Kellék és szöveg szerepe a filmben

Egy különös kellék a világsikerben

Oppenheimer

Nemigen törődünk azzal, hogy egy filmben milyen kellékek veszik körül a szereplőt. Most viszont, Christopher Nolan Oppenheimer című mozijában döntő szerepet kap a főszereplő (a fizikust alakitó Cillian Murphy figurájának) kalapja. Az egykori, tehát a valóságos Oppenheimer kalapot sose, csak sapkákat hordott, vagy semmit. A filmbeli Oppenheimer viszont szinte végig egy fura kalapot visel, ami olykor gyűrött, s időnként a szemébe húzza, hogy tudjon koncentrálni, Mert mint tudós kizárja magából a világot, egy másik valóságban – a kvantumfizikában, a bombagyártás ködében – él, ezt jelzi a kalappal való játék. A filmben ugyanis csak ő hord kalapot, a többi szereplő hajadonfőtt játszik. Oppenheimert ez a kalap és viselésének gesztusa – meg a láncdohányosra jellemző cigi – teszi hitelessé, ezért hisszük el, hogy ő a világ legnagyobb fizikusa és egyben a „halál angyala” (mert ő a világtörténelmet megváltoztató Bomba feltalálója).

Ennyit jelent egy közönséges „tárgy”, egy accessoire, azaz kellék a film szuggesztív főhősének megteremtésében.

A filmszövegek hatalma

Moziba a vizuális élményért járunk, nagy filmek képi megoldásai, meghökkentő vágásai hatnak. A szöveg általában mellékes, a történést meg a sztorivezetést szolgálja, dialógus vagy háttérbeszélgetés formájában. Mégis van néhány filmszöveg, vagy inkább mondat, ami beleégett a mai nézők tudatába. Első példám a Megáll az idő című halhatatlan remekből való: a film vége felé, Koltai Lajos operatőr zsenialitásából (és Bereményi Géza frappáns félmondatából) összeáll egy képszöveg-sor: egy ház emeleti ablakát látjuk, alulról megvilágítva és fotózva, az ablakban az Anya (a Köves család feje) és a két gyerek áll. Lent, az emeleti ablak alatti kertben a felkelést feladó két férfi ássa el fegyvereit. És akkor az Anya (Kakassy Ági) megszólal: „Jó, hát akkor itt fogunk élni”. Rövid mondat, önmagában szinte érthetetlen a mélyebb jelentése, miközben a nép és a Kádár-rendszer harminc évének alapélményét, a kényszerű belenyugvást fejezte ki időtlen erővel ez a fanyar félmondat: kép és szöveg egymásba fonódik. Hihetetlen erősséggel szállja meg a néző agyát – nekem máig ez a mondat az elementárisan magával ragadó Gothár Péter 1982-es remekéből. Újra meg újra beugrik: hogyan lehet fél mondattal egy korszakot összefoglalni?!

Olyan ez a mondat, mint a Casablanca című mitikus remekmű egy híres kérése – Ingrid Bergman világszépe mondja zongorista partnerének: „játszd újra Sam!” A filmkép és e mondat együtt viszi a mozit az utolérhetetlenségbe. (Ez a pár szó egy nagysikerű színdarabnak is címe lett …)

Megáll az idő

A Megáll az időben az a csoda, hogy negyven évvel ezelőtt született és mind a mai napig friss és imádni való. Hogy ne mondjam, aktuális: jelenetei ma az úgynevezett Z-generáció vibráló gondjaira hajaznak, és az egykori Gothár-film máris a jelenről szól.

Nem bírom megállni, hogy e filmből egy másik szöveget is ide ne idézzek: Őze Lajos épp kijön az ’56 után rászabott börtönbüntetésből, és Kövesék konyhájában beszélgetnek: Anya: „Bent mi volt?” Őze mint Bodor Pál, a sittes: „Miért, kint mi volt?” Hoppá! (Bereményi telitalálata…)

Őze gúnyos válasza hordozza az egész ’56-os mitológiát, de főleg a Kádár-korszak állóvizének markáns érzékeltetése.

Ennyit a kép és szöveg klasszikus össze-fonódásairól a sikerfilmekben.

Almás Miklós