Spiró György: Prah – Soltis Lajos Színház, Celldömölk

Azon a héten, amikor ezt a cikket írom, hajszál híján hárommilliárd forintot nyerhet a lottón, aki eltalálja mind az öt számot. Ki tudja, hányan képzelik el a lottószelvényt kitöltők közül, mihez is kezdenének ezzel a rengeteg pénzzel? Mindenesetre a kiugróan magas nyereményeknél mindig megnő a próbálkozók száma. Spiró György (anti)hősei ehhez képest „csak” hatszázmilliót nyertek, és a celldömölki előadás az azóta bekövetkezett infláció ellenére sem emelte meg a 2006-ban a Színház című folyóirat mellékletében megjelent drámaszövegben olvasható összeget. Egy létminimum körül létező családnak ez még ma is elképzelhetetlenül nagy pénz. Talán erre a beláthatatlan távolságra utal az előadásban elhangzó népdal, mely szerint „Megfogtam egy szúnyogot, nagyobb volt egy lónál”.  

Gál Tamás rendező az eredeti drámaszöveghez képest kicsit más környezetbe helyezte a játékot. A szegénység és a lepusztultság itt is megvan, de a játékteret (amely Kovács Aliz látványtervező munkája) három oldalról csirkeháló határolja, a konyha szomszédságában ott a csirkeól. Az évtizedek óta őrizgetett (címadó) kakaósdoboz a felirat idegen hangzásával, a célszerűségen túlmutató, a formára is figyelő kivitelével a kakukktojás ebben a kizárólag a praktikumra épülő, puritán térben. A férj kezéhez szinte hozzánőtt az akkumulátoros fúrógép, ezzel barkácsolta össze a konyhabútort és a csirkeólat is. No meg a pottyantós budit, amire valamilyen uniós támogatást is kaptak a környezettudatosság jegyében. A színpadkép tehát számos kisrealista elemet tartalmaz, összességében mégis elmozdul a kisrealizmustól, hiszen ki látott már udvari pottyantóst a konyhában és csirkehálóból épült falakat? A budi pedig azért is jelentős díszletelem és áll a színpad közepén, mert ez lesz majd a lottószelvény sírja, az első jelenetre rímelve, amelyben az asszony újságpapírt tépked, talán alomnak a kiscsirkék alá. Az eredeti szövegben szereplő elégetéshez képest ez a budiba szórás erős hangsúlyeltolódás a tűz képéhez kapcsolódó áldozathozatal felől a kisszerűség, a mindennapiság, a biológiai létezés felé.  

Temesi Zsolt és Pilnay Sára (fotó: Benkő Sándor)

Szokatlan a két színész közötti korkülönbség is, hiszen ezeket a szerepeket általában egykorú, 40‒60 közötti színészekre osztják, itt viszont a középkorú Temesi Zsolt mellett Pilnay Sára játssza a feleséget, aki életkora szerint a lánya is lehetne. (A színház repertoárján szereplő A cigány című előadásban apa – lánya szerepben láthatjuk őket.) Az előadás nem reflektál erre a korkülönbségre. A gyerekeikről úgy beszélnek, mint akik már a felnőttkor küszöbén állnak, és 
a házastársak között a drámából és a korábbi színpadi adaptációkból ismert hierarchikus viszony van: kettejük közül az asszony a domináns, a férje folyamatos védekezésre kényszerül vele szemben. Egyetlen momentum utalhat a feleség fiatalabb életkorára és ezzel együtt egy más életformára: hogy videóra tornázik otthon. Ez a fitneszedzés azonban eléggé kilóg az előadás alapján róla kirajzolódó képből, amely inkább a mindennapi munkába, gondokba belefáradt, az életet folyamatos küzdelemnek felfogó asszony képét rajzolja elénk, aki nem hisz abban, hogy az ő életükben bármi is jobbra fordulhat. Számára minden változás veszélyforrást jelent, rémképek sorát indítja el. Mint A kis bunda című népmesében, amelyben a borért a pincébe leküldött lány a káposztáskövet látva kitalálja, hogy ha majd lesz egy kisfia, és lemegy a pincébe, ráesik a kő és agyonüti. Itt az asszony azt képzeli el, hogyan rontja majd meg a gyerekeiket a pénz. Egy, a világra gyakran dühös, de végtelenül tisztességes ember ő, aki abban élte le az életét, hogy az küszködések végtelen sorozata, és a könnyebb élet egyenes út az erkölcsi romláshoz.  

Ahogy a színpadkép minden realista részlete ellenére kissé elemelt, metaforikus jelentést hordozó tér, az alapvetően realista játékmódot is megszakítja egy-két, már-már szürreális betét, mint amikor a két színész gyors átöltözés után rapes stílusban előadja a már emlegetett „Megfogtam egy szúnyogot”… kezdetű nótát. És nem a lottószelvényhamvak feletti merengéssel fejeződik be az előadás, hanem egy vad sírva-vigadással. Gál Tamás érezhetően túl akart lépni a kisrealizmuson, de nem rugaszkodott túl messzire tőle.

Pilnay Sára és Temesi Zsolt a Prah című előadásban – Soltis Lajos Színház, Celldömölk

(fotó: Benkő Sándor)

A színészi játék is alapvetően realista, a Pilnay Sára, Temesi Zsolt kettős pedig magas szinten, nagy energiákkal, maradandó élményt nyújtva állítja elénk ezt az egymáshoz kopott, minden civódásuk ellenére összenőtt, mindig az árnyékos oldalon botorkáló emberpárt. Spiró György szövegének külön értéke, hogy kettejük magándrámájában benne foglaltatik a rendszerváltás utáni Magyarország félresiklott története. Ha bizonyos értelemben Zeitstück is, sajnos egy meglehetősen hosszúra nyúló korszak lenyomata, hiszen a közel húszéves szöveg teljesen frissnek hat. Temesi Zsolt monológjában, amelyben a férj újra és újra kudarcba fulladó próbálkozásairól, a kisember alól kicsúszó életlehetőségekről beszél (megszűnt szakma, semmit érő átképzés, kényszervállalkozás, feketemunka, elmutyizott pályázat, svájci frank alapú kölcsön, könyvelési trükkök, bíróság stb.), fájdalmas erővel jönnek át ezek a veszteségek a színpadról, miközben a már-már abszurd párbeszédek a lottónyeremény életet erjesztő hatásáról és a nagyot álmodni nem tudásról ismétlődő nevetésekben csapódnak le a nézőtéren.

A színészek jó partnerei egymásnak, játékuk kiegyensúlyozott, egyikük sem tornyosul a másik fölé. Zökkenőmentesen adják-veszik át egymástól a dominánsabb szereprészeket.

A darab végén levő „átokmonológot”, amelyben a lottószelvény megsemmisítése előtt a férj – nem tudni pontosan, ki ellen – átkozódik, itt ketten, felváltva mondják el. A többes szám harmadik személyű címzett lehet bárki, aki az életüket befolyásolta, talán az egész világ. Korábban azt mondtam, hogy a szöveg ma is frissnek hat, nos, ez erre a lezárásra különösen igaz. „Ők” tehetnek mindenről, mi meg széttépjük vagy felégetjük a jövőnket, mert nem hiszünk benne, hogy változtatni tudunk az életünkön.

Turbuly Lilla