Az öreg hölgy látogatása című Dürrenmatt-drámát nem sokkal az 1956-os zürichi ősbemutató után, 1959-ben Magyarországon is színre vitték a Vígszínházban – akkori nevén a Magyar Néphadsereg Színházban – Sulyok Máriával és Bilicsi Tivadarral a főszerepekben. (Nevüket már csak azért is érdemes megemlíteni, mert felnőttek nemzedékek, amelyek feltehetően már nem is hallottak róluk – a színház hálátlan területe a művészeteknek a maradandóságot tekintve.)

A szerző meglehetősen társadalomkritikus műve hű tükörképe lehetett a „rothadó” kapitalizmus embertorzító, értékrendet, morált romboló jellegének. Ami akkor tanmeseként szolgálhatott, mára mindennapi tapasztalatunkká lett. Nem csoda hát, hogy 2023 őszén három hazai színház is játszotta a darabot. A Vígszínház 2020 óta, jelenleg is, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház az évad elején, szeptemberben mutatta be Keresztes Attila rendezésében – erről az előadásról Szekeres Szabolcs kritikája olvasható e számunkban –, Bagó Bertalan székesfehérvári rendezését pedig novemberben látta szerzőnk, V. Gilbert Edit a Vörösmarty Színház pécsi vendégjátékán.

A pénz mindenhatóságának felmutatása mellett – merthogy ugye „akinek nincs semmije, az annyit is ér”, miként egy honi politikus fogalmazott úgy egy évtizede – Az öreg hölgy látogatásának fontos dilemmája a bosszú vagy megbocsájtás, bűn és bűnhődés mértéke-aránya.

Shakespeare Téli regéjének is kulcsmozzanata a megbocsájtás – a bűntelen bűnhődésért, s a sors mérte kíméletlen „igazságszolgáltatás”. Kulcsár Noémi és társulata a tánc nyelvén beszélik el a történetet – impresszióit Almási Zsolt öntötte szavakba.

„A személyes megbocsájtás óriási hiánya” izgatta Lear király alakjában Kenneth Branagh-et – idézi a világhírű brit filmszínész, -rendező, forgatókönyvíró egy 2019-es interjúját Cseh Andrea Izabella –, „amit világunk éppen megtapasztal a vad és ítélkező, azonnali és erőszakos megosztottságában…”. A drámát saját társulatával színpadra állító Branagh nemcsak megrendezte az előadást, de a címszerepet is ő játssza.

A 2024-es Oscar-díjra jelölt Oppenheimer című film egy „apró” mozzanatáról, egy kellékéről, valamint a színházban és filmen is fontos, emlékezetes produkciókat rendezett Gothár Péter Megáll az idő című kultuszfilmjének néhány mondatáról irt jegyzetet Almási Miklós.

Liliom, Molnár Ferenc ismert drámahőse sikeres filmszínészként jelenik meg a Budaörsi Latinovits Színház Kovalik Balázs rendezte előadásában, Alföldi Róberttel a címszerepben – a már ennek alapján is izgalmasnak mondható előadásra Urbán Balázs és Gabnai Katalin is reflektált TÖBB SZÓLAMBAN című rovatunkban.

Alföldi Róbert rendezőként is említtetik e számunkban, Józsa Ágnes AJÁNLÓ-jában, ő vitte színre ugyanis a Radnóti Színházban a horvát Tena Štivičić 3Tél című drámáját. Hogy mire sarkallja ma a fiatalokat a kor – erről is szól az AJÁNLÓ egy másik előadást, a Pesti Színházban játszott Hanoch Levin-darabot, a Krum címűt bemutató passzusa.

A „mi dolgunk a világban” kérdése szóba kerül Dömötör Adrienne írásában is a MU Színház OPEN Fesztiválján látottakat összegezve, ahol is az új formák, szokatlan közelítésmódok iránti nyitottságon van a hangsúly.

Csanádi Judit díszlettervező is inkább a nem hagyományos színházi térformákat kedveli, miként az a Széchenyi Irodalmi és Művészeti akadémiai székfoglalójaként a FUGÁ-ban látható volt kiállításán járt Józsa Ágnes portréjából is kitűnik.

A kabaré jellegű előadások új formáit kereste az 1939-ben alakult s még annak az évnek a végén meg is szűnt Dunaparti Színpad – rövid történetét Lenkei Júlia idézte meg a korabeli sajtó segítségével, amelyből az is kitűnik, mint igyekezett az Országos Színművészeti Kamara szcenikai szakcsoportja ellehetetleníteni a már fél éve nem létező kisszínház színpadát megtervező Upor Tibort zsidó származása miatt.

Szűcs Katalin Ágnes