Molnár Ferenc: Liliom – Budaörsi Latinovits Színház

A szó legszebb értelmében kívánom használni a mutatványos megnevezést, a közös alaphoz visszatérten mutatványosnak tudva mindazokat, akik abból tartják fenn magukat, hogy adottságaikat és átlagostól eltérő képességeiket felhasználva – tűrve vagy imádva a nyilvánosságot –, a mindenkori közönség elébe állva láttatni engedik magukat. Sokféleségük időtlen idők óta vonzza a publikumot. Vannak, akik artistaként vagy mondjuk egy kereskedelmi tévé műsorvezetőiként, saját szociális szerepükben lépnek a fénybe, őket a „kunszt”-ok tudása vagy a népszerűségük és látszani tudásuk tartja a köznép fölé. S vannak a színészek, akik kimunkált testük és lelkük birtokában, játékbeli szerepek eljátszása révén olyan „mintha birodalmakat” képesek kiépíteni egy előadás erejéig, hogy a kettős tudattal bámuló közönség jobban megrendül, mintha a valóságot látná. Az általuk nyújtott élményért a nézők egy része körül rajongja, más része szorongva csodálja őket. Ha a megmutatkozás lehetősége megszűnik, a mutatványos megsemmisül.

Hartai Petra és Ilyés Róbert (fotó: Borovi Dániel)

Mint olvasható, Berzsenyi-Bellágh Ádámnak, a budaörsi színház igazgatójának támadt az a nem mindennapi ötlete, hogy Liliomot, Molnár Ferenc 1909-ben született darabjának címszerepét az az Alföldi Róbert játssza el náluk, aki mind szociális (műsorvezetői, színházigazgatói), mind színészi szerepeiben évtizedek óta bizonyítja hatni tudását, s akit demonstratív módon megfosztottak attól, hogy átlagon felüli vezetői képességeit használni tudja. E tényt nem csupán Alföldi rajongóinak tábora fájlalja, az akcióból adódó veszteség az egész színházi kultúrát szegényítette. S az lenne aztán az igazán érdekes – folytatódott az ötlet –, ha ennek a Liliom-előadásnak a színrevitelét olyan sikeres rendező vállalná, aki maga is ismeri a megfosztottság állapotát, hisz itthoni lehetőségeinek elsorvadása óta külföldön él. Megkeresték hát a jobbára operákat rendező Kovalik Balázst, vállalná-e egy olyan előadás megrendezését, amelynek Lilioma Alföldi Róbert lenne. És Kovalik vállalta. S mivel a szerzői jogok Magyarországon a szerző életében és halálától számított hetven éven át részesülnek védelemben, Molnár Ferenc 1952-es elhunytát figyelembe véve megszűntek a műveire vonatkozó átdolgozói korlátozások.

Ily módon szabad kezet kapva, Kovalik Balázs a produkció dramaturgjával, Ari-Nagy Barbarával közösen alkotott meg egy olyan szövegkönyvet, melynek színre állítása s bizonyos jeleneteinek megfilmesítése nem annyira az alapmű eljátszását célozta, hanem az eredeti szöveggel való eljátszást tette lehetővé. Lehet ilyet tenni? Hogyne lehetne. Néha még sikerül is! És Budaörsön emlegetni való produkció született. „Keljen föl és jöjjön !” – szólongatják a darabban a túlvilági küldöttek a külvárosi legenda frissen elhalálozott „csirkefogóját”, hogy a mennybéli hivatalba kísérjék. S mintha ugyanúgy szólították volna meg a darab főalakját a jelenkori alkotók: Keljen föl, jöjjön, Liliom! Nézzük meg, mit leszünk képesek elmesélni együtt a kirúgottakról, az elmozdítottakról, a helyüket nem találó művészekről!

Hartai Petra, Alföldi Róbert és Juhász Vince e. h. (fotó: Borovi Dániel)

„Ami nincs a helyén, az szemét.” – nyilatkozta egyszer Kodály Zoltán, s alig hittük, hogy eljő az idő, amikor ezt az állítást nap mint nap igazolva látjuk. A legértékesebb anyagból való tárgy is haszontalan, ha csak sodródik valamerre. S aki nincs a helyén, azzal mi lesz? Már ezt is tudjuk: aki erre a sorsra ítéltetett, legyen hajléktalan, esztergályos, orvos vagy művész, az elhull, s előbb-utóbb maga ellen fordul. Antal Csaba mindössze két képet tervezett a játékhoz, s mindkettőt a sötét és üres színpadra gondolta el. Az egyik az előadás keretjátékául szolgáló, rondó szerűen vissza-visszatérő temetési szertartás kellékeit, a baloldali fehérselyem-bélésű koporsót, a hosszú szárú, fehér liliomokat (!), meg a fentről, jobboldalról lehajló vetítési felületet tartalmazza, a másik pedig egy óriási, alumíniumból öntött, nyílni, csukódni, emelkedni és dőlni tudó, emberi testeket is befogadni képes szemetes konténert hoz a térbe. A jelmeztervező Benedek Mari egyszerű gyászruhákat, s egészen mai hétköznapi öltözékeket adott a színpadi szereplőkre, egyedül Liliom visel kabaréba illő vagy cirkuszi beütésű, fényesen szőtt zakókat olykor. (Az eredeti színmű parodisztikusan, filmen feldolgozott jeleneteinek jelmezeit budapesti színházak adták kölcsön a felvételek idejére.)

Ahány nézője lesz a már most telt házakkal menő előadásnak, annyiféle értelmezése és fogadása lesz a produkciónak. A színházba járó közönség nagy része tisztában van az eredeti darab cselekményével, vagy legalább haloványan emlékszik arra. A szakmabeliek kívülről tudják a mű legfontosabb dialógusait. Ők egy idő múlva rájönnek, hogy bár az eredeti szövegek jelentős része sértetlenül hangzik el a játék során, az érzékelhető helyzet – más-más okokból ugyan, de – legtöbbször nem azonos önmagával.

A kialakuló rejtvényhálóban Liliom halálának és búcsúztatásának ideje maga a temetési keretjáték, melybe a Bregyán Péter által előadott csúfondáros gyászhuszári nekrológok közé beékelődik vagy féltucatnyi filmrészlet, melyek mindegyike az eredeti színmű szövegeire épül. Parókásan és agyonsminkelve majd mindegyikben látható az elhalt celebet, a nép-szerű sztárt, vagyis Liliomot alakító Alföldi Róbert, de többnyire nem a darabbeli főhős, hanem valaki másnak a szerepében. A filmecskék föliratai a szakma és a bennfentesebb közönség kedvéért kitalált viccek, melyek a képzelt kortárs alkotók nevét és az általuk elnyert díjakat tudatják velünk, igen szellemesen. A bejátszásokat Bánovits Ottó és Ofner Gergely készítette, operatőr volt Ofner Gergely, Magyari Zsolt és Szandtner Dániel. Az etüdökben látható helybeli színészek – Bohoczki Sára, Chován Gábor, Fröhlich Kristóf, Mertz Tibor, Páder Petra, Sas Zoltán e. h., Szőts Orsi és Takács Katalin – játéka jólesően mutatja, mennyire tudják, mire vállalkoztak, mennyire „meg vannak egyezve” a rendezővel.

Spolarics Andrea (fotó: Borovi Dániel)

Azok a jelenetek, amelyek szintén Molnár eredeti mondataival élnek, de nem a temetési szertartás részeiként, s nem is filmen kerülnek elénk, valami egészen furcsa színi minőséget képviselnek. Ha hétköznapi lélekkel nézi és hallgatja őket az ember, azt kell, hogy érezze: olyan valós élethelyzet, amelyben ily módon öltözött emberek józan állapotban így beszélnek – nem létezik. Minden, amit a színészek mondanak, megismételt, „összemondott” szövegnek tűnik. Úgy kommunikálnak, mintha zászlókra írt szövegeket lobogtatnának, vagyis azt játsszák, hogy színjátszanak. Ha viszont ezzel megbarátkozik a néző, az élmény kettős valóságában olyasféle érzés lesz úrrá rajta, mintha Magritte idézőjelekkel esőzött képeit nézegetné.

Az egész olykor túlbonyolított, s időben kissé kevélyen szétdobált eseménysorú játék rögzített pontja Julika Liliom iránti feltétlen szerelme, s ezzel együtt Hartai Petra szépségesen egyszerű Julika alakítása. Izgalmas és működőképes megoldás lett Ficsur figurájának léthatárokon átsétálni képes, ezüstfejű kerubbá változtatása. Spolarics Andrea (Ficsnek nevezve) hol az adott jelenidő, hol az utókor számonkérő, sötét angyalát játssza, ördögi mindentudással. Marikát, Juli kis barátnőjét Marcivá változtatta az átdolgozás, s mind az őt alakító Juhász Vince e. h., mind a Hugóként megjelenő Böröndi Bence játékának köszönhető két viharzónán kívüli lény megejtő összekapaszkodása, majd egymástól való, törvényszerű eltávolodása. Míg a filmbetétek legmaradandóbb alakja talán Alföldi Róbert mint Muskátné, az előadás Muskátnéját Muskát-tá változtatták, nem különösebben kényeztetve el Ilyés Róbertet az elhagyottságáért bosszút álló menedzser kissé elszegényített szerepével. Üdítő viszont a mennyországi őrszoba szolgálatos angyalainak mai mesefilmfigurákkal való lecserélése.

Vannak sejdíthető eredetű vendégmotívumok a játékban. A bajok csillagvilági ismétlődését jelzi a még meg sem szerzett pénz elkártyázása abban a filmes jelenetben, ami A katona történetének baljós epizódjára emlékeztet. A legsűrűbb színházi pillanatsor a megállapodni kész Hugót játszó Böröndi Bence hosszú boldogság-monológjának köszönhető, melynek elhangzása alatt Liliomot, vagyis a lehetetlen felismerésébe félig takarásban, de mégis nyílt színen „belehaló” Alföldi Róbertet látjuk. (Ari-Nagy Barbara szíves közlése szerint a monológ nem független Sarah Kane műveitől. Bár a szöveg ebben a formában nála nem szerepel, mivel tőle vették a formát s a módot, ahogyan a szerelemről beszél, az elhangzó szöveg Sarah Kane parafrázisnak tekinthető.) Vannak kortársi poénok, s van még egy hosszabb idézet, ami talán Thomas Bernhard A színházcsináló című játékából való, s amit Liliom szájába ad a rendező. Mivel ez a rendkívül kemény szöveg anyagában és sűrűségében erősen eltér a még szecskává vágott formájában is lebegni képes legendától, ez a betoldás plakátszerűnek, esetlegesnek, nem egészen átgondoltnak érződik. Legyünk őszinték: az az ember, aki ilyesmiket gondol és mond, nem tud olyan helyzetekbe keveredni, mint Molnár Liliomja. Az a történet/darab pedig nincs sem megírva, sem megszerkesztve, amelynek cselekménye folyamán Liliom hátára hasonló „szövegjelmezeket” lehetne teregetni.

S végül: mi legyen azokkal, akik még sosem találkoztak Molnár Ferenc Liliom című színművével, de arra váltottak jegyet, mert
a plakátok arra invitálják őket? Nem maradnak színházi élmény nélkül, mert a budaörsiek Liliom produkciója olyan átütő gyászmunkáról, a feloldozás szükségszerű elmaradásáról s a művészi lét olyan rázkódó ringlispíljéről ad hírt, hogy az megérinti az idetévedőket is. Szükséges volna viszont sürgősen feltüntetni a szórólapokon, hogy amit látnak, az egy Molnár műve „alapján” született játék. (Jómagam január 6-án láthattam a darabot. Ezen az estén többször volt az az érzésem, mintha – érzékelhető késésekkel a változások során – folytonos akadályokon ugrana át az előadás. Ennek nem tudom okát, de elképzelhető, hogy a produkció más estéken szárnyalóbb az általam leírtaknál.)

Akik nem annyira a darabért, hanem Alföldiért, a színészért jönnek, nem fognak csalódni. Majd figyeljenek. Liliom egyszer csak azt mondja a mellé vetődött Julikának: „Tudod, milyen vagy te? Volt egyszer nekem egy szeretőm, …” – s csönd lesz. Ez az a pillanat, amikor Alföldi rezzenetlenné lesz, visszaréved a múltba, s összpontosításával egyszerűen lebontja maga körül még az épületet is. Annak a nézőnek, aki ezt átéli, nemigen kell magyarázni, mire is jó a színház.

Gabnai Katalin