Pintér Béla: Réka és az Oltatlanok – Pintér Béla és Társulata

Keserűségét és dühét, félelmeit és szorongásait tekintve most is mélységes mélyen egyetérzek Pintér Bélával, ugyanakkor nézőként, fájdalom, nem tudom azt mondani, hogy a Réka és az Oltatlanok hibátlan előadás és főleg, hogy hibátlan darab lenne, s akkor ez a hibátlan nagyon finom kifejezés itt. Hiányolom a higgadtságot, a szigorúbb gondolati és formai fegyelmet, a mértéktartást, miegyebet. Ugyanakkor megértem, hogy hiányoznak. Nyilván skizofrén lettem az Újpesti Rendezvénytérben (ez egy színháznév 2023-ban), mint a címbeli Réka, de ez nekem sem tűnik fel különösebben országunkban, ami hát aranybánya pszichiáterek számára, akik még a honfoglalókkal érkezhettek ide. Nem is zavar különösebben, sőt egy kis változatosságot lop életembe, mert alapvetően depressziós szoktam lenni, ami baromi unalmas; az ember külön depressziós a depressziójától. Viszont a gondolkodásról még nem szoktam le teljesen, így azt sem tudom, hogy a gondolkodásmentes állapot növeli-e vagy inkább csökkenti a depressziót; az is lehet, hogy teljesen megszünteti. Most azonban inkább a skizofrénián töprengenék, ha már ez fogott el, és nem a kommandósok egy temetésen, hol másutt, mint Csabát és Pétert a drámában.

Réka (Péter Kata) azért lesz skizofrén, mert hithű fideszesként hat éve dolgozik a Miniszterelnöki Kabinetiroda Tanácsadó Testületénél, ahonnan váratlanul kirúgják. Őt! Az indoklás szerint azért, mert annak idején nem oltatta be magát, valójában nyilván azért, mert egyszer elment egy pedagógustüntetésre, van ugyanis egy fia, Ernőke, aki most fejezi be az általánost és szülőként érzékeli az oktatás apróbb problémáit. Igaz, az egyik főnöke, Beni (Szabó Kimmel Tamás) kijelenti, hogy „A munkatársak privát szférája számunkra tabu”, de ezt ő maga sem hiheti el, pláne, hogy ő tudja a valódi okot. (Viszont ő nem lesz skizofrén; irigyeljük.) Hogy Réka nem „vette fel” az oltást, ahogy Cili néni mondta utolérhetetlen magyarsággal, az csupán ürügy. A rendszer lényegéhez tartozik, hogy irányítói minden beosztottjuknak megengednek kisebb-nagyobb kihágásokat, részben, mert ők is kihágnak, részben, mert e kihágásokat szükség esetén fel lehet használni ellenük. Mint most. Réka, aki mindettől még fideszes és az is marad, nem érti a történteket, „bal elöl a földre rogy” (elkértem a szövegkönyvet, köszönet Kiss Réka Juditnak, hogy átküldte). A fény a két főnökön, Milánon (Adorjáni Bálint) és Benjáminon. Akiket gyengéd szerelmi szálak fűznek egymáshoz (kihágás!), ha e kötelékek most épp megfeszülni látszanak is, mert Réka szavaiból kiderült, hogy március harmincadikán hajnali háromkor Milán felhívta, menjen át hozzá, mert magányos. (Nem pont így mondta, de Réka így idézi.) Épp azon a napon, amikor Beni leutazott Lajosmizsére, hogy felássa Milán anyjának konyhakertjét, mert Milánnak fájt a lába! Ráadásul Milán nem vállalja fel őt az édesanyja előtt, aki a válasz szerint egy templomba járó vidéki asszony, soha nem fogadná el, hogy a fia meleg. „Meg akárhogy is nézzük, én a … Miniszterelnöki Kabinetiroda Tanácsadó Testületének a megbízott elnökhelyettese vagyok. Rólam még az anyám sem tudhatja, hogy én…” Ja, az más. Lehetsz meleg, de titkold el. Annyira úgysem titkolhatod, hogy MI ne tudjunk róla. Azért a két férfi kimegy a Gellért-hegyre, ott talán Beni a ténylegesen rajta lévő „hivatali maszkot” is leveszi. Ezeket a maszkokat még az MSZMP KB meg a KISZ KB székházainak raktáraiban találhatták, akadhatott belőlük bőven…

Adorjáni Bálint és Szabó Kimmel Tamás (fotó: Mészáros Csaba)

Így akár egy rendes dráma is kezdődhetne. Figurák, konfliktusok, jelen idejű történet… Gyanúra persze már az is okot ad – Lajosmizse említésén túl –, hogy Péter Kata „meztelenre öltözve” jelenik meg. Vagy Réka lép be így? Pintér Béla hangja, túl a mobilok kikapcsolásán, arra kér bennünket, fogadjuk egy nagy tapssal a színfalak mögött „már tényleg órák óta feszülten várakozó” Péter Katát, azaz a színésznőt, aki biztos nem órák óta várakozik feszülten. És hát Rékaként lép be, testhez simuló dresszben, amire felragaszt két kerek és egy háromszög alakú matricát, közben megosztva velünk egy teológiai problémát: „Miért TÜKÖR ÁLTAL homályosan?” Az első percekben, sőt másodpercekben megnyílnak bizonyos távlatok, és sajnálatosan exponálódik valami szerzői zavartság is. A tavaly bemutatott darab, Az imádkozó elején – aminek a mostani mintegy folytatása – Long Rékát kellett nagy tapssal fogadnunk, nem Fodor Annamáriát. Most Péter Katát. Apró szeplő, de szeplő, ahogy később a betű és a hang szavak összekeverése. És számomra értelmezhetetlen a testhez simuló, a szexualitásra utaló dressz, mert igazából nincs folytatása, ha a szexualitás fontos szerepet kap is.

Az első (vagy második) jelenet viszont folytatódik: a kirúgott Rékára a facebookon vagy hol ráír az énekes Long Réka (Fodor Annamária) – a most megismert Kövi Rékát igazán hívhatnák máshogy –, aki négyszer is beoltatta magát, mégis megkapta a vírust és négy terhessége is elment: „… az utolsó csepp a pohárban az volt, mikor a negyedik vetélésem után még küretet kellett csinálni és… Hát eleve úgy kezdődött a sztori, hogy végignézte huszonöt koreai orvostanhallgató, ahogy az ultrahangon fekszem égbe akasztott meztelen lábakkal a nőgyógyászati székben. Aztán a műtét után a tökrészeg műtőscsávó ottfelejtett a folyosón egy szál lepedővel letakarva, és mikor másfél óra múlva kegyeskedett eltolni a nyitott ablak alól, lebaszott, hogy miért nincs rajtam védőmaszk. Na, akkor elpattant bennem valami.” A magyar egészségügy horrorisztikus állapota Pintér visszatérő témája (Szívszakadtig), teljes joggal: pontosan mutatja egy ottfelejtett ország helyzetét.

Long Réka (a szövegben Réka1) elviszi Kövi Rékát egy újpesti összejövetelre, ahol gyakorló elmebetegek vannak együtt. Úgymint Vérbárczy János (Gálvölgyi János), aki verseket mond és mindegyikbe belekölt, netán átírja az egészet (Ej, mi a kő! Grün apó, kend / Az országban lakik itt bent? – ez jó!), s aki szerint „az egész járvány egy kamu és… az oltás erőltetése tulajdonképpen népirtás”. Ez a lélekmagfúzió-hívők kicsiny s természetesen antiszemita szektája. Itt háziasszonykodik Ágota (Enyedi Éva), a mostani szektavezér, a halálán lévő dr. Pőcs Albert (Adorjáni Bálint) hites felesége. Beszélgetése Vérbárczyval az előadás csúcsa: „Milyen kristályok mozdultak meg a te fénylő lelkedben, hogy éppen őt (Kosztolányit) idézted meg nekünk ma?” Enyedi Éva, mint mindig, mély és lenyűgöző, kevés ilyen univerzális tehetségű színésznő akad a kozmoszban. Itt ül Fésűs Csaba is (Szabó Kimmel Tamás), aki élsportoló s a Tiszta Magyarország Párt elnöke, gyújtó hangú beszédet is mond: „Nem fogom hagyni, hogy Solomon Kazarovich, ez az aljas csaló, birkasorba döntse az én magyar népemet! Hogy birkasorba döntse az egész világot, és közben azon siránkozzon, hogy ő meg az ő felmenői túléltek mindent! (Nem inkább: mi mindent éltek túl? D. M. I.) Talán még azt is, ami meg sem történt!” Ennek a szektának a tagja Kun Péter (Szabó Zoltán) is – vajon a neve utal Kun páterre? Utolsóként konferálják fel a lélekmagfúzió avatott szakpszichológusaként. Mint később kiderül, ő a szektavezéri tübetejka várományosa, mely közép-ázsiai fejfedő kicsisége dacára megvéd „a kazár átoktól, az 5G-től és a chemtrailtől”. (Ez utóbbi kettőnek utána kellett néznem, elmondom, mire jutottam, mert hátha nem egyedül vagyok ilyen tudatlan. Az 5G, olvassuk a Wikipédián, immár az ötödik generációs mobilhálózat, azaz egy 2019 óta létező új technológiai standard. A technológia által kibocsátott elektromágneses sugárzások azonban félelmet is gerjesztettek és összeesküvés-elméletekhez vezettek. A chemtrail, azaz chemical trail, vegyi csík elnevezés is egy ilyen elméletre utal, amely szerint bizonyos repülőgépek titokban olyan anyagokat permeteznek, amik megbetegítik és butítják a lakosságot. Nálunk ezt az oktatási rendszer „átalakításával” oldják meg.)

A fő, hogy Kun Péter még hipnotizálni is képes!

A Mózes–Mézes és a Jézus–Gézus poénokat szívesen elengedtem volna. Méltatlanok Pintérhez. És többször is felbukkannak!

Gálvölgyi János és Enyedi Éva (fotó: Mészáros Csaba)

Az esten valamiért Az imádkozóban megismert Kádár Gábor (Jankovics Péter) és Orczy Nagy Oszkár zenekara játszik, a két énekesnő Long Réka és Keleti Aranka (Messaoudi Emina). Jó, Aranka megismerkedett Kun Péterrel és szólt a többieknek…      

Ez a hosszú jelenet magába sűríti mindazt a félelmes sötétséget, ami itt kavarog körülöttünk, s amit én szerencsére nemigen ismerek, de a neten böngészve találkozom vele. És saját fülemmel hallottam egy kocsmában, hogy valaki lelkesen dicsérte Putyint! Létezik a szellem alvilága, ha még nem is ragyog be (vagy ki) minden ház ablakán. Nem jobbos és nem balos, csak sötét, mérhetetlenül sötét. És végtelenül agresszív, ennek jegyében antiliberális, antiszemita, cigányellenes és melegellenes. Talán ennek a sötétségnek a megmutatása, körbejárása lett volna igazán izgalmas, hisz a fideszes közegről, amiben az előadás kezdődik, sokat tudunk.          

Sajnos, a darab – nem tudom szebben mondani – hamarosan kisiklik. Réka első jeruzsálemi látomásában még csak Jézus jelenik meg, aki, ha már itt van (vagy inkább Réka ott), választ ad az őt gyötrő teológiai problémákra is. Ez még abszolút elfogadható, az is, hogy a látomás után Réka, Gábor és Oszi egy kettévágott jelenetben barátságosan elbeszélgetnek (amíg ki nem derül, Réka hol dolgozott). Az utóbbiak is elmondják a maguk flash-ét, Oszit az emberiség zeneirodalmának legnagyobb alakjai vették körül, Beethoven, Mozart, Nick Cave és Szécsi Pál… Legyen. Még az is rendben, hogy Kun Péter, mint egy zord ajatollah, ismert politikusokra kimondott halálos ítéleteket hirdet ki, amiket dr. Pőcs hozott. Az már sokkal kevésbé, hogy dr. Pőcs, mikor a kettévágott jelenet közé ékelve néhányan meglátogatják, bejelenti, felfedezett „újabb két alakváltó gyíkembert”, s név szerint említi Demeter Szilárdot és Bayer Zsoltot. Itt Pintér elveszti az eleganciáját, elfelejti Esterházy emlékezetes szabályát, és hiába van igencsak egy bizonyos szint felett, lesüllyed egy bizonyos szint alá. A mű és az előadás néhány percre fröcsögő pamfletté válik. „A fogkefét még szemlátomást nem ismeri, de az angolvécé használatát már tökéletesen elsajátította” – hangzik el Demeterről. Bayerről pedig azt mondják, hogy „az ő nyelvét nem emberi beszédre teremtették, hanem szöcskék és legyek elkapdosására”. Tény, egyikük sem kifejezetten rokonszenves alakja a magyar politikai és kulturális életnek. De ha átvesszük az ő stílusukat, az nem vezet semmi jóra. Lehet azzal érvelni, hogy ezek nem Pintér, hanem dr. Pőcs szavai, de talán nem jogtalan a feltételezés, hogy Pintér véleménye nem esik e megfogalmazásoktól túl távol.

Az is sok számomra, hogy Réka második jeruzsálemi látomásában, amire a temetőben, dr. Pőcs temetése után kerül sor, miután a váratlanul megjelenő kommandósok elvitték Kun Pétert és Fésűs Csabát, megjelenik Orbán Viktor, majd Gyurcsány Ferenc, hogy némi féltékenykedés után egymás ölében eltűnjenek a Gecsemáné-kert irányába, miként az első jelenet szereplői a Gellért-hegy felé…

Lehet valaki annyira fideszes, hogy a főnökkel álmodjon?

Itt mintha megint kihagyott volna a szerzői önkontroll, felülírták az indulatok. (Persze szegény Krúbiból is, aki rendkívül rokonszenves fiatalembernek tűnt D. Tóth Kriszta műsorában, miket hozott ki a két, hm, tünemény… Nem ízlésem szerint való az elhíresült dal, ami szerint Orbán, papam a Ferinek, de ok nélkül egy rapper sem mond ilyet.) Pintér kabaréra váltott, aminek legjobb hagyományaiból mindig is sokat merített. Csak épp ez a rész most nem a legjobb hagyományokra épül. Az pedig dramaturgiailag megint sok, hogy Aranka valahogy belelép Réka látomásába... Igazából azt sem értem, miként került ide az Európa Kiadóból s az URH-ból ismert Kiss Llászló (sic!) új dala, ami egyébként valóban nagyon szép: Az a sok csillag, ott fenn az égen, az enyém volt még nem is régen… Réka és Csaba jelenete után hangzik el, de bárhol másutt sem érteném, mit keres ott. Ez az, amit pintéri túlhabzásnak (overfoaming of Pintér) nevezek. Pintér Béla műveltsége egyébként rendkívül sokirányú.

Az utolsó jelenet félelmetes, riasztó vízió. Szürreális – milyen legyen –, de nem alaptalan. A szereplők összegyűlnek Fésűs Csaba lakásában. És némi túlzással: mindenki lelő mindenkit.  

Azért nézzük meg lassított felvételen, mi is történik pontosan.

Ez kétséget kizáróan spoilerezés, aki nem látta az előadást, nyugodtan ugorja át. De meggyőződésem, hogy a néző eddigre elvesztette a fonalat, vagy ha nem, most fogja elveszteni. Sok a félmondatos, elrejtett információ, amiken elsőre könnyű átsiklani. (Nekem két napomba került, amíg a szövegkönyv alapján kibogoztam a szálakat, megküzdve Boroszlay Csaba figurájával, mely név aztán eltűnt; mintha eredetileg így hívták volna Fésűs Csabát, de ez korántsem biztos.)

Mint kiderül, Pétert és Csabát elengedte a rendőrség, ami Csaba esetében mindjárt érthetővé válik, Péterében viszont nem. A kommandósok amúgy Réka riasztására érkeztek a temetőbe, sok volt neki a három halálos ítélet. Péter a Gyorskocsi utcából Csaba lakására megy – hogy miért oda, nem tudjuk meg. Mivel nem nyitnak ajtót, de fényt lát bent, bemászik az erkélyen. Épp jókor érkezik, bár szörnyűséget kell látnia. Csengetnek, az első jelenetben megismert Milán lép be. Igen, a Miniszterelnöki Kabinetiroda Tanácsadó Testületének megbízott elnökhelyettese! Akit Péter aligha ismerhet, de Csaba emlékszik arra, hogyne emlékezne, hogy találkozott már vele egy meccsen. És pillanatokon belül Péter számára is világos lesz minden. Csaba a Fidesz embere, a Tiszta Magyarország Párt elnökeként a Fidesznek dolgozik, a TMP a Fidesz kreálmánya. „Mi megértjük, hogy a TMP-be be kell csatornáznotok minden indulatot meg minden gyűlöletreakciót, ami felüti a fejét ebben az országban, és ezt jól is csináljátok. Nekünk ez nagyon jó.” Milán most azért jött, hogy barátilag, de a párt nevében figyelmeztesse. Nem lett volna szabad Long Rékával intim aktust folytatnia, hisz ez támadási felület, megtörténte fényképpel bizonyítható. És dr. Pőcs temetésére sem kellett volna kimennie, hisz most már arról is készült fotó, hogy bilincsben tuszkolják be egy rendőrautóba. Milán közben iszogat a húszéves örmény konyakból és a jóindulat jeleként csinál két csík kokaint. Majd megfogja Csaba kezét, sőt ad neki egy puszit. És eltűnnek. Péter rajtuk üt, megkötözi és megveri, majd a gardróbban tárolja őket. Ezután riasztja a szekta tagjait a rendőrség nevében, hogy jöjjenek ide a Németvölgyi útra: azt akarja, hogy részesei legyenek a bosszúnak. Eredetileg tehát Péter csak Milánt és Csabát akarja megbüntetni, könnyű felvezető gyakorlatként velük kezdve a kivégzéseket, hangulatos aláfestő zenére, mert Gáborék is befutnak.

Azonban elszabadul a pokol.

Péter szeretete és megbecsülése jeléül felajánlja Vérbárczy Jánosnak, hogy ő lője agyon Csabát. Vérbárczy, aki mindeddig vadul zsidózott, nemet mond, képtelen a gyilkosságra, ezért neki is le kell térdelnie, rá is halál vár. Sírva könyörög: „Ne bántsatok! Ne bántsatok!” Ágota viszont felháborodik a tiltakozásán: „Mi az, hogy nem, János? Hát megígérted az én Bercikémnek, …, nem?”

Fodor Annamária és Péter Kata (fotó: Mészáros Csaba)

Itt álljunk meg egy pillanatra.

Vérbárczy valójában nem kegyetlen, csak elhiszi azt a rengeteg sületlenséget, amit hall és visszhangozza is őket. Meghalt a felesége, meghalt a fia – valahová tartozni kell. És itt végre elismerik az ő „galaxisokon átívelő, egyetemes” tehetségét is. Amikor színre lép, Kosztolányi Halotti beszédét kezdi el. A szövegkönyv szerint „szépen, személyesen, megrendülten és megrendítően”– Gálvölgyi János így is mondja. A „galaxisokon átívelő”-t Ágota találta ki. Törékeny öregasszony, mindig ájtatos és fennkölt. Kivéve most, amikor dühös lesz Vérbárczyra. Később pedig indulatosan rugdossa a halott Oszkárt, rutinosan szitkozódva: „Mocskos zsidók! Mocskos zsidók!” (Azért Oszi érdekes figura: zenét írt egy filmhez, amely szerint – ez a poén már elhangzott Az imádkozóban – Mátyás királyt Brüsszel parancsára mérgezték meg, játszott egy kormánytag esküvőjén, mindkettőt „meg kell élni” alapon, beképzelt, mindezzel együtt valahogy nem ellenszenves.)  

Long Réka sem hajlandó Csaba lelövésére. (Rékán is lehet gondolkodni: a kétségbeesettség hajtja egyik férfitól a másikig.)

Gábor, a gitáros, Péterre akar ugrani, de az lábon lövi. Aztán tarkón Csabát. Oszi a ravaszul megszerzett pisztollyal lelövi Pétert, az óvatlanul ledobott fegyvert Aranka veszi fel, aki egymás után lelövi Oszkárt, Jánost, Long Rékát és Kövi Rékát. Most végre őszinte. Gyűlöl mindenkit. Őt és Ágotát már a kommandósok lövik le. Ketten maradnak életben: Gábor és Milán. Nem tudjuk, mi lesz velük. A rendőrséget halljuk: „Menjenek haza, és soha senkinek ne beszéljenek arról, amit itt láttak!”

Hát nem egy katartikus vég. Szorongató és félelmet keltő befejezés. Ez lesz? Elszabadul a gyűlölet? Hisz akik szítják, mindenre képesek. A szórólap szerint a darab leginkább arról szól, hogy „a »gyűlöletbomba« mindenkit elpusztít, ha felrobban egyszer. Azokat is, akik jelenleg »gyűlöletbombával« a kezükben manipulálják, félemlítik meg, rabolják ki és butítják le az embertársaikat.”

Hogy felrobban-e, nem tudhatjuk. Van rá esély. És ez sokkal aggasztóbb, mint az, hogy Pintér Béla új, a maradandósággal sem törődő alkotása inkább tűnik üvöltésnek, mint lekerekített színdarabnak, lekerekített előadásnak. „Amit dühnek értelmeznek – mondta Pintér a korábbi kritikákra reagálva Veiszer Alindának –, az az előadásaim közéleti, aktuálpolitikai reflexióinak hőfoka.” Nem is tudom. A reflexiók különösen magas hőfokát szerintem dühnek is nevezhetjük. Ezt a szót gyakran használják a kritikák írói is, így Aradi Hanga Zsófia a telex.hu-n, Gergics Enikő a szinhaz.neten, Herczog Noémi az ÉS-ben (szerinte Pintér egyenesen vérbeli punkba váltott vissza, „aki mindig is volt”), vagy Kovács Bálint a hvg.hu-n. Ez a düh, sajnos, teljesen indokolt. Bármennyire skizofrén lettem is (vagy mégsem), bármennyire zavartak is egyes megoldások, ezt maximálisan elfogadom.

Nehéz higgadtnak lenni, tisztán artikulálni akkor, amikor az embert épp bele akarják döngölni a földbe.

És a válasz lényege, az, hogy Pintér Béla nem kussol, még mindig nem kussol, nekem maradéktalanul tetszik.

A huszonötödik évadját kezdte el, a harmincadik darabjával.

MAGYARI IMRE