögi Frida 1933-ban. A gazdasági válság is hátráltatja az együttes frissítését. A nehézségek elől és a világsiker reményében a társulat fiatal színésznői közül többen is külföldre távoznak (Gaál Franciska, Perczel Zita, Ágay Irén). A legnagyobb csapást 1935-ben szenvedi el a teátrum, amikor a Nemzeti Színház frissen kinevezett igazgatója, Németh Antal vígszínházi színészek egész sorát szerződteti át a Nemzetibe.⁹ 
A váratlan esemény sokként éri a Vígszínház vezetését, hiszen 1935 tavaszán még egy új színházépület megszerzésével terjeszkedni próbálnak. Az ismét megüresedett Révay utcai Pesti Színház¹⁰ kibérlésével új közönségrétegek bevonzására és magasabb bevételekre törekszenek. A kísérlet sikeréért mindent megtesz a vezetőség. Háziszerzőjüktől, Hunyady Sándortól rendelnek darabot az új színház megnyitására. A Lovagias ügy bemutatójára 1935. március 23-án kerül sor.

A darab műfaji megjelölése: Életkép három felvonásban. A történet a harmincas évek gazdasági válságának idején, a filléres áruk korszakában játszódik. A Salgó-cég korosodó, molett gépírókisasszonyának, Gizikének a férfiak körben aratott általános sikere is innen származik. Kilencvenpengős fizetésért dolgozik együtt három férfival, akik mindannyian körülrajongják. Salgó úr, a cég tulajdonosa, ténykedéseiben bátran és lendületesen, de az anyagiak terén elővigyázatosan. Pali úr, Salgó unokaöccse fiatalos hévvel. Virág úr, a vállalatnál harminc éve dolgozó, ötvenen túli főkönyvelő az „öregedő férfiak csendes vágyódásával, egypengős ajándékokban megnyilatkozó áhítatával”.¹¹ Gizike „népszerűsége” váratlan helyzetet teremt az unalmas irodai környezetben. Virág úr akaratlanul is tanúja lesz, amikor Pali „pajtási puszit” ad Gizike nyakára. A férfiak összeszólalkoznak és belelovalják egymást valamibe, aminek a végén egy pofon csattan Virág úr arcán. Pali nem akarta megütni a főkönyvelőt, de a helyzet csapdájába kerülve nincs más lehetősége. Az irodában mindenki döbbenten figyeli az eseményeket és némán várja a folytatást. „Virág (feltápászkodik az asztaltól. Össze van törve. Megigazítja a ruháját, reszkető kézzel a kipattant gallérjához nyúl. Csöndesen, halálos szomorúsággal, mintha saját magának akarná mondani) Ötvenhat éves vagyok. Harminc éve vagyok a cégnél. (Tollászkodik panaszosan) Elszakadt a nyakkendőm! (Nézi a ruháját) Tinta! Gizike Vigyázzon, Virág úr! Ne nyúljon az arcához! A keze is csupa tinta! (Már késő. Virág már végigsimított a homlokán és betintázta az arcát. A lány elveszi a zsebkendőjét, belemártja az asztalra ömlött vízbe. És így tisztogatja az engedelmesen, némán tűrő férfit...)”¹² Előállt egy szabályos lovagias ügy. Virág úr távozik az irodából. Otthon nem meri bevallani, hogy mi történt. Azzal a példálózgatással rémíti halálra a családját, hogy az ügynöki pályán tulajdonképp milyen szépen el lehet boldogulni. A cégnél sem tudnak mit kezdeni a kialakult helyzettel. Salgó, Pali, Gizike együttérez Virág úrral, „legszívesebben azonnal értemennének, hogy visszahozzák az irodába, de közben félnek is a pedánsul önérzetesnek ismert embertől”.¹³ A feloldást végül Virág úr maga teremti meg. Minden szenvedése, kínlódása, önmagával folytatott tusakodása és szorongása ellenére délután pontosan megérkezik az irodába. Nincs más választása, így is csak néhány perccel korábban érkezik, mint az állására máris jelentkező, kiváló szaktudású Fekete úr. Virág visszatérése az emberséges érzések örömébe lendíti át a cselekményt. A megkönnyebbülés boldogságában Salgó összetegeződik a cégvezetővel (és utóbb Gizikének is igazi, nagylelkű gavallérja lesz); Pali úr pedig másnap, amikor tisztességes bocsánatkérésre megjelenik Virágék lakásán, a helyzetkomikum néhány hatásos fordulata után albérlő szobaúrnak és – ugyanabban a tempóban – vőjelöltnek is ottmarad.¹⁴

 

A színház vezetői a Lovagias ügy előkészületei során nem bíztak semmit a véletlenre.¹⁵ A jól bevált recept szerint készítették elő a darabot a bemutatóra: sikeres háziszerzőjük újabb művét – vígjáték lévén – tűzték műsorra,¹⁶ a közönség körében jólismert komikus színészekkel – Kabos Gyula, Gombaszögi Ella – s a színház aktuális fiatal sztárjaival, Ráday Imrével és Muráti Lilivel a főbb szerepekben. A mellékszerepeket a színház sokat bizonyított epizodistái játszották (Gárdonyi Lajos, Vágóné, Peti Sándor, Sitkei Irén, Mály Gerő), akiknek személye szintén biztosítékot jelentett a sikerre. Tudatos és jól megfontolt üzletpolitika része volt Kabos meghívása Virág úr szerepére, akinek szinte mentőövként érkezett ez a felkérés.¹⁷

Marvin Carlson A színház közönsége és az előadás olvasása című művében az üzleti alapokon működő színház és a színészek sajátos kapcsolatát is vizsgálja. Abból a tényből indul ki, hogy a kommerciális színház a biztos siker érdekében mindig is épített a szereposztás megjósolhatóságára. Ha a közönségnek tetszett a színész egy adott szerepben, a bulvárszínházi nyomás mindig elég erős volt ahhoz, hogy ugyanezt a karaktert más darabokba is átvigyék. Ha a szerzők mégis másféle figurát alkottak, ezek a különböző drámákban feltűnő szerepek azáltal, hogy ugyanaz a színész jelenítette meg az alakot, a színészi eszköztár – mimika, gesztus, hanghordozás, testtartás – révén mégis nagyon hasonlítottak egymásra.¹⁸

Kabos Gyula esetében sem volt ez másként. Ha csak a Lovagias ügy bemutatóját megelőző pár évadban vesszük sorra a szerepeit, csupa zsáner figurát, tétovázó, öregedő férfialakot, csetlő-botló kisembert, nevettető figurát látunk tőle – egy kivételtől eltekintve, amikor a Magyar Színházban 1933-ban Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésének Hevesi Sándor rendezte színpadi változatában Marmeladovot játssza.¹⁹ A nézők pedig éveken át operettek jópofa táncoskomikusát látták benne. A játékáról írott korabeli kritikák szinte mindegyike megemlíti azokat a karakterizáló elemeket – dadogás, lefittyedt alsó ajkak, csücsörítés, hadarás –, amelyek az idők során Kabos alakításai-nak elmaradhatatlan védjegyévé váltak. 
A közönség elvárta ezek használatát és alkalmazásukat nyíltszíni tapsokkal, hahotázással jutalmazta. Ezt használja ki Hunyady, amikor Virág úr karakterét megformálja: riadt kispolgár, aki félszegen áll szembe az ismeretlen, fenyegető külvilággal. Tudatosan épít a színész adottságaira és a közönség igényeire. Bátortalanul ügyeskedő, meghatóan pipogya figurát ír Kabosnak, és a színész, élve a kínálkozó lehetőséggel, eszköztárának legjavát mozgósítva képes tragikomikus szintre emelni Virág úr karakterét. Ennek a szerencsés találkozásnak köszönhető, hogy a darab első két felvonását meghatározó atmoszféra, a Virág úr körül kialakult fullasztó légkör, amelyben alázatosság és beletörődés jut számára a munkahelyén, a harmadik felvonásban – az anyagi függés folytán – beszivárog a magánéletébe is. A dráma véget érhetne a második felvonással, Virág úr visszatérésével az irodába, de Hunyady emeli 
a tétet és fokozza a drámaiságot azáltal, hogy a privát szférába is becsatolja a kisember kiszolgáltatottságának problémáját.

Hunyady innovatív módon a Kabos egyéniségéből következő karakterisztikus jegyeket, viselkedésmintákat használja Virág úr szerepének megformálásához. Kabos humorának azonban van egy, a poénokon, a csetlés-botláson, jellemkomikumon túlmutató mélyebb rétege is, és ezt érzékeli Hunyady, amikor olyan poénokat és szituá-ciókat talál ki számára, amelyekben Virág úr figurája a sok beszéddel, zavart dadogással, a pesti, kelet-európai zsidó humorból táplálkozó bemondásaival, ironikusan, önironikusan képes reflektálni a saját beszorítottságára.²⁰ Ezáltal a színész olyan léthelyzetet és állapotot képes felmutatni, amelyben mintegy „mikrohős”-ként megküzd a véletlen, a váratlan, végső soron a sors állította akadályokkal, csapdákkal. Az előadás korabeli kritikai recepciója egyöntetűen dicséri a szerzőt, a rendezést és az alakításokat. A legtöbb bírálat ugyan utal rá, hogy a Lovagias ügy kapcsán megkerülhetetlen az „általánosabbá szélesített olvasat, ami egy egész fajta lelkébe világít”,²¹ de hogy pontosan mit értenek ez alatt, annak megfogalmazását kerülik. Az általam vizsgált nyolc kritikában Virág úr karakterét nevezik kishivatalnoknak, társadalmi rétegnek, fajtának, pesti kispolgárnak, de a zsidó polgárság említését, egyáltalán a zsidó szó leírását kerülik.²² Az alakítások közül elsősorban Kabos Gyula és Gombaszögi Ella játékát méltatják és rámutatnak a kettősük egymást kiegészítő, egymást építő színészi működésére. Gergely Győző 
a Népszavában búfeledtető narkotikumként jellemzi Hunyady darabját: „Írói szemmel meglátott, művészi hivatottsággal elénk vetített képe társadalmi rétegek egymáshoz való viszonyának [...] Aki a ma keserves életében egy kis narkotikumra vágyódik, az megnézi Hunyady Sándor vígjátékát. Kabos Gyula egyik legjobb alakítását nyújtja a könyvelő tragikomikumában. Mellette Gombaszögi Ella csupa tehetség és intelligencia.”²³ Kárpáti Aurél a Pesti Naplóban megjelent kritikájában merészkedik talán a legmesszebb, amikor burkoltan utal rá, hogy a darabban a pesti kereskedők zsidó kispolgári világának erkölcsi felfogása emberibb és rokonszenvesebb, mint a minduntalan párbajozó dzsentriké. „Mert a mulatság mélyén itt valami komolyabb tanulságféle is lappang, amely az egyes esetet általánosabbá szélesíti s egy egész osztály, réteg vagy fajta lelkébe világít, a »lovagias elintézés« ilyen védekezően szatirikus és mégis megértően érzelmes felmutatásával. Gombaszögi Ella gazdag komikai művészetének, lélekből fakadó humorának legragyogóbb gyöngyeivel ékesíti föl a szegény, sokfelé orientálódó gépírókisasszony hamisítatlan pesti figuráját. Kabos, mint mindig, most is mestere a részletrajznak. Az öreg könyvelő szerepében talán a hatáskeltés könnyebb módját választja, de ebben aztán remekel.”²⁴ Pünkösti Andor az Újságban írt, mitológiai utalásokat tartalmazó kritikájában Kabos alakítását héroszi tettnek minősíti: „A Vígszínház argonautái a Révay-utcában megtalálták a siker aranygyapját. A Kabossal és Rádayval megerősített együttes a közönyösségnek minden drótakadályát elsöpri. Kabos heroikusan rajzolja meg a pesti kispolgár szenvedését, vágyódását, összeomlását és az élettel való kibékülését. Gombaszögi Ella a minden oldalról igénybe vett, praktikus pesti aldémon alakját önti masszívan magára.”²⁵ H. A. monogrammal a 8 Órai Újság kritikusa dicséri az előadást, Gombaszögi Ella és Kabos alakítását, de nehezményezi is a direkt hatáskeltést: „A Pesti Színház előadása kitűnő. Gombaszögi Ella ijedezve és időnként kitörő kétségbeeséssel tűri, hogy egy egész utca férfiközönsége jól lakjon vele, mint a friss, omlós kenyérrel. Kabos nagyon jó, de talán kissé túlságosan kifacsarja a dicstelen külső és bánatos szív hatásait.”²⁶ Boros Mihály az Esti Kurir művészeti és színházi kritikusa gogoli párhuzamot emleget a darab egyszerűsége kapcsán, és Kabos figurájának jellemzéséhez a jiddisből átvett „slemil” (kétbalkezes, gyámoltalan, balsors üldözte ember) szót használja, ezzel is utalva a fentiekben már említett kettős beszédmódra. „A Lovagias ügy kispolgári dráma, a szó legnemesebb értelmében. Kispolgárok életének ábrázolása, az írói művészet gogolyi egyszerűségében. Kabos Gyulát a slemil főkönyvelő szerepében újra színpadon látni, élmény. Gombaszögi Ella, a gépírónő remek szerepében olyan, amilyennek az író álmaiban elképzelhette.”²⁷

A darabnak sikere van, ez pontosan 53 előadást jelent, ebből 10-et a műsorgondokkal küzdő anyaszínházban játszanak.²⁸ A jubileumi 40. évadtól²⁹ a Vígszínház állandó kamaraszínháza lesz a Pesti Színház, és miközben a Víg évfordulót ünnepel és terjeszkedik, négy másik fővárosi színház csődbe megy.³⁰

 

Csadi Zoltán

 

 

JEGYZETEK

¹ Hunyady Sándor: 340.

² Üzleti szempontból sikeresek a darabjai – nem mindegyik, de jó pár közülük (Feketeszárú cseresznye, A három sárkány, Lovagias ügy, Havasi napsütés) – kettőből magyar közvetítéssel film is készül Amerikában (Feketeszárú cseresznye, Bakaruhában).

³ „Hogy Hunyady, Fodor, Bús, Csathó, szóval az összes reménységeink így cserbenhagytak karácsonyra, az kétségbeejtő. [...] Hát ezért gondoltam én az erdélyi írókra, és nem volt az egész légvár, hogy velük lett volna jó pótolni a kihagyó szerzőinket”. – Jób Dániel Roboz Imrének 1937. november 11. OSZK SZT Irattár 374.

⁴ Hunyadi Sándor: i. m. 340.

⁵ „A sikerdrámák ismérve: az így vagy úgy bekövetkező, ilyen vagy olyan modalitású, boldog vég, a jóvég. A sikerdarabokban az író maga konstruál egy történetet a Nevektől függetlenül, mert ők csak kimondják azokat a helyzeteket és mondatokat, amelyek létrehozzák a befogadók vágyképeit. A megalkotott vágykép válik a szövegösszefüggések jelentéslehetőségévé; s így a vágykép megalkotása azonos az író stratégiájával. Ez azt jelzi, hogy a sikerdarabok története, a történetet összeadó helyzetek és a dialógusok igen közel vannak az íróhoz. A történetek, a helyzetek, a dialógusok összességükben az író megnyilatkozásai. Azonban itt nem lírai élményhez hasonló módon, nem az író önmegnyilatkozásainak módján, nem az én válságának, nem is valamiféle eszményinek megformálásaként, hanem a befogadók vágyképeinek megformálásáért. A stratégiával a vágyképek megformálódása bizonyossá válik; sokkal bizonyosabbá, mint ha »beleszólnának« a Nevek is.”

Bécsy Tamás: Magyar drámákról, Budapest, Dialog Campus Kiadó, 2003, 205.

⁶ Hunyady Sándor levele Roboz Imrének, 1930. október 1., OSZK SZT Irattár 374

⁷ Hunyady Roboznak, 1930. október 1., uo.

⁸ Roboz Imre levele Marton Sándornak, 1935. március 1., OSZK SZT Irattár 374

⁹ Magyar Bálint: A Vígszínház története, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1979, 334

¹⁰ A Révay u. 18. szám alatt 1927-ben megnyílt színházról van szó, amely később különböző társulatoknak adott helyet. 1935-től Pesti Színház, később egy ideig Révay utcai Színház néven működött, majd 1948-ig a Vígszínház kamaraszínháza. 1951-től Vidám Színpad néven kabaré volt, jelenleg a Centrál Színháznak ad otthont.

¹¹ kékesi Kun Árpád: Színházi kalauz, Budapest, Saxum Kiadó Bt., 2008. 372.

¹² Hunyady Sándor: i. m. 348.

¹³ Kékesi Kun Árpád: i. m. 373.

¹⁴ Kékesi Kun Árpád: i. m. 373.

¹⁵ „Hunyady Sándor és a Vígszínház felrázza Csipkerózsa-álmából a Pesti Színházat, amely folytatja ott, ahol a »Zsákba macska« kétszázadik előadásán abbahagyta. A Vígszínház tekintélye és a »Feketeszárú cseresznye«, meg a »Három sárkány« szerzőjének hitele és népszerűsége új sikert ígér a Révay-utcai színpadnak.”

F. J.: Lovagias ügy – Házi főpróba a Pesti Színházban, 8 órai újság, 1935. március 21.

¹⁶ Alig egy hónappal korábban, 1935. február 16-án mutatták be a Három sárkányt, Hunyady korábbi színdarabját a Vígszínházban.

¹⁷ A gazdasági világválság tönkretette a Fővárosi Operettszínházat. Dr. Faludi Sándor igazgató 
a csőd miatt egy időre visszavonult és pályázatot írt ki az Operettszínház bérletére, melyet Kabos Gyula nyert el 1930 tavaszán. Kétszázezer pengőt fektetett a vállalkozásba. Az összeg felét váltókra felvett kölcsönökből fedezte. Így a fennmaradó összeget sok éven át kellett törlesztenie.

¹⁸ Marvin Carlson: Theatre Audiences and the Reading of Performance. Interpreting the Theatrical Past (ed.) Postelwait, Thomas and McConachie, Bruce A. Iowa City: UIP, 1989. 82‒98. 

¹⁹ 1933-ban Wertheimer Elemér és Bródy Pál, a Magyar Színház igazgatói a Nemzeti Színházból távozni kényszerülő Hevesit meghívták rendezőnek.

²⁰ Gervai András: Kabos Gyula (H)Arcai, http://gervaiandras.hu/cimlap/aktualis/19-aktualis/276-2017-06-19-08-57-03.html#_ftn15 
Letöltve: 2022. 11. 06.

²¹ Kárpáti Aurél: Lovagias ügy – A Pesti Színház szombati bemutatója, Pesti Napló, 1935. 03. 27.

²² A Pesti Színházban tartott ősbemutató kapcsán antiszemita megnyilvánulásokról nem találtam forrásokat, a színdarabból készült filmadaptáció bemutatóját azonban beárnyékolták ilyen megnyilatkozások. 1937. február 11-én mutatták be a magyar mozik Székely István rendezésében a Lovagias ügy filmváltozatát. A mű azonnal kiváltotta a korabeli politikai jobboldal és az antiszemita ellenzék ellenszenvét, sőt, kisebb méretű zavargásokat okozott. A Turul Bajtársi Szövetség sorozatos kirohanásokat intézett a „keresztényellenes” filmpolitika ellen.

1937. február 22-én a szervezet nagygyűlést tartott a Ferenc József rakparti (ma: IX. Fővám tér 9.) ún. Turul-várban, a szervezet központjában néhány ezer fő részvételével. Itt Kémery Nagy Imre tanárjelölt felszólalásában minden probléma gyökerének a zsidóságot jelölte meg, felemlítve, hogy egy új „zsidó filmet” ‒ az általuk mocskos zsidófilmnek” nevezett Lovagias ügy című vígjátékot ‒ készülnek éppen bemutatni.

Magyar Hírlap, 1937. 02. 23.

Az este folyamán a Turul helyi csoportja, mintegy 150 fő részvételével az Apollo mozi előtt tüntetett a Lovagias ügy ellen, illetve a moziban gúnyos szavakkal illették Kabost, Salamon Bélát és Gombaszögi Ellát. A zavargást a rendőrség oszlatta fel, néhány személyt őrizetbe vettek. Magyar Hírlap, 1937. 02. 23.

Az esti órákban a többség nagy része a Váci utcán keresztül átment a Kossuth Lajos utcában levő Forum mozihoz, és ott, valamint annak előcsarnokában hangosan követelte 
a néhány napja műsoron lévő Lovagias ügy vetítésének leállítását. A tömegben állítólag elhangzott: „Kiirtjuk azt, akik ilyen filmet megnéznek!”

Népszava, 1937. 02. 23.

„Az a közönség, akit ez a film érdekel, pusztuljon el a zsidó filmmel és a zsidó mozival együtt. Itt egy ezerszázalékos zsidó film megy. Felszólítom az igazgatóságot, hogy haladéktalanul vegye le a műsorról, mert azt nem tűrhetjük, hogy ilyen darabok a magyar szellemet és népet megmételyezzék.” Magyar Hírlap, 1937. 02. 23.; Népszava, 1937. 02. 23. február 25-én, csütörtökön a Turul szította zsidóellenes rendzavarások tovább gyűrűztek, jóllehet immár kevésbé jelentékeny formában. A debreceni tudományegyetemen este diáktüntetés volt, amit a rendőri szervek csupán két és félóra munkával tudtak leszerelni. A megfélemlítéshez feltehetően elég volt néhány száz hangos tüntető antiszemita uszítása a debreceni Hungária mozi előtt, hogy a városi mozik levegyék – az országosan egyébként igen népszerű – filmet a műsorról. Az események kapcsán a rendőrség nem kevesebb, mint 85 személyt állított elő. A rendőrség fokozott felügyeletet rendelt el, annál is inkább, mert 25-én este volt Heltai Jenő A néma levente című művének bemutatója a városi színházban, amin a szerző maga is megjelent.

Szécsényi András: Lovagias ügy – Epizód az antiszemitizmus történetéhez az 1930-as években, Múlt és Jövő, 2009/1, 133.

²³ Gergely Győző: A Vígszínház bemutatója 
a Pesti Színházban, Népszava, 1935. 03. 24.

²⁴ Kárpáti Aurél: i. m.

²⁵ Pünkösti Andor: Pesti Színház: Lovagias ügy, Ujság. 1935. 03. 24.

²⁶ H. A.: Pesti Színház: Lovagias ügy, 8 Órai Újság, 1935. 03. 24.

²⁷ Boross Mihály: Hunyady Sándor új életképét a Pesti Színházban mutatja be ma a Vígszínház – Esti Kurir, 1935. 03. 24.

²⁸ Magyar Bálint: i. m. 340.

²⁹ 1896. május 1-jén nyílt meg az akkori Lipót körúton Budapest első magánszínháza.

³⁰ A Király Színház megszűnik, a Fővárosi Operettszínház 1935 áprilisa óta nem tart előadásokat, épületében orfeum üzemel, majd a következő évben Bárdos Artúr Művész Színháza költözik be két szezonra. Bezár a Bethlen téri Színpad, a Royal Színház pedig egy időre a Vígszínház második kamaraszínháza lesz, majd 1940-ben szintén megszűnik.