Talán nem kellene visszanyúlni Bessenyei Ferenc 1954-es nemzeti színházbeli Othello-alakításához, ha a jágóság mibenlétét akarjuk felfejteni. Már csak azért sem, mert az az előadás Othello dühét, robusztus vadságát, a nagy ember hatalmas tragédiáját állította középpontba. Bessenyei alakítása Kossuth-díjat ért, és mellette Gábor Miklós, majd később Major Tamás Jagója – ahogy a hajdani kritikák említik – nem lépett túl a kisstílű intrikus szerepkörén. Nem tudta a sikert megduplázni Bessenyei a Madách Színház Ádám Ottó rendezte előadásában. Az ugyanis Jagóról és Huszti Péterről szólt. Az ő értelmiségi bajkeverőjéről, aki becsapja az egész világot, aki megnyerően tipor le maga körül mindenkit, akinek cselszövésére elismerően lehet csettinteni. Ekkorát változott a világ! És akkor még csak 1973-at írtunk.
Eszenyi Enikő Othello-rendezése úgy indul a Vígszínházban, hogy akár Othellóról is szólhatna. Nagy Zsolt ugyanis társul hívja a nézőket. Civilként köszönt, és kiharcolja a visszaköszönést. Mint ismerősök haladhatnánk tovább. Eszenyi a civilként érkezésnek dupla jelentést ad. Benne van az a gondolat, ami kisebb-nagyobb intenzitással – a kiszólásokkal, a színpadról való világítással, a szituációidegen reakciókkal – végigkíséri az egész történetet. Színházat látunk a szó nemes és nemtelen értelmében.

9-11_vig-othello 35
Nagy Zsolt és Béres Márta

De azokban az induló mozdulatokban, ahogy Nagy Zsolt elővesz egy tégelyt, és két fekete csíkot ken az arcára, benne van Othello tragédiája is. Azzá válik, amit mondanak róla, és amit elvárnak tőle. Felveszi a neki kínált szerepet. Ritka erős és beszédes kezdés.
De aztán jön Jago! A sirály-zsivajos tengerparton kavicsot dob a vízbe. Szemmel láthatóan elégedett. Sokáig kacsázhatott a víz felszínén a kő. S amilyen egyértelmű ez a mozdulat, olyan világos Jago bosszúszomjának oka is. Nem őt nevezték ki ezredessé, hanem egy középszerűt, egy simulékony alkalmatlant. De van Othellónak más bűne is. Egy magánéleti. Jagóban él a gyanúper, hogy „főnöke” ágyba vitte a feleségét is. Hogy mindezért büntetni fog, afelől kétséget sem hagy. A kérdés a hogyan. S ez teszi különösen izgalmassá Eszenyi rendezését. A befolyásolás legveszélyesebb formáját mutatja meg. Azt, amikor az ember észre sem veszi, hogy már nem ura gondolatainak, cselekedeteinek. Nem önmaga vezényel, mégis sajátjaként éli meg. Tömegpszichózisnál gyakori az effajta „élmény”. Jago veszélyességét jelzi, hogy egymaga teszi. Elhint egy ártalmatlannak tűnő félmondatot, s aztán várja, hogy mikor duzzaszthatja tovább. Jókor és jókat szól. Hogy milyen katona, az nem nagyon derül ki, de az igen, hogy a szavak nagymestere. Mert Othellóban megfogannak a szavak. Szerelmes férfiból, visszafogott hadvezérből a szemünk előtt alakul át féltékeny, agresszív állattá, aki beszűkült tudattal ölni tud.
„Néger” felirattal Jago falfirkát rajzol, s mellé egy banánt. Ez a végcél: megbélyegezni, megcsúfolni, kirekeszteni az ellenfelet. És senki sem tiltakozik, hogy Jago nem is fekete. Pedig Eszenyi nem ken festéket Jago testére, a környezete festi le őt másnak, tőlük elütőnek. Az ő Othellója fehér ember, akit mássága miatt feketének titulálnak. Festék csak akkor kerül rá, amikor azonosul Jago elvárásaival, amikor eluralja a féltékenység, a zöld szemű szörny. Eszelős az indulata, vadak a mozdulatai. A megölt Desdemonát mint egy hadizsákmányt hálóban húzza a magasba, s elaljasult önmagával a felfüggesztett test mellett végez. Az áldozattá válás kifejező képi megjelenítése lenne, ha a technikai előkészületek nem nyomnák agyon a hatást. Othello nagyon fontos mondatai siklanak el, miközben Nagy Zsolt azzal foglalatoskodik, hogy az attrakció előtt a kötéllel hogy biztosítsa ki magát.
Eszenyi hangsúlyosan mai környezetbe helyezve a történetet hangsúlyozottan mai problémákra reflektál. Erre a dráma Márton László (újra)fordította szövege hol kevesebb, hol több teret ad neki. A Dózse palotában elnököstül, képviselőstül, beléptető kártyástul egy ma működő állami apparátust villant fel, annak minden bürokratikus és autokratikus hibájával együtt. A kibontáshoz azonban nincs muníciója.

9-11_vig-othello 13
Börcsök Enikő és Béres Márta (fotó: Szkárossy Zsuzsa)

Nyers, durva, néhol trágár a szöveg. De mielőtt megszólnánk ezért, Börcsök Enikő Emíliája olyan szitokáradatot fröcsög szét, hogy ezzel visszaigazolja a korábbiakat. Minden dühe, elkeseredettsége, felháborodása, tehetetlensége megfogalmazódik asszonya gyalázójával – nem mellesleg saját férjével – szemben. Nem mindegy, hogy kinek a szájából hangzanak el az inkriminált mondatok. S Emíliánál telitalálat Márton fordítása.
A mai szöveghez mai öltözet párosul. A Selyemkendő pályázat díjnyertes egyetemi hallgatói – Ferenczi Réka, Kurdi Rebeka, Szabados Luca – mából táplálkozó, de a játékhoz többletet nem adó jelmezeket terveztek. Olyanokat, amelyekben jól lehet katonásdit játszani. Mert Eszenyi színpadán a katonai lét háttér csupán egy hadvezér mindent elsöprő szerelméhez. Pedig annak rendje-módja szerint van terepgyakorlat, falmászás, takarodó és ébresztő, kungfu botforgatás, féktelen tivornya, le- és felfokozás. Ám a rendezői reflektor minden pillanatban Othello és Desdemona szerelmének színeváltozására fókuszál.
Árvai György fém alapú, kis és nagy tereket egyaránt formázó, gyorsan változó díszlete viszont jól segíti a cselekmény pörgetését. A hosszú lépcsők, rácsok felerősítik vagy éppen kimerevítik az érzéseket. Jagónak pedig nemes egyszerűséggel a kezére játszik a tér. Amikor mesterkedése eredményeképp megszerzi Desdemona szimbolikus jelentésű jegykendőjét, a feje felett suhogtatja, s az egyre hevesebbé váló mozdulatai megmozgatják a teret. Igen, hiszen ezzel a kendővel kifordítja sarkából a kölcsönös bizalmon alapuló szerelemvilágot.
Eszenyi a három különböző élettérből érkező főalakra három különböző színházi stílusból érkező színészt választott.
A szabadkai színésznő, Béres Márta tiszta eszközökkel hozza a tiszta nőt. Azt, aki öntudatosan vállalja szerelmét, aki őszintén szeret. Desdemonájában nincs semmi fenntartás, tartózkodás, szemérem. Nőiesen kacér. Akkor is, amikor a katonákkal együtt végzi a reggeli tornát, akkor is, amikor fonott kosárral a fején férje előtt az afrikai asszonyok mozdulatával kelleti magát. A színésznő szerepformálásának jól felépített íve van. A játékos szenvedélyből egy pofon billenti ki. Értetlenné, bizonytalanná, sebzetté válik. Mint egy szárnyvesztett madár, úgy dobja le ruháit és fürdik meg a halálos éjszaka előtt. A téboly mezsgyéjén mozgó esendően szép pillanat. Haláltusája pedig két test szenvedélyes harca. Akár ölelkezés is lehetne, de nem az, hanem ölés.
Börcsök Enikő Emíliája a pandanja ennek a finomságnak. Egy tömbből faragott, vérbő, sokat megélt nő. Katonákon és katonaként edződött. Tűri Jago durvaságát, mert a testiség erősen hozzá köti. Lábát úrnője fürdővizében mossa, és késsel vágja lábáról a körmét. Ő ilyen. De Desdemonát őszintén szereti. Legyőzi önmagát, hogy mentse úrnője becsületét. Börcsök Enikő játékában annyi természetesség, szín és életerő van, hogy Emília alakját emlékezetes főszereppé emeli.
Nagy Zsolt birkózik Othellóval. A színésznek inkább csak jó pillanatai vannak, de ezekből a szerep egésze nem épül fel. Nem teremti meg azokat a fogódzókat, amelyekkel szerelmi pálfordulásának magyarázatát adná. De nincs meg az az elismert hadvezér sem, aki olyan különleges képességekkel bír, hogy mássága ellenére stratégiai pozícióba helyezik. Hiányzik belőle a meggyőző erő. Az, ami a Krétakörben tagadhatatlanul benne volt.
S ez azért is kár, mert a Katona József Színház színésze, Fekete Ernő Jagója a pszichikai párviadalhoz kiváló partner lenne. Így hát magában kell hatnia. Megteszi. Fekete Jagójának kimeríthetetlen eszköztára, játékának mélysége van. Feleségét, Emíliát nyíltan, durvasággal győzi le, és szexuális fogságban tartja. Rodrigót – akit Szemenyei János az aranyifjak ostobaságát erőltetve játszik el – hiúságára hatva és butaságát felismerve használja ki. Legnagyobb ellenlábasával, Cassio ezredessel szemben – Varju Kálmán játssza nagyon pontosan – Othello féltékenységét veti be fegyverül. De a legszélesebb arzenálja Othellóval szemben van. Egy szó, egy gesztus, egy visszakérdezés, egy erősebben hangsúlyozott mozzanat. Mint egy hipnotizőr, úgy működik. S az eredményességet látva egyre nyíltabb és célirányosabb eszközökkel dolgozik. De mintha nem csak Othellót akarná meg- és legyőzni. Úgy beszél ki a közönség felé, mint aki a cinkosaival társalog. És tényleg, meglehet…
Az induláskor Othellónak kívánunk jó estét. A történet végén Jago lesz az ismerősünk. S ez a legtöbb, amit egy színész megtehet.
Olyan előadás Eszenyi Enikőé, amit legalább duplázni érdemes. Minden újranézés tartogat valami felfedeznivalót. Az előadás ugyanis felszálló ágban van.

CSIZNER ILDIKÓ

 

NKA csak logo egyszines

1